Széria szemle: 13 okom volt

Annak idején, mikor olvastam a könyvet, egészen tetszett. Mármint nem volt életem olvasmánya, de abszolút megértettem Hannah-t, miért tette, amit tett, még ha elég kegyetlenségnek tartottam is, hogy mindenkinek fájdalmat akar okozni, aki valaha bántotta. De még ez a része is érthető volt számomra. Természetesen megnéztem a sorozatot, amikor kijött, és rá kellett jönnöm, hogy mi minden hiányzott a könyvből. Annyival jobb volt az első évad, mint a könyv. Sokkal érthetőbbek voltak Hannah motivációi, sokkal részletesebb betekintést kaptunk a dologba, láttuk a bántalmazók reakcióit, ráadásul ebben a világban (és mégpedig ez a sorozat ebben a világban játszódik) nincs olyan, hogy egy ilyesmi kikerül, és semmi következménye nincsen. És ezért tetszett jobban a sorozat.

Mindenesetre, amikor kiderült, hogy jön a második évad, nem örültem neki. Ezt a sztorit lezártuk, van pár nyitva hagyott szál, de semmi olyan, amit ne lehetne tíz percben lezárni, mit kell ezen még bolygatni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugyanis minden történetnek két oldala van. Hannah a kazettán elmondta az ő szemszögéből hogy történtek a dolgok, de nem tudjuk, mi történt a másik oldalon. Az évad első felében főleg ezeket a lyukakat tömik be. Nem is kevés dolog van, amiről Hannah nem mesélt. A dolgok, amiket eddig tudtunk igazak voltak, de nem tudtunk mindent, és ettől valahogy más színben látjuk a történteket. Hannah nem lett ettől bűnös, nem változott meg a szememben, és a sorozat írói sem ezt akarták elérni, egyszerűen csak kiegészítették a hiányos részeket.

Ugyan úgy haragszom rá, amiért megtette, de továbbra is értem, miért. Nem ítélem el, minden ember másmilyen, mindenkinek máshol van az ingerküszöbe, és az se mindegy, mennyi minden történt vele korábban.

Szóval ebben az évadban Hannah szülei és az iskola áll egymással szemben, egy tárgyaláson dől el, vajon az iskola hibás-e a lány haláláért. A részekben láthatjuk a kazettán szereplő emberek vallomásait, megtudhatjuk azokat a dolgokat, amikről eddig nem volt szó, sőt, egy kicsit megismerjük Hannah múltját is.

Az évad másik részében Bryce-t próbálják meg leleplezni. Az első évadból kiderült, hogy Bryce Hannah-t és Jessicát is megerőszakolta, és sajnos nem meglepően, nem ők voltak az egyetlen áldozatok. Megpróbálják bevonni Hannah ügyébe a dolgot, és igazságot szolgáltatni, hogy több nő ne kerülhessen ebbe a helyzetbe.

Minden szereplő, aki az első évadban volt, megváltozott. Ez várható volt, sőt csalódott lennék, ha nem így történt volna. Akik régen barátok voltak, már nem azok, sokan próbálnak segíteni Hannah szüleinek, vannak, akik egyszerűen csak nem akarnak foglalkozni a dologgal, de mindannyian megváltoztak. Nos, talán kivéve Bryce-t, aki még mindig azt hiszi, ő legmenőbb az egész iskolában.

A sorozat most már nem csak az öngyilkosságról szól, egy ponton szóba került az erőszak is, ami szintén egy fontos téma, és beszélni kell róla. Valamint sajnos az iskolai bántalmazások sem szűntek meg. Ezt kicsit nehéz egyszerre feldolgozni, úgyhogy gyengébb idegzetűeknek nem egyben javaslom a megnézést, főleg, hogy nem finomkodnak, elég nyersen mutatnak be mindent.

Érzelmileg nem annyira megterhelő minden egyes rész, mint az első évadban, viszont az utolsó két rész keményet üt. Valószínűleg nem sok köze lesz majd a harmadik évadnak Hannah-hoz, de nagyon várom. Mert ahogy elhangzik: „Minden hat mindenre.” Szóval egy öngyilkosságtól indultunk, de annyi mindenhez jutottunk el. Persze hiányozni fog Hannah, de úgy érzem, az ő szála már lezárult.

Nagyon tetszett, ahogy végre megkaptuk a teljes sztorit, bár az idővonalat magunknak kell összerakni. Az utolsó részen meg természetesen sírtam. Szóval ahhoz képest, hogy nem vártam, még jobban is tetszett ez az évad, mint az első. Én nagyon ajánlom, borzasztóan tanulságos.

Széria szemle: Mr. Robot

Ezúttal legújabb szerelmemet hoztam el nektek, Mr. Robot névre hallgat, és az USA csatornán fut. Vagyis futott a nyáron az első évad. A következő évad pedig jövő nyárra várható. Szóval aki nem szeret várni, az ne most kezdje el a sorozatot. Mert rá lehet függeni, de rendesen.

Nekem a Filmbarátok ajánlották, pontosabban Gergő, és annyira jókat mondott róla, hogy körülbelül másnap már el is kezdtem, és a második jelenettel eladta magát. Ott döntöttem el, hogy ez kurvajó lesz. És az is lett. Tanulság: hallgassunk Gergőre.

Na jó, az első nyolc rész alapján tényleg csak egyszerűen rohadtul jó, nálam a kilencedik rész tette fel az i-re a pontot, ami miatt úgy belezúgtam az egészbe, hogy fangirl módon áradozok mindenkinek erről a sorozatról, amíg meg nem unják (mint a krumplit). Ezek után a tizedik rész meg egy tök jó lezárása volt az évadnak (és itt még nincs vége), de azért nálam nyomába sem ér az utolsó előtti résznek.

Szóval van a főszereplőnk Elliot, aki nem egészen normális, mindenféle agyi problémája van, egy képzeletbeli valakihez beszél, meg a drogot sem veti meg, viszont egy zseniális hekker. Nappal az Allsafe-nél dolgozik, akiknek az a célja, hogy megvédje a cégeket a hekkertámadástól, éjjel meg ezeket a cégeket támadja meg, mivel nem ért egyet a cégek gonosz terveivel (elveszik az emberek pénzét, ők meg nagyon gazdagok lesznek, csak a szokásos). Egy hekkercsapat fel is figyel Elliot zsenialitására, és beszervezik, mert ők valami sokkal nagyobban gondolkodnak.

Hát én komolyan nem tudok rosszat mondani a sorozatra. Annyira nagyon okosan van felépítve, hogy arra szavaim sincsenek. Mindennek van jelentősége, semmi sem mellékes, és minden összefügg mindennel. Nagyon szeretem, hogy a valóságban játszódik. Mármint tényleg olyan, mintha megtörténne, mert nem ilyen facebook helyettesítő valami oldalt találtak ki hozzá, hanem tényleg a facebook meg a twitter szerepel benne, és ettől érzem valódinak. Azt is hallottam, hogy a hekkerkedés sem teljesen kamu benne, hanem hasonlóan működik. Egészen a végéig sok benne az erre vonatkozó szakszó, és néha még magyarázni próbál, az meg már a saját hülyeségem, hogy én nem értem, mert totál hülye vagyok hozzá.

Szeretem, hogy Elliot beszél hozzánk. Nem konkrétan a nézőkhöz, hanem a képzeletbeli barátjához, és tudja is, hogy ő nem létezik, meg hogy önmaga nem egészen normális, de így tud gondolkodni. Nagyon jók a karakterek is, jól működnek egymással, és mindenki rendesen ki van dolgozva.

A színészek zseniálisak, a párbeszédek, de inkább Elliot monológjai iszonyú jól meg vannak írva, imádom, ahogy reflektál a mai divatokra.

A kedvencem viszont az egész stílusa. Annyira Fincheres az egész, hogy az valami eszméletlen. Ez nem is annyira tűnt fel, egészen az utolsó előtti részig. David Fincher az egyik kedvenc rendezőm, nem csoda, hogy imádom ezt a sorozatot. Végig motoszkált több dolog is a fejemben, hogy mi történhet, és mindig lezártam annyival, hogy azt nem, mert ezt nem lehet sokszor bejátszani, meg egyébként is, az sablonos lenne. És kitaláltam mindent, és azt hittem, nem fog ütni, de padlóra kerültem tőle, és teljesen kész voltam, és mennyire zseniális!

Meg a zenék! Úristen, mennyire zseniális zenék vannak. Hallgassátok csak meg ezt.

Szóval igen, Mr. Robot az én új szerelmem, és mindenki nézze, mert zseniális.

Széria szemle: Daredevil 2015 – 1. évad

Emlékszem még a 2003-as Daredevil filmre, amit még akkor láttam, amikor azt se tudtam, mi az, hogy Marvel, plusz egyáltalán nem volt ízlésem, csak épp kezdett kialakulni, és annyi közöm volt a filmekhez, hogy néztem őket, de egy büdös szót nem értettem hozzájuk (nem mintha most valami filmkritikus lennék vagy ilyesmi, de túl vagyok már párszáz filmen, és legalább egy halvány segédfogalmam van arról, milyen a jó film). Nos, amikor én az láttam, azt gondoltam, hogy az egy jó film, mert van benne szuperhős, meg Ben Affleck tök menő, hogy vakon is ennyire jól verekszik, és volt benne szerelmi szál, ami egy 13-4 éves lány szemében elengedhetetlen. A fejemben ez meg is maradt ilyen szép emléknek, és nem is mertem újranézni, nehogy tönkretegyem az élményt. Viszont gondolom a Marvelnél még egészen élénken él az élmény, amikor mindenki lehúzta ezt a filmet, és ez nem maradhatott így. A sorozatok meg úgyis jobban mennek mostanában, és nem hagyhatják, hogy a DC uralja egyedül ezt a pályát (lássuk be, azért az Agents of S.H.I.E.L.D. nem egy közönség-kedvenc), szóval kellett egy jó sorozat, mert mindenki szereti a Marvelt, viszont azt akarták, hogy az emberek fejéből eltűnjön az a rémes film, és hát így jött a Daredevil. Gondolom, igazából fogalmam sincs, miért pont ezt a karaktert választották, mikor van nekik több száz, de nem panaszkodom.

Mert a Daredevil kurvajó! Mondták nekem, hogy kurvajó, és nézzem, de nagy lemaradásban voltam az éppen futó sorozataimmal (a Vikings harmadik évadát még csak most kezdtem el nézni), úgyhogy tologattam egy darabig, de meg voltam győződve arról, hogy én erre rá fogok függeni. Igazam lett. Nagyon nem akartam, mert tudtam, hogy csak 13 rész van, és egy egész évet kell várnom a következő évadra, és majd jól beosztom, és hiába lesz iszonyú jó, akkor sem nézem meg mindet egyszerre. Csak hat nap kellett hozzá, hogy letoljam. Sosem voltam az az ember, aki jól be tudta volna osztani a dolgait (és a tanulnivalót is mindig az utolsó napra hagytam).

Széria Szemle: Évadzárók 2015. tavasz 2. rész

Íme az évadzárós poszt második fele. Igen, ezúttal képregénysorozatokról lesz szó.

Gotham:

BATMAAAAN! Kivéve, hogy ebben nincs Batman, attól függetlenül, hogy ő a legmenőbb szuperhős az összes képregényuniverzumban (és nem fogadok el ellenérveket). Van benne viszont Jim Gordon, aki legalább ilyen menő, és úristen, de imádom. Na most, ez a sorozat lassú. Van benne nyomozás, meg fiatal Bruce és Selina, meg ha valaki egy kicsit is ismeri a Batman világát, tele van utalásokkal meg felbukkanó gonoszokkal. Viszont olyan karakterek vannak benne, hogy eldobod az agyad. Nem tudnék mondani olyat, aki ne lett volna akár csak egy kicsit is érdekes. Lehet, hogy az elején a történet nem köti le a figyelmed, a karakterek viszont mindenképp. Imádtam Jimet, meg Edward Nygmát (akinek a sorsára leginkább kíváncsi vagyok most), de még Pingvint is. És mindenki nézze, mert iszonyú jó ez a sorozat. Legjobban a 19-20-21. rész tetszett, és erről nem (csak) Milo Ventimiglia tehet.

Széria Szemle: Évadzárók 2015. tavasz 1. rész

A könyvek mellett a sorozatok is nagy szerelmeim, csak sajnos nem mindig tudok rájuk annyi időt szánni, amennyit szeretnék. Mindenesetre elhoztam nektek az őszi-tavaszi listámról a véleményem, csak röviden összefoglalva, két részletben, mert sok van (nem idő szerint rendszereztem őket, hanem más szempontot választottam). Vigyázat, helyenként spoilerekbe lehet futni!

The Originals:

Kész. Nem érdekel. Végeztem ezzel a nővel. Julie Plec nem tud jó sorozatot csinálni. Vagy ha mégis, azt elbassza. Lehet, hogy csak belőlem ölt ki minden rajongást, de egyszerűen már csak azért sem bírok végignézni egy részt, mert jók a karakterek. Annyira unom, hogy a részek közben a telefonomon játszottam. Ezt az évadot még végignéztem, hogy legalább a szálat lezárva tudhassam, de jövőre nem folytatom. Nem az a baj, hogy hülyeség, hanem hogy kurvára leszarom. És már Kol sincs, akit legalább valami színt hozott a részekbe. Nem, nem érdekel, az se érdekel, ha a Mikaelson fivérek a következő évadban meztelenül táncolnak majd egy mező közepén, végeztem vele.

Széria szemle: Őszi sorozatok

Itt van az ősz, ami minden sorozatfüggőnek egyet jelent: évadkezdéseket. Végre! Úgy vártam már, hogy megint ráfügghessek a sorozataimra. Nem mind hiányzott, de azért a legtöbb igen, és jöttek újak is, már tűkön ülök. Nézzük őket.

Gotham: A DC egyre inkább betör a sorozatiparba, és a legnépszerűbb karaktert is végre műsorra rakják. Na jó, csak majdnem, mert a sorozat nem Batmanről szól, hanem Gordon felügyelőről, amikor még fiatal volt, és mindenféle naiv elképzeléseket dédelgetett. A történetbe ott csöppenünk bele, hogy a kis Bruce szüleit megölik, Gordon pedig megszállottan keresi a rosszfiút, és elhatározza, hogy rendet tesz ebben a mocsokkal teli városban. Hát ha nem szeretném ennyire Batman karakterét (aki nem is lesz benne a sorozatban) meg magát a sztorit, nem biztos, hogy folytatnám. Elég középszerű krimisorozatnak tűnik az első rész alapján. Persze azért itt is benne van a hatalmasok játéka, meg hasonlók, de annyira fura úgy nézni egy Gothamben játszódó történetet, hogy nincs benne se Michael Caine, se Gary Oldman. De Ben McKenzie jónak tűnik az ifjú Gordon szerepében, Pingvin karaktere meg nagyon ígéretesnek néz ki. Na jó, Pingvin volt eddig az egyetlen, akiről úgy gondolom, hogy érdemes lesz nézni miatta. De reménykedem, hátha lesz ez még jobb is.

The Big Bang Theory: A jelenleg futó kedvenc sitcom sorozatom. Oké, oké, a jelenleg futó egyetlen sitcom sorozat, amit nézek. Sokan mondják, hogy már nem olyan, mint régen, meg rossz lett, én nem értek velük egyet. Igen, változott a sorozat az első évadokhoz képest, de valahol olvastam egy mondatot, ami megragadt, mert pont így vagyok vele én is: a TBBT olyan, mint egy pizza, ha rossz, akkor is jó. Ez így van. Még mindig hangosan tudok rajta visítani, és még mindig imádom Sheldont, legyen akármilyen idegesítő. De a többieket is szeretem.

The Originals: Ez csak jövő héten kezdődik, de nem lelkesedem érte annyira. Igen, ott van Elijah meg Klaus, de ha annyira elbasszák a sztorit, mint a Vampire Diariesnál, még ők se tudják majd megmenteni. Meglátjuk, mi lesz, ezt az évadot tuti lenyomom, és a lezárástól függ, folytatni fogom-e. Azért még bízom benne, hogy sikerül értelmet verni a történetbe, illetve az emberekbe, akik írják a részeket. Vagy hogy kirúgják Julie Plecet… álom, álom, édes álom.

Awkward: Lehet, hogy gáz, de nekem ez a sorozat tetszik. Jobban tetszett, még az elején, és a harmadik évadot nagyon nem szerettem, és még most is vannak vele problémáim, de azért még mindig szeretem. Mert érdekes. Don’t judge me! Szóval folytatódik a negyedik évad, és kíváncsi vagyok, hogyan alakul Jenna továbbtanulása. És nem a pasis ügyei. Jó, az is, na.

Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.: Marvel rajongóként ez az egyik legjobban várt őszi sorozat számomra. Az első évad második fele nagyon ütősre sikeredett, a lezárás érdekes volt, úgyhogy már a falat kapartam a második évad miatt. És milyen jóra sikerült a bevezetés. Utaltak itt mindenre, amire csak lehetett, volt itt Amerika kapitány meg Starkok emlegetése, és lehet, hogy csak én vagyok a hülye, de mintha építettek volna a Guardians of the Galaxy filmből megszerzett tudásunkra is. De lehet, tényleg csak túlkombinálom a dolgokat. Jöttek új karakterek, de nem sokan élték túl az első részt, mindenki fejlődött valamerre, mégis szerintem az a legérdekesebb, ami Fitzcel történt. Idén számomra ez lesz az a sorozat, amit hétről hétre úgy várok majd, mint a kisgyerekek a Jézuskát.

Supernatural: A Supnat már évadok óta abba a kategóriába tartozik, amit csak azért nézek, mert már nincs szívem abbahagyni. Nem túlzottan izgat a következő évad, főleg, hogy az előző minden eddigi szintet alulmúlt, a záráson már csak a fejemet csapkodtam, és nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik. Szóval nézni fogom, és ha sikerül feljebb tornászni a szintet, még örülni is fogok neki, meg hát ott lesz Castiel meg Crowley, akit szeretek, és egyszer Dean is visszavedlik majd önmagává, mert úgyis ez lesz, akkor majd őt is visszafogadom a szívem hatalmas csücskébe, de nálam a kilencedik évaddal most nagyon elásta magát.

The Flash: Nyáron már láttam a piltot, ami szerintem atomjóra sikerült. Kicsit lazábbra vette a figurát, mint az Arrow, ez pedig jól áll neki. Barry karaktere még nem olyan megkeseredett, ő csak egy fiatal tudós, aki alig tud a való világról bármit. Olyan kis édesen naiv kocka, és pontosan tudom róla, hogy a végletekig imádni fogom. Jó, már most imádom. Mindenesetre ez a sorozat a szuperhősködés mellett ad egy jó adag humort is, és még az sem elképzelhetetlen, hogy jobban fogom szeretni Barry sorozatát, mint Oliverét.

Arrow: Nem is annyira a lezárás miatt érdekel a harmadik évad, hanem mert a promót annyira jól összevágták, hogy már most izgulok, hogy alakul majd az Olicity szál. Mert persze Olicity shipper vagyok. Meg Sarah/Ollie is, valószínűleg az egyetlen, de hát na, én szeretem Sarah-t is. Ja, hogy van itt történet meg akció is? Persze, az is van. A második évadban annyi dolgot behoztak, ami engem a Batmanre emlékeztetett, hogy még. Jó, mivel mindketten benne vannak az Igazság Ligájában, vannak átfedések, de annyi antihős volt, akire azt mondtam, hogy „jé, hát ez a Batmanben is benne van”. Lehet, hogy tévedek, és csak azért vagyok ilyen tájékozatlan, mert eddig még csak a Nolan-féle Batman filmekhez volt szerencsém (meg még nagyon kicsinek láttam egy Batman és Robin filmet, de az nem számít, mert nem emlékszem), de azért érdekel, ki lesz még itt. És most van először, hogy jobban érdekel a múltbéli szál, mint a jelen.

The 100: Az alaptörténet nagyon jó, és amíg nem rontják el szerelmi szálakkal meg tinidrámával, addig nem aggódom nagyon. Sajnos a CW-ról beszélünk, úgyhogy tuti lesz benne egy rakat fejcsapkodós jelenet meg hasonlók. Jó volt az első évad lezárása, és már egy három perces videót is kaptunk a következő rész elejéből, amit természetesen még nem volt időm megnézni, mert miért is lenne. Mindenesetre nagyon várom, és szurkolok, hogy ne rontsák el.

Constantine: A képregény-rajongók most valószínűleg meg fognak kövezni, de én imádom a Constantine című filmet, és kész. Ezért is vártam annyira a sorozatot, de közben azért féltem is tőle. Keanu Reeves meg cigi nélkül nehezen tudtam elképzelni az egészet, de azért bizakodó voltam. Nyáron láttam a pilotot, és izgalmas volt, de nem kapott el a hév, ahogy vártam. Tetszett Liv karaktere, és sajnálom, hogy kiszáll, pedig jó lett volna. Majd azért megnézem az új pilotot, amiben lezárják a lány sztoriját, és eldöntöm, mi legyen a sorsa a sorozatnak.

Once Upon a Time: Erősen gondolkodom egy kaszán, de az a baj, hogy még ott van Hook meg Rumple is, akiket nagyon szeretek. Nem szeretem a Frozent (igen, igen, tudom, biztos rossz ember vagyok, köveket a postaládámba kérem), és a negyedik évad első része egyáltalán nem győzött meg. Pedig Anna jónak tűnt, de annyi idegesítő dolog van benne (kezdve például Belle-lel, akit agyon tudnék ütni egy baltával), hogy az hihetetlen. És még mindig nem tudtam megbocsátani azt a húzást, amit Pánnal tettek. Azért nem akkora a függésem az OUAT iránt, mint a Supnat iránt, úgyhogy lehet, hogy ez a sorozat nálam nem éri meg az évad végét.

Revenge: Nem volt még időm az első részre, de ez nálam az a sorozat, amit amikor nézek, érdekel, és izgulok a szereplőkért, viszont nyáron, amikor nincsenek részek, valahogy tök elfelejtődik, és nem is hiányzik igazából. Érdekel, de ez nem az a sorozat, amiért nagyon ugrálnék, pedig nem rossz. A harmadik évad jóra sikeredett, és várom, mikor lesz időm végre megnézni (mondjuk még ma).

The Walking Dead: A negyedik évad második fele volt eddig a sorozat csúcsa, úgyhogy amellett, hogy már idegbajt kapok a hiánytól, kicsit félek is. Az ötlet, amit behoztak, nagyon jó volt, és már vártam, mikor jutnak el idáig, viszont félek, hogy elbasszák ezt az egész Rick badass, és visszavágunk dolgot, láttunk már példát rá (elég csak a Kormányzót említenem). De azért ez is benne van a nagy kedvencek között, úgyhogy remegő kézzel várom ki ezt a maradék egy hetet.

Széria szemle: Tavaszi sorozatok

Vannak azok a sorozatok, amelyek csak tavasszal mennek, és általában egyhuzamban leadnak 10-13 részt, és utána egy év múlva jön a következő évad. Nézek ezek közül néhányat, és úgy gondoltam, pár mondatban leírnám, miért is olyan jók ezek.

Vikings

Nagyon szeretem az északi mitológiát, és ebben aztán van bőven. Mint a címe is mutatja, vikingekről szól, és valamikor a középkorban játszódik (elnézést, ha történelmi pontatlanságot követek el, de sose voltam jó töriből). Nagyon jól bemutatja a vikingek akkori életét, és mivel ők nagyon tisztelték az isteneiket, úgy vélték, rengeteg dolgot köszönhetnek nekik, ezért rendszeresen áldoztak, imádkoztak hozzájuk. Részletekbe menően mesélnek az északi mitológiából, és nagyon szeretem, hogy nem csak az ilyen közismert nevekkel dobálóznak, mint Odin, Thor vagy Loki, hanem tényleg mindenre kitérnek. Nem ismerem az összes történetet, de itt többször is elhangzik olyan, ami számomra új, és ez nagyon tetszik.

Meg persze nem egy békés, tárgyalni szerető népség, úgyhogy amellett, hogy azért megy az egymás hátbadöfése, inkább harcolnak. „Nem tetszik valami? Jó, küzdjünk meg.” Ez a hozzáállás pedig alapvetően sokkal jobban tetszik. Külön öröm, hogy a feminizmus már elért ide, és ha a nők kardot akarnak forgatni vagy nadrágot felvenni, akkor senki nem kiabál boszorkányt, hanem akkor a nő fogja a kardot és elmegy harcolni. Ezért szeretem különösen Lagerthát, másik két kedvencem meg Ragnar és Floki.

Akik szeretik az északi mitológiát meg a vikingeket, azoknak mindenképpen ajánlom, mert sok érdekes dolgot tanulhatnak.

Da Vinci’s Demons

Már csak azért is érdemes nézni ezt a sorozatot, mert David S. Goyer készíti, aki a Christopher Nolan által rendezett Batman-trilógiához írta a történetet. Nekem ennyi elég volt tavaly, hogy belekezdjek. Jó, megnéztem az előzetest, és alapvetően tetszett az egész koncepciója, meg ott van Tom Riley, aki fantasztikusan alakítja Leonardót, bár ezt akkor még nem tudtam.

Elsősorban Leonardo Da Vinci ifjúkoráról szól, amikor még mindenki őrültnek nézte. Da Vincihez sokan csak a Mona Lisát társítják, viszont meg kell említeni, hogy ő elsősorban tudós volt, méghozzá zseniális. Persze vannak itt még rajta kívül mások is, például a Medicik, Firenze vezetői, a pápa, szóval, aki egy kis történelemre vágyik, az megtalálhatja ezt a sorozatban. Nem vagyok túl jó történelemből (igen, ezt már említettem), de a sorozat egyértelműen elrugaszkodik a puszta tényektől, annyira, hogy az IMDb fantasynak sorolja be, és ezzel nem is vitatkoznék. Ez persze nem azt jelenti, hogy túlzásba estek volna Leo tudását illetően, mert kétlem, hogy erről lenne szó.

Alapvetően unni szoktam a politikával foglalkozó részeket vagy amikor nagyon lassan halad a cselekmény, itt viszont még ezt is élveztem, és tudtam követni is. Jó, ehhez el kellett jutnom a második évadig, de ott már abszolút lebilincselt. A képi megoldás, amikor Leo mérnökileg lát valamit, nem úgy, mint mi, az nagyon tetszik, még akkor is, ha ezek miatt a vizuális effektek miatt nagyon látszik, hogy a 15. századi Itáliát számítógéppel alkották meg. Imádom, hogy Leo ennyire különc és furcsa, szeretem a humorát meg amikor valamiben nagyon elmerül.

Amivel nem vagyok kibékülve, az az évadzáró részek „lezárása”. Mert hogy nincs lezárva sehogy, a cselekmény kellős közepén van vége, és szerintem így nem lehet egy évig kétségek között tartani a sorozat nézőit. Jó, legyen cliffhanger, de ne úgy, hogy „jaj, most leszúrtalak egy rohadt nagy karddal, egy év múlva megtudjuk, hogy meghaltál-e”.

Ezt leszámítva viszont imádom a sorozatot, nagyon ajánlom azoknak, akiket érdekelnek Da Vinci elképzelt és valóságtól elrugaszkodott 20-as évei, vagy csak szeretik a meg nem értett zseni főszereplőket. Aki pedig szereti a Nolan-féle Batman-trilógia történetét, annak legalább az első rész kötelező (bár szerintem a második évad közepe a legjobb eddig).

Hannibal

Sokan szidják a sorozatot, de mivel én nem olvastam a könyveket és nem láttam a filmeket, nekem kifejezetten tetszik. Vagyis inkább az első évad, az nagyon erősen kezdett, és ott bele is szerettem a sorozatba. Gyönyörűen van fényképezve, és akit érdekelnek az ilyen beteg dolgok, mint a hullák különböző felhasználási módjai, azok szerintem ugyanúgy élvezhetik, ahogy én. A történet is izgalmas, bár maga a cselekmény lassan halad, de általában ezt nem bánom, ha van, ami lefoglalja a figyelmemet. Nos, volt itt minden.

A második évad ebből a szempontból elég laposra sikeredett. Inkább az évad első fele, szabályosan untam a részeket, és a cselekményre kíváncsi voltam, de továbbra is megmaradt ez a lassú történetvezetés, valahogy nem tudta semmi eléggé lefoglalni a figyelmem, és így unatkoztam. Az évad második felében már haladtunk valamerre, és ott már voltak részek, amikor szabályosan kapkodtam a fejem, és csak néztem, hogy mivan. Rágtam a körmöm meg szurkoltam a szereplőknek. Az utolsó rész eléggé sokkoló volt, és annyira zseniálisra sikerült, hogy azt el sem tudom mondani.

Akit érdekel a téma meg bírja a durva csonkításokat és hasonlókat, azok tehetnek egy próbát vele, szerintem még úgy is, hogy látták a filmeket.

Széria szemle: Firefly

Kapja be a Fox. Ez volt az első, ami eszembe jutott a pilot rész után. Merthogy elkezdtem nézni, és amikor megnéztem az első (dupla) részt, akkor már tudtam, hogy függő leszek, és nekem ez a tizenöt rész kevés lesz. De még milyen kevés, két nap alatt át is rágtam magam rajta (nem számítva a filmet), és most még többet akarok, de nincs. Hogy lehet így élni?

A másik, ami eszembe jutott, hogy Sheldon Coopernek (The Big Bang Theory) igaza volt, noha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha ki fogom jelenteni. Na jó, korábban is volt már igaza, de azért én meg Sheldon nem vagyunk ugyanazon a véleményen legtöbbször, pedig imádom őt.

Nagyon sokáig ódzkodtam ettől a sorozattól, mert sci-fi. Könyvben szeretem (bár mire kezembe mertem venni egy sci-fi könyvet, az is jó hosszú idő volt), de a sorozat műfajában csak a Star Trek volt, amit fel tudtam mutatni, mint közelebbi ismeretség. Ezt most szépítettem, mert abból is csak annyit tudtam, hogy unalmas, mert kis koromban egy tévé volt, és mivel nővérem volt a rangidős, ő választott műsort, a három csatorna közül pedig a TV2-t kellett nézni, ahol minden szombat és vasárnap délelőtt a Star Trek ment. Nem voltam túl értelmes, hogy felfogjam, miről van szó a műsorban, úgyhogy csak azt láttam, hogy fura fejű emberek beszélgetnek egymással, és érthető módon ezt nem találtam túl izgalmasnak. Jó, meg ott volt a Sliders is, azt imádtam, de akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az is sci-fi.

Szóval botor módon ódzkodtam ettől a sorozattól, és amikor többen is mondták, hogy nagyon jó meg űrwestern, akkor sem lettem meggyőzve, mert valahogy a westernnel sem állok túl jó kapcsolatban. Aztán Röfipingvin hasonlította a Calderont ehhez a sorozathoz, Night meg már akkor is nyúzott, hogy nézzem meg, mert imádja, és ott véglegessé vált, hogy én ezt még idén megnézem. A végső lökés azt hiszem, Röfipingvin megjegyzése volt, holott nem feltétlenül értek egyet vele. A Calderon sok szempontból más, de ezeket most nem részletezném, mert nem erről akarok írni.

Hanem arról, hogy miért ilyen zseniális ez a sorozat meg Joss Whedon. Merthogy az, és nem azt mondom, hogy egy tökéletes sorozattal van dolgunk (mert semmi sem tökéletes), de a hibáit el lehet nézni, mert annyira jó. Kezdve az intrótól az utolsó képkockáig. Komolyan, nézzétek meg ezt az intrót, már két napja folyton csak ez a dal jár a fejemben.

Nem igazán tudtam, mire számítsak, de örültem, hogy ebben a történetben csak emberek vannak. Nincsenek fura fejű emberek meg mindenféle űrlények, ráadásul a politika sem volt agyonnyomatva, csak emberek tették a dolgukat, viszont a helyszín nem a Föld volt, hanem a végtelen világűr. Mondhatnátok, hogy akkor meg mi értelme volt az egésznek, ennyi erővel lehetett volna egy sima western a Földön. Hát pont ez volt benne a lényeg, hogy az emberek ugyanazt csinálták, mintha a Földön lettek volna, csak itt a különleges helyszínek és eszközök adták meg az egész varázsát. Joss Whedon úgy alakíthatta a bolygókat, ahogy kedve szottyant, és sokkal izgalmasabb volt az egész, hogy nem csak a hagyományos pisztolyok álltak rendelkezésre. Nem vagyok egy technikai zseni, de imádtam minden ilyen kis dolgot, ami elrugaszkodott a valóságtól.

Na meg azt, hogy gyakorlatilag a rosszfiúk voltak a főszereplők. Jó, nem feltétlenül, mert mégsem igazán rosszak ők, csak nem épp legális úton szerzik meg a mindennapi betevőre a pénzt. De nem tudjuk rájuk azt mondani, hogy ejnye, hát ilyet nem szabad, mert az erkölcsükkel semmi baj nincs, és hát azért szeretjük őket. Na jó, talán Jayne-t nem annyira.

Mal Reynolds a Serenity kapitánya, bár nagyon nehéz egy valakit kiemelni, azt hiszem, mégis ő a kedvencem. A háború keserűvé tette, de a humorát nem vette el, és ez az egyik, amit szeretek benne. Nekem is a cinizmus a kedvenc fegyverem. Úgy tűnik, mintha egy érzéketlen, kemény tuskó lenne, de azért helyén van a szíve, csak nem akarja, hogy erről mások is tudjanak.

Inara elsőre kevésbé fontos szereplőnek tűnik, mivel ő csak bérli az egyik siklót, de elég ha megvárjuk, míg elkezd beszélgetni Mallel, és egyből tudjuk, hogy itt bizony nem csak üzlettársi kapcsolat van. Nagyon jól működik a két szereplő közt a kémia, és azok a párbeszédek… fetrengtem a röhögéstől, több kedvenc sorom is tőlük származik.

Wash és Zoe a Serenity házaspárja. Cseppet sem hasonlítanak, de talán pont ezért olyan jó a kapcsolatuk. Nem szoktam szereti az ilyen nyálas dolgokat, csak ha direktbe nyálas az egész sztori. Na hát, ők nem voltak azok, nagyon aranyosak voltak, főként Wash, akinek nem volt háborús múltja, viszont a felesége helyett is volt elég humora. Zoe annak idején Mal mellett szolgált a háborúban, úgyhogy elég gyakorlatias, de azért a női oldalát is megmutatja.

Kaylee szintén nagy kedvencem, mert ő az a tipikus kockalány, aki mindig mosolyog, és hihetetlen mód ért a gépekhez, viszont az emberi kapcsolatokban nincs sok szerencséje. Aztán itt van még Jayne, aki a kevésbé elmés, de legalább olyan jó poénokat szolgáltatja, viszont nem bántam volna, ha párszor kidobják a hajóról, és meg is érdemelte volna. Book lelkipásztornak sincs hiánya humorból, de őt a bölcs meglátásaiért kedveltem. A végére hagytam Simont és Rivert. River egy nagyon érdekes karakter, és szerintem őt sokkal jobban megismerjük a Serenity című filmben, amiről még írni fogok lentebb. Örültem volna, ha több is kiderül róla, és arról, mit tettek vele, de hát ennyibe csak ez fért bele. Simonban becsülöm, hogy mindent feladott és megtett a húgáért, viszont rajta kívül semmi másra nem figyel oda.

A sorozat fontos helyszíne a Serenity, és miután a Calderon második részében egy kardba szerettem bele, már egyáltalán nem volt fura, hogy itt pedig a hajóba. Tériszonyom van és gyűlölök repülni, valószínűleg a Serenityn is félnék, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnék beköltözni az egyik szobába. Lenyűgöző, ahogy mindezt felépítették.

Nem tudom, Sheldon mit szeretett annyira ebben a sorozatban, de biztos nem azt, amit én, az emberi kapcsolatokat. Nekem ez volt a legjobb az egészben, hogy a karakterek hogyan kerülnek egymással interakcióba. Na meg persze az akció része sem volt utolsó, mégis a reakciókat szerettem látni. Lányból vagyok, úgyhogy természetesen voltak párok, akiknek szurkoltam. Emellett pedig imádtam a humorát. Régen röhögtem ennyit két nap alatt, és azért érezhető volt, hogy a sorozat néha nem veszi komolyan magát. Persze, az adott téma, vagy a részben felmerülő bonyodalom nagyon is komoly volt, de sokszor olyan könnyen mentették ki magukat a helyzetből, hogy azért lehetett tudni, hogyan is lesz vége mindennek. Nem hibának rovom ezt fel, csak amolyan megjegyzés volt, és ezt fogom leginkább szembeállítani a filmmel.

Sajnálom, hogy elkaszálták a sorozatot, mert ha a Fox nem összevissza adja a részeket, szerintem túlélhette volna, és biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket ért volna el még sok éven keresztül, de sajnos ennek csak ennyi jutott.

Lezárásul pedig kapott egy filmet, a Serenity-t, és jelenleg nem is tudom, hogy állok ezzel.

Amit nagyon szerettem a sorozatban, az a könnyedebb hangulat, hogy tudtam, mindenki biztonságban van, még akkor is, ha épp négy liter vért elvesztett. Na, hát ez a filmben nem volt meg, és ezért némileg haragszom. Sokkal komolyabban veszi magát ebből a szempontból, és nem feltétlenül tett neki jót. Úgy gondoltam, Jossnak itt most egyszerre két órája volt megmutatni, mit is tud, és kicsit görcsösen jót akart csinálni. Persze van benne humor jócskán, de attól még ez már nem ugyanaz.

Történet szempontjából viszont jónak találtam. River van a középpontban, ami nem is baj, hiszen leginkább az ő történetére voltam kíváncsi, és jó ötletnek tartom, hogy köré építették a cselekményt. A legtöbb karakter lezárásával meg is tudok békélni, legjobban talán a Mal-Inara szál tetszett, mert nem úgy oldotta meg a dolgokat, ahogy gondoltam, és gyakorlatilag nem kaptunk semmit, de mégis, és ez így volt jó. Viszont voltak benne olyan dolgok, amikkel nem értek egyet, és ha nem veszi ilyen komolyra magát, akkor ezek nem is következtek volna be, és ezért haragszom.

Az akciófilmek szerelmesei sem panaszkodhatnak, bár azért a sorozatban is volt bőven, itt aztán kész harc-orgia van. Sok verekedés, fegyveres összeütközés, űrharc; míg a sorozatban azért észre lehetett venni, ha valami digitálisan volt megoldva, itt látszott, hogy erre jóval több pénzük volt.

Összességében nem mondanám, hogy rossz volt a film, mert örülök, hogy kapott az egész egy jó befejezést, még ha nem is minden részével értek egyet, csak számomra hiányzott az a varázs, amit annyira szerettem a sorozatban.

Ha idáig elértél, akkor gratulálok, túlélted a maratoni hosszúságú értékelésem, kapsz egy virtuális vállonveregetést. Amennyiben végigolvastad, akkor vagy már láttad a sorozatot, vagy el tudod dönteni, hogy akarod-e látni. Ha a válaszod nem, akkor tévedsz, akarod látni. Komolyan, nézd meg, mert zseniális. És ha ez sem győzött volna meg, elmondom, hogy szerepel benne Mark Sheppard (Crowley a Supernaturalból), és itt is imádni lehet. Szóval menj és nézd meg!

Széria szemle: The 100

Közel száz éve a Földön volt egy nagy, pusztító, nukleáris robbanás (vagy valami ilyesmi, a lényegtelen részletek valahogy mindig elvesznek), és most az emberek a Bárkán élnek, egy nagy űrhajón (fogjuk rá), ami a Föld körül kering. Leküldenek száz elítélt tinit a földre, hogy megtudják, elég jók-e a körülmények ahhoz, hogy élni lehessen.

Meglepett ez a sorozat, mivel nem számítottam ilyen komoly témára és ilyen durva adagolásra a CW-tól. Rögtön az első részben meghalnak páran, és aztán folyamatosan múlnak ki emberek, még olyanok is, akikről azt hittem, hogy fontos szereplők, de kiderült róluk, hogy mégsem. Mert természetesen fontos szereplők nem halnak meg, mégiscsak a CW-ról beszélünk.

Az alapötlet nagyon tetszett, és nagyon jól is indult. Tök jó volt, mikor rájöttek, hogy itt most nem figyel rájuk senki, és noha megvolt az ő kasztrendszerük, de a teljes szabadságban megpróbáltak felépíteni egy új társadalmat. Persze kiderült, hogy nincsenek egyedül, jöttek földiek, és akkor megkezdődött a taktikázás meg a háború. Szerettem ezeket a részeket, mert leginkább ez hozott izgalmat a sorozatba, ugyan csak ritkán izgultam, mert előre ki tudtam találni, kivel mi fog történni, vagy legalább, hogy ki nem fog meghalni.

Persze nem minden volt ennyire kiszámítható, azért sikerült néhány csavart belevinni a sorozatba, de igazából nagyrészt nem volt sok meglepetés. Ami elég zavaró volt. Az a bajom a csatorna sorozataival, hogy olyan jó ötleteik vannak, csak a kivitelezés nem megy tökéletesen, valaki mindig bele akar vinni valami olyat, ami teljesen nem illik oda, vagy ha mégis, hát abszolút felesleges. Na meg a logikai bakik, amelyekből szintén nem szenvedünk hiányt.

Volt egy olyan pálfordulás, amire nem számítottam ugyan, de sehogy nem tudtam megérteni, hogy ezt most miért vagy hogy. Nem mondom, hogy okos vagyok, vagy a logikai gondolkodásomra nem férne rá a fejlesztés, de ez nekem sehogy nem fért bele. Aztán azt sem értettem, hogy micsoda véletlen folytán történhet az, hogy ha valaki lejön a földre vagy valami történik a Bárkán, akkor az mindig úgy esik meg, hogy a Föld az pont úgy legyen fordulva, hogy a százak lássák. Eszembe jutott az is, hogy biztos a Bárka úgy kering, ahogy a Föld forog, mivel van navigációs rendszere meg ilyesmi, de a végén elhangzik egy mondat, mely szerint nem tudnák megvárni, hogy legközelebb jól álljon a Bárka a Földhöz képest. Akkor mégsem mennek vele sehova, de akkor hogyazistenbe áll minden egyes fontos alkalomnál úgy, hogy a lentiek lássák, mi történik?

Az évad közepénél hőseink találkoznak a földiekkel, elkezdenek velük beszélni, és tökéletesen megértik egymást. Az egyik csapat fent élt a világűrben, egy űrhajón, ahol nyilvánvalóan kellettek olyan szavak, mint fedélzet meg hasonlók, de nem kellettek olyan szavak, mint mondjuk a dárda. A másik csapat lent élt egy rohadt nagy dzsungel közepén, azt se tudták, mi az, hogy naprendszer, sőt, leginkább csak azon izgultak, hogy ne haljanak meg. Ha azt veszem alapul, hogy én gond nélkül megértem Kosztolányit vagy Adyt (noha nem vagy csak ritkán használom a szavakat, amiket ők használtak), akkor is száz év telt el, és teljesen máshol nevelkedtek a fajok. Hogy lehet az, hogy teljesen jól megértik ezek egymást? És miért? Én ezt nem fogadom el.

Clarke a főszereplő, akivel úgy vagyok, hogy időnként értelmes meg vannak jó gondolatai, és akkor szeretem, az idő másik felében meg egy kavics értelmi képességeivel rendelkezik, és akkor leütném egy kővel. Egy jó nagy kővel. Na jó, legyen szikla. Abbyt, Ravent meg Jaspert bírtam még, de az abszolút favorit Bellamy. Azt szeretem benne, hogy nem igazán lehet eldönteni róla, hogy ő most alapvetően jó-e vagy rossz, és igazából ez teszi emberivé. Mindig is szerettem az olyan karaktereket, akik kettősek, vannak jó és rossz döntéseik is, mert ettől lesznek számomra élők. A többieket viszont odadobnám a földieknek. Finnről azt hittem az elején, hogy szeretni fogom, de elnyálasodott, úgyhogy elvesztette az esélyt, hogy egyáltalán megkedveljem.

És el is érkeztünk a számomra legidegesítőbb dologhoz: a szerelmi szálakhoz. A csatorna alapvetően a 18 feletti nőket célozza meg, és mi kell nekik? Szerelem. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen kivétel, de már herótom van tőle. Amikor épp azon izgulunk, hogy meghalunk-e vagy sem, ne kezdjünk már el drámázni, hogy most akkor ki kibe szerelmes meg miért, mert agyfaszt kapok. Ilyenkor küldtem volna az egész bagázsra egy gránátot. Nem is értem, hogy nem haltak meg a harmadik részben, amikor ezzel vannak elfoglalva. Természetesen ez a része a legkiszámíthatóbb az egész sorozatnak, de hát ez van… CW. Bárcsak meg tudnának vinnyogás nélkül is csinálni egy sorozatot.

Tehát nem egy tökéletes sorozat ez sem, viszont nagyon izgalmas és érdekes, és elég durván függ a vége, meg nagyon sok dolgot hagytak elvarratlanul, és ha megtörtént az, amire gondolok, akkor örülni fogok. Biztosan rátapadok a második évadra is majd októbertől, naivan reménykedve, hogy a szerelmi szálakat hanyagolják majd egy darabig… vagy örökre. Hehe.

Széria szemle: The Tomorrow People

Tavaly nyáron, amikor megtudtam, hogy jön ez a sorozat, már nagyon vártam. Úgy sejtettem, hasonló lesz, mint az X-men, csak sorozatba ültetve. Alig vártam, hogy elkezdődjön, még akkor is, ha Julie Plec is a készítő csapatban van. Az a nő nagyon nem remekel mostanában. Lehet, nem ártana mondjuk csak egy sorozatra koncentrálnia, és abból kihoznia a maximumot, ahelyett, hogy egy csomó közepes szériát ütne össze.

A történet szerint az emberek egy része már tovább fejlődött, újabb képességekkel rendelkeznek, a 3T-vel: telepátia, telekinézis, teleportáció. Őket hívják Tomorrow People-nek, ami elég béna név (feliratban Holnap emberei, ami meg még bénább fordítás), de ezt még ők is elismerik. A föld alatt élnek egy metróalagútban kialakított búvóhelyen. Ellenségük az Ultra, egy szervezet, ami azzal foglalkozik, hogy megtalálja ezeket az embereket és elvegye a képességüket. Vagy valami ilyesmi, a végére teljesen átalakult az egész, én meg nem emlékszem az elejére.

Stephen egy tizenéves srác, aki reggelente furcsa helyeken ébred és hangokat hall a fejében. Nem tudja elképzelni, mi történhetett vele, amíg rá nem jön, hogy neki is vannak képességei. Az apja, Roger volt az Ultra alapítója, valamint ő alakította ki a helyet a Holnap embereinek. Roger tíz évvel ezelőtt eltűnt, a bujkálók pedig meg akarják őt találni, hogy elvezesse őket a Menedékhez. Stephen beépül az Ultrához, hogy előkerítse az apját.

Amennyire vártam ezt a sorozatot, annyira sablonos volt a pilot. Minden egyes jelenet akkora klisé volt, mintha úgy ollózták volna össze a különböző filmekből. Annyira csalódtam benne, hogy azt se tudtam, mi lesz így ezzel az egésszel. Persze azért folytattam, hátha kisül belőle valami jó is. Az elején nem kapkodta magát. Körülbelül a sorozat felének kellett eltelnie, mire láttam rajta a fejlődést, és gyenge közepesből egy egész jóra küzdötte magát. Aztán viszont igencsak beindult a cselekmény, és végre érdekelt is, mi történik. Voltak benne csavarok és izgalmak, úgyhogy örülök nem adtam fel rögtön az első rész után.

Karakterek szintjén egész jó, Stephent mondjuk utálom, de ez meg se lep már. Viszont a legjobb barátja, Astrid, ahhoz képest, hogy „csak egy” ember, ő az egyik kedvencem. Imádom, hogy ilyen kemény, és mindent kimond, amit gondol. Carát is bírom az idő nagy részében, amikor nem kezd el nyafogni. Tök jól összeillenek Johnnal, aki meg azon túl, hogy egy folyton szomorkodó helyes srác, azért okos is, és nagyon rátermett vezető. Russell hozza a bulit meg a poénokat a sorozatba, ami igazából rá is fér, úgyhogy örülök, hogy őt is megalkották. Jedikiah-t csak az évad végére szerettem meg, talán azért, mert túl sokat vártam tőle. Imádtam Mark Pellegrino-t a Supernaturalban, ő volt az egyik indok, amiért érdekelt ez a sorozat, de nekem nem hozta azt a szintet itt, mint Luciferként. Vagy csak a karakter nem volt annyira jó, de legalább 15-16 résznek el kellett telnie, mire sikerült megbarátkoznom vele. Na és Stephen anyukája, Marla, ő egyszerűen zseniális. Az elején nem szerepel sokat, de higgyétek el, nem érdemes rögtön leírni, mert sok meglepetéssel szolgálhat.

Ami miatt viszont ki vagyok akadva, az a szerelmi szálak. Egyedül Cara meg John között érzem a kémiát, mindenki más totál nulla. Rajtuk kívül senki más szerelmét vagy vonzódását nem hittem el, kész vicc volt. Arról nem is beszélve, hogy mindezt csak ilyen kitöltő dolognak éreztem, ami igazából számomra teljesen felesleges volt. Ha kivennénk belőle a hisztis nyáljelenteket, és helyette értelmeseket tennénk, máris sokkal jobb lenne. Az utolsó részekben ebbe az irányba haladtak, és ez tetszik. A sorozat vége nagyon jóra sikerült.

Az évadzáró nagyon állat lett. Ugyan volt egy jelenet, ahol felvisítottam, hogy „Mi? Nanemár!”, de igazából el tudtam fogadni, még ez is belefért. A lezárás meg akkora cliffhanger, hogy… nagy. Jó, nem annyira durva, mint mondjuk a Star-Crossedban, de mivel ezt a sorozat hosszabb volt, és többet is fejlődött, jobban a szívemhez nőtt. És itt a meglepetéshír: kaszálták. Egészen az utolsó jelenetig azt hittem, nem fogom sajnálni, és meg is értem, miért nem volt jó a nézettsége, főleg, hogy évad közepén pakolgatták egyik napról a másikra, na de így. Úristen, nem teheti azt a CW, hogy bedob egy ilyet, és utána azt mondja, hogy bocsi, de nem folytatjuk. Anyátok. Most akkor veszem az acélbetétes bakancsom, és szétrúgok pár segget Amerikában.

Széria szemle: Évadzáró összefoglaló 2.

Arrow: Fejlődött a sorozat, szerintem jobban sikerült ez az évad, mint az előző. Elsősorban ugye Slade miatt, és tök jó, hogy végre kiderült, mi történt a szigeten, amitől ilyen lett. Aztán ott volt Barry, a majdani Flash, akit egy fél rész alatt megszerettem, és sajnáltam, hogy ilyen keveset szerepelt, de már tűkön ülök, hogy láthassam a sorozatát. (Úgy tűnik, hogy most a Marvelnek a filmek, a DC-nek meg a sorozatok jöttek be.) De alapvetően tök jóra sikerült. Laurel kevesebbet szerepelt, vagy csak nekem tűnt úgy, mindenesetre még mindig rohadt idegesítő. Viszont a húgát bírom, úgyhogy örültem neki, hogy szerves részét képezte a második évadnak. Azért is dicséretet érdemel, hogy sikerült megdöbbentenie. Már az első évadnál is azt hittem, hogy úgyse ölnek meg senki fontosat, és ez valahogy kiment a fejemből, úgyhogy amikor megint bekövetkezett, csak ültem a monitor előtt, és nem bírtam becsukni a számat. Nem mintha zavarna, Tommyt sem szerettem, és a mostani áldozatot sem, de mégis, mindketten eléggé fontos szereplők.

Az utolsó rész szerintem elég ütősre sikeredett. Nagyon élveztem, a harcot is, de inkább a taktikai részt. Komolyan meglepődtem és örültem az egyik jelenetnek, aztán a következőben leesett, hogy hoppá, ez mégsem így van, és igazából rémes, hogy nem láttam át rögtön a szitán, de még a magyarázás előtt azért megvolt a logika, szóval csak kicsit lassú vagyok, nem teljesen hülye. Mindenesetre nagyon tetszett az a jelenet, abszolút jóra sikerült. Várom már, mi lesz a következő évadban.

The Vampire Diaries: Azt hiszem, mazochista vagyok, hogy még az ötödik évadot is végigszenvedtem, de itt elég volt. Rémes, egyszerűen borzalmas volt. Nemhogy egy részre, egy jelenetre sem tudtam volna rámondani, hogy „na, ez azért egész jó volt”. Csak idegesítő karakterek vannak benne. Egyedül Damon volt, akiben még bíztam, de gusztustalanul elnyálasodott, a régi önmagát meg olyan mélyre temette, hogy már meg se találná. Még Enzo-ban láttam valami potenciált, de az se volt sok, és rájöttem, hogy az is hihetetlenül unalmas. Egy kalap fos az egész. Nem is tudom, miért néztem még, már amikor befejeződött az előző, akkor tudtam, hogy az ötödik lesz nekem az utolsó, mert az kizárt, hogy hirtelen újra nézhető legyen ez a sorozatnak titulált brazil szappanopera. Azt hiszem, tényleg nem vagyok normális, viszont akármi történjen is az elkövetkezendő évadokban, az biztos, hogy én egy részt sem nézek meg belőle. Ja, és hogy az utolsó részről is írjak valamit: megint meghaltak egy csomóan, az egyik kedvenc szereplőm visszajött, a másik meghalt, ezen most biztos kiakadnak a rajongók, de engem már ez sem tud érdekelni. Olyan volt a lezárás, amilyen az évad: kritikán aluli és nézhetetlen. És én itt be is fejeztem. Remélem, Elena egyszer végleg meghal.

Hart of Dixie: A sorozat eddigi legjobb évadzáróján vagyunk túl. Jaj, de imádtam ezt a részt. Ugyan az évad összességében nem múlta felül a második évadot nálam (Wade-Zoe shipper vagyok), de ez a lezárás bőven javított. Nem tudom megunni a sztorit, imádom a várost, az embereket, és amíg nem mennek el valami nagyon-nagyon rossz irányba, addig a sorozatot is imádni fogom. Ez a rész több meglepetést tartogatott számunkra, mint a Supernatural zárórésze (kiakadás egy picivel lentebb), amit ugyan nem nehéz elérni, de ennek ellenére, én jó néhányszor meglepődtem. Imádom a készítőket, nagyon drukkolok a következő évadnak, és utálom a CW-t, amiért csak félévadosra tették. Ha bárki Amerikából olvasná a blogomat, akkor legyen szíves jövőre nézni a műsort, mert nagyon dühös leszek, ha kaszálni fogják.

Supernatural: No, no. No… No… Valaki megmondaná, miért nézem még mindig ezt a sorozatot? (Na jó, azért még én is tudom, miért. Elmondom, ha odaértem.) Körülbelül a hatodik évad szintjén mozgott ez az évad, de néha még azt se érte el (beszélő kutyás rész). Számomra a hatodik évad volt eddig a legnagyobb mélypont, de lehet, azért is látom így, mert az ötödik zseniális lezárás volt, és utána a hatodik egy hatalmas csalódással kezdett. Hát a legrosszabb évad címet lehet, hogy át kell ruháznom a kilencedikre. És úristen, jön a tizedik, bele se merek gondolni. Egy rész tetszett komolyan, az Ózos még nagyon az évad elején. A többi ilyen nézhető kategóriába esett, vagy a „na erre innom kell valamit” kategóriába (beszélő kutyás rész).

Nem hittem volna, hogy egyszer eljön az az idő, amikor Deant idegesítőnek fogom találni, de eljött. Jobban meglepett, mintha az apokalipszis lovasai kopogtattak volna a szobám ajtaján. Az évadzáró meg… Oké, tényleg nem vártam sokat, de könyörgöm, hagyjuk már a sablonokat, mert mindenki unja. Minden évadban ugyan az a vége. Komolyan, nem tudtok mást kitalálni, kedves írók? Csak ezen az egy síkon mozogtok vagy mi? Jó, került egy csavar a végébe, de hát ezt se találta volna ki egy újszülött bárány. Az utolsó képsorra már szavaim sincsenek. Az elmúlt évben minden második filmnek ez volt a záróképsora, úgyhogy igazából még illett is a csupa sablon részbe.

Igen, nézni fogom a következő évadot is, mert szeretem Deant, szeretem Castielt, szeretem, hogy lehet rajta nevetni, a pop-kulturális utalásokat, a testvéri kapcsolatot, és némileg nosztalgiával nézek rá, amikor eszembe jut, milyen is volt régen. A szívemhez nőtt ez a sorozat, akkor is, ha rossz, úgyhogy képtelen lennék abbahagyni.

Széria Szemle: Star-Crossed

 Haragszom a CW-ra, de nagyon. Nem azért, mert ez olyan jó sorozat volt, hanem mert az lehetett volna az, de nem hagyták neki. Jó, mégiscsak a CW-ról van szó, úgyhogy nem is tudom, mit vártam, sokkal lentebb kellett volna adni az igényeimet.

A sorozat szerint 2014-ben egy idegen űrhajó érkezik a Földre, és sok-sok Átrián (igen, felirattal néztem) száll ki belőle. Az ő bolygójuk lakhatatlanná vált, ezért kellett keresniük egy másikat, ahol élhetnek. Az emberek persze félreértik, támadásnak vélik, ezért összeterelik az Átriánokat egy helyre, és bezárják őket a Szekorba. Roman elbújik egy fészerben, ahol Emery megtalálja. Romant elfogják, de sosem felejti el a kislányt, aki segített neki (igen, tök romantikus, na lépjünk tovább, mielőtt csillámport hányok). 2024-ben megkezdődik az Integrációs program, néhány fiatal Átrián az emberek iskolájába megy, hogy ezzel a fajuk be tudjon illeszkedni a társadalomba. Roman az iskolában találkozik Emeryvel, és előjönnek az emlékek, és minden nagyon szép és jó, és csillámpóni.

Igyekszem nem lelőni semmit, de nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne kitalálni, mi történik. Az a helyzet ezzel a sorozattal, hogy annyira jól kidolgozhatták volna, egy tök jó sci-fi lehetett volna belőle, de természetesen rá mentek a nyáldzásra. Én vagyok a hülye, nem gondoltam bele, hogy a CW-n adják, tehát nem lesz benne se logika, se érdekes földönkívüliek, csak hiszti meg romantika. (Az Arrow azért félig kivétel.)

Tudom, hogy most a helyes, embernek kinéző idegenek a menők, de azért kreatívabbak is lehettek volna. Mennyi az esélye, hogy ők is hasonlóan néznek ki, hasonló a biológiai működésük az emberekéhez, és még a növényeik is megélnek nálunk? Igaz, legalább egyszer említik, hogy azért a belső felépítésük más, de örültem volna, ha felboncolnak egyet. Ebből a szempontból nem nagyon erőltették meg magukat.

Emeryt utáltam, mint az állat, de ez nem is lep meg. Tipikus tini, tipikus jellemvonásokkal, tipikus cselekedetekkel. Úgy megütöttem volna. Egy ásóval. Kétszer. Aztán ott van Roman, aki helyes, meg okos, vele ki voltam békülve. Na de Grayson. Neki is lekevertem volna párat a forgatókönyvvel. Olyan naiv, hogy az már hihetetlen. Tegye fel a kezét, aki nem gondolná, hogy ezek hárman szerelmi háromszöget alkotnak! Senki? Tedd le a kezed! Miért kell mindig az unalomig ismert sablonokat rágni? Mondja el nekem valaki, mert nem értem.

Na jó, azért mégsem ennyire rossz a helyzet. Az alapszituáció tök jó. Nagyon jól kidolgozták magát az Átrián fajt, nem csak nyelvet alkottak neki, hanem írást is, ami miatt már imádom a készítőket. Vannak saját ünnepeik, saját növényeik, saját törvényeik, saját vallásuk. A jövőt is abszolút hitelesnek láttam. Mivel csak tíz évvel mentünk előre, nincsenek se antigravitációs autók, se légdeszkák, csak egy kicsit fejlettebb a technika.

A „ne legyünk rasszisták” üzenettel egyet tudok érteni, amit szerintem közvetíteni akartak. Ha eltekintünk a nyáltól, akkor az alapkonfliktus is egész jó. Persze, kicsit sablon, de érdekes volt, és ebből még többet ki lehetett volna hozni. Ami sikerült az utolsó részben. Legalábbis úgy tűnt, de ezt már sosem tudjuk meg, mert kaptunk egy nagyon idegesítő függővéget, és kaszálták a sorozatot. Na ezért (is) haragszom a CW-re. Én hiszek benne, hogy ez a történet jó lett volna, ha hagyják kibontakozni, de nem hagyták.

Szóval alapvetően ajánlom nézésre, akit érdekel a téma, de figyelmeztetek mindenkit, hogy csak 13 része van, és nagyon durván nincs lezárva.

Széria szemle: Évadzárós összefoglaló 1.

Annyi évadzáró jött ki a héten, hogy rájöttem, túl sok lenne mindegyikről külön posztban írnom, meg nem is tudnám ezt most megoldani, így inkább röviden összefoglalom (igyekszem spoilermentesen) a sorozatokat.

Once Upon a Time: Szerettem az évad első felét, amíg ki nem derült, kicsoda valójában Pán Péter. Imádtam őt, de ezzel teljesen elrontották a karakterét. Aztán újra kijátszották az amnézia kártyát, és már nem tudtam, milyen kemény felületbe verjem a fejem. Nem voltam oda az évad második feléért, mindenki idegesített, ráadásul megöltek valakit, megint. Ezúttal viszont az egyik kedvenc szereplőmet. Zelenát sem kedveltem meg, ami sokat dobott volna a hangulaton, de nem volt olyan gonosz, hogy megérintett volna bármilyen szempontból is. Aztán jött az évadzáró dupla rész. Hát én nem tudom, mi van a mostani sorozatokkal, de a legtöbb olyan, hogy unom az évadot, és a végére meg összehoznak egy tök jó részt. Lefogadom, a következő évadnak is csak a legeleje meg a legvége lesz izgalmas.

Időutaztunk Snow és Charming találkozásához, és persze minden tönkrement, és mindent helyre kellett hozni, és mondhatnátok, hogy „jaj, ez annyira sablon”. Lehet, viszont mindig beválik. Annyit röhögtem rajta, mint még egyik részen sem. Hook meg elég sok szerepet kapott legnagyobb örömömre. Plusz itt még olyan volt Snow, amilyennek megszerettem.

A vége nem nagyon hozott lázba. Mert nem láttam a Frozent, és nem is érdekel. *elhajol a felé repülő kövek elől* Most már kénytelen leszek megnézni, mert én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, ki ez a csaj, de mindegy. Majd végigszenvedem a másfél órás éneklést.

Revenge: Emily VanCamp miatt kezdtem el nézni, mert őt nagyon szerettem az Everwoodban, és ez a sorozat sem tűnt rossznak. Szeretem a drámát, meg alapvetően érdekes volt a történet, és amikor már beindultak a dolgok, ott izgalmak is voltak rendesen. A harmadik évad nekem már kissé unalmas kezdett lenni, és nagyon gondolkoztam, hogy kaszáljam-e, de úgy voltam vele, megvárom az évad végét, aztán meglátjuk. Hát persze, hogy minden izgalmat a végére tettek bele. Eléggé „mindblow”-ra sikerül ez a rész. Meg az előzőek is, de az utolsó főleg. Számítottam rá, hogy emberek fognak meghalni, de ahhoz képest, hogy ez csak egy hatalmijátékos-bosszúállós sorozat, igencsak folyik benne a vér. És hullanak az emberek. Nagyon. Többen is. Erre nem számítottam, és most úgy állnak a dolgok, hogy nagyon várom a következő évadot, szóval mégis marad a listámon.

Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.: Túlzás lenne azt állítanom, hogy nagy Marvel rajongó vagyok, mert a képregényeket nem olvastam sosem, az ilyen animációs sorozatokat valamiért mindig untam (nem tudom, miért), és igazából csak a filmeket láttam. Azokat viszont imádom. Mindet. Jó, a Hulkokat nem (és a Pókembereket sem, de azt meg a Sony gyártja), de amióta felépítették az Avengers köré épülő filmeket, azóta én megnézem mindet. Szóval én a rajongás ezen a szintjén vagyok, tudom, hogy a képregénygyíkok lenéznek, de ez van. Ha egyszer sok időm lesz, elolvasom a képregényeket is.

Nem is volt kérdés, hogy nézni fogom a sorozatot, úgy vártam, mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékokat. Meglepődtem, hogy ennyire rossz fogadtatásra lelt. Legalábbis én nem nagyon olvastam jó kritikákat. Persze a sorozat eleje nem valami nagy durranás, leginkább olyan, mint egy átlagos CSI epizód, de ott van a Fitz-Simmons páros, akik nagyon fel tudnak dobni egy-egy részt. Persze, hogy ők a kedvenceim. Skye-t is imádtam, mert okos, erős, és olyan megszólalásai vannak, hogy hangosan röhögtem a gép előtt. Coulsont nem lehet nem szeretni, még akkor is, ha néha idegesítően nyugodt. Érdekes mód még Mayt és Wardot is bírom, pedig ők aztán tényleg nem erőlködtek nagyon, hogy szerethetőek legyenek. 

Aztán meg ott vannak azok a bizonyos kikacsintások a filmekre, amikor mindig New Yorkot emlegették, vagy a Thor 2 után az űrhajó darabjait vadászták össze, az Amerika Kapitány utáni részről nem is beszélve. Na ezek is rádobtak a szerethetőségre, mert imádom az ilyen utalgatásokat.

Szóval lehet, hogy az elején tényleg nem volt valami nagy durranás ez a sorozat, de kinőtte magát, és szerintem nagyon jó lett. Az utolsó részt különösen imádtam. Az csak egy dolog, hogy végigvihogtam az egészet, mert olyan benyögések voltak, mint az eddigi részekben együttvéve, de végre megkaptuk a kerek egész történet végét. És szerintem ezért lett ez ilyen jó, nem ragadtak le a részenkénti egy esetnél, hanem egy folytatásos történetet hoztak ki belőle, és én azt sokkal jobban szeretem. Még szerencse, hogy lesz következő évad, mert a záró képsorok után én csak ültem a gép előtt, és csak annyit tudtam mondani: „Mi van?”.

Aki szereti a Marvel filmeket, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a sorozatot, mert nekem az egyik kedvencem lett.

The Originals: Amikor az utolsó elviselhető karakter is kilépett a Vampire Diariesből, hogy új sorozatba kezdjen, ott döntöttem el, hogy nézni fogom az Originalst. Mert egyértelműen Klaus a legjobb karakter az egész TVD univerzumban. Aztán összeállt a három tesó, én meg nem tudtam eldönteni, hogy Klaust vagy Elijah-t szeretem jobban. Imádom a Mikaelson családot, és jó ötlet volt kihozni őket abból a sorozatnak nevezett trágyából, ami már az ötödik évadát tapossa. A baj csak az, hogy a készítők nem tudnak kilépni önmagukból, és ez sem lett valami tök jó évad. Elnézhető, meg egyszer elszórakozik rajta az ember, de olyan semmi érdekes az egész. Csak megy a nyüszi meg a nyafi jobbra-balra. Sokkal jobban örültem volna, ha a család múltját mutatja be a sorozat, de nyilvánvalóan a készítők nem olyan okosak, hogy egy egész háttérsztorit kitaláljanak nekik, úgyhogy csak utalgatnak meg jeleneteket csinálnak, de semmi komolyabb. Hayleyt minden mondata után le tudtam volna ütni egy lapáttal. Az utolsó rész nem volt rossz, de annyira érdekes sem, hogy meggyőzzön, a függővége meg akkora csavar volt, hogy kb egy újszülött kiscica is kitalálta volna. Nagyon gondolkozom még, mi legyen a sorsa, mert a három kedvenc karakterem is benne van, és lenne benne izgalom, ahogy ők egymásnak esnek, de félek, ezt nem sikerül jól kivitelezni. Ott lesz még a nyár erre, hogy eldöntsem, de nem kizárt, hogy menni fog. Kell a hely az újoncoknak.