N. K. Jemisin: Az ötödik évszak

Mit tartogathat egy olyan regény, amely így indul: “Kezdjük a világvégével. Essünk túl rajta, aztán térjünk át érdekesebb dolgokra”? A Blogturné Klub négy tagja is ezt próbálja kideríteni. Ha pedig ti is velünk tartotok, lehetőségetek lesz megnyerni az Agave kiadó által felajánlott példányt N. K. Jemisin legújabb regényéből.

Kiadó: Agave

Oldalszám: 360 oldal

Fordító: Ballai Mária

Molyos adatlap

Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanza ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.

Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.

N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér.

Hatalmas problémában vagyok. Ha valaki jelen pillanatban megkérdezné tőlem, hogy melyik volt idén a legjobb olvasmányom, nem tudom, hogy ezt mondanám-e, vagy a Rengeteget. Valószínűleg mindkettőt, mert képtelen vagyok dönteni. Ugyan a kettő össze sem hasonlítható, de mindkettőt imádtam.

Már a fülszövegből sejtettem, hogy jó lesz ez a könyv, de magam is meglepődtem, hogy ennyire jó lett. Nyilván siettem vele, mert időre kellett olvasnom, de amúgy is nehezemre esett letenni. Már az eleje iszonyú izgalmas, tök jól felvezeti a világot és azt, hogy mi történt, bár az csak nagyon sokára derül ki, hogyan is keletkezett az a repedés és miért.

És a világgal már meg is fogott magának. Ahol vannak az orogének (vagy csúnya szóval roggák), akik érzik a Földet, és a tapasztaltak tudnak is vele bánni. Olyasmi, mintha földhajlítók lennének az Avatarból (mármint a rajzfilmsorozatból, nem a kék Pocahontasos filmből). Ők persze egy helyre tömörültek, ahol megtanulnak bánni a képességeikkel, egyébként meg nagyjából ki vannak utálva a társadalomból, mert milyen veszélyesek. Itt már rögtön bejön egy tök érdekes gondolat a kirekesztésről, ami újra és újra felmerül. Aztán ott vannak az Őrzők, minden orogénre jut egy, és sokáig nem igazán tudtam velük mit kezdeni. Védik az orogéneket, de igazából az embereket védik az orogénektől. Fontos, hogy mindenki mellett legyen az Őrző, hogy megakadályozza, nehogy rosszra forduljanak a dolgok, és ezt egyszer tök jól el is magyarázzák, de közben meg nem igazán jók. Mármint nem ez a jó szó rá, mert nyilván nekik is megvan a saját nézőpontjuk, de az orogének szempontjából sokszor inkább rossz, hogy ott vannak. Főleg, minél idősebb az említett orogén. Tehát az elején még nem igazán tudtam őket hová tenni, főleg mivel az első Őrző, akivel találkozunk, tök jól elmagyarázza, mi a feladata, és miért is van ő ott, de később sikerült őket a megfelelő kategóriába beleraknom.

A cselekmény három szálon fut, amit először nem tudtam összerakni, mert sehogy nem függtek össze, és olyan furcsa volt az egész, amit viszont nem fejtenék ki, miért, mert túl bonyolult, és a végén még spoilerezésbe fajulna a dolog. Aztán valahol a felénél kettő kapcsolatára fény derül, és utána már összeállnak a darabkák. Igazából nekem nem is volt fontos, hogy egybe rakjam a három szálat, mert mind a három önmagában is elég érdekes volt.

Ott volt Essun, a nő, akinek a férje meggyilkolta a fiukat, a lányukat meg magával cipelte ki tudja, hova. Essun gyásza közben érkezik meg az ötödik évszak, egy nagy repedés keletkezik, és úgy kezd esni a hamu, mint máshol a hó. Eleinte ez volt a legkevésbé érdekes szál, nem volt unalmas, csak a többihez képest nem kötött le annyira. Valamint ahhoz is hozzá kellett szokni, hogy egyes szám második személyben van írva, és szerintem még nem olvastam olyan regényt, ahol az író ezt az elbeszélő módot választotta volna. Persze aztán beleszoktam, és a végére ki is derült, miért van ez így, egy iszonyú jó csavarral oldotta meg.

A másik szálon egy Damaya nevű lány a főszereplő, akiről kiderül, hogy orogén, ezért elviszik Fulkrumba, ahol a többi orogént tanítják. Ő még a különcök között is különcnek számít, de szerettem látni, hogyan fejlődik és áll ki magáért. Valamint azt sem elhanyagolható, hogy rajta keresztül ismerjük meg Fulkrumot, ami elsőre egy tök jó helynek tűnik, aztán meg kiderül róla, hogy azért az orogiéniát megtanulni használni sem könnyű.

A harmadik szálon Szienit volt a főszereplő, ezek voltak a kedvenc részeim. Valószínűleg azért, mert korban ő áll hozzám a legközelebb. A Fulkrum megbízásából Alabástrommal, az egyetlen tízgyűrűssel (gyűrűkkel jelölik, milyen szinten van az adott orogén) indul útnak, és annyira szerettem az ő párosukat. Főleg Alabástromot, aki az őrülete mögé rejti a zsenialitását, és aki ismer, tudja hogy állok az ilyen karakterekkel. Nem igazán kedvelik egymást Szienittel, és nem egyszer mosolyodtam el a párbeszédükön. Talán ezeken a fejezeteken keresztül tudjuk meg a legtöbbet a világról és arról, hogyan változik, itt ismerjük meg igazán az orogének erejét, a rendszert, amiben élnek, itt látjuk a változást, amit ezek a szereplők magukkal hoznak.

Az is annyira jó volt, hogy volt egy lehetőség a szerelmi szálra, amit aztán nem lépett meg, és ez így volt jó. Nagyon szerettem a világot is. Enyhén emlékeztetett a Horgonyhelyre, de ez csak azért van, mert ebben is nagy szerepe van a Földnek. A vége igazából nincs lezárva, sőt, elő van készítve a folytatás, de én csak a köszönetnyilvánítás résznél jöttem rá, hogy ez egy trilógia lesz. Nekem ez a nem lezárás is jó lezárás lett volna. De örülök, hogy jön még, szeretnék ebből a világból, ezekből a karakterekből még többet.

Szóval lehet, hogy a könyv eleinte furcsa, de nagyon egyedi. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a fantasyt.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Alabástrom, Szienit

Ami legjobban tetszett: a világ

Ami nem tetszett: -

Értékelés: 5/5

Nyereményjáték

Különböző jóslatokban, könyvekben és filmekben már sokszor átélhettük a világvégét. A mostani játék során azt kutatjuk, milyen elméletekkel találkozhattunk már. A ti feladatok az lesz, hogy a BTK krónika jóslataiból kitaláljátok, mi okozza majd az apokalipszist, és azt beírjátok a Rafflecopterbe. Ha helyesen válaszoltok, megnyerhetitek N. K. Jemisin: Az ötödik évszak című könyvét.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Földben aludtak, emléküket legfeljebb egy-egy kőtábla őrizte. De azon a borongós napon felkeltek, és csoportosan elindultak...

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

06/20 Always Love a Wild Book

06/22 Letehetetlen

06/24 Kelly & Lupi Olvas

06/26 Bibliotheca Fummie