 |
| A bal oldali az enyém |
Emlékeztek még,
amikor írtam
A marsi filmről, amiben beszámoltam, hogy egy krumplit is vittem a
vetítésre? Nos, páran a vetítésről biztos emlékeznek, senki más nem volt olyan
idióta, hogy krumplit szorongatott volna egy moziteremben. Sokat gondolkoztam rajta,
hogy mi legyen vele, egy darabig biztos voltam benne, hogy megfőzöm, és
megeszem, de végül megkönyörültem szerencsétlen életén, és úgy döntöttem, elültetem
és nevelgetem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem nem ebből az
egy darab krumpliból kell megélnem, úgyhogy sokáig csak halogattam ezt a
dolgot, munka meg egyéb dolgok miatt nem volt időm vele foglalkozni. A nyomi
krumpli meg addig ott aszalódott a polcomon (oda raktam le másnap, mert az volt
a legközelebb, anyám rá is kérdezett, hogy miért van krumpli a polcomon). De
egész jól bírta a gyűrődést, tök jó állapotban volt még egy hónappal később is,
amikor végre elültettem. Múlthét vasárnap végre földbe került a drága.
Próbáltam annyira könyvhű lenni, amennyire csak tudok, de marsi talaj nem állt
rendelkezésemre, beleszarni meg nem akartam, mert mint mondtam, nem függ tőle
az életem, és ez még az én undorítósági-szintemen is túl van. Szóval négybe
vágtam a krumplit (erről sajnos nincs képes bizonyítékom), és beledugtam a
virágföldbe, majd jól meglocsoltam. Így nézett ki ezek után:
Négy nappal
később még mindig így néz ki, de hát ennyi idő alatt nem várok csodát. Ezentúl rendszeresen
igyekezlek titeket tájékoztatni a krumpli állapotáról, mert nincs is semmi
érdekesebb ennél. (De hé, inkább ezt kövessétek, mint a Való világot.)
Ez a poszt
közkívánatra (a köz jelen esetben körülbelül három embert jelent) készült.
Értsd: kényszerítettek.
Eszméletlen vagy! :D
VálaszTörlésKöszönöm! :D
Törlés