Halloween turné

Üdvözlet minden szellemnek, ghoulnak, vámpírnak, boszorkánynak és minden egyéb entitásnak a Blogturné Klub szellemes Halloween turnéján.

Nem tudod mit csinálj Halloweenkor? Nekünk van ötletünk: OLVASS!

Jó, jó…Na, de mit?

Segítünk:

Kövesd a turnét és tudd meg ki milyen könyvet ajánl a félelmetes estére! Széles választék, nem csak horror kedvelőknek! Különleges könyvajánlatok mellett még különlegesebb ünnepi recepteket, dekorációkat (és mindent, ami szem, szájnak ingere) találhatsz.

Tarts velünk, ha mersz!

1. Melyik könyved ajánlod Halloweenra?

Rob Thurman: Éjvilág (Cal Leandros 1.)

2. Miért ezt a könyvet választottad?

Mert szerintem tök jól illik a Halloweenhez. Ha valaki ismeri a Supernatural című sorozatot, akkor tudja, milyen lehet ez a könyv. Van benne egy rakat furcsa lény meg két fiútestvér, akik szörnyekre vadásznak. Helyenként félelmetes, de humorból sincs hiány, és annak ellenére, hogy egy nő írta, nagyon hitelesen fogta meg a fiúk karakterét.

3. Minek öltöznének be a szereplők?

Fogalmam sincs, nagyon rég olvastam, de szerintem leginkább semminek, mert tojnak az egészre.

4. Milyen italt ajánlanál hozzá?

Bloody Maryt, a tükör nagy szerepet játszik ebben a részben.

5. Minek öltözöl/öltöznél be egy Halloween kosztüm versenyen?

Hát én idén Castielnek öltözöm be a Supernaturalből (bár kosztümversenyre nem megyek), azt hiszem ez kellően illik ehhez a sorozathoz is. De ahogy ma elnéztem a Constantine című sorozat első részét, simán elmennék John Constantine-nak is, tök ugyanazt hordják, és mindketten démonokra vadásznak.

Nyereményjáték

Egy turné sem maradhat nyeremény nélkül. Ismét nyerhettek, csupán pár csepp vért és a lelketeket kérjük cserébe. Na jó, vért nem...

Nem Halloween a Halloween töklámpás nélkül. Mi is faragtunk pár virtuális tököt, méghozzá népszerű könyvek szimbólumait faragtuk ki. A Ti feladatotok, hogy kitaláljátok melyik tök melyik könyvet vagy könyvsorozatot reprezentálja. Két szerencsés játékos jutalma nem csoki, hanem egy-egy könyv lesz ezúttal is, méghozzá a.) Richelle Mead - A szukkubusz dala c. könyve (a felajánlást köszönjük Kellynek!), b.) Lara Adrian - A vámpír vére c. könyv (köszönet  érte Toffynak!). c.) Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom

a Rafflecopter giveaway

On Sai: Calderon 1-2. Blogturné

Egy minden szempontból rendhagyó turnéval jelenetkezünk. A legtöbben már véleményeztük a könyveket, én az első és a második részt is, úgyhogy ezzel most nem is untatnék senkit. Inkább belevágok a dolgok közepébe.

Kristina hozzám intézett kérdése:

Melyik rész tetszett jobban, és miért?

Egyértelműen a második. Kidolgozottabbnak, teljesebbnek érzem, meg persze ott van az a rengeteg viccesen kifacsart romantikus nemissablon jelenet, és a Calderon-Zorach-Taina hármas sziporkázása. És mivel hosszabb, jóval több is van belőle.

Milyen teát ajánlanál az olvasáshoz?

Imádom a teát, bármilyen mennyiségben, viszont mivel én csak melegen szeretem, ezért az én teázási időszakom októbertől márciusig tart. Bármilyen ízűt hajlandó vagyok megkóstolni a fekete teától a gyümölcsösig, viszont leginkább az olyan elvadult ízeket szeretem, amit mások meg sem szagolnak. A karácsony környéke nálam a legteásabb időszak, úgyhogy a kedvencem a narancsos-fahéjas, almás-fűszeres és a körtés-karamellás. Minden teahagyomány-tisztelőtől én kérek elnézést.

Nem gondoltátok néha, hogy jó lenne kicsit jobban megismerkedni kedvenc karaktereitekkel? Leülni velük egy teára, és csak beszélgetni mindenféléről? Sajnos a kitalált karakterekkel ezt nehéz megtenni, viszont egy interjú keretében közelebb hoztam nektek őket. Calderon és Taina életébe nyerhettek betekintést a válaszaikon keresztül, színessel vannak jelölve az ő szavaik. Vigyázat! Az interjú óriási méretű spoilereket tartalmaz a második rész végkifejlettjére, úgyhogy csak akkor olvasd el, ha már mindkét könyvet elolvastad.

Kitöltős interjú a főszereplőkkel

Calderon

1. A nevem Alexandro Ferrero, de sokan Genius Calderonként ismernek. Frank amúgy Gennek hív, ha meg szemétkedik, akkor gennynek ejti.

2. Gyerekként azt gondoltam, az élet játék.

3. De mára már tudom, hogy tényleg az.

4. Aki leginkább hatással volt rám, az Taina, mert bosszantó, kibírhatatlan és imádnivaló. Általában egyszerre.

5. A Wellstonon főleg unatkoztam, de szerencsére megjöttek a terroristák. Igen kedves dolog volt tőlük.

6. Zorach számomra egy szemtelen fémdarab, aki állandóan a fülem alatt dudorászik.

7. Zavaró érzés, hogy egy kard is részvevője a kapcsolatunknak. A nő az enyém, ezt végre meg kéne értenie. Sosem osztozom, ezt még a bátyám, Ferdi is tudja.

8. Kedvenc könyvem a Kimonók és más furfangos ruhadarabok, mert mióta olvastam, hat másodperc alatt ki bírom bontani a kedvesemet. Szeretem a gyakorlatias könyveket.

9. A rusztikus fekete teákat szeretem a legjobban, egy kis tejszínnel persze.

10. Mindig is szerettem volna Ferdinánd bátyámnál jobb, ügyesebb, okosabb lenni, de még mindig kioktat, hogy hol milyen udvariassági szabályban vétettem, vagy illetlen dolog szétverni egy kardszalont. Ha nem lenne rokon, leszúrnám.

11. Amikor nem a Játékon jár az eszem, akkor alszom.

12. Szabadidőmben szívesen vagyok a kedvesemmel, a barátaimmal és az ellenségeimmel.

13. A nyolc rituális hajfonat mindig a hazámra emlékeztet, az ízléses, szürke fonállal hímzett ruhák pedig a Házamra.

14. A kardpárbajt jobban szeretem a lőszerstatisztikáknál.

15. Imádom a jó ellenségeket, akik mellett izgalmas az élet. Ha épp nincsenek a közelemben, akkor megteszi Frank is.

16. Nem szeretem a gyorskajákat. Az étkezés legyen rituálé.

17. Hiszem, hogy az űrgolf az emberellenes vétkek közé tartozik.

18. Az egyetlen, akit egy rosszkedvű ébredéskor is szeretek látni, az Taina.

Taina

1. A nevem Taina Mamamoto Tivesgei, de a flottánál Taina Tives a megszólításom.

2. Gyerekként azt gondoltam, apám unalmas pingpongozó, anyám meg egyszerű háztartásbeli. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

3. De mára már tudom, hogy csodálatos emberek voltak, és az őseim is mind azok.

4. Aki leginkább hatással volt rám, az Sezi úrnő, mert életem minden percében mellettem állt. Gen se vett volna észre nélküle.

5. A Wellstonon általában jól éreztem magam, míg meg nem jöttek a terroristák.

6. Zorach számomra egy farkaskölyök, és egy barát is. Gennek csak a szája nagy, ő is imádja, de szégyenlős megmondani.

7. Természetes maga az érzés, hogy egy kard is részvevője a kapcsolatunknak. Szeretek közösségben lenni.

8. Kedvenc könyvem Sezi úrnő naplója, és ha gondom van Gennel, sokszor fellapozom.

9. A zöld teákat szeretem a legjobban, azoknak külön hangulatuk van. Köztünk maradjon, de Gen amúgy a mézes gyümölcsteákért rajong, de Matteo rászólt, hogy a Házak ebből levonnák, hogy gyengekezű vezető, így nyilvánosság előtt csak feketét iszik.

10. Mindig is szerettem volna jó tiszt lenni, de álmomban sem gondoltam, hogy milyen feladatot szán a sors.

11. Amikor nem a Játékon jár az eszem, akkor Calderonon, és főleg azon, épp mit művel.

12. Szabadidőmben szívesen gyakorlom Agurival a vívást.

13. A cseresznyevirág a hazámra emlékeztet, és a húgaimra. Mindig megnézem a virágzást, a gyönyörű szirmok alatt órákig üldögélek.

14. Matteo grófot jobban szeretem Eterno grófnál, mert Gen apja mindig belekeveredik valamibe.

15. Imádom, amikor Gen leveszi az ingét, ilyenkor mindig zavarba jövök.

16. Nem szeretem Franket, sem a közös útjait Gennel. Ő se rajong értem amúgy.

17. Hiszem, hogy boldog élet vár ránk, bár az kérdés, milyen hosszú.

18. Az egyetlen, ami számomra fontos, az Gen Calderon.

Nyereményjáték

Ezúttal nem szerettük volna nagyon megnehezíteni a dolgotokat, ezért csak egy egyszerű játékra invitálunk titeket. Calderon nagyon sokszor szavak mögé rejti a valós céljait és bravúrosan bújtatja mögöttük a manipulációit. Mi természetesen nem vagyunk olyan ravaszak, mint ő. Tizenkét nevet azért mi is elrejtettünk, nektek nincs is más dolgotok, mint megtalálni a tizenkét Calderon szereplőt a betűhalmazban, majd ezeket beírni a Rafflecopter doboz soraiba. 

Plusz pontot szerezhettek On Sai, a Blogturné Klub, valamint a résztvevő blogok Facebook oldalainak lájkolásával is.

Mielőtt azonban ezt megtennétek, még egy információra szükségünk van tőletek. Ha ügyesek vagytok, megnyerhetitek a sorozat első vagy második részét. Mivel azonban két nyertest sorsolunk, egy-egy kötetet, tudnunk kell, az első vagy a második részt szeretnétek-e megnyerni. Írjátok meg nekünk! A jó hír, hogy már ezért is kaptok egy pontot a nyereményjátékban!

Már akár egy név kitalálásával is nyerhettek, de minél többet kitaláltok, annál nagyobb esélyetek van a győzelemre! Viszont legalább egy név kitalálása kötelező!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Illetve ha 72 órán belül nem válaszoltok az e-mailre, automatikusan új nyertest sorsolunk!

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

10/25 Beharangozó a közös blogon

10/26 Deszy könyvajánlója

10/27 Kristina blogja

10/28 Bibliotheca Fummie

10/29 Dreamworld 

10/30 Roni olvas

10/31 Insane Life

11/01 Media Addict

Ann Aguirre: Horda (Razorland 3.)

Végre, megjelent a Razorland trilógia lezáró kötete, a Horda. Ann Aguirre művéről a Blogturné Klub négy tagja mondja el nektek a véleményét, emellett extrákat is találtok, és nyerhettek is. Ismerjétek meg ezt a csodálatos regényt, amin borzonghattok, izgulhattok, időnként nevethettek is. A Horda megérkezett…

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 480 oldal

Fordító: Holló-Vaskó Péter

Molyos adatlap
Beleolvasó

A horda megérkezett.

Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.

Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.

Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.

A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…

Még bele sem kezdtem a könyvbe, már tudtam, hogy utálni fogom, amikor vége lesz, mert egyszerűen imádom, ahogy ez a nő ír, de azért képtelen voltam akárcsak egy percre is megállni (na jó, azért közben aludtam egyszer, meg volt dolgom is), úgyhogy úgy olvastam végig, mintha valaki fizetett volna azért, hogy minél hamarabb befejezzem. És most valamivel el kell foglalnom magam, mielőtt eszembe jut, hogy nincs több rész ebből a sorozatból, és több Ann Aguirre sincs magyarul, pedig ezek után szívesen olvasnék még mást is az írónőtől.

Szóval nemrég olvastam a Menedéket aztán meg a Helyőrséget, és úgy örültem, hogy máris itt van a Horda, mert nem kellett sokat várnom. Pont olyan sorozat volt ez, amit nagyon szeretek. Nagyon meg tudott fogni, izgalmas volt, nem túl nyálas, nagyon jól fel volt építve a világ. Alapjában véve semmi újat nem tudok elmondani róla, amit az előző két értékelésemben ne említettem volna. Ami ott működött, itt is működik.

A harcjelenetek izgalmasak, pörgősek, rágtam a körmöm olvasás közben, amit csak akkor szoktam, amikor nagyon izgulok. Bejött egy rakat új karakter, akik úgy a szívemhez nőttek, ahogy nem gondoltam volna. Néhányuk nem élte túl a történet végét, és szomorú voltam miattuk, és ámultam, hogy Ann ennyi karaktert tud felépíteni, mozgatni, és egymástól jól elkülöníteni. Persze nem ismertük meg a sereg minden egyes emberét, de azért jóval többet, mint amennyiről én úgy gondolom, hogy bánni lehet. De neki még ez is megy.

Jóval vastagabb ez a rész, mint a többi, és időben többet is ölel fel, mint az előzőek, de ez szükséges volt, hogy teljesen lezárja a sorozatot. Nekem meg most fájdalmas búcsút kell vennem Pikktől és Fakótól, és a többiektől. A rengeteg izgalom és harcjelenet mellett átérzetem a lehangoló sorokat is, a veszteség fájdalmát (egyszer majdnem elsírtam magam), és imádtam a tájleírásokat is. Tudom, hogy a második résznek a szerelmi szálat hoztam fel gyengeségnek, és kértem Annt, hogy ez hanyagolja, ebben a részben viszont minden kis apró morzsára vadásztam, ami kicsit is romantikusnak számított. Az ötven-száz oldalon keresztül tartó menetelés és harcok után meg tudtam veszni pár sorért, ami arról szólt, Fakó és Pikk hogy kerestek maguknak egy kis helyet, hogy kettesben legyenek. Lehet, hogy nyálas és rózsaszín, és gusztustalan, de én szeretem őket együtt, mert ők így jók.

Külön-külön is szeretem őket, akkor is, ha kicsit buták, és nem normálisak. De annyira erősek, okosak. Lehet, hogy Pikk nem tud és ért mindent, de elég ügyes ahhoz, hogy elhiggyem róla, mindazt végig tudta csinálni, ami itt le van írva, ráadásul rengeteget fejlődött az első kötethez képest. Fakó pedig sérült, de erős, és kitartó harcos. El sem tudnám őket képzelni egymás nélkül. Aztán még itt vannak a P-osztag tagjai, akiket legszívesebben egyesével megemlítenék, mert mindegyiküket szeretem, de mivel akkor ez a bejegyzés nagyon hosszú lenne, ezért csak a kedvencemet emelem ki, Morrow-t, akit nem lehet nem szeretni (külön pluszpont a Harry Potter utalásért, azon felvisítottam).

Nem mondom, hogy nem számítottam valami hasonlóra a történet kapcsán, mégis meg tudott lepni, végig fenntartotta az érdeklődésem, és egy perc se volt, amikor azt gondoltam volna: itt most le kéne rakni. Na jó, volt, hajnali kettőkor, amikor már amúgy is fáradt voltam, és rájöttem, hogy csak négy órát fogok aludni, de akkor is még annyira a történet körül forogtak a gondolataim, hogy sikerült azzal is álmodnom. Aztán reggel meglepetten vettem észre, hogy a saját szobámban ébredek, nem egy korcsokkal teli házban.

Amiért tisztelem és becsülöm Annt, hogy volt bátorsága ölni. A legtöbben nem tették volna, mert mindenki valamiért egy csicsás, békés véget írt volna, de Ann (ahogy Pikk is) tudja, hogy az élet nem cukormázas, nem lehet mindenkinek tündérmeséje, és a veszteség hozzátartozik a mindennapokhoz.

Érdekes, hogy mind a három résznek más volt a fordítója, de a stílus mind a három részben megmaradt, úgyhogy azért egy pacsi mindenkinek. Ebben a részben nem voltak fura kifejezések, különösebb gondom nem volt a fordítással, de hibák azért itt is becsúsztak.

Tehát a könyv helyenként nyálas, és közel sem tökéletes, de attól még imádom. Még több Ann Aguirre-t a népnek! Követeljük! És most megyek, és újraolvasom a trilógiát (nem fogom, de jó lenne).

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Pikk, Fakó

Ami legjobban tetszett: Rosemere városa (ott akarok élni)

Ami nem tetszett: -

Értékelés: 5/5

Idézetek a könyvből

„Úgy indultam el, hogy hátra sem néztem.”

„A mese, ami ezután következett, vad, lehetetlen történet volt: egy kisfiúról szólt, aki mágus lett, és egy óriás eljött érte, hogy egy varázslóiskolába vigye, ahol mindenféle kalandokba keveredett.”

„– Élhetsz nélkülem – mondtam.

– Lehet, de nem akarok.”

„De a kívánságok csak sötét lyukba dobált üres gondolatok. Nem válnak valóra, hacsak nem teszel értük. Ezt az egyet megtanultam a világról.”

„Azt kívántam, bár örökre elűzné a szörnyeket a tűz, de ez nem így működött. Edmund szerint a kívánságok arra valók, hogy amikor a csillagokat nézed, rájuk gondolhass. Innen nem láttam a fénypöttyöket, és valamiért visszavágytam abba az ártatlan hiszékenységbe, amikor azt hittem, hogy azok ott a fejünk fölött egy-egy másik város fényei. Akkor sokkal egyszerűbbnek tűnt minden, az előttem álló feladat meg kisebbnek. Biztonságra leltünk Megváltásban, de annak hamar vége szakadt. Csak akkor lesz itt béke, ha egyenként lenyomjuk a korcsok torkán.”

„– Meg kell kérdeznem valami. Mondd igaz volt mindaz, amit ez a gazember Morrow előadott nekem?

– Rólam? – Vállat vontam. – Egy része igen. Az a rész, amikor farkasok nevelnek fel, medveanyák szoptatnak, utána pedig megtanulok repülni… Az viszont nem.”

„– Harcoltál már az elrablásod óta.

– Igen, de nehezebb, ha a döntéseid más emberekre is kihatnak – mutatott rá. Ejj, de igaz…”

„– Annyira élvezem, mikor az emberek azt hiszik, teljesen hülye vagyok. 

– Nem vagy az – csillapított –, csak nagyon a gyilkolásra összpontosítasz.”

„– Mit mond majd apád, amikor meglát? – kérdezte Tegan.

– Valami olyat, hogy James, mit csináltál már megint?”

„Hiszen mindig is arra neveltek, hogy számítsak rá, mások védelme közben fogok meghalni, a természetem pedig nem változott meg teljesen, csak most már megtanultam az élet szépségét értékelni anélkül is, hogy a combomra alkarnyi késeket erősítenék fel.”

Nyereményjáték

A Razorland trilógia egy disztópia, így különös csengésű nevekkel is találkozhatunk. Most az a feladatotok, hogy kitaláljátok, kinek a nevét rejti az alábbi kép, és beírjátok a Rafflecopter dobozba. Egy győztest hirdetünk, aki megnyeri A Hordát. Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a győztesnek pedig 72 órája van válasz e-mailt küldeni, ellenkező esetben új nyertest kell sorsolnunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

10. 22. Media Addict

10. 24. Bibliotheca Fummie

10. 26. Kelly & Lupi olvas
10. 28. Roni olvas

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (Calderon 1.)

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 288 oldal

Molyos adatlap

Beleolvasó

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Most kicsit felcseréltem a sorrendet, hiszen a második részről már korábban írtam, de az első részt régebben olvastam. Ezt a hiányt pótlom most, és ennek örömére, elolvashatjátok, mit gondolok az első részről.

Amikor annak idején belevágtam az első részbe, fogalmam sem volt, mire számítsak. Ismeretlen volt még számomra a sci-fi műfaj, Beát sem ismertem annyira, nem tudtam, hogyan ír. Furcsa volt először olvasni, sok dolgot nem értettem, és nem is mindenre derült fény később. És most, hogy olvasom az akkori molyos értékelésem, meg is lepődtem. Persze, úgy, hogy már olvastam a második részt is, sokkal könnyebb látni az összefüggéseket, és érteni azokat a dolgokat, amelyeket elsőre csak nagy homály vette körül. Ez az a műfaj, amit nekem kétszer kell elolvasni, hogy mindent megértsek.

Akkoriban hiányzott nekem a világ rendes kidolgozása, amiért most jól lekevernék magamnak egyet, mert abszolút ki van dolgozva, csak túl hülye voltam, hogy megértsem. Ez nem egy hard sci-fi, nem követelmény, hogy a hajó felépítését taglaljuk részletesen, az olvasó meg csak a felét értse (ami egyébként sehol sem követelmény).

Jobban élveztem a történetet most, mert már értettem a motivációkat, és mögé láttam a dolgoknak. Persze Taina és Calderon évelődései voltak a kedvenc részeim. Imádtam, amikor elkezdődött a Játék, és minden szavukat, mozdulataikat pontosan meghatározták, hogy úgy tereljék az embereket, ahogy nekik jó.

Calderont becsülöm az eszéért, hogy ilyen remek a Játékban, viszont azért szeretem, mert megvolt mindene, mégis inkább eldobta egy lányért, dolgozott, pedig ez lealacsonyító egy nemes számára, és rengeteg mindent tanult ez idő alatt. Ja, és hát a humora is remek.

Taina azon ritka női karakterek egyike, akik nem idegesítenek. Megvan benne a nőiesség, vannak érzelmei, de nem kezd el hisztizni, hanem inkább tettekkel mutatja ki. Nagyon okos, mert átlát Calderonon is, és belemegy a Játékba, ha ez szükséges. Felveszi a harcot, de nem lesz egy érzelemmentes gyilkológép.

Zorach, Calderon kardja még csak mellékszerepet kapott ebben a részben, de amikor végre előkerült, úgy vigyorogtam, mint valami hülye. Azt hiszem, írtam a Calderon 2 bejegyzésemben, hogy imádom a kardot. Bea képes rá, hogy egy tárgyat olyan tulajdonságokkal ruház fel, hogy még csak hülyének se érzed magad, amiért ő lesz a kedvenc karaktered. Ha megkérdezik, ki a kedvencem a Calderonból, szemrebbenés nélkül rávágom, hogy Zorach, egy kard.

Korábban nem értettem, miért hasonlították a könyvet a Fireflyhoz, de most, hogy láttam a sorozatot, és utána elolvastam a könyvet, már pontosan értem. Nem számokkal meg mindenféle tudományos dologgal akar untatni, hanem a szórakoztatás a célja, és ezt maradéktalanul teljesíti is. A stílus könnyed (és cseppet sem hasonlít a Scarhoz), gyorsan lehetett vele haladni, egy percig se untam magam rajta, és rendkívül humoros. Egy csomót nevettem olvasás közben, és ez nem mindig Calderon érdeme volt. Nagyon szeretem a világot is. A házak, a bolygók, úgy kompletten minden jól ki van dolgozva. Kedvencem persze Taina hazája volt, ahova még csak el sem jutottunk eben a részben, de ezt már előszörre is megkedveltem. Annyira ötletes, hogy egy olyan ősi kultúra, mint a japán ennyi ideig fennmaradjon.

Szóval nagyon szeretem ezt a rész, most még jobban, mint elsőre, de azért a második részhez még mindig nem ér fel.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Calderon, Taina

Ami legjobban tetszett: Calderon és Taina szóváltásai

Ami nem tetszett: -

Értékelés: 4,5/5

James Dashner: Az útvesztő (Útvesztő 1.)

Kiadó: Cartaphilus

Oldalszám: 362 oldal

Fordító: Tosics Dávid, Wiesenmayer Teodóra

Molyos adatlap

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!”

Igen, ez a könyv nagyon jó, de nem, nem osztom a tömeg véleményét. Még mindig nagy divat nálunk a disztópia, ezért most mindenki azt olvas, és ezzel semmi bajom, mert én magam is szeretem a disztópiát, csak úgy érzem, meg kell húzni a határt, és vannak bizonyos könyvek, amelyeknél nem értem ezt a nagy hype-olást. Ez is ilyen. Persze, biztos mások meg nem értik, én miért szeretek ennyire egyik vagy másik könyvet, és az sem kizárt, hogy kicsit besokalltam mostanra a disztópiából (igazából tényleg ez történt), csak nem tudok úgy rajongani ezért a történetért, ahogy sokan mások.

Elvileg ifjúsági kategóriába van sorolva a könyv, de vannak benne igen csúnya, kegyetlen dolgok, és olyanok, amelyek megértéséhez szerintem egy bizonyos fokú érettség kell. A szereplők viszont 14-5-6 évesek, és tényleg eléggé úgy van megírva, hogy érezni rajta, ez YA-nak készült, szóval nem feltétlenül kötném korhoz, ki olvassa, de az biztos, hogy nem adnám mindenki kezébe.

Thomas egy sötét dobozban ébred, és csak a nevére emlékszik. A lift felviszi a Tisztásra, ahol egy csomó korabeli gyerek várja. Természetes, hogy össze van zavarodva, és ez annyira jól be tudott vezetni a világba. Ahogy számára, úgy számunkra is minden új volt, úgyhogy ez remek kapcsolódási pont volt. Alig vártam, hogy még több új dolgot tudjak meg a Tisztásról, az Útvesztőről és a Siratókról, és ez késztetett a tovább olvasásra. Eleinte idegesített mindenki Thomason kívül, hogy ennyire lekezelőek és felsőbbrendűek, de azért megértettem az ő szempontjukat is. Valószínűleg ha nem Thomas szemszögéből látjuk a dolgokat, akkor meg ő idegesített volna, mert nem képes megérteni, amit a többiek mondanak neki. Furcsa volt, hogy már az elején ilyen jól viseli, meg olyan dolgokat tesz meg és él túl, amire mások sem voltak képesek. Mégsem idegesített ez, ahogy a legtöbb könyvvel előfordult. Megértettem Thomas indokait, és a végén magyarázatot is kapunk erre, szóval nem tudtam haragudni rá. Jó, rendben, sablon, de hát olyan nehéz valami olyat írni, ami még nincs a piacon.

A történet előrehaladtával ismertük meg jobban a karaktereket, és noha egyikük sem lett a kedvencem, azért néhányukat sikerült megkedvelnem. Minho és Newt elég értelmesnek és rátermettnek tűntek ahhoz, hogy helyük legyen a vezetők között, de Gallyt és Chuckot nem tudtam elviselni. Gallyt még el is fogadtam, ő volt a kötelező utálható karakter, de Chuckot legszívesebben ötpercenként leütöttem volna. Hihetetlen, hogy sosem tudta befogni, és az is teljes képzavar nálam, hogy Thomas hogy bírta megszeretni. Teresa az egyetlen lány a Tisztáson, és vele nem igazán tudok mit kezdeni. Túl keveset tudok róla ahhoz, hogy el tudjam dönteni, kedvelem-e vagy sem. Értelmes, de túlságosan nyugodtnak tűnt még stresszhelyzetben is, ez pedig gyanús.

A világ egyébként nagyon jól kidolgozott, imádtam az Útvesztőt meg a Siratókat is. Néha bizony sikerült meg is ijesztenie, de semmi olyasmit nem váltott ki belőlem, mint egy horrorfilm. A cselekmény jól felépített, bár kiszámítható. Érdekelt, mi történik, de amikor leraktam a könyvet, nem éreztem rá késztetést, hogy én most azonnal folytassam. Lekötött, de nem vonzott be, és azt hiszem, ez hiányzott nekem igazán az egészből. Kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatásban, mert a történet jó, és elég izgalmasan zárta le, de azért nem rohanok egyből a legközelebbi könyvesboltba megvenni. És most már a filmre is beülök, mert eddig csak jókat hallottam róla, Dylan O’Brient pedig fiatal kora ellenére egy tehetséges színésznek tartom.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Thomas

Ami legjobban tetszett: maga az Útvesztő

Ami nem tetszett: nem vonzott be

Értékelés: 4/5

Kim Harrison: Boszorkányfutam (Rachel Morgan 1.)

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: ???

Fordító: Bódi Virág, Pollák Tamás

Molyos adatlap

Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt. 

A vadászterülete Cincinnati városa – egy sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok élnek és járnak az emberek között. Némelyek álruhában, némelyek teljesen nyíltan, nem titkolva valódi természetüket. 

Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák meg egyre megalázóbb feladatokkal. 

Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát. 

Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén. Legfőképpen azzal, hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága, de az élete a tét…

Úgy vagyok, ha értékelést írok, hogy csak elkezdeni nehéz, utána már megy minden magától, és van, hogy percekig ülök az üres word előtt, és fogalmam sincs, mivel kezdjem. Általában próbálok valami általánosságot írni, és csak aztán belemenni a részletekbe, de ez tipikusan az a könyv, amiről egyszerűen fogalmam sincs, mit írjak, mert a közepes kategóriába esik, tehát, hogy Szirmai Gergőt idézzem: „Nem rossz… de nem is jó… szóval így oké.” Pont ilyen volt ez a könyv is. Ezeket utálom a legjobban, mert egyszerűen képtelen vagyok róla normálisan elmondani bármit is.

A sok lény meg a vadászat alapján valami Anita Blake-szintű dolgot vártam, sok humorral, és hát az meg is van, hogy ez olyan akar lenni, mint az Anita Blake, csak nem jön össze neki. Én nagyon szeretem az urban fantasyt, minden lénnyel ki vagyok békülve, amíg vér helyett nem nyálat folyatnak magukból, sőt, az a legjobb, ha egyszerre minden van, de itt azért ne álljunk meg. Kell hozzá egy jó történet és egy erős karakter, meg a humor se árt, főleg, ha az első kettőnek híján vagyunk. Én tényleg nem akarom ezt a sztorit az Anita Blake-hez hasonlítani, mert nem szeretem az ilyet, de nekem az a sorozat volt a bevezető annak idején az urban fantasy világába, és a mai napig nagy szerelmem az első kilenc rész. A Boszorkányfutam olvasása közben pedig annyira Anita járt a fejemben, hogy képtelen vagyok elkerülni az összehasonlítást. Végig úgy éreztem, hogy én most Laurell K. Hamilton sorozatának egy gyengébb másolatát kaptam kézhez.

A problémáim pedig itt kezdődnek. Leszögezném, hogy ez a könyv nem rossz. Van benne egy jól kidolgozott világ, amiből mondjuk el tudtam volna viselni többet. Vannak boszorkányok, vámpírok, vérlények, pixik, és egyikről sem kapunk teljes körű tájékoztatást, de ez azért van, mert maga a főszereplő sem tud mindent. Van benne némi humor, ami nálam mindig jó pont; egy jó fej pixi, egy jó alaptörténet, valamint egy érdekesen kezdődő cselekményszál. És ennyi, amit pozitívan el tudok róla mondani annak ellenére, hogy ez a könyv szórakoztató.

A történet tök jól indult, azonnal bevonzott, érdekelt, mi fog történni, ahogy kibontakoztak a dolgok, egyre kíváncsibb lettem, jól adagolta a világot is, és komolyan azt hittem, hogy egy nagyon jó valami lehet belőle. Volt benne humor meg dráma, és elég rejtély is. De egyszerűen az egész el lett rontva a főszereplővel.

forrás

Minden, ami rossz ebben a regényben az a főszereplőből eredeztethető. Egyrészt buta, mint a seggem, de ezt még elnéztem volna neki, ha tanult volna a hibáiból vagy legalább hajlandóságot mutatott volna, hogy igen, ő nem tud mindent, de azért ezen változtatni akar. Nem, ő hibázott, de ha majd másképp csinálja ugyanazt, akkor majd biztos sikerrel jár. És nem érti, hogy ha kétszer elkapják, akkor harmadszorra is el fogják, nem, megcsinálja ugyanazt. Újra és újra és újra. Ráadásul úgy van beállítva, mintha ő lenne a helyi badass, mert ugyan az előző munkahelyén direkt béna melókat sóztak rá, de ő nagyon kemény, mert lever mindenkit, ráadásul még okos is. Két másodpercet nem bírna ki Anita Blake-kel egy szobában. Aztán meg valamit elmondanak neki, és nem fogja fel. Vagy csak nem képes következtetéseket levonni. Olyan alapvető dolgokat nem tud különböző lényekről, ami szerintem elvárás lenne az ő szakmájában. Komolyan, csoda, hogy lediplomázott.

A cselekmény tök jól indult, de a végére valahogy teljesen érdektelenné váltam, mire eljutottunk a nagy akcióhoz, a fonalat is elvesztettem, nem értettem, hogy ezt most hogyan vagy miért csinálják, vagy honnan tudják ezeket. Egyáltalán miért hallgatnak erre az egyértelműen idióta nőre. Pluszban ilyen-olyan félinformációkat ejtettek el különböző karakterekről, aztán az írónő nem kezdett ezekkel semmit. Vannak olyan karakterek, akikről nem tudjuk, hogy ők akkor most tulajdonképpen melyik oldalon is állnak, vagy mit akarnak Racheltől. Lehet, hogy kiderül a további kötetekben (jó sok van belőle), de szerintem az ilyet akkor se lehet csak így függőben hagyni. Igazából nekem mindenki gyanús, Rachel helyében két szereplőn kívül mindenkit kinyírnék, mert az tuti ziher, hogy én nem bízom bennük.

Összességében azonban nem mondanám, hogy rossz, mert szórakoztató, és nevettem rajta meg elvoltam vele, de ezek miatt jónak sem nevezném. Erős közepes. Ebben a műfajban még mindig Anita Blake nálam a legjobb.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Jenks

Ami legjobban tetszett: a világ

Ami nem tetszett: Rachel

Értékelés: 3,5/5

Erik Axl Sund: Bomlás (Victoria Bergman 1.)

Október 15 és 21 között egy izgalmas újdonságot ismerhetsz meg a Libri Kiadó jóvoltából. Erik Axl Sund szerzőpáros nevét érdemes lesz megjegyeznie a skandináv krimik kedvelőinek, mert a Victoria Bergman trilógiájuk első részével magasra tették a mércét a stílus kedvelőinek. Ismerd meg a Bomlás című hátborzongató szörnyűségeit, és ha van elég bátorságod egy kis nyomozásra, akkor meg is nyerheted magadnak a 3 Libri Kiadó által felajánlott nyereménykönyv egyikét a turné végén.

Kiadó: Libri

Oldalszám: 396 oldal

Fordító: Papolczy Péter

Molyos adatlap

Stockholm, napjainkban. Két nő, egy bűnügyi felügyelő és egy pszichoterapeuta útja keresztezi egymást.

Sofia Zetterlund pszichoterapeuta kezeli a Sierra Leone-i gyerekkatonát, Samuel Bait és egy középkorú nőt, Victoria Bergmant, aki fájó sebet hordoz gyerekkora óta. Csak egy a közös bennük: mindketten a multiplex személyiségzavar jeleit mutatják.

Jeanette Kihlberg bűnügyi felügyelő eközben új eseten dolgozik: egy fiatal srác szörnyű sérülésekkel borított holttestére bukkantak az egyik stockholmi parkban. Ki lehet ez a fiú? Talán megkínozták? És hogy lehet, hogy senkinek sem hiányzik?

A felügyelő a bántalmazási ügyekben járatos pszichoterapeuta segítségét kéri. Jeanette Kihlberg és Sofia Zetterlund ugyanazt kérdezik maguktól: mennyi szenvedésnek tud egy ember kitenni valakit, mielőtt emberi mivoltát levetkőzve szörnyeteggé válik? Jeanette és Sofia az ügy megoldását keresik, miközben Victoria Bergman a gyermekkorában megtapasztalt erőszak kínzó emlékével próbál leszámolni. A felügyelő és a pszichoterapueta egyre közelebb kerül egymáshoz – a paranoia, a csalás, a megdöbbentő titkok és az árulás ereje még a kertvárosi idillt is veszélybe sodorja.

Szeretem a krimik világát, szeretek belemerülni egy bűnténybe, tippelgetni, vajon ki lehet a tettes, hogyan csinálta és milyen indítékból. Vannak a klasszikus krimik, amikor egy nyomozó szemén keresztül látjuk a dolgokat, és vannak, amelyek nem így vannak felépítve (ugye milyen profin megfogalmaztam? látszik mennyi krimit olvasok). Nem sok svéd szerző által jegyzett könyvet olvastam, ha már észak, jobban érdekelnek a finnek, de azért elég nyitott vagyok mindenre. Tulajdonképpen, azt hiszem, ez volt az első svéd krimim, de megesküdni nem mernék rá. Mindenesetre az biztos, hogy olvastam már svéd szerzőtől, és szeretem az északiakat, érdekesnek tűnt a regény, úgyhogy lecsaptam rá.

Milyen jól tettem, nagyon tetszett. Nem hasonlított egyik korábbi krimire sem, amit olvastam. Rögtön úgy kezdődik, hogy a tettes szemszögéből nézhetjük végig, ahogy éppen előkészít egy szobát. Aztán megismerkedünk a nyomozónővel, Jeanette-tel, meg Sofiával, a pszichoterapeutával. Feltűnnek más szereplők is, a család, más nyomozók akik az ügyön dolgoznak. Eleinte főleg Sofia részei voltak érdekesek, bár sok köze nem volt a cselekményhez, vagy legalábbis itt még azt hittem. A betegeit láttuk, róluk készített személyiségrajzot, és mivel imádom a pszichotikus betegségeket, nagyon érdekelt, milyen emberekkel állunk szemben. A patológiára is ellátogattunk, meg azokra a helyekre, ahol a gyerekek holttestét megtalálták, és részletes leírást kaptunk mindenről, hogy pontosan el tudjuk képzelni, hogy is néztek ki a testek. Ezeket a részeket imádtam olvasni, mert itt éreztem az izgalmat. Meg amúgy is érdekel a téma, ha nem lennék ilyen hülye, lehet, hogy valamiféle CSI-s szakirányt választok.

Gyakran láttuk, ahogy Janette a családja problémáival küszködik, Sofia múltjába kaptunk betekintést, de még Sofia egyik betegének gyerekkorát is megismertük. Sokáig nem értettem, mi köze ennek a cselekményhez, mert hát a történetet aligha vitte előrébb, inkább csak amolyan hangulatfestő elemnek kellettek, de mivel elég érdekes volt ahhoz, hogy ne unjam magam, nem igazán panaszkodtam. Van valami az északiakban, amitől minden olyan komor, szomorkás hangulatot kap, és itt is éreztem ezt. Nagyon meg tud fogni ezzel, talán azért, mert én is hasonlítok kicsit az északiakra, de szeretem az ilyet.

Sofiát és Janette-t is szerettem. Mindketten erős, karrierista nők, akik saját erejükből jutottak el oda, ahol most vannak. Nem csoda, hogy amikor összefutott a karakterek szála, olyan gyorsan egymásra tudtak hangolódni. Kicsit megvolt benne az a fajta hasonlóság is, amit az írók akaratukon kívül követnek el, amikor minden karakter olyan egyforma, hogy nem lehet őket megkülönböztetni, de azért nagyrészt nem erről volt szó. Janette és Sofia nem egyformák, csak hasonló ambíciókkal rendelkeznek, és mindkettejüknek egy jól kidolgozott háttere van. Victoria Bergmannal sokáig csak gyerekként találkozunk, vagy akkor hallunk róla, amikor Sofia előveszi a felvett hanganyagot, hogy dolgozzon rajta. Mindenképpen Victoriát mondanám a könyv legérdekesebb karakterének, és amikor összeérnek a szálak, akkor kezd minden csak még izgalmasabb lenni.

Egy kriminél szeretek találgatni, ki lehet a tettes és miért, és itt is voltak bőven tippjeim, és büszke vagyok magamra, mert ha nem is találtam ki pontosan, miről van szó, azért nagyvonalakban már rájöttem a dologra. És higgyétek el, ennél a könyvnél ez nem egyszerű. Imádtam a csavar miatt, amit beletettek, egyszerűen zseniális.

Az írói név valójában két férfit takar, Jerker Eriksson és Håkan Sundquist együttes erővel írták meg ezt a könyvet, és noha a könyv legnagyobb részében nem tűnik fel, mégis van egy olyan jelenet benne, ami szerintem felesleges, és ott fel is nyögtem, mert annyira érződött, hogy ezt férfiak írták.

Összességében tetszett, még akkor is, ha nem rágtam le a tíz körmömet miatta. Nagyon ötletes, és persze elég izgalmas helyen sikerült abbahagyniuk, úgyhogy folytatni fogom. Aki szereti a lassabb lefolyású, nyomozós történeteket, azoknak bátran ajánlom.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Victoria

Ami legjobban tetszett: a csavar

Ami nem tetszett: -

Értékelés: 4/5

Multiplex személyiségzavar

Sofiának két betege is a multiplex (vagy más néven disszociatív) személyiségzavarral küzd. Gyakran tévesztik össze ezt a betegséget a skizofréniával, de amíg a skizofrén betegek leginkább csak hallucinálnak és paranoidok, addig a disszociatív személyiségzavarosoknak több személyisége van. A betegeknek kettő vagy több külön személyiségük van, saját névvel, emlékezettel, melyek között lehetséges kisebb-nagyobb átjárás. A betegség általánosan négy vagy öt évesen alakul ki, valami nagy lelki trauma esetén, mert ekkor még nem tiszták a személyiségjegyek. Az alanyt olyan sokk éri, hogy a traumatizáló élményt nem tudja feldolgozni, ezért egy másik személyiséget hoz létre, és azt elrejti a tudata mélyén, hogy ne emlékezzen rá. A személyiségek között aztán váltakozik, mikor melyik kerül felszínre, gyakran elég egy apróság is, hogy változzon. A személyiségek nem csak belső tulajdonságaikban térnek el egymástól, hanem gyakran még nemükben, haj- vagy bőrszínükben, akkor is, ha ezek adott dolgok, ők ragaszkodnak az általuk elképzelt külsőhöz. Az alszemélyiség lehet balkezes, akkor is, ha a magszemélyiség jobbkezes, lehet nagyobb az intelligenciahányadosa. Az esetek felében csak két személyiség van jelen, de ez a szám lehet akár száz is, minél többen vannak, annál nagyobb az esély arra, hogy nem tudnak egymásról. Van, hogy az egyik személyiség mindent tud, még akkor is, ha a másik van tudatánál, de van, hogy csak arra emlékszik, amit éber állapotában követett el.

Ez a betegség Európában nagyon ritka, és a betegek között több a nő.

Nyereményjáték

A svédek legújabb sztárszerzőpárosa egy igencsak hátborzongató thrillert hozott össze, amitől mi is annyira megilletődtünk, hogy csak kérdezni tudtunk :) Összesen 4 kérdésre keressük a válaszokat a Rafflecopter dobozban. A helyes megoldások egy kis keresgéléssel a turnéban részt vevő bloggerek posztjában megtalálhatóak, de a google is barátod lehet abban, hogy megnyerd a 3 nyereménykönyv egyikét a Libri Könyvkiadó jóvoltából. Játékra fel!

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

10. 15. Bibliotheca Fummie

10. 17. Zakkant olvas

10. 19. Könyvszeretet

10. 21. Always Love a Wild Book

Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window

Kiadó: CreateSpace

Oldalszám: 256 oldal

Molyos adatlap

Ambert és bátyát, Jake-et apjuk rendszeresen bántalmazza. Egyik este a szomszédban lakó Liam látja, hogy Amber sír, ezért az ablakon keresztül bemászik a szobájába megvigasztalni őt. Elalszanak az ágyon, és annyira rendszeressé válik a dolog, míg végül éveken keresztül folytatják a dolgot, minden egyes este. Éjszaka Liam kedves és védelmező, nappal viszont folyton marakodnak, így megy ez egészen Amber tizenhat éves koráig, amikor Liam eldönti, hogy változtatni akar rajta.

Gyakorlatilag ez volt az első angol nyelvű olvasásom, persze voltak korábbi próbálkozásaim, meg egyszer a Csontvárost is elolvastam eredeti nyelven, de azt nem igazán lehet számolni, mert hát előtte már kétszer elolvastam magyarul. Szóval Deszy folyton emlegette ezt a könyvet, és mondta, hogy nyugodtan kezdjek bele, mert nem olyan nehéz. Egyik pillanatomban bele is olvastam, és rájöttem, hogy még úgyis értem mi történik, hogy egy csomó szó ismeretlen számomra. Úgyhogy elraktároztam a könyvet, hogy ez majd jó lesz valamikor, nem kell tőle megijedni. Aztán elő is vettem nemrég, amikor valami nyálasra vágytam, és nem volt különösebb gondom a megértésével, sőt, kedvet kaptam tőle még több angol nyelvű könyvet olvasni. Azt még azért hozzátenném, hogy én az angol tudásomat nem létezőnek szoktam hívni, mert megszólalni vagy két értelmes mondatot összerakni nem nagyon tudok, az általános iskolában tanultam utoljára angolt (na jó, meg a cukrász képzésen próbálták belénk nyomni kb fél év alatt a 32 tétel anyagát), de amit magamtól értek azt mind sorozatokból, filmekből, dalszövegekből, fordítási próbálkozásokból szedtem magamra. Szóval, mindenkit bíztatok, hogy olvasson angolul, még úgy is, hogy csak nagyon minimális angoltudással rendelkezik.

Tehát a könyv. Magamra szedtem pár angol kifejezést, de mivel szegény csaj (mármint a főszereplő) nem rendelkezik túl sok szókinccsel, és mindig ugyanúgy káromkodik, nem sok dolog ragadt rám. Az elején még tényleg egy tök aranyos történet volt. A srác minden éjjel bemászik a lányhoz, és együtt alszanak, a suliban meg folyton húzzák egymás agyát, és csak a csajnak nem tűnik fel, hogy Liam teljesen bele van zúgva. Amikor beszóltak egymásnak, itt még folyton vigyorogtam, mert hát vicces volt. Aztán haladt a cselekmény, és Liam ugyan elég nyálas volt, de ezt elnéztem neki, mert hát mégiscsak egy tiniregényről beszélünk, ebben a műfajban pedig ritka a valósághű fiú. Aranyos volt, szórakoztatott, és pont úgy haladt a cselekmény, ahogy arra számítottam.

Valahol a harmadánál kezdett bele lejtmenetbe a könyv, és onnantól már nem volt megállás a gödör aljáig. Liam aranyos nyálassága kezdett átmenni gusztustalanba, Amber a pánikrohamai ellenére túl gyorsan ment bele a dolgokba. Tudom, hogy nyolc éven át majdnem minden éjjel együtt aludtak, és Liam hiába mondja, hogy ő egész életében csak Amberbe volt szerelmes, attól még mindkettejüknek új a helyzet, amikor összejönnek, Ambernek meg aztán főleg, és aztán ő csak így: „ja, hát ha azóta vagy belémesve, mióta találkoztunk, akkor én is szeretlek”. Komolyan, úgy mentek végbe az érzései, mintha ez egy döntésen alapuló dolog lenne. És annak ellenére, hogy Amber állította, hogy hát ő csak lassan tud haladni, egész gyorsan belevágtak a dolgok közepébe.

Folyton az ilyen könyvek sablonosságáról panaszkodok, úgyhogy igazán nem róhatnám fel neki, hogy nem követte az általam elgondolt cselekményt, de azért szívesen felrónám neki. Legalább az erőszakos apa kártyát egész jól használta. Az már másik kérdés, hogy Amber egy kavics észbeli képességeivel rendelkezik. Mintha a világ legsablonosabb és legbénább filmjéből vette volna a tőrbecsalás művészetét. Ezeket még csak-csak elnéztem volna, de volt egy rész, amin kiakadtam. És most kénytelen vagyok kitenni a SPOILER jelzést. Sajnálom.

Az csak egy dolog, hogy szerencsétlen csaj nem tudja, hogy egy hét után még semmit nem ér a fogamzásgátló. Tizenhat éves, senki nem magyarázta el neki, másokkal is előfordult már, nem lényeg. Még abban sem találtam semmi furcsát, hogy mikor megtudta, hogy terhes, rögtön menni akart abortuszra (egyébként azt hittem, ehhez szülői beleegyezés kell). Na de amikor Liam, a pasi, aki tizennyolc éves, és még nagyon messze áll a felnőttségtől, azt mondja, hogy tartsa meg a gyereket, az már kicsit sok volt. Ismétlem: tizennyolc éves és fiú. Meg akarja tartani a gyereket. Tegye fel az a tizennyolc éves fiú a kezét, aki szeretne egy éven belül egy gyereket. Senki? Köszönöm. Amber sem azért akart abortuszt, mert még csak tizenhat, és hogy fog így egyáltalán suliba járni. Nem, ő csak Liam karrierje miatt aggódik. Liam meg csak legyint, „Nembaj, megszülöd azt a gyereket, én majd dolgozok valahol, te jársz suliba, és nyilvánvalóan a semmiből majd ránkszakad egy halom pénz, amiből felfogadunk egy bébiszittert, és leszarom, hogy ezek után nem lesz életed, és még csak főiskolára se tudsz majd elmenni, Amerikában élünk, az ilyen dolgok mindennaposak.” Csak hogy tisztázzuk, nem azzal van a problémám, hogy Amber teherbe esett, még csak azzal se lenne bajom, ha nem akarná elvetetni, mert sokan idegenkednek az abortusztól, de az írónő teljesen úgy állította be, mintha promózni akarná a tiniterhességet. Ez az, vállaljatok gyereket ti is fiatalon, tegyétek tönkre ti is az életeteket még az érettségi előtt! Komolyan, mi baja van ennek a nőnek? Egy gyereknevelés nem abból áll, hogy leteszed a sarokba, aztán néha meglocsolod, egy másik emberi lényről kell gondoskodnod, ami komoly felelősséggel jár. Úristen, na jó, befejeztem a kiakadást. SPOILER vége.

Ezt a részt leszámítva amúgy egy átlagos, túl nyálas YA regénynek mondanám, úgyhogy aki szereti az ilyet, az próbálkozhat vele. Azért annyira nem volt rossz, egyszer el lehetett olvasni.

Kedvenc karakter: -

Ami legjobban tetszett: az eleje

Ami nem tetszett: túl nyálas volt, és amit a spoileres részben leírtam

Értékelés: 3/5

Széria szemle: Őszi sorozatok

Itt van az ősz, ami minden sorozatfüggőnek egyet jelent: évadkezdéseket. Végre! Úgy vártam már, hogy megint ráfügghessek a sorozataimra. Nem mind hiányzott, de azért a legtöbb igen, és jöttek újak is, már tűkön ülök. Nézzük őket.

Gotham: A DC egyre inkább betör a sorozatiparba, és a legnépszerűbb karaktert is végre műsorra rakják. Na jó, csak majdnem, mert a sorozat nem Batmanről szól, hanem Gordon felügyelőről, amikor még fiatal volt, és mindenféle naiv elképzeléseket dédelgetett. A történetbe ott csöppenünk bele, hogy a kis Bruce szüleit megölik, Gordon pedig megszállottan keresi a rosszfiút, és elhatározza, hogy rendet tesz ebben a mocsokkal teli városban. Hát ha nem szeretném ennyire Batman karakterét (aki nem is lesz benne a sorozatban) meg magát a sztorit, nem biztos, hogy folytatnám. Elég középszerű krimisorozatnak tűnik az első rész alapján. Persze azért itt is benne van a hatalmasok játéka, meg hasonlók, de annyira fura úgy nézni egy Gothamben játszódó történetet, hogy nincs benne se Michael Caine, se Gary Oldman. De Ben McKenzie jónak tűnik az ifjú Gordon szerepében, Pingvin karaktere meg nagyon ígéretesnek néz ki. Na jó, Pingvin volt eddig az egyetlen, akiről úgy gondolom, hogy érdemes lesz nézni miatta. De reménykedem, hátha lesz ez még jobb is.

The Big Bang Theory: A jelenleg futó kedvenc sitcom sorozatom. Oké, oké, a jelenleg futó egyetlen sitcom sorozat, amit nézek. Sokan mondják, hogy már nem olyan, mint régen, meg rossz lett, én nem értek velük egyet. Igen, változott a sorozat az első évadokhoz képest, de valahol olvastam egy mondatot, ami megragadt, mert pont így vagyok vele én is: a TBBT olyan, mint egy pizza, ha rossz, akkor is jó. Ez így van. Még mindig hangosan tudok rajta visítani, és még mindig imádom Sheldont, legyen akármilyen idegesítő. De a többieket is szeretem.

The Originals: Ez csak jövő héten kezdődik, de nem lelkesedem érte annyira. Igen, ott van Elijah meg Klaus, de ha annyira elbasszák a sztorit, mint a Vampire Diariesnál, még ők se tudják majd megmenteni. Meglátjuk, mi lesz, ezt az évadot tuti lenyomom, és a lezárástól függ, folytatni fogom-e. Azért még bízom benne, hogy sikerül értelmet verni a történetbe, illetve az emberekbe, akik írják a részeket. Vagy hogy kirúgják Julie Plecet… álom, álom, édes álom.

Awkward: Lehet, hogy gáz, de nekem ez a sorozat tetszik. Jobban tetszett, még az elején, és a harmadik évadot nagyon nem szerettem, és még most is vannak vele problémáim, de azért még mindig szeretem. Mert érdekes. Don’t judge me! Szóval folytatódik a negyedik évad, és kíváncsi vagyok, hogyan alakul Jenna továbbtanulása. És nem a pasis ügyei. Jó, az is, na.

Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.: Marvel rajongóként ez az egyik legjobban várt őszi sorozat számomra. Az első évad második fele nagyon ütősre sikeredett, a lezárás érdekes volt, úgyhogy már a falat kapartam a második évad miatt. És milyen jóra sikerült a bevezetés. Utaltak itt mindenre, amire csak lehetett, volt itt Amerika kapitány meg Starkok emlegetése, és lehet, hogy csak én vagyok a hülye, de mintha építettek volna a Guardians of the Galaxy filmből megszerzett tudásunkra is. De lehet, tényleg csak túlkombinálom a dolgokat. Jöttek új karakterek, de nem sokan élték túl az első részt, mindenki fejlődött valamerre, mégis szerintem az a legérdekesebb, ami Fitzcel történt. Idén számomra ez lesz az a sorozat, amit hétről hétre úgy várok majd, mint a kisgyerekek a Jézuskát.

Supernatural: A Supnat már évadok óta abba a kategóriába tartozik, amit csak azért nézek, mert már nincs szívem abbahagyni. Nem túlzottan izgat a következő évad, főleg, hogy az előző minden eddigi szintet alulmúlt, a záráson már csak a fejemet csapkodtam, és nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik. Szóval nézni fogom, és ha sikerül feljebb tornászni a szintet, még örülni is fogok neki, meg hát ott lesz Castiel meg Crowley, akit szeretek, és egyszer Dean is visszavedlik majd önmagává, mert úgyis ez lesz, akkor majd őt is visszafogadom a szívem hatalmas csücskébe, de nálam a kilencedik évaddal most nagyon elásta magát.

The Flash: Nyáron már láttam a piltot, ami szerintem atomjóra sikerült. Kicsit lazábbra vette a figurát, mint az Arrow, ez pedig jól áll neki. Barry karaktere még nem olyan megkeseredett, ő csak egy fiatal tudós, aki alig tud a való világról bármit. Olyan kis édesen naiv kocka, és pontosan tudom róla, hogy a végletekig imádni fogom. Jó, már most imádom. Mindenesetre ez a sorozat a szuperhősködés mellett ad egy jó adag humort is, és még az sem elképzelhetetlen, hogy jobban fogom szeretni Barry sorozatát, mint Oliverét.

Arrow: Nem is annyira a lezárás miatt érdekel a harmadik évad, hanem mert a promót annyira jól összevágták, hogy már most izgulok, hogy alakul majd az Olicity szál. Mert persze Olicity shipper vagyok. Meg Sarah/Ollie is, valószínűleg az egyetlen, de hát na, én szeretem Sarah-t is. Ja, hogy van itt történet meg akció is? Persze, az is van. A második évadban annyi dolgot behoztak, ami engem a Batmanre emlékeztetett, hogy még. Jó, mivel mindketten benne vannak az Igazság Ligájában, vannak átfedések, de annyi antihős volt, akire azt mondtam, hogy „jé, hát ez a Batmanben is benne van”. Lehet, hogy tévedek, és csak azért vagyok ilyen tájékozatlan, mert eddig még csak a Nolan-féle Batman filmekhez volt szerencsém (meg még nagyon kicsinek láttam egy Batman és Robin filmet, de az nem számít, mert nem emlékszem), de azért érdekel, ki lesz még itt. És most van először, hogy jobban érdekel a múltbéli szál, mint a jelen.

The 100: Az alaptörténet nagyon jó, és amíg nem rontják el szerelmi szálakkal meg tinidrámával, addig nem aggódom nagyon. Sajnos a CW-ról beszélünk, úgyhogy tuti lesz benne egy rakat fejcsapkodós jelenet meg hasonlók. Jó volt az első évad lezárása, és már egy három perces videót is kaptunk a következő rész elejéből, amit természetesen még nem volt időm megnézni, mert miért is lenne. Mindenesetre nagyon várom, és szurkolok, hogy ne rontsák el.

Constantine: A képregény-rajongók most valószínűleg meg fognak kövezni, de én imádom a Constantine című filmet, és kész. Ezért is vártam annyira a sorozatot, de közben azért féltem is tőle. Keanu Reeves meg cigi nélkül nehezen tudtam elképzelni az egészet, de azért bizakodó voltam. Nyáron láttam a pilotot, és izgalmas volt, de nem kapott el a hév, ahogy vártam. Tetszett Liv karaktere, és sajnálom, hogy kiszáll, pedig jó lett volna. Majd azért megnézem az új pilotot, amiben lezárják a lány sztoriját, és eldöntöm, mi legyen a sorsa a sorozatnak.

Once Upon a Time: Erősen gondolkodom egy kaszán, de az a baj, hogy még ott van Hook meg Rumple is, akiket nagyon szeretek. Nem szeretem a Frozent (igen, igen, tudom, biztos rossz ember vagyok, köveket a postaládámba kérem), és a negyedik évad első része egyáltalán nem győzött meg. Pedig Anna jónak tűnt, de annyi idegesítő dolog van benne (kezdve például Belle-lel, akit agyon tudnék ütni egy baltával), hogy az hihetetlen. És még mindig nem tudtam megbocsátani azt a húzást, amit Pánnal tettek. Azért nem akkora a függésem az OUAT iránt, mint a Supnat iránt, úgyhogy lehet, hogy ez a sorozat nálam nem éri meg az évad végét.

Revenge: Nem volt még időm az első részre, de ez nálam az a sorozat, amit amikor nézek, érdekel, és izgulok a szereplőkért, viszont nyáron, amikor nincsenek részek, valahogy tök elfelejtődik, és nem is hiányzik igazából. Érdekel, de ez nem az a sorozat, amiért nagyon ugrálnék, pedig nem rossz. A harmadik évad jóra sikeredett, és várom, mikor lesz időm végre megnézni (mondjuk még ma).

The Walking Dead: A negyedik évad második fele volt eddig a sorozat csúcsa, úgyhogy amellett, hogy már idegbajt kapok a hiánytól, kicsit félek is. Az ötlet, amit behoztak, nagyon jó volt, és már vártam, mikor jutnak el idáig, viszont félek, hogy elbasszák ezt az egész Rick badass, és visszavágunk dolgot, láttunk már példát rá (elég csak a Kormányzót említenem). De azért ez is benne van a nagy kedvencek között, úgyhogy remegő kézzel várom ki ezt a maradék egy hetet.