Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 352 oldal

Molyos adatlap

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.

Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.

De az életének ezzel még koránt sincs vége.

A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.

Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.

A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Benyák Zoltán: Csavargók dala

Az életünk pillanatok sokasága. Pillanatoké, melyeket különböző emberekkel töltöttünk, történeteké, melyeket ezek az emberek hoztak magukkal. Körbevesznek, egybegyűlnek, egésszé tömörülnek, végül így alkotják meg a saját történetünket.

Mert mindenkinek van egy története…

Benyák Zoltánnak is volt egy, melyből egy nagyszerű és felkavaró könyv született: a Csavargók dala. Tarts velünk november 7-19-ig, hogy Te is részese lehess a könyv nyújtotta élménynek, olvass interjút az íróval, és nyerd meg a regény egy példányát!

Kiadó: Grafoman kiadó

Oldalszám: 280 oldal

Molyos adatlap

Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.

És persze a kidobott kislány.

Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.

Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.

Bár korábban csak két könyvet olvastam Benyák Zoltántól, nagyon vártam, hogy végre belekezdhessek a Csavargók dalába, mert az a két könyv nagyon megragadt. Olvastam már jó könyveket, és olyanokat, amelyek a kedvenceim lettek, de az ő írásaiban mindig valahogy a történet lelke fog meg. Nem is igazán a cselekmény a fontos, hanem maga a világ az, ami annyira el tud bűvölni, hogy csak ámulok. Noha a Csavargók dala kicsit más, mint az eddigiek, ez erre is igaz.

Míg az Ars Fatalisban vagy a Veszett lelkek városában egyértelműen ott van valami természetfeletti, nem hétköznapi dolog, addig a Csavargók dala színtiszta valóság. Legalábbis az író saját bevallása szerint, azért szerintem itt is közrejátszott a képzelet színes ceruzája. Az alaptörténet először nem is érdekelt annyira, nem szeretem se a gyerekeket, se a hajléktalanokat, úgyhogy ez a kombináció sem tudott feldobni, de ahogy olvastam egyre érdekesebbé vált minden. Megint csak nem a cselekmény bűvölt el (oké a végére az is), hanem a kisebb történetek. A karakterek háttérsztorijai nagyon érdekesnek bizonyultak, hogyan kerültek az emberek az utcára. És amíg a való életben inkább elkerülöm az ilyen embereket, itt lebilincselt minden szavuk.

Priuszt nem kedveltem túlzottan, de az ő karaktere így is lett megalkotva. Azt hiszem, én is csak olyan vagyok, mint mindenki más, könnyen meg lehet vezetni, és ha az író azt akarja, hogy valakit ne kedveljünk, akkor azt nem fogom kedvelni. Flúg leginkább közömbös volt számomra. Egy bizonyos szinten sajnáltam, de nem tudtam igazán együtt érezni vele. Mindenkinek más élet adatik meg, neki ez jutott, és azt hozta ki belőle, amit tudott. Kócos volt hármuk közül a kedvencem (meg a kutya), akiről igazán csak a végén tudunk meg bármi lényegeset, de ott a szívembe zártam. Az ő történeténél éreztem, hogy kezdődik az a csoda, ami valahogy ott van minden Benyák-regényben (vagy legalábbis azokban, amelyeket olvastam). Egészen addig a pillanatig nem éreztem, hogy elkapott volna a könyv, legalábbis nem úgy, mint a másik kettő. Kócos volt maga a varázslat a regényben. Na meg a gyerek, akiről nem is gondoltam volna, milyen utat jár majd be a végére.

A három csavargón túl is voltak még apró mesék, kitekintések, és noha nem mind kapcsolódott szorosan a cselekményhez, végül mégis összeértek a szálak, és megértettem, miért volt fontos mindezt végigkövetni.

Nem mondom, hogy ez a könyv megváltoztatta a nézőpontomat vagy az emberekhez való hozzáállásom, mert nem így van. Ezek után sem fogok minden hajléktalan felé kedvességgel fordulni (szégyellem magam, tényleg, de én már csak ilyen bunkó vagyok), viszont ha látok egyet, elgondolkozom rajta, neki vajon mi mindenen kellett keresztülmennie ahhoz, hogy idáig jusson. Vajon megtett-e minden tőle telhetőt, vannak-e reményei, álmai, vagy csak túlél? Önhibáján kívül jutott-e ide, esetleg ő akarja így?

Szóval szívesen elbeszélgetnék néhány emberrel, ha nem lennék ilyen előítéletes köcsög, de hát sajnos az vagyok. Nem ez lesz a kedvenc Benyák-regényem, ezt a helyet még mindig az Ars Fatalis uralja (de hát nehéz felülmúlni azt, amikor úgy érzem, a saját képzeletemet látom papíron), viszont mindenképpen ajánlom olvasásra. Egy egészen realista világot láthatunk, egy csöppnyi képzelettel vegyítve, és egy igazán elgondolkodtató témával.

Kedvenc karakter: Kócos

Ami legjobban tetszett: a vége

Ami nem tetszett: -

Értékelés: 4,5/5

A borítóról

A Csavargók dala borítójához maga az író lánya pózolt, és több tucat kép készült, hogy aztán azt árnyképpé változtatva a helyére tegyék.

Nyereményjáték

Benyák Zoltán egészen egyedi stílusú író, keze alól mégsem kerülnek ki sohasem hasonló témájú, de még csak hasonló műfajúnak nevezhető könyvek sem.

Nyereményjátékunk során minden blogon elrejtettük egy-egy már megjelent regényének fülszövegét és borítóját. Feladatotok az lesz, hogy írjátok meg nekünk - a rafflecopter doboz megfelelő kérdéséhez -, hogy az egyes blogokon található könyvének ki volt a főszereplője.

(Némely könyv esetében több válasz is elfogadható!)

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!

2. könyv – 2. főszereplő

Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét.

Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla.

Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is.

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

11/07. Roni Olvas

11/09. Deszy Könyvajánlója

11/11. Bibliotheca Fummie

11/13. Kelly&Lupi Olvas

11/15. Könyvszeretet

11/17. MFKata Gondolatai
11/19. Könyvgalaxis

Jonathan Cross: Veszett lelkek városa

Kiadó: Agenda

Oldalszám: 300 oldal

Molyos adatlap

Blackyard más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot.Am az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit? Jonathan Cross méltán a thriller egyik mestere. Új regénye a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is…

A név megtévesztő lehet, mert bár Jonathan Cross van a címlapra írva, ezt bizony Benyák Zoltán írta. Az a Benyák Zoltán, akinek az Ars Fatalis című könyvéről írt értékelésem volt az első bejegyzésem ezen a blogon. Ez volt a második könyvem tőle, és kezdek róla meggyőződni, hogy ez az ember egy zseni. Elsősorban persze azért, mert ilyen történeteket tud kitalálni, és néha az jut eszembe, hogy szívesen belemásznék a fejébe, megnézni, miket gondol (vagy az Ars Fatalis esetében, hogy lopja el a gondolataimat). Másodsorban meg azért, mert ennyire jól bánik a szavakkal. Valahol olvastam, hogy könyvet írni egyszerű, csak egymás után kell írni a szavakat, de nem mindegy milyen szavakat, és milyen sorrendben. Fogalmam sincs, az író mennyi időt töltött el ennek a könyvnek a megírásával, de úgy érzem, mintha minden egyes szó pont oda került volna, ahova illik.

A történet szerint Nick megérkezik Blackyardba, ebbe a nem túl tiszta, nem túl vidám (igazából azt is mondhatnánk, hogy koszos és lehangoló) városba, aztán néhány furcsaság után megmutatják neki, hogy ez bizony nem egy szokványos város. A bűnösök előszobája ez, ahol várják a megváltást vagy az örök kárhozatot.

Imádtam a sztorit. Fogalmam sincs, mit szed Benyák úr, hogy ilyenek jutnak az eszébe, de abba ne hagyja, mert annyira jó ötletei vannak. Bár én sem szedek semmit, mégis jutnak ilyenek az eszembe magamtól is. Jó tudni, hogy nem csak én vagyok kicsit őrült. Különösen tetszett, hogy nem tudtam előre kitalálni, vajon mi lesz a következő dolog, amit tenni fognak a szereplők, sikerült újra és újra meglepődnöm.

Érdekes, hogy egyik karakter sem lett a kedvencem. Nicket és Margot bírtam, izgultam is értük, de nem az volt, hogy, jaj most mi lesz velük, csak haladtam a sztorival. Persze, azért rágtam a körmöm, ha olyan helyzetbe keveredtek, de nem sikerült igazán megértenem őket, vagy hogy is mondjam. Lassan ismertük meg őket, a bűneiket, amiért a városba kerültek, és habár megkedveltem Nicket, mégis elborzasztott, amit tett. Kicsit sajnálom, hogy nem ismerjük jobban a város előtti életét, mert arról a Nickről, akit mi megismerünk, nem tudom elképzelni, hogy ilyet tesz, egyszerűen nem illik a képbe. Alapvetően a történet a városról szól, mégis szerintem belefért volna egy kis háttérsztori.

A történet egy pontján megismerjük a város múltját, és azt hittem, ezt majd unni fogom, de legnagyobb meglepetésemre nagyon élveztem. A legtöbb könyvnél nem szoktam szeretni az olyan részeket, amikor hosszú-hosszú oldalakon keresztül csak mesélnek, hogy megértsük a történet lényegét, de itt érdekesen volt előadva, és némi kellemes meglepetéssel is szolgált.

A kedvencem az egészben a stílus volt. Végig azt éreztem, mintha az író mestere lenne a szavaknak. Én nem olvasok horrort, mert nem szeretek félni, és tapasztalatból tudom, hogy a saját fantáziám jobban meg tud rémíteni, mint bármelyik film, úgyhogy ha nekiesnék egy Kingnek, hetekig nem tudnék utána normálisan aludni. Nos, ez a könyv thrillernek van titulálva, és barátnőm figyelmeztetett, amikor kölcsön adta a könyvet, hogy elég nyomasztó, és inkább világosban olvassam. Könnyelműen legyintettem a tanácsára, és noha maga a cselekmény nem annyira rémisztő, igazából nem is nagyon történik olyasmi, amitől meg lehetne ijedni, maga a leírás eléggé félelmetes. Nem hittem volna, hogy ez tényleg ennyire meg tud rémíteni, de amikor lefekvés előtt elővettem, utána alig mertem lekapcsolni a villanyt. Az biztos, hogy Benyák Zoltán ért a hangulatteremtéshez. Maga a leírás meg egyszerűen magával ragadó. Sánta Kira pedig ismét csak remek munkát végzett a borítóval.

Ajánlom mindenkinek. Na jó, nem mindenkinek, de akik nem félnek egy kis borzongástól, azoknak mindenképp. Az biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyvem az írótól.

Kedvenc karakter: Nick

Ami legjobban tetszett: a hangulat

Ami nem tetszett: van, amit jobban is ki lehetett volna fejteni, mint írtam fentebb, de igazából nem volt olyan, ami ne tetszett volna

Értékelés: 5/5

Benyák Zoltán: Ars Fatalis – A végzet játszmája

Talán létezik felsőbb hatalom, talán nem. Az emberek egy része hisz benne, a másik része pedig abban, hogy minden döntés az övék. Benyák Zoltán elképzelése szerint ez nem egészen így van. Léteznek emberfeletti erők: a szerencse, a szerelem, a halál, a zene, a végzet egy-egy munkakör, amelyet emberek töltenek be. Számukra ugyanolyan munka ez, mint számomra a cukrászat vagy az írás.

Főhősünk, Anton Pal nyughatatlan világjáró. Bejárt már sok országot, rengeteget látott és tapasztalt, de Isztambulban minden megváltozik. Egy üveggolyóhoz jut hozzá, melynek képességei teljesen felforgatják a világról, annak menetéről kialakult képét.

Az alapötlet egyszerűen zseniális. Nem mondom, hogy teljesen, 100%-ban egyedi, de ilyennel még nem találkoztam könyvben, csak a saját fejemben. Tényleg olyan, mintha az író ellopta volna a gondolataimat, hogy azt felturbózva papírra vesse. Még mindig csak ámulok.

Nagyon tetszett a felépítése, ahogy Antonnal együtt mi is lassan szerzünk tudomást a világ igazi dolgairól, ahogy sorban találkoztunk a szereplőkkel: a végzet asszonyával, az emlékek őrzőjével, a jó- és balszerencse sámánjaival. Alapvetően Antont követtük az úton, de voltak kitekintések. Megismertük egy-egy szereplő életútját, ami talán nem is lett volna feltétlenül szükséges, de mindenképpen hozzáadott a történethez, érdekesebbé tette, nem lassított a cselekményen. Legalábbis én így éreztem, mert ugyanolyan élvezettel olvastam ezeket a részeket, mint a többit. Határozottan pozitív, hogy megtudtuk, hogyan alakultak ki az egyes szakmák.

Az európai utazásból Anton meséin keresztül világkörút lett, belevitte az egyes kultúrákat, vallásokat. Emberek történetein keresztül kaptunk bölcsességeket, és talán ez fogott meg engem annyira. Szeretem az olyan könyveket, ahol nagy életigazságok vannak megfogalmazva, és amellett, hogy ez egy szórakoztató célú könyv, gyakran elgondolkodtam rajta, mert nagyon érdekes dolgokat vet fel. A hangulata pedig el tud varázsolni. Amit elmond a vándoréletről, az alapján nem nekem való, mégis kedvem támadt felkapni egy hátizsákot és nekivágni az ismeretlennek. Ezeken túl még a humora is remek.

A leírás könnyed, gördülékeny, mégsem azzal a tipikus egyszerűséggel van megírva. A táj, a helyszínek, az emberek leírása éppen megfelelő mennyiségű, mindez olyan stílusban, hogy úgy érezzük, kicsit már ismerjük is az illetőt, mire részletes képet kapunk róla. Magunk elég tudjuk képzelni, szinte ott vagyunk a regényben. Nagyon nehezen voltam csak képes letenni a könyvet, ez pedig nemcsak a cselekmény érdeme, hanem ahogyan az író a szavakkal bánik. Legszebben számomra Simone-t, a szerelem vak nagykövetét ábrázolta (teljesen odavagyok azért, hogy őt vakként jelenítette meg), akit már csak a neve miatt is úgy képzeltem el, ahogy Simone Simonst, az Epica énekesnőjét.

Karakterek szempontjából mindenfélét kapunk, mivel minden úgynevezett szakmához tartozott egy ember, egy történet, és imádtam azt is, hogy minden apróságra odafigyelt velük kapcsolatban. Nem mindegyikük múltját ismerjük meg, de akiét igen, az aprólékosan kidolgozott, érdekes és nagyon találó. Nem is tudom eldönteni, hogy a Halál vagy a Sors karakterének kialakulása tetszett-e jobban.

A legérdekesebb az, ahogy mindig egy kicsit homályban tart minket. Vannak dolgok, amelyekre sosem derül fény, vagy legalábbis nem egyértelmű, így magunk költhetünk hozzá egy kicsit a történethez. A vallás és Isten témáját is feszegeti, de nem átlépve a határt. Nem téríteni akar és magyarázni, hanem meghagyja az olvasónak a saját gondolatait. Mindenképpen megfontolásra érdemes gondolatokat vet fel, de semmit nem jelent ki egyértelműen, inkább csak utal.

A regény végére olyan csattanót tettek, ami után kellett pár perc gondolkodási idő, hogy tulajdonképpen mi miért történt és hogyan. Nem folytatásos, úgyhogy nem kell megijedni a függővégtől, de nagyon frappánsan lett lezárva.

Negatívumot a történetre nem tudok mondani, de néhány szerkesztési és gépelési hibát felfedeztem, ami sikeresen kizökkentett a világból.

Összegezve: imádtam az egészet úgy, ahogy van. Biztosan fogom még máskor is olvasni, és az írótól mást is megnézek. Ajánlom hitetleneknek, álmodozóknak, vándoroknak és azoknak, akik még hisznek a csodákban.

Kedvenc karakter: Fekete és Fehér

Ami legjobban tetszett: a Sors története

Ami nem tetszett: ilyen nem volt

Értékelés: 5/5

Kiadó: Grafoman

Oldalszám: 282 oldal

Molyos adatlap