Karácsonyi blogturné

"Ó, a Karácsony!

Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding."

"Végtére is a szép emlékek és a varázslatok teszik emlékezetessé minden karácsonyunkat."

Mi, a Blogturné Klub tagjai szívesen emlékezünk a régmúlt idők karácsonyaira. Ám amikor felidézzük ezeket a pillanatokat, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.

A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.

Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van!

Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!

Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket. Idén viszont papírt és pennát adunk a kezükbe!

Mától kezdve minden nap egy könyves karakter kíván valamely szereplőtársának kellemes ünnepeket. Hogy ezt mókásan, rejtélyekkel tűzdelve, könnyfakasztóan, netán szerelmesen teszi, az csak tőle - vagy az őt megálmodó szerzőtől - függ. De hogy ezek a képeslapok megérkezzenek valódi címzettjeikhez, az rajtad áll, ugyanis a Blogturné Klubnál történt egy kis galiba. Valamelyik tréfás kedvű manó elmaszatolta a címzettek neveit, nekünk pedig nem sikerült megfejtenünk őket. 

Gyere, foglalj hát helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, segíts nekünk! Fogadjunk, hogy ügyesebb leszel nálunk! Ígérjük, jutalmad nem marad el. Ha mindegyikük nevét kitalálod, meglehet, hogy a feléd tartó postás pompás csomagot nyom a markodba. Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi lesz benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen az Angyalok erre is ügyelnek. :)

Jó szórakozást!

A szerzőknek pedig ezúton is köszönjük, hogy idén is segítettek és támogattak minket!

Hogy megkönnyítsem a dolgotokat az olvasásban, kiteszem külön a szöveget:

„Kedves Sz,

Azt írom, kedves vagy, de nem vagy, mert arra tetted fel az életedet, hogy bántsad az emberemet, Truth Dunnt. 

Át kéne gondolnod ezt. Avalon legfenségesebb vörös bundáját én viselem, és amikor én morcos vagyok, akkor remeghetnek a félelemtől a cipők és az alomtálcák. Azt még nem tudom, te hol tartod a cipődet, de ha megtalálom, ígérem, hogy az összesbe elhelyezek neked egy-egy kis szeretetcsomagot.

Egy alkalommal, amikor a szürkebundás banya bántotta az embert, akit tartok, hadjáratot hirdettem ellene, és leteszteltem, mennyire tartják a cipői a pisit.

A piros bőrcipője remekül, mint megtudtam.

Szellem, te is ezt akarod? Én, I. Pancake, Avalon bíborbundás császára kiállok a hűbéreseim mellett, és Truth Dunn akármennyire is béna meg idegesítő néha, vannak tagadhatatlan előnyei. Listába szedem:

1. Van kajája

2. Magas és hosszú mancsa van, így magasról is le tudja szedni a kaját

3. Fémkarmokat tud használni, hogy kinyissa a kaját

4. Tudja, hogy az orromat kell simizni, amikor nem kajálok

5. Tudja, hogy nem szabad az orromat simizni, amikor kajálok

6. Puha, és jó aludni rajta.

Te ezzel szemben még soha nem adtál kaját nekem, és nem is aludtam még rajtad. 

Szóval ezen a kedves kis karácsonyi képeslapon ünnepélyesen felszólítlak, hogy füled lecsapva, farkad behúzva rongyoljál szépen vissza a saját alomtálcádba, akárhol is van az, és hagyd békén az emberemet, akit tartok, meg a többi hűbéresemet, különben a következő dolgok fognak történni veled:

a, rád fogok fújni, kegyetlenül és irgalmat nem ismerőn

b, arra fogsz ébredni, hogy a mellkasodon ülök és nézlek

c, a cipődről már beszéltem

d, összeakad a bajszunk

e, leverem az íróasztalodról a… hát, mindent. Van íróasztalod, ugye?

f, egyáltalán nem fogok neked dorombolni. Egyáltalán nem, hallod?

Fontold meg, hogy elhagyod Avalont és nem zaklatod tovább az alattvalóimat. Karácsony a szeretet ünnepe, hát cselekedj ehhez méltóan, mint a császárod, I. Pancake.

Szóval, boldog karácsonyt.

Te alomagyú, bolhás fosgolyó.

Purr,

I. Bíborban Bundás Pancake, Avalon Császára, Új-Dublin purrtektora, Truth Dunn hűbérura, a Bagzás Ura és a Legfenségesebb Vörös Bunda Büszke Hordozója”

Nyereményjáték

Mostani játékunk során nincs más dolgod, mint kényelmesen elhelyezkedni foteledben, elolvasni az adott állomáson található karácsonyi képeslapot és kitalálni, a feladó kinek szánhatta. Ha ez megvan, elég csak a címzett nevét beírnod a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik állomással megpróbálkozol, esélyed nyílik megnyerni valamely meglepetés könyvet, amit a Blogturné Klub bloggerei ajánlottak fel. 

Extra pontokat szerezhetsz, ha kinyomtatod, vagy valamilyen technika segítségével elkészíted a képeslapjainkat, majd valahol, amerre jársz, elhagyod - és ezt meg is örökíted. A kép linkjét úgyszintén a rafflecopterbe linkelheted. Ezt akár naponta is megteheted, annyi a lényeg: legyen rajta az adott üzenet, és az, hogy Karácsony a Blogturné Klubbal! 

Segítsetek egy kis szeretet csempészni a világba!

Fontos! A játékban csak az vesz részt, aki mindegyik kérdéssel megpróbálkozott. Továbbá csak magyarországi címre tudunk postázni, a nyerteseknek pedig 72 óra áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

12/09 Olvasónapló

12/10 Spirit Bliss

12/11 Függővég

12/12 Dreamworld

12/13 Betonka szerint a világ...

12/14 Könyvvilág

12/15 Bibliotheca Fummie

12/16 Betonka szerint a világ...

12/17 Zakkant olvas

12/18 Kelly & Lupi olvas

12/19 Spirit Bliss

12/20 Szembetűnő

12/21 Betonka szerint a világ...

12/22 Insane Life

12/23 Dreamworld

12/24 Blogturné Klub

Mondocon 2017 nyár

Két éve nyáron voltam először Mondoconon, bár már sokkal régebb óta el akartam jutni. Elvarázsolt az a sok cosplayes, az a forgatag, amit ott láttam, azt se tudtam, merre nézzek hirtelen, mert annyi minden látnivaló volt. Voltam még máskor is, de akkora nyüzsgés, mint a nyárin, nem volt. Így amikor felmerült a lehetősége, hogy idén újra kimehetek a nyárira, nem csoda, hogy izgatott voltam. Már a program átnézése előtt elterveztem egy csomó mindent, és csak később jöttem rá, mennyi érdekes dolog lesz még, amire nem is számítottam.

Ezért ért csalódás, amikor kiértem, és láttam, hogy mennyire sivár az egész. Két éve három csarnok és az udvar is tele volt, most viszont két csarnokba zsúfoltak be mindent, az udvaron meg csak egy színpad volt és egy ring a pankrátoroknak, ami elég sok helyet foglalt el, és nehezítette a közlekedést. Rengetegen voltak kint, úgyhogy eleinte alig tudtunk megmaradni bent, mert nem volt levegő a tömegtől.

Elég sokan el sem jöttek, arra számítottunk, hogy mivel kezdődik az új Trónok harca évad, minden tele lesz vele, de sehol nem voltak, és több meghirdetett programot sem találtunk. A Gyűrűk Urások is csak páran voltak, és nem hoztak magukkal sok cuccot. Nem tudom, hogy esetleg volt-e valahol valami más, ami miatt csak ennyien tudtak eljönni, de azért elég csalódás volt.

2016-os összesítés

Az év egyik élménye: Dan Wells

Szerintem ebben az évben többet dolgoztam, mint valaha, ezért ilyen kevés az olvasott könyvem, még tavaly is 70 volt, idén pedig az ötvenet se értem el, ami szánalmas teljesítmény. Oldalszámban is alulmaradtam, de azt hiszem, a minőségre nem panaszkodhatok, mert csupa jó könyvet sikerült magamhoz ragadnom. Persze megint nem teljesítettem a várólista csökkentést, és idén már szünetet is tartok, hogy kitaláljam, hogy tudnám a legjobban menedzselni az időm. Ráadásul nyáron vettem egy tök új laptopot, amin futnak játékok is, úgyhogy a kevés szabadidőmet még többfelé kell megosztanom, mert tök izgatott vagyok, ha arra gondolok, hogy jelenleg Ezio éppen Velencében arra vár, hogy megmásszon valami magas épületet. Én meg ezt a posztot írom, ahelyett, hogy vele ugrálnék egyik tetőről a másikra.

De jöjjenek a számok:

Az elolvasott könyvek száma: 48 (és 4 könyv van folyamatban még mellette)

Megszerzett könyvek száma: 76 (ez picit kevesebb, mint tavaly, bár gyanítom több pénzt költöttem el; most hogy már lehet írni a molyon, mennyi pénzt adtam egy könyvre, durva ránézni arra a számra, amennyit tavaly összesen csak a saját könyveimre költöttem, de még így is tök jó az arány)

Olvasott oldalak száma: 17600 (és még van egy könyv, amihez nincs oldalszám írva)

Magyar szerzők: 10 (plusz A szexfarmos könyv, aminek nem tudom, milyen nemzetiségű a szerzője, de gyanúsan magyar)

Leghosszabb könyv: Anthony Ryan: A tűzkirálynő a maga 762 oldalával

Legrövidebb könyv: A Whitechapel réme című Árnyvadász akadémia rész csak 70 oldal volt

Karácsonyi blogturné

“(...) leginkább a karácsony hangjait szeretem. Az utcasarkon álldogáló télapók csengettyűinek csilingelését, az ismerős karácsonyi slágerek dallamait a fonográfon és a kántálók édes, néha hamiskás hangján. Élvezem a város nyüzsgő forgatagát is. Izgatottan hallgatom a csomagolópapírok ropogását, az üzletek zacskóinak zörgését, és jókedvre derítenek az idegenek vidám karácsonyi köszöntései.”

Mi, a Blogturné Klub tagjai is hisszük, hogy a hang nagy jelentőséggel bír mindennapjainkban. Képes mosolyt csalni arcunkra, selyemként beburkolni szívünket-lelkünket, vagy egyszerűen csak elringatni bennünket. Olyan csoda, mely szemünket lehunyva is emlékeket, rég elfeledett érzéseket, illatokat, szeretteket tud felidézni.

Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!

Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket. Idén viszont hangot adunk nekik vagy életre keltőiknek.

Mától kezdve minden nap egy könyves karakter vagy szerző kíván nektek kellemes ünnepeket, s meséli el, ő miként vélekedik a Karácsonyról, videó- vagy hangüzenet formájában. Vendégeink között pedig épp úgy lesznek külföldi és magyar írók, mint állati, természetfeletti vagy emberi szereplők. A többi? Legyen meglepetés.

Természetesen a karácsony nem múlhat el ajándékozás nélkül, így ha válaszoltok néhány egyszerű kérdésre, a Blogturné Klub badass télapói a ti karácsonyfáitok alá is becsempészhetnek egy-egy meglepetést.

Jó szórakozást!

Rysa Walker: Időcsapda (Időcsapda 1.) blogturné extra

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Rysa Walker: Timebound - Időcsapda című nagysikerű időutazós regénye. Félelmetes belegondolni, mi mindent lehetne megváltoztatni az életünkben, már azzal is, ha egy pillanatra visszaugorhatnánk a múltba. Négy blogger véleményét olvashatod erről a nem hétköznapi témájú könyvről, és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét, ha velünk tartasz a blogturné során.

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 400 oldal

Fordító: Varga Tibor

Molyos adatlap

Beleolvasó

Amikor Kate Pierce-Keller nagymamájától egy különös kék medált kap ajándékba, majd az időutazásról kezd mesélni neki, Kate úgy érzi, az asszonynak elment az esze. Ám az egész hihetetlen história hirtelen szörnyen valóssá válik, amikor egy a múltban elkövetett gyilkosság veszélybe sodorja Kate evilági életét.

Kate megtudja, hogy a gyilkosság egy még sötétebb terv része, és genetikai adottságát kihasználva visszamegy az időben, hogy kezdetét vegye egy évszázadokon átívelő macska-egér játék.

Az események megváltoztatásáért azonban Kate-nek fizetnie kell – ha sikerrel jár, a fiú, akit szeret, a létezésére sem fog emlékezni. De ha bármennyire is jó szándékkal teszi, van joga megváltoztatni az egész világ sorsát?

Ismerj meg minket blogturné

A Blogturné Klub fennállása harmadik évéhez érkezve ismételten különleges turnéval jelentkezünk. 

Számos változáson estünk át a kezdetek óta, új tagokkal bővültünk, szélesítettünk repertoárunkat, úgyhogy úgy gondoltuk - meghallgatva kéréseiteket is -, elérkezett az ideje egy olyan turnénak, melyben nem a könyvek, hanem bloggereink, az ő élményeik és olvasmányaik kapnak főszerepet.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket!

És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk nyeremény nélkül Titeket, kedves olvasók!

Eddig az idei könyvek közül melyik a kedvenced? (nincs csalás, csak egyet mondhatsz! (Több nyelven olvasóknak 1-1))

De miért csak egyet? Miért? Képtelen vagyok dönteni, ez nem ér! Oké, akkor mondom a legutóbbit. J. Goldenlane: Holdnak árnyéka. (És nem csalok, csak ideírom, hogy kedvenc volt még az Ötödik évszak, a Rengeteg és az Örökké a tiéd is.)

Ki a kedvenc pasi szereplőd?

Magnus Bane. De ha csak turnés könyvek közül lehet… Akkor talán Sárkány a Rengetegből. Vagy Nem John Smith a Holdnak árnyékából.

Tudsz mondani egy érdekes történetet, ami történt veletek a turnékon/turnékkal kapcsolatban?

Hát szerintem a Romok turné úgy egy az egyben. Már azt imádtam, amikor még csak összeraktuk a könyvet, és csináltuk az interjút a nem létező írónővel, és a kérdések nagy részére én válaszoltam, és röhögve írtam a válaszokat. Azóta is emlegetjük azt a turnét, annyira jó lett.

Élménybeszámoló: Filmbarátok 100. adás

*fangirl mód on*

Akkor ismertem meg a Filmbarátokat, amikor még nagy Szirmai-fan voltam (hú de rég is volt az, ebből már szerencsére kinőttem), és részt vett az egyik adásban, egészen pontosan a tizenötödikben. Az volt az első adás, amit hallottam, és sokáig az utolsó. Akkor még nem hallottam arról, hogy mi az a podcast, és totál nem értettem, hogy lehet végighallgatni egy kétórás adást, és mit lehetne közben csinálni. Szóval igazából csak új volt nekem ez a műfaj, nem jöttem rá, hogy mennyi mindenhez jó. Aztán Night annyit hallgatta, és annyit emlegette őket, hogy 2014 nyarán kénytelen voltam én is belevágni. Na nem mintha ez olyan megerőltető lett volna. Akkoriban végeztem a suliban és még nem volt munkám, rengeteget unatkoztam otthon meg főztem-sütöttem mindenfélét a konyhában, és rájöttem, hogy tök jó hallgatni a srácokat krumplipucoláshoz, tésztagyúráshoz meg ilyenek. Először csak random választottam valamelyik évi Oscaros beszélgetést, aztán észrevettem, hogy ez így nem lesz jó, mert folyton visszautalnak más adásokra. Úgyhogy elkezdtem az első adástól. Nagyon vicces volt, amikor Blacksheep és Sorter minden ötödik percben megszakadt, Freddy meg vicceket olvasott. Szóval nem volt egyszerű a kezdés. De hamar beleszerettem abba, ahogy a filmekről beszélnek. Mostanra már annyira összeszokottak lettek ők négyen (Blackheep, Freddy, Gergő, Zoly), hogy nem is tudnám máshogy elképzelni a műsort.

A két év alatt, mióta őket hallgatom, nagyon sok kellemes élményt köszönhetek nekik. Nem egyszer dobták fel a napjaimat, és olyan is előfordult, hogy ha rossz kedvem volt, csak benyomtam valamelyik adást, és máris jobb lett. Rengeteg unalmas órát dobtak fel, és tudom, hogy ha házimunka vár rám, mindig számíthatok rájuk. Oké, ez most nagyon nyálasra sikeredett.

Szóval közeledett a 100. adás, és meg lett hirdetve az élő Filmbarátok felvétel, én meg először el sem akartam hinni, mert persze mikor máskor kell ezt bejelenteni, mint április elsején. Az adások jó hangulata miatt kicsit úgy érzem, én is közéjük tartozok, úgyhogy nagyon szerettem volna őket élőben is látni egyszer. Ez pedig végre megvalósult. Kénytelen leszek majd ezt a részt ötvenszer visszahallgatni, már csak azért is, mert az elején egy csomó mindent fel sem fogtam, az agyamra ráborult a fangirl köd, és nem tudtam túllépni azon, hogy én most őket tényleg igaziból, élőben látom és hallom. Oké, furán hangzik, de kétszer hallgattam végig az összes adásukat az első résztől kezdve. A legtöbbet meg még többször, esélyes, hogy 1-2-t akár tízszer is (például az I. Filmbarátok Zárthelyit). Jó, ez még furábban hangzott, főleg ha majd visszahallgatjátok a 100.-at, ahol Freddy elmondja, hogy összesen mennyi idő ez. Tehát vannak olyan mondatok, amiket fejből tudok idézni, és szerintem a srácok sem emlékeznek rá, hogy ők ilyet mondtak. Azt hiszem, ideje lenne új podcast után néznem (bár a Vox rádióba már belekezdtem). Mielőtt még teljesen hülyének néznétek (ezzel már elkéstem), elmondom, hogy éltem meg a 100. adást.

Amúgy is terveztem tortát sütni, de amikor legutóbb mondták a srácok, hogy várják, felbátorodtam, úgyhogy sütöttem nekik egy tortát. Örültek neki, bár a jelenlegi információim szerint nem tudom, hogy ehető lett-e, eddig még senki nem panaszkodott rá, pedig ezt a fajta tortát már többször megsütöttem. Az elmúlt egy hétben pedig kétszer is álmodtam velük, annyira vártam már. Nem tudok csendben elaludni, mindig kell valami zaj, néha zenét hallgatok, mostanában meg Filmbarátokat, arra nem kell figyelnem, mert már úgyis ismerem. Persze, hogy ez belekúszott az álmaimba. Szóval az egész péntekem abból állt, hogy annyira izgultam, hogy majd kidobtam a taccsot, meg idegeskedtem, hogy nem leszek kész a munkával és nem érek oda időben. De kész lettem és odaértem.

Beültünk a terembe, a negyedik sor közepét sikerült kifogunk, tök jól jártunk, oké, az első sor lett volna a legjobb, de ez is épp elég közel volt. Pont a megfelelő helyen, azt kell mondjam. Elkezdődött a műsor, és először csak kint kezdtek el beszélni, kiröhögtek minket, hogy milyen bénák vagyunk, hát csak audio, hogy is gondolhattuk, hogy megjelennek. Aztán bejöttek, és kellett egy perc, mire felfogtam, hogy itt vannak. Az elején Freddy elmondott pár infót, például, hogy hány óra az összes adás hossza. Mondta, hogy van három ember, akit ki szeretne emelni, és Night már akkor mondta, hogy én leszek az egyik, én meg csak leintettem, hogy dehogy. És mikor elértünk a harmadik emberhez, és Freddy mondta, hogy mindig lelkesen visszajelez, és ő csinálta az ivójátékot is, fogtam a fejem, hogy „ez nem lehet igaz, tényleg én vagyok”. Szóval erre kaptam ajándékba egy X-menes táskát (Köszi!). Majd volt Nép Akarata sorsolás, ami úgy történt, hogy Gergő háttal állva bedobott a közönségbe egy plüss Angry Birdöt, és hát egyenesen az én ölembe esett volna, ha nem kapom el. 1200 szám közül az 1199.-et választottam, ami a Kincsvadászok.

Jöhetett a három villámkérdés, majd a filmek. Oké, aki nem volt ott, de nem szeretné tudni, milyen filmekről volt szó az adásban, az tekerjen le a következő bekezdésig. A Rendes fickók volt az első, amiről kb egy hete azt se tudtam, hogy létezik, de aztán bejött, és hirtelen mindenki áradozni kezdett róla, engem meg érdekelt, hogy mi is ez, szóval a kedv már megvolt hozzá, a fiúk meg még inkább meghozták, be fogom iktatni a közeljövőben. A Warcraftot még a héten meg akartam nézni, eleve érdekelt, mert Ragnar van benne a Vikingsből, és iszonyú régen játszottam valamelyik résszel az első háromból, csak nem jutottam el rá sajnos, de Blacksheep ellenérvei sem tántoríthatnak el, meg fogom nézni. Az Ember a Holdonra számítottam. Freddy és Blacksheep folyton emlegette, hogy majd egyszer megbeszélik, és amikor volt rá utalás, hogy ebben az adásban valami régebbi film lesz, egyből beugrott. Ami nagy meglepetésként ért, az a New Kids Nitro volt. Erre aztán soha a büdös életben nem gondoltam volna. Én egy képkockát sem láttam a Turboból sem, és erre büszke vagyok, de meg kellett néznünk a Nitro trailerét, és állítom, hogy nincs az az alkoholmennyiség amiért én hajlandó lennék ezt megnézni. Viszont volt egy bejátszott jelenet (ami gusztustalanul undorítóan szutyok mocsok volt, és cseppet sem vicces), na az azért volt élmény, mert Gergő fején röhögtem végig (bocsi), és kár, hogy arról egy kép sem készült. A végén pedig a Nép Akarata került sorra, vagyis az AZ. Ez volt az egyetlen film, amit láttam az ötből (illetve azt hiszem, az Ember a Holdont is láttam még valamikor nagyon-nagyon régen, de nem emlékszem már szinte semmire abból), és félős létemre kerülöm a horrort, de ezt most megnéztem csak azért, hogy legalább ehhez hozzá tudjak szagolni. Tökre egyetértettem Gergővel, ami azért nem meglepő, mert általában vele szokott egyezni a véleményem, sőt, az évek alatt azt vettem észre, hogy leginkább Gergővel szokott egyezni az ízlésem. Biztos azért, mert ő is úgy tud néha fanboykodni, ahogy én fangirlködni, és ezt imádom hallgatni. Persze azt is, amikor valamit lehúz, olyan ízesen káromkodni már majdnem művészet.

A filmes kibeszélők pont úgy zajlottak, ahogy általában, csak Blacksheep átvezetőit hiányoltam, de kárpótoltak a rémes szóviccei. A hangulat fantasztikus volt, le se lehetett vakarni a vigyort az arcomról, csodálkozom is, hogy nem fáradtam el a három órás folyamatos bazsalygásban. A srácok között most is megvolt a szokásos kémia (még Zoly Drive-oltását is megtapsoltuk), szóval alapvetően majdnem olyan volt, mint egy sima adás. Csakhogy ez sokkal jobb volt. Volt két játék is, az elsőben képkockák alapján kellett kitalálni a filmet, a másodikban három rátermett ember mérkőzhetett meg Gergővel. Ezúton szeretném leírni, hogy tudtam egy kérdésre a választ, amire Gergő nem. És tessék megnézni az Igazából szerelem c. filmet, mert nem rossz!

Ami nagyon tetszett ebben, már azon túl, hogy tényleg élőben hallhattam őket (és ezt nem tudom hányadszorra írom le), hogy itt azonnali volt a visszacsatolás. Elő szokott fordulni, hogy visszabeszélek a telefonnak, amikor valamivel nem értek egyet (és aztán jól nem írom meg kommentben), most viszont tényleg bele tudtam szólni, bár most meg nem nagyon volt mihez.

A harmadik óra végére még maradt pár ajándék, amit szétosztogattak, a végére maradt egy X-men pulcsi, Freddy pedig rákérdezett, mi volt az első Nép Akarata film, amit kisorsoltak, és engem választott, pedig szerintem nem is én raktam fel leggyorsabban a kezem. De ügyesen megmondtam, hogy a District 9, úgyhogy enyém lett a pulcsi (ami pihepuha, és jó meleg, és ősszel csak ezt fogom hordani).

Az esemény végeztével mindenki megrohamozta a srácokat, sikerült előre törnöm a tortámmal, amit át is adtam Freddynek, aki nagyon örült neki (a többiek is, amikor említettem nekik), majd egyesével dedikáltattam a kinyomtatott plakátom hátulját, mivel az elejére semmi nem fogott. Freddy után Gergőt céloztam meg, szegény nagyon el volt bújva a sarokban. Meg is jegyezte, hogy még most is izgul, ami nekem egy kicsit megnyugtató volt, mert én is izgultam. Annyira, hogy egy csomó mindent elfelejtettem, például poénból megkérni Gergő kezét, aki azt mondta a 99.-ben, hogy el lehet jegyezni őt. Meg Blacksheepnek mondani azt a teljesen érdektelen infót, hogy apukám kecskeméti, így a fél gyerekkoromat ott töltöttem. De ő is tök kedves volt. Megismert az ivójátékról, és Night mondta, hogy majd a 125. adás lehetne ilyen direkt májgyilkolós (srácok, ezt jegyezzétek fel). Idő közben valahol sikerült elkapnom Adrit is, a plakát kivitelezőjét, és ő is dedikálta nekem. Még meg is köszönte, hogy gondoltam rá. A végére maradt Zoly, akitől valahogy mindig is tartottam kicsit mert magas és szőrös, de igazából ő is egy iszonyú aranyos ember. És ő is emlékezett az ivójátékra. Kétszer is el kellett magyarázni, hogy azok gumimacik voltak vodkába áztatva, szóval azért nem volt annyira durva a dolog, ráadásul a 86. adás nem volt májgyilkos. Plusz azt is jól meg kaptam Zolytól, hogy nem gondolta, hogy egy lány csinálta meg. Azért köszi. Ezt már sosem mosom le magamról. Én leszek az „ivójátékos Filmbarátok rajongó”. Ráadásul úgy emlegettek, mintha egyedül lettem volna, pedig Night ötlete volt az egész (nem mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is). Akinek egyébként szintén pacsi jár, hogy ilyen türelmesen megvárt, míg mindenkivel dedikáltattam, rendületlenül cipelte utánam a nagy halom nyereményem. Nélküle pedig nem is hallgatnám a Filmbarátokat. A végén még Szöllőskei Gáborral is tudtam váltani néhány szót, aki szintén nagyon kedves ember.

Leírhatatlanul jó élmény volt. A srácok élőben még királyabbak, pedig nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Zolyn kívül mindenkin látszott, hogy izgul, Gergőn főleg, de nem volt zavaró, abszolút profin lenyomták a három órát. Köszönöm srácok, hogy ezt megvalósítottátok, és köszönöm az előző 99 adást is, nem beszélve az Expresszekről. Pacsi! :)
(A képek a tortásat leszámítva a Filmbarátok Podcast facebookoldalról származnak.)

2015-ös összesítés

Hosszú volt ez az év. És rövid. ami furának hangzik, de mivel sokat dolgoztam ebben az évben, annyival kevesebb időm jutott olvasni. A tavalyi 90 könyv helyett idén 69-nél járok, amit kicsit keveslek. Főleg úgy, hogy ennek több mint a fele turnés könyv vagy recenziós példány volt. Ezt rohadt soknak érzem, és már meg is fogadtam magamnak, hogy jövőre visszaveszek a turnékból, mert ez így nem állapot. A várólista csökkentés kihívásra sikerült 24 könyvből 1, azaz egy darabot elolvasni. Megdőlt a negatív rekordom azzal együtt, hogy idén másodszorra buktam el a kihívást. Persze ez nem tart vissza attól, hogy jövőre újra megpróbáljam, de erről majd később.

Lássuk, milyen volt ez az év számokban.

Karácsonyi ajándékok

Az elolvasott könyvek száma: 69 (+1, egy antológia, amihez valahogy sosem érzek kedvet, augusztus óta olvasom és konkrétan két novellát olvastam el belőle. Amikor épp olvasom, akkor jó, de mivel háromhavonta egyszer veszem elő egy sztori erejéig, nem mostanában fogom befejezni. Ami egyébként nem baj, az antológiában pont az a jó, hogy így is lehet olvasni.)

Félbehagyott könyvek száma: 0 (még mindig nem hagyok félbe könyvet, bár volt egy, aminél rezgett a léc)

Megszerzett könyvek száma: 83 (ez eggyel több, mint tavaly, a nagyját könyvfesztiválon és könyvhéten szereztem be)

Olvasott oldalak száma: 22142 (nem számolva a még nem befejezett könyvet, plusz van három könyv, amihez nincs oldalszám írva, úgyhogy azokat nem tudom, durván 8000 oldallal kevesebb a tavalyinál)

Magyar szerzők: 11 könyv, de 9 szerző, A. M. Aranth-tól és Szilágyi Zoltántól kettőt is olvastam idén (és még az antológia, amit most olvasok)

Leghosszabb könyv: George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok: 796 oldal (tavaly is Martin volt, akkor a Kardok vihara)

Legrövidebb könyv: A 7. és a 8. Bane-krónikák rész, mindkettő 56 oldal

Az év legjei:

A legjobb magyar szerző által írt könyv:

Moskát Anita Horgonyhelye helyből lever mindenkit. Pedig az Acélgólem is olyan jó esélyekkel indult.

Legjobb fantasy:

Brian Staveley A császár pengéi című könyve volt idén nálam az instant szerelem fantasy téren. Közvetlen utána követi a Horgonyhely, majd Abercormbie Half the Worldje

Az év egyik kedvence

Legjobb sci-fi:

Nem, nem, nem és nem. Nem vagyok hajlandó dönteni az idei év két kedvence, Ernest Cline: Ready Player One és Andy Weir: A marsi között. Ha pisztolyt tartanak a fejemhez, akkor se.

Legjobb YA:

Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock!, bár nem mondanám igazából YA-nak.

Joe Abercrombie: Half the World – A harcos, bár szerintem ez sem igazán YA.

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?, mert ez tényleg nagyon cuki.

Karen Akins: Időhurok, mert ebben nagyon jók a karakterek, jó közöttük a kémia, és imádom a humorát.

Legjobb krimi:

Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja. Idén nem olvastam túl sok klasszikus értelemben vett krimit, de John Wayne Cleaver még most is nagyon tud.

Legjobb romantikus:

Rainbow Rowell még mindig nagyon jól tud írni, és imádtam a Fangirlt. És jegyezzük fel, hogy az Ahol a szivárvány véget ér Cecelia Aherntől szintén dobogós.

Legjobb disztópia/posztapokaliptikus:

Ready Player One, egyértelmű.

Az év csalódása:

Ernest Cline másik regénye, az Armada. Amit fura csalódásnak mondani, mert azt is nagyon szerettem, és ahogy már írtam az értékelésemben, nem is vártam tőle, hogy ő legyen az új RPO, és eddig akitől olvastam értékelést, senki nem hozta fel, hogy nem annyira jó, mint az RPO. Egyedül én vagyok ilyen szemétláda. De hát tényleg nem annyira jó.

És a Hollófiúk Maggie Stiefvatertől. Annyira szerettem az írónő eddigi regényeit, még ha a történet nem is volt egyedi, a stílus mindig lenyűgözött. Ez a sztori leginkább csak untatott.

Az év legrosszabb könyve:

T. S. Thomas: Londinium hercege. És sikeresen elnyerte a „legrosszabb könyv, amit valaha olvastam” címet is. Fúj, fúj.

Az év másik kedvence

Legjobb felépített világ:

Ready Player One, amit tudom, hogy túl sokszor emlegetek, de ezt nem lehet elégszer emlegetni. Valószínűleg ez az egyetlen posztapokaliptikus világ, ahol szívesen élnék. De hát ott az OASIS, ki nem szarja le, hogy mindenki éhenhal, ha 0-24-ben egy virtuális valóságban lehetünk? Horgonyhely, mert úristen. Olvassátok el! A. M. Aranth A liliom kora című kisregénye. Imádtam az alapsztorit.

Kedvenc karakter:

Mark Watney. Wade Watts egy igazi kocka, de sajnos nem veheti fel azzal az emberrel a versenyt, aki kolonizálta a Marsot. Ja, hogy léteznek más könyvek is ezen a kettőn kívül? Nem, akkor is Mark.

Legjobban utált karakter:

Ebből nem nehéz találni, inkább az a nehéz döntés, ki legyen az, akit legszívesebben tűzbe dobnék. Egyértelműen Demetrius a Londinium hercegéből. Bárcsak felzabáltak volna a szomszéd kutyái!

Akik még kimaradtak, pedig itt lenne a helyük:

Debra Driza: Renegát, aminek olyan durva függővége van, hogy ilyet csak egy helyen láttam, és az a Da Vinci démonai sorozatban volt.

Benina: Rekviem a szivárványodért, aminek egyszerűen imádtam a hangulatát.

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak, ami fájdalmasan gyönyörű volt.

Katja Millay: Nyugalom tengere, amin annyit bőgtem, hogy lassan már gáz, hogy így hangoztatom.

Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek, ami iszonyúan depresszív, de szerintem sokaknak el kellene olvasnia.

Várólista csökkentés 2016

A jövő évi várólista csökkentésem úgy néz ki (a fenti képen látható), hogy fogtam a Ready Player One-t, és kivettem a listáról, mert azt az egyet elolvastam, a helyére betettem A varázslókat. A hét testvér meséjét pedig lecseréltem A felhúzhatós lányra. Így egy kicsit könnyebb lett a lista. És tényleg meg akarom csinálni jövőre, úgyhogy lehet, hogy már januárban belevágok. Most 50%-os az arányom, mert eddig kétszer sikerült teljesítenem és kétszer nem.

És ha már filmekről és sorozatokról is szoktam írni, csak felsorolás-szerűen, nem rangsorolva bedobom ide azokat, amiket imádtam:

Kódjátszma, Birdman, Whiplash, A tenger dala, Kingsman, Bosszúállók: Ultron kora, Agymanók, A marsi (fuck it, akkor sem Mentőexpedíció), és természetesen a Star Wars: Az ébredő Erő.

Sorozatokból pedig a Daredevil és a Mr. Robot első évada most totális szerelem nálam (a Jessica Jonesnál meg félúton járok jelenleg). A Da vinci démonait is nagyon szerettem, és szomorú vagyok, hogy annak vége, a The Flash második évada eddig nagyon izgi, az iZombie-t még mindig imádom, a The Big Bang Theory utolsó része meg most nagyon ütött nálam.

A krumplim jól van, tovább nő, de már nem bírja el a saját súlyát, viszont továbbra sem merem átültetni. Idén már nem jelentkezek vele (terveztem, de aztán jött a karácsony, és nagyon ellustultam), de egyébként nem történt vele még semmi érdekes azon túl, hogy nagyon nő még mindig. Így nézett ki tegnap délután:

És akkor hajrá 2016!

Mondocon 2015 tél – Animekarácsony (és Könyvmolyképző könyvbemutató)

Kedves Nazgul

A mostani Mondonak csak a felén voltam jelen, ugyanis ugyanezen a napon volt a Könyvmolyképző magyar szerzőinek könyvbemutatója, én meg természetesen nem akartam lemaradni arról, hogy dedikáltassam a könyveimet. Reggel még gyorsan posztoltam, aztán útnak indultam, majd vártam egy csomót a Határ úton, ahol szimplán elkerültük egymást Toffyval, és ezért mindketten feleslegesen vártunk egymásra. A Rákóczi téren összefutottunk Deszyvel és felszedtük Ramit, majd irány a Darshan udvar. Voltam már itt korábban, és megint megállapítottam, hogy tök jó ez a hely. Váltottunk pár szót a többiekkel, helyet foglaltunk, majd kezdődött is az első etap, ahol Bessenyei Gábor, Demi Kirschner és Kae Westa könyvei voltak terítéken. Jó volt hallgatni az írókat, hogy milyen lelkesedéssel beszélnek a regényükről és magukról. Szeretem megismerni az embert a történet mögött. Gábor könyvénél rájöttem, hogy én is a nagy tömegbe tartozom, és ugyanaz a kedvenc karakterem, mint mindenki másnak. Demi könyve pedig felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy lehet, hogy arra is sort kerítek előbb-utóbb. A második fordulóban Felkai Ádám, Róbert Kati és Rácz-Stefán Tibor beszéltek, és örömmel vettem észre, hogy Tibi mennyivel magabiztosabb volt most, mint tavaly. Nem látszott rajta, hogy izgulna, tök profin beszélt.

On Sai rajzolt is

Ekkor újabb szünet következett, és végre dedikáltathattam Felkai Ádámmal és On Sai-jal is, mivel Bessenyei Gábort már sikerült elkapnom az első szünetben. Bea iszonyú aranyos volt most is. Annak ellenére, hogy nem tud rajzolni, nekem megtette (Deszy szerint nekem mindenki rajzol, de ez nem igaz), és nagyon örülök neki. Ezek után a nagy tömeg szétszéledt, és kevesen maradtunk a harmadik részre, de az így is nagyon jól sikerült. Réti László sok érdekes dolgot mondott nem csak a könyvéről, hanem a rendőrségi nyomozásokról is. A műsor végeztével aztán én is a távozás mezejére léptem, ugyanis várt a Mondocon.

 

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #4

Igen, tudom, hogy nem volt se a múlt héten, se azelőtt helyzetjelentés, de nem igazán történt semmi említésre méltó, azon túl, hogy még mindig úgy nő, mintha valami mutáns lenne, és lassan már félek, hogy egyszer az éjszaka közepén öntudatra ébred, kimászik a cserépből és megfojt.

A diszkóra még mindig nem reagált, de igazából másra sem. Nem akar velem sorozatokat nézni, és karácsonyi hangulatba se jött. De hátha a metál megtéríti.

Day 25 (November 25):

Day 28 (November 28):

Day 31 (December 1):

Day 33 (December 3):

Day 36 (December 6):

Ó, és nem kapcsolódik szorosan a krumplihoz, de mégis témába vágó. November 28-án volt a 7. Molyszülinap, ahol indultam eme csodás legalább finom remekművel. Igen, ez a Mars felszíne, azok ott krumplinövények, és az ehhez képest túl nagy krumplicskák. Második helyezést értem el vele.

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #3

Amikor egy koncert utáni késő estén felmerült az ötlete annak, hogy én a krumpli növekedéséről bejegyzéseket fogok írni a blogomba, egészen odáig elmerészkedtünk az ötletelésben, hogy streamelni kéne. Akkor még hülyeségnek tartottam (oké, a blogolást is erről, de mégis megcsináltam), de ahogy látom napról napra egyre nagyobbra nőni a kis drágát, már nem olyan elképzelhetetlen az ötlet. Olyan ütemben nő, hogy néha egy éjszaka alatt látványos változásokat találok rajta. Bemutatom az elmúlt másfél hét növekedési folyamatát nektek.

Tizedikén bújt ki, két nappal később már így nézett ki:

Tizenharmadikán, pénteken reggel ilyen volt:

Aztán aznap és másnap Nightnál voltam, Star Wars maratont tartottunk. Mire tizennegyedikén este hazaértem, hatalmasat nőtt, és még egy csíra kibújt mellette. Ezt múlthét vasárnap reggel fotóztam:

Hétfő délután:

Szerda reggel, már három szár van:

Aztán legközelebb csak ma kora délután volt alkalmam lekapni, mert csak világosban van hozzá jó fény:

Nos, most így állunk. Elég gyorsan nő, a huszadik napon járok, Mark körülbelül a 40. földi napnak megfelelő solon takarított be először, ha jól emlékszem, úgyhogy ha ilyen ütemben nő, decemberben már ehetem a saját termesztésű sültkrumplimat. Láthatólag jól érzi magát, én meg örülök ennek. Jelenleg azzal kísérletezem, hogyan reagál a discóra, ugyanis A marsi filmzenét hallgattatom vele, de még nem kezdett el táncolni, mint Groot, úgyhogy lehet, hogy akárcsak Mark, rosszul van tőle. De amíg nem látom rajta az öngyilkosság jeleit, nem aggódom érte.

Filmbarátok ivójáték beszámoló

Gondoltam, álljon ez itt egyfajta dokumentációként, hogy mi kipróbáltuk, és túléltük.

Felkészülve

Az egész azzal kezdődik, hogy egyszer valaki összeállított egy Filmbarátok ivójátékot, ami nagyon viccesen hangzik bárkinek, aki legalább egy éve hallgatja a podcastet, és Nightingale-lel el is döntöttük, hogy egyszer megcsináljuk. Összeültünk egy Star Wars maratonra (flashback sorrendben), ám mielőtt még rávettük volna magunkat a Baljós árnyakra, kellett valami agypusztító, amivel elviseljük a borzalmat, így beiktattunk a Filmbarátok ivójátékot. Szerencsénkre pont kijött egy új rész, a 86., így sokkal izgalmasabbnak tűnt az egész, mintha egy már ismert résszel próbálkoztunk volna. Nem vagyunk annyira hardcore-ok, hogy felessel próbálkozzunk, úgyhogy vodkába áztatott gumicukrot ettünk (a gumicukor három napig ázott).

Nos, azt kell mondjam, hogy erre sajnos nem a legjobb részt sikerült kifognunk, ugyanis vagy egy órán keresztül beszélnek a fiúk az új James Bond filmről, ami engem igazából nem érdekel, mert egyet se láttam, és nem is ugrálok érte. Szóval nem elég, hogy az ott számomra elég unalmas volt, egyszer sem volt olyan, hogy bármire inni lehetett volna. Az első körülbelül negyven perc biztatónak tűnt, mert egymás után ettük a gumimacikat. De miután elhagytuk a Bond-témát, megint felpörögtek a dolgok, Blacksheep újra és újra átkötött, csak szóba kerültek a képregényfilmek, és azért mindig volt valaki, aki elsütött egy szóviccet.

Így sikerült összesen 18 gumimacit elfogyasztani, ami igazából nem volt sok (gyakorlatilag meg sem éreztük), de ha mondjuk ezt felessel játsszuk el, nem biztos, hogy ennyire lazára sikerül az este.

Mindezek után viszont folytattuk a játékot a Baljós Árnyakkal, ami így is elég szar volt, viszont legalább vicces. Ha valaki kíváncsi, ezeket a szabályokat vettük figyelembe:

Igyál mindig, amikor:

- megemlítik a midikloriánokat

- szerepel az „adók”, a „kereskedelmi szövetség” vagy a „blokád” szó

- Darth Maul feltűnik és nem csinál semmit

- ha meg tudod különböztetni Padmét a dublőrétől

- sztereotíp jellemzés hangzik el valakiről, vagy valaki sztereotípen viselkedik

- Anakin felkiált (yippie!)

- nem érted, Jar-Jar mit beszél

- Padmé ki akar állni a népéért, de beszólnak neki

- Jar-Jar valami hülyeséget csinál.

(A szabályokat innen vettük kölcsön és fejlesztettük tovább.)

Utána

Hát, így már egy órán belül eljutottunk arra a szintre, amikor csak azt hajtogattuk, „nem bírom tovább”, és nem tudtuk eldönteni, hogy ez most a macikra vagy a filmre vonatkozik. De igazából mindkettőre.

Mindenesetre jó élmény volt, csak legközelebb máshogy csináljuk majd, ha a Filmbarátokkal akarunk inni, mert ez így kicsit gyenge volt. És levontuk a tanulságot, hogy a régi szabályok kicsit elavultak, viszont egy pár újat be lehetne vezetni.
Az eredmény:

a bal oldali oszlop Nighté, a jobb oldali az enyém

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #2

Hi there! – ahogy Mark mondaná.

És igen, életben van! Ültetés után tíz nappal ki is bújt a kicsike, és megmutatta magát. Igen, még nagyon pici, de úgy örülök neki, hogy sikerült életben tartanom, és még fejlődött is. Oké, tisztában vagyok vele, ez azért nem egy nagy dolog, főleg, hogy kis koromban mi is termesztettünk krumplit vidéken, de én mégis annyira büszke vagyok magamra. A kép alant a tegnapi állapot (bocsi a nem túl jó minőségért), azóta már egy icipicit nagyobb. Jövő héten újra jelentkezem.

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #1

A bal oldali az enyém

Emlékeztek még, amikor írtam A marsi filmről, amiben beszámoltam, hogy egy krumplit is vittem a vetítésre? Nos, páran a vetítésről biztos emlékeznek, senki más nem volt olyan idióta, hogy krumplit szorongatott volna egy moziteremben. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen vele, egy darabig biztos voltam benne, hogy megfőzöm, és megeszem, de végül megkönyörültem szerencsétlen életén, és úgy döntöttem, elültetem és nevelgetem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem nem ebből az egy darab krumpliból kell megélnem, úgyhogy sokáig csak halogattam ezt a dolgot, munka meg egyéb dolgok miatt nem volt időm vele foglalkozni. A nyomi krumpli meg addig ott aszalódott a polcomon (oda raktam le másnap, mert az volt a legközelebb, anyám rá is kérdezett, hogy miért van krumpli a polcomon). De egész jól bírta a gyűrődést, tök jó állapotban volt még egy hónappal később is, amikor végre elültettem. Múlthét vasárnap végre földbe került a drága. Próbáltam annyira könyvhű lenni, amennyire csak tudok, de marsi talaj nem állt rendelkezésemre, beleszarni meg nem akartam, mert mint mondtam, nem függ tőle az életem, és ez még az én undorítósági-szintemen is túl van. Szóval négybe vágtam a krumplit (erről sajnos nincs képes bizonyítékom), és beledugtam a virágföldbe, majd jól meglocsoltam. Így nézett ki ezek után:

Négy nappal később még mindig így néz ki, de hát ennyi idő alatt nem várok csodát. Ezentúl rendszeresen igyekezlek titeket tájékoztatni a krumpli állapotáról, mert nincs is semmi érdekesebb ennél. (De hé, inkább ezt kövessétek, mint a Való világot.)

Ez a poszt közkívánatra (a köz jelen esetben körülbelül három embert jelent) készült. Értsd: kényszerítettek.

Mondocon 2015 ősz

Modeus Carva

A nyári Mondocon után az őszit is alig vártam, és most nem az előadások csigáztak fel, hanem inkább a kiállítókra és a cosplayesekre voltam kíváncsi. (No meg tudtam, hogy ott fogom átvenni az én drágaszágomat, Az ördög egyetlen barátját, és már habzó szájjal vártam, hogy a kezembe vehessem.) Sajnos a társaság fele lemondta, de Lupival és egy barátjával, Dórival útnak indultunk, és még a rossz idő sem szegte kedvünk. Nagyon furcsa volt a nyári után most belecsöppenni az őszi kicsit hűvös, kicsit esős forgatagba. Míg nyáron úgy kellett átverekedni magunkat a kapuig, most szinte kihalt volt a tér, de legalább gyorsan bent voltunk. A kapun belül (jó, meg a buszon is, sőt a metrón láttam Marty McFlyt) aztán csupa színes emberekkel találtuk magunkat szembe, voltak itt mindenféle japán karakterektől elkezdve ingyen öleléseket osztogató orgyilkosokig minden. De ingyen öleléseket amúgy is minden második ember szeretett osztogatni, körülbelül három méterenként láttunk „Free hug” táblával mászkáló embereket. A kapun bejutva az első utunk a Fumaxhoz vezetett, legalábbis nekem, mert én addig nem voltam nyugodt, amíg Johnt a kezeim közé nem kaphattam. Miután megtörtént a könyvátvétel, megnyugodva néztem körül, és fedeztem fel minden mást. Sikerült például két Modeus Carva taggal is fotózkodnom, és hihetetlenül jó érzés volt ilyen híres emberekkel találkoznom. Viccet félretéve, tényleg állatul néztek ki.

Westeros térképe

Miután elhagytuk a Fumax székhelyét, körbenéztünk mindent, megcsodáltuk a standokat, leragadtunk egy-egy helyen, jellemzően például a Gyűrűk Urásoknál, ahol Lupiék fényképezkedtek tünderuhában, vagy a Trónok harcásoknál, ahol egy nagyon egyszerű kvíz kitöltésével nyertem egy könyvjelzőt. Furcsa volt a nyári con után, hogy nem kellett tülekedni és emberek között átvágni (csak néha), mert eloszlott a tömeg, és kevesebben is voltak. Bár mi vasárnap mentünk ki, azt mondták, szombaton többen voltak. Nekem a nyári valahogy energikusabbnak tűnt, annak ellenére, hogy ott nagyjából végigültem a fél napot, mert olyan jók voltak az előadások. Most kettőre voltam kíváncsi, de a Középfölde hadművészete és fegyverei című eladásról lemaradtunk, amíg teljesen leszívva leültünk az első szabad helyre, amit megláttunk. Ez történetesen a LoL színpad előtt volt, úgyhogy egy darabig néztük, ahogy két csapat egymás ellen játszik, és noha totál hülye vagyok a LoL-hoz, azért meg tudtam érteni, miért szeretik az emberek az e-sportot. A másik előadás A régi idő sci-fi és fantasy mozija néven futott, és úgy ültem le, hogy engem majd jól kiokosítanak, és tök érdekes dolgokat hallok majd a nagy klasszikusokról. Hát nem ez történt, az előadó szerintem azt sem tudta, hol van, mert wikipédián is megtalálható információkat közölt velünk, ráadásul nem is mindig jól. Egyrészt elrontotta a Baljós árnyak bemutatójának évét, másrészt azt sem tudta, hány részes volt a Firefly, és merte azt állítani, hogy a Serenity film jobb volt, mint a sorozat (máglyára!). A legjobb mégis az volt, amikor a diasor végén megkérdezte, hogy akkor ennyi lenne-e. Szóval ebben eléggé csalódtam.

Kézzel festett harci figura

De új dolgokat is megismertem. Lupi lelkesen részt vett mindenben, kipróbált a Matsuri részlegen majdnem mindent, és vagy egy órás ismeretterjesztésben volt részünk a terepasztalos szerepjátékokkal kapcsolatban. A srác olyan lelkesen mesélt, hogy kedvet kaptam én is a játékhoz (nem mintha annyira távol állnának tőlem az ilyesfajta dolgok), úgyhogy biztosan el fogok majd látogatni valamikor az október 30-án nyitó HammerTime Cafe-ba, ami egy tök jó helynek tűnik már így látatlanban is. Illetve ezúton is köszönöm azt a finom kávés cukrot, amit valamiféle haláldémon/szellem/isten valamitől kaptam.

Fárasztóbbnak éreztem ezt a napot, mint a nyári Cont, valószínűleg azért, mert mostanában nem tudom kialudni magam, és nem volt akkora nyüzsi sem. Koradélután indultunk haza, de nem érzem, hogy bármiből is kimaradtunk volna. Megint nagyon jól éreztem magam (a hátam mondjuk rohadtul fájt a végére, mert képes voltam fűzőben elmenni), rengeteg dolgot láttunk és sok új információt tudtunk meg. Valamint az sem elhanyagolható, hogy mindenki iszonyú kedves volt, mindent meg lehetett nézni, mindenkivel fényképezkedni, és ez azon kevés helyek egyike, ahol nem néznek rád furán, nézzél ki akárhogy is. Meg az sem, hogy annyi dolgot láttam, amit olyan szívesen megvettem volna, hogy rájöttem, hogy a világ összes pénze sem lenne nekem elég, mindet el tudnám költeni. Nem akartam semmit sem venni, de végül csak rábeszéltek egy Starkos nyakláncra. De ha meghalok ezért, kísérteni fogom őket.