N. K. Jemisin: Az ötödik évszak


Mit tartogathat egy olyan regény, amely így indul: “Kezdjük a világvégével. Essünk túl rajta, aztán térjünk át érdekesebb dolgokra”? A Blogturné Klub négy tagja is ezt próbálja kideríteni. Ha pedig ti is velünk tartotok, lehetőségetek lesz megnyerni az Agave kiadó által felajánlott példányt N. K. Jemisin legújabb regényéből.

Kiadó: Agave
Oldalszám: 360 oldal
Fordító: Ballai Mária

Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanza ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.
N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér.


A. M. Aranth: Oculus

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 420 oldal

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.


On Sai: Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2,5)


Scarék végre visszatérnek, újra irány az űr! A Blogturné Klub bloggerei sem restek, elindulnak az újabb kalandra, június 10-től három állomáson keresztül követjük főhőseinket a szivárgó sötétség és a szivárgó világosság közepette! És ha Ti sem ijedtek meg, a könyv egyik példányát meg is nyerhetitek.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 120 oldal

Soha ne add fel!
Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a
titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez?
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz?
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell?
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között?
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény?
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!


Könyvhét 2016

Szerzemények
Szerencsém volt az idei Könyvhéten. Furán alakult a munkám azon a héten (úgyis mondhatnám, hogy szarul), főleg csütörtökön, úgyhogy én már első nap ki tudtam látogatni a Vörösmarty térre. Korán reggel összefutottam Szandival a Keletiben, hogy átadjak neki egy könyvet, majd bementem az Agavéhoz, hogy átvegyek három másikat, és mivel lebeszéltem a munkatárssal, hogy csak később menjek be dolgozni, volt időm kilátogatni a Könyvhétre is. Tíz előtt érkeztem meg, első utam a Fumaxhoz vezetett, természetesen. Igazából körbe se néztem, csak célirányosan haladtam a sárm és a jó könyvek felé. Szegény Peti ott volt egyedül egy raklap és rengeteg doboznyi könyvvel, úgyhogy segítettem neki kipakolni, ha már ilyen korán érkeztem. Ekkor már öt könyv volt nálam azzal együtt, amit épp olvastam. Szóval mikor már a standot szépítgettük, gyorsan átfutottam a Gabóhoz, akik még csak a furgonból pakoltak ki, és a kedvemért keresték elő a pénzt meg a nyugtatömböt, de voltak olyan kedvesek, és adtak nekem egy A tűz kegyelmét, amiért egyébként annyira rohantam ki reggel. Aztán bementem dolgozni, majd pár órával később megint kiugrottam a Vörösmartyra, mert épp volt időm, meg messze sem volt. Összefutottam Szandiékkal, és beszereztem egy Patkánykirályt meg David Beniofftól Az utolsó éjjelt, darabját ötszázért. Pár perccel később tudtam meg, hogy Az utolsó éjjel nemcsak a nap, de az egész hétvége legjobb fogása volt. Majdnem annyira örülök neki, mint A tűz kegyelmének. Visszamentem dolgozni, majd este még fáradtam lerogytam a kanapéra a Trapézban, ahol a szokásos havi sci-fi sörözés ment.
A péntekem katasztrófa volt, esélyem se volt kijutni, de szombaton már fél tízre ott voltam. Mentem egy gyors kört (de csak miután kiválogattam a Fumaxnál a Marvel képregényeket a DC-ből, ezt egyébként már csütörtökön is csináltam), beszereztem azokat a könyveket, amik még a képzeletbeli listámon szerepeltek (igazit most nem írtam), meg néhány olyat is, amit nem terveztem, de azon a héten kaptam fizetést és jó akciók voltak. A Fumaxnál összefutottam Deszyvel, aki már tudta, hogy hol keressen. Kábé háromnegyed egyig üldögéltünk ott, mert kényelmes volt és senki nem akart elzavarni. A Főnixnél Zoli rámtukmált három könyvet, igaz, nem kellett sokat győzködnie. Háromnegyed egykor átbattyogtam a Könyvmolyképzőhöz, ahol Adri dedikált, és örömködtem neki meg Zsuzsának meg Bettinek, és megkértem, hogy várjanak meg, míg Beninával dedikáltatok. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen sokáig fog tartani, mert nem volt ugyan hosszú a sor, de lassan haladt, én meg addig aszalódtam a napon Mazsival, Schesztivel meg Teklannával. Összefutottam Toffyékkal is, majd mentem a Mekibe, mert már éhen akartam halni. Meg ott voltak a többiek is. Miután megebédeltünk és beszélgettünk Adriékkal, ők visszamentek a térre, én meg csatlakoztam a BTK-sokhoz. Eljöttünk a Mekiből, majd nemsokkal később az ég úgy döntött, hogy leszakad. Ekkor már a Fumaxnál nyomorogtam sok más eső elől menekülő társammal. Valamikor befutott Zsepi és Wee is, utóbbi dedikálta végre A brosst, meg a Vérvörös horizontot is, ha már megvettem (és megkértem, hogy írja bele, hogy „Vérvörös szar”… és még én vagyok a troll).

Az Ajtók és átjárókat is akartam dedikáltatni, ami sikerült is volna, ha nem zuhog így az eső, így viszont esélytelen volt, ha a szerzők ott is voltak, nem fértem oda. Nighttal is sikerült megtalálnunk egymást, ekkor már lassan vége volt a viharnak, mindketten már jó vizesek voltunk, úgyhogy épp jól jött egy kis Burgeres fagyi. Mivel bent egy zsebkendőnyi szabad hely sem volt, ezért a C&A bejáratában meghúzva magunkat ettük meg a fagyit, aztán négy után az Agavéhoz mentünk, mert Baráth Katalin dedikált. Hátra kellett menni, Kati a standon belül dedikált, amiből kialakult egy olyan poén, hogy igazából vért akarnak venni az oda betérő delikvensektől. Kati iszonyú aranyos volt, még azt is tudta ki vagyok, mikor Zoli megmondta neki. Na, most már tényleg híres vagyok az interneten.
Lemostam a sarat a lábamról az oroszlános kútban, Night elindult haza, én meg visszamentem a Fumaxhoz. Itt összefutottam több mollyal is, többek között Toffyval, Lokival meg Pupival. Már nem emlékszem hogy, de egyszer csak a Könyvmolyképzőnél kötöttünk ki, ahol kicsit trollkodtam Tibi dedikálásán, majd lassan elállt az eső. Aztán már csak azt vettem észre, hogy pogácsákat kínálok arra elhaladóknak és lekváros péksütiket csomagolok zacskókba. Viszont újra eleredt az eső, ami véget vetett a partinak, és még egy kicsit maradtunk Toffyval, de kevés volt a pálinka ahhoz, ami ez után jött, még akkor is, ha nagyon sokat nevettünk.
kakatakarítás
Vasárnap valamikor tíz és tizenegy körül futottam be, a Fumaxnál szokásosan szétválogattam a képregényeket, majd a Főnixnél álltam délig, ahol leginkább Szilágyi Zoltánnal beszélgettem egy csomót, főleg sorozatokról és könyvekről. Összefutottam a KönyvParfé blog tulajdonosával, Ivettel is, akivel tök jó volt végre találkozni. Annyira kedves volt, örülök, hogy élőben beszéltem egy olyan emberrel, aki rendszeresen olvassa a blogom. Meg egyébként imádom, amiket a könyvekhez szokott csinálni, úgyhogy duplán megérte ez a találkozó.

Bokadedikálás
Délben On Sai és Katona Ildikó beszélgettek egy fél órát, ami tök érdekes volt, bár az elhangzott infók nagy része nem volt számomra újdonság. Itt találkoztam Deszyékkel is, akiket elkísértem egy körülnézős sétára, és tulajdonképpen ekkor volt nekem is az első „mindent megnézek” körsétám. Az évek alatt annyira megszoktam, hogy mi hol van, hogy már nem igazán izgattam magam az olyanok miatt, hogy mindent megnézzek. Vettem anyának egy könyvet, aztán magamnak is, mert megláttam egy kihagyhatatlan akciót. Már elég éhes voltam, úgyhogy elmentünk a Burgerbe, ahol vagy egy órát kellett sorba állni, de mire végre elintéztük a kajavásárlást és a mosdót, ott tudtunk ülni tök nyugiban. Amíg Deszyt le nem támadták az Árnyvadászok. Valamikor a délután folyamán otthagytam őket, mert még volt pár dedikálás, amit be szerettem volna szerezni. Dörnyei Kálmán könyve volt talán a legspontánabb könyvvásárlás a hétvégén, mert korábban valahogy elkerült a híre, egyszerűen csak megfogott a cím és a borító, úgyhogy beválasztottam harmadiknak, hogy megkapjam az egyedi ajánlatot a Főnixtől. Megérkezett Zsepi és Wee is, jó negyed órát álldogáltunk A. M. Aranth híres íróra várva, amikor szóltam neki, hogy egyébként már negyed órája dedikál. Aztán ahogy leült, egy galamb úgy gondolta, megmondja a véleményét az Oculusról, mégpedig úgy, hogy ráengedi a végtermékét a könyvre. Különösebb katasztrófa nem történt, maradandó károsodás nem keletkezett. Péter dedikálta a bokám, ami egy facebook kommentfolyam miatt történt, Zsepi pózolt, aztán leültünk, és mindenféléről beszélgettünk. Egyre több ember befutott, többek között Peti unokatesója is, aki egy tök jófej ember, és jót beszélgettünk. Negyed hétkor még vettem egy Vészmadarakat gyorsan, eléggé akciósan, az utolsó pillanatban befutott Deszy is, majd el kellett mennem, mert lassan kezdődött az X-men. Talán megérte volna a társaságért kihagyni a filmet, de ezt majd egy másik posztban mesélem el.
Az egy "manó"
A végére tizennyolc könyvvel sikerült zárni a Könyvhetet, ebből egyet olyan gyorsan kölcsönadtam, hogy lefényképezni sem tudtam (és a borítót elnézve nem is baj). Ebben benne vannak a recik és az agavés rendelésem is. Valamint egy promóciós céllal készült könyv, amiben a Könyvmolyképzős írók vannak. Meg vettem még két könyvet anyának. Megint több könyvvel tértem haza, mint gondoltam, de nem volt olyan vészes. Még a polcra is felfértek néhány óra pakolászás után. Most már csak egy időnyerőt kérek, amikor el tudom őket olvasni.

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek


Nem lehet könnyű egy olyan testben élni, ami már nem engedelmeskedik az akaratunknak, de az is legalább ilyen nehéz lehet, hogy egy ilyen emberre figyeljünk. A Mielőtt megismertelek Willről és Lou-ról szól, akik pont ilyen helyzetben vannak.
A Cartaphilus kiadó jóvoltából most egy hat állomásos turnén követhetitek végig Will és Lou történetet. Tartsatok velünk 06. 14. és 24. között, és ahogy megszokhattátok, nyerhettek is!

Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 484 oldal
Fordító: Lányi Judit

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Élménybeszámoló: Filmbarátok 100. adás

*fangirl mód on*
Akkor ismertem meg a Filmbarátokat, amikor még nagy Szirmai-fan voltam (hú de rég is volt az, ebből már szerencsére kinőttem), és részt vett az egyik adásban, egészen pontosan a tizenötödikben. Az volt az első adás, amit hallottam, és sokáig az utolsó. Akkor még nem hallottam arról, hogy mi az a podcast, és totál nem értettem, hogy lehet végighallgatni egy kétórás adást, és mit lehetne közben csinálni. Szóval igazából csak új volt nekem ez a műfaj, nem jöttem rá, hogy mennyi mindenhez jó. Aztán Night annyit hallgatta, és annyit emlegette őket, hogy 2014 nyarán kénytelen voltam én is belevágni. Na nem mintha ez olyan megerőltető lett volna. Akkoriban végeztem a suliban és még nem volt munkám, rengeteget unatkoztam otthon meg főztem-sütöttem mindenfélét a konyhában, és rájöttem, hogy tök jó hallgatni a srácokat krumplipucoláshoz, tésztagyúráshoz meg ilyenek. Először csak random választottam valamelyik évi Oscaros beszélgetést, aztán észrevettem, hogy ez így nem lesz jó, mert folyton visszautalnak más adásokra. Úgyhogy elkezdtem az első adástól. Nagyon vicces volt, amikor Blacksheep és Sorter minden ötödik percben megszakadt, Freddy meg vicceket olvasott. Szóval nem volt egyszerű a kezdés. De hamar beleszerettem abba, ahogy a filmekről beszélnek. Mostanra már annyira összeszokottak lettek ők négyen (Blackheep, Freddy, Gergő, Zoly), hogy nem is tudnám máshogy elképzelni a műsort.
A két év alatt, mióta őket hallgatom, nagyon sok kellemes élményt köszönhetek nekik. Nem egyszer dobták fel a napjaimat, és olyan is előfordult, hogy ha rossz kedvem volt, csak benyomtam valamelyik adást, és máris jobb lett. Rengeteg unalmas órát dobtak fel, és tudom, hogy ha házimunka vár rám, mindig számíthatok rájuk. Oké, ez most nagyon nyálasra sikeredett.

Szóval közeledett a 100. adás, és meg lett hirdetve az élő Filmbarátok felvétel, én meg először el sem akartam hinni, mert persze mikor máskor kell ezt bejelenteni, mint április elsején. Az adások jó hangulata miatt kicsit úgy érzem, én is közéjük tartozok, úgyhogy nagyon szerettem volna őket élőben is látni egyszer. Ez pedig végre megvalósult. Kénytelen leszek majd ezt a részt ötvenszer visszahallgatni, már csak azért is, mert az elején egy csomó mindent fel sem fogtam, az agyamra ráborult a fangirl köd, és nem tudtam túllépni azon, hogy én most őket tényleg igaziból, élőben látom és hallom. Oké, furán hangzik, de kétszer hallgattam végig az összes adásukat az első résztől kezdve. A legtöbbet meg még többször, esélyes, hogy 1-2-t akár tízszer is (például az I. Filmbarátok Zárthelyit). Jó, ez még furábban hangzott, főleg ha majd visszahallgatjátok a 100.-at, ahol Freddy elmondja, hogy összesen mennyi idő ez. Tehát vannak olyan mondatok, amiket fejből tudok idézni, és szerintem a srácok sem emlékeznek rá, hogy ők ilyet mondtak. Azt hiszem, ideje lenne új podcast után néznem (bár a Vox rádióba már belekezdtem). Mielőtt még teljesen hülyének néznétek (ezzel már elkéstem), elmondom, hogy éltem meg a 100. adást.
Amúgy is terveztem tortát sütni, de amikor legutóbb mondták a srácok, hogy várják, felbátorodtam, úgyhogy sütöttem nekik egy tortát. Örültek neki, bár a jelenlegi információim szerint nem tudom, hogy ehető lett-e, eddig még senki nem panaszkodott rá, pedig ezt a fajta tortát már többször megsütöttem. Az elmúlt egy hétben pedig kétszer is álmodtam velük, annyira vártam már. Nem tudok csendben elaludni, mindig kell valami zaj, néha zenét hallgatok, mostanában meg Filmbarátokat, arra nem kell figyelnem, mert már úgyis ismerem. Persze, hogy ez belekúszott az álmaimba. Szóval az egész péntekem abból állt, hogy annyira izgultam, hogy majd kidobtam a taccsot, meg idegeskedtem, hogy nem leszek kész a munkával és nem érek oda időben. De kész lettem és odaértem.

Beültünk a terembe, a negyedik sor közepét sikerült kifogunk, tök jól jártunk, oké, az első sor lett volna a legjobb, de ez is épp elég közel volt. Pont a megfelelő helyen, azt kell mondjam. Elkezdődött a műsor, és először csak kint kezdtek el beszélni, kiröhögtek minket, hogy milyen bénák vagyunk, hát csak audio, hogy is gondolhattuk, hogy megjelennek. Aztán bejöttek, és kellett egy perc, mire felfogtam, hogy itt vannak. Az elején Freddy elmondott pár infót, például, hogy hány óra az összes adás hossza. Mondta, hogy van három ember, akit ki szeretne emelni, és Night már akkor mondta, hogy én leszek az egyik, én meg csak leintettem, hogy dehogy. És mikor elértünk a harmadik emberhez, és Freddy mondta, hogy mindig lelkesen visszajelez, és ő csinálta az ivójátékot is, fogtam a fejem, hogy „ez nem lehet igaz, tényleg én vagyok”. Szóval erre kaptam ajándékba egy X-menes táskát (Köszi!). Majd volt Nép Akarata sorsolás, ami úgy történt, hogy Gergő háttal állva bedobott a közönségbe egy plüss Angry Birdöt, és hát egyenesen az én ölembe esett volna, ha nem kapom el. 1200 szám közül az 1199.-et választottam, ami a Kincsvadászok.
Jöhetett a három villámkérdés, majd a filmek. Oké, aki nem volt ott, de nem szeretné tudni, milyen filmekről volt szó az adásban, az tekerjen le a következő bekezdésig. A Rendes fickók volt az első, amiről kb egy hete azt se tudtam, hogy létezik, de aztán bejött, és hirtelen mindenki áradozni kezdett róla, engem meg érdekelt, hogy mi is ez, szóval a kedv már megvolt hozzá, a fiúk meg még inkább meghozták, be fogom iktatni a közeljövőben. A Warcraftot még a héten meg akartam nézni, eleve érdekelt, mert Ragnar van benne a Vikingsből, és iszonyú régen játszottam valamelyik résszel az első háromból, csak nem jutottam el rá sajnos, de Blacksheep ellenérvei sem tántoríthatnak el, meg fogom nézni. Az Ember a Holdonra számítottam. Freddy és Blacksheep folyton emlegette, hogy majd egyszer megbeszélik, és amikor volt rá utalás, hogy ebben az adásban valami régebbi film lesz, egyből beugrott. Ami nagy meglepetésként ért, az a New Kids Nitro volt. Erre aztán soha a büdös életben nem gondoltam volna. Én egy képkockát sem láttam a Turboból sem, és erre büszke vagyok, de meg kellett néznünk a Nitro trailerét, és állítom, hogy nincs az az alkoholmennyiség amiért én hajlandó lennék ezt megnézni. Viszont volt egy bejátszott jelenet (ami gusztustalanul undorítóan szutyok mocsok volt, és cseppet sem vicces), na az azért volt élmény, mert Gergő fején röhögtem végig (bocsi), és kár, hogy arról egy kép sem készült. A végén pedig a Nép Akarata került sorra, vagyis az AZ. Ez volt az egyetlen film, amit láttam az ötből (illetve azt hiszem, az Ember a Holdont is láttam még valamikor nagyon-nagyon régen, de nem emlékszem már szinte semmire abból), és félős létemre kerülöm a horrort, de ezt most megnéztem csak azért, hogy legalább ehhez hozzá tudjak szagolni. Tökre egyetértettem Gergővel, ami azért nem meglepő, mert általában vele szokott egyezni a véleményem, sőt, az évek alatt azt vettem észre, hogy leginkább Gergővel szokott egyezni az ízlésem. Biztos azért, mert ő is úgy tud néha fanboykodni, ahogy én fangirlködni, és ezt imádom hallgatni. Persze azt is, amikor valamit lehúz, olyan ízesen káromkodni már majdnem művészet.

A filmes kibeszélők pont úgy zajlottak, ahogy általában, csak Blacksheep átvezetőit hiányoltam, de kárpótoltak a rémes szóviccei. A hangulat fantasztikus volt, le se lehetett vakarni a vigyort az arcomról, csodálkozom is, hogy nem fáradtam el a három órás folyamatos bazsalygásban. A srácok között most is megvolt a szokásos kémia (még Zoly Drive-oltását is megtapsoltuk), szóval alapvetően majdnem olyan volt, mint egy sima adás. Csakhogy ez sokkal jobb volt. Volt két játék is, az elsőben képkockák alapján kellett kitalálni a filmet, a másodikban három rátermett ember mérkőzhetett meg Gergővel. Ezúton szeretném leírni, hogy tudtam egy kérdésre a választ, amire Gergő nem. És tessék megnézni az Igazából szerelem c. filmet, mert nem rossz!
Ami nagyon tetszett ebben, már azon túl, hogy tényleg élőben hallhattam őket (és ezt nem tudom hányadszorra írom le), hogy itt azonnali volt a visszacsatolás. Elő szokott fordulni, hogy visszabeszélek a telefonnak, amikor valamivel nem értek egyet (és aztán jól nem írom meg kommentben), most viszont tényleg bele tudtam szólni, bár most meg nem nagyon volt mihez.
A harmadik óra végére még maradt pár ajándék, amit szétosztogattak, a végére maradt egy X-men pulcsi, Freddy pedig rákérdezett, mi volt az első Nép Akarata film, amit kisorsoltak, és engem választott, pedig szerintem nem is én raktam fel leggyorsabban a kezem. De ügyesen megmondtam, hogy a District 9, úgyhogy enyém lett a pulcsi (ami pihepuha, és jó meleg, és ősszel csak ezt fogom hordani).

Az esemény végeztével mindenki megrohamozta a srácokat, sikerült előre törnöm a tortámmal, amit át is adtam Freddynek, aki nagyon örült neki (a többiek is, amikor említettem nekik), majd egyesével dedikáltattam a kinyomtatott plakátom hátulját, mivel az elejére semmi nem fogott. Freddy után Gergőt céloztam meg, szegény nagyon el volt bújva a sarokban. Meg is jegyezte, hogy még most is izgul, ami nekem egy kicsit megnyugtató volt, mert én is izgultam. Annyira, hogy egy csomó mindent elfelejtettem, például poénból megkérni Gergő kezét, aki azt mondta a 99.-ben, hogy el lehet jegyezni őt. Meg Blacksheepnek mondani azt a teljesen érdektelen infót, hogy apukám kecskeméti, így a fél gyerekkoromat ott töltöttem. De ő is tök kedves volt. Megismert az ivójátékról, és Night mondta, hogy majd a 125. adás lehetne ilyen direkt májgyilkolós (srácok, ezt jegyezzétek fel). Idő közben valahol sikerült elkapnom Adrit is, a plakát kivitelezőjét, és ő is dedikálta nekem. Még meg is köszönte, hogy gondoltam rá. A végére maradt Zoly, akitől valahogy mindig is tartottam kicsit mert magas és szőrös, de igazából ő is egy iszonyú aranyos ember. És ő is emlékezett az ivójátékra. Kétszer is el kellett magyarázni, hogy azok gumimacik voltak vodkába áztatva, szóval azért nem volt annyira durva a dolog, ráadásul a 86. adás nem volt májgyilkos. Plusz azt is jól meg kaptam Zolytól, hogy nem gondolta, hogy egy lány csinálta meg. Azért köszi. Ezt már sosem mosom le magamról. Én leszek az „ivójátékos Filmbarátok rajongó”. Ráadásul úgy emlegettek, mintha egyedül lettem volna, pedig Night ötlete volt az egész (nem mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is). Akinek egyébként szintén pacsi jár, hogy ilyen türelmesen megvárt, míg mindenkivel dedikáltattam, rendületlenül cipelte utánam a nagy halom nyereményem. Nélküle pedig nem is hallgatnám a Filmbarátokat. A végén még Szöllőskei Gáborral is tudtam váltani néhány szót, aki szintén nagyon kedves ember.
Leírhatatlanul jó élmény volt. A srácok élőben még királyabbak, pedig nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Zolyn kívül mindenkin látszott, hogy izgul, Gergőn főleg, de nem volt zavaró, abszolút profin lenyomták a három órát. Köszönöm srácok, hogy ezt megvalósítottátok, és köszönöm az előző 99 adást is, nem beszélve az Expresszekről. Pacsi! :)
(A képek a tortásat leszámítva a Filmbarátok Podcast facebookoldalról származnak.)