Kiadó:
Könyvmolyképző
Oldalszám: ???
Fordító: Bódi
Virág, Pollák Tamás
Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland
Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt.
A vadászterülete Cincinnati városa – egy
sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok
élnek és járnak az emberek között. Némelyek álruhában, némelyek teljesen
nyíltan, nem titkolva valódi természetüket.
Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem
menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár
élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje
hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák
meg egyre megalázóbb feladatokkal.
Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy
minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja
neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát.
Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom
arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén. Legfőképpen azzal,
hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy
sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász
társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága,
de az élete a tét…
Úgy vagyok, ha
értékelést írok, hogy csak elkezdeni nehéz, utána már megy minden magától, és
van, hogy percekig ülök az üres word előtt, és fogalmam sincs, mivel kezdjem.
Általában próbálok valami általánosságot írni, és csak aztán belemenni a
részletekbe, de ez tipikusan az a könyv, amiről egyszerűen fogalmam sincs, mit
írjak, mert a közepes kategóriába esik, tehát, hogy Szirmai Gergőt idézzem: „Nem rossz… de nem is jó… szóval így oké.”
Pont ilyen volt ez a könyv is. Ezeket utálom a legjobban, mert egyszerűen
képtelen vagyok róla normálisan elmondani bármit is.
A sok lény meg a
vadászat alapján valami Anita Blake-szintű dolgot vártam, sok humorral, és hát
az meg is van, hogy ez olyan akar lenni, mint az Anita Blake, csak nem jön
össze neki. Én nagyon szeretem az urban fantasyt, minden lénnyel ki vagyok
békülve, amíg vér helyett nem nyálat folyatnak magukból, sőt, az a legjobb, ha
egyszerre minden van, de itt azért ne álljunk meg. Kell hozzá egy jó történet
és egy erős karakter, meg a humor se árt, főleg, ha az első kettőnek híján
vagyunk. Én tényleg nem akarom ezt a sztorit az Anita Blake-hez hasonlítani,
mert nem szeretem az ilyet, de nekem az a sorozat volt a bevezető annak idején
az urban fantasy világába, és a mai napig nagy szerelmem az első kilenc rész. A
Boszorkányfutam olvasása közben pedig annyira Anita járt a fejemben, hogy
képtelen vagyok elkerülni az összehasonlítást. Végig úgy éreztem, hogy én most
Laurell K. Hamilton sorozatának egy gyengébb másolatát kaptam kézhez.
A problémáim
pedig itt kezdődnek. Leszögezném, hogy ez a könyv nem rossz. Van benne egy jól
kidolgozott világ, amiből mondjuk el tudtam volna viselni többet. Vannak boszorkányok,
vámpírok, vérlények, pixik, és egyikről sem kapunk teljes körű tájékoztatást,
de ez azért van, mert maga a főszereplő sem tud mindent. Van benne némi humor,
ami nálam mindig jó pont; egy jó fej pixi, egy jó alaptörténet, valamint egy
érdekesen kezdődő cselekményszál. És ennyi, amit pozitívan el tudok róla
mondani annak ellenére, hogy ez a könyv szórakoztató.
A történet tök
jól indult, azonnal bevonzott, érdekelt, mi fog történni, ahogy kibontakoztak a
dolgok, egyre kíváncsibb lettem, jól adagolta a világot is, és komolyan azt
hittem, hogy egy nagyon jó valami lehet belőle. Volt benne humor meg dráma, és
elég rejtély is. De egyszerűen az egész el lett rontva a főszereplővel.
 |
| forrás |
Minden, ami
rossz ebben a regényben az a főszereplőből eredeztethető. Egyrészt buta, mint a
seggem, de ezt még elnéztem volna neki, ha tanult volna a hibáiból vagy
legalább hajlandóságot mutatott volna, hogy igen, ő nem tud mindent, de azért
ezen változtatni akar. Nem, ő hibázott, de ha majd másképp csinálja ugyanazt,
akkor majd biztos sikerrel jár. És nem érti, hogy ha kétszer elkapják, akkor
harmadszorra is el fogják, nem, megcsinálja ugyanazt. Újra és újra és újra.
Ráadásul úgy van beállítva, mintha ő lenne a helyi badass, mert ugyan az előző
munkahelyén direkt béna melókat sóztak rá, de ő nagyon kemény, mert lever
mindenkit, ráadásul még okos is. Két másodpercet nem bírna ki Anita Blake-kel
egy szobában. Aztán meg valamit elmondanak neki, és nem fogja fel. Vagy csak
nem képes következtetéseket levonni. Olyan alapvető dolgokat nem tud különböző
lényekről, ami szerintem elvárás lenne az ő szakmájában. Komolyan, csoda, hogy
lediplomázott.
A cselekmény tök
jól indult, de a végére valahogy teljesen érdektelenné váltam, mire eljutottunk
a nagy akcióhoz, a fonalat is elvesztettem, nem értettem, hogy ezt most hogyan
vagy miért csinálják, vagy honnan tudják ezeket. Egyáltalán miért hallgatnak erre
az egyértelműen idióta nőre. Pluszban ilyen-olyan félinformációkat ejtettek el
különböző karakterekről, aztán az írónő nem kezdett ezekkel semmit. Vannak
olyan karakterek, akikről nem tudjuk, hogy ők akkor most tulajdonképpen melyik
oldalon is állnak, vagy mit akarnak Racheltől. Lehet, hogy kiderül a további
kötetekben (jó sok van belőle), de szerintem az ilyet akkor se lehet csak így függőben
hagyni. Igazából nekem mindenki gyanús, Rachel helyében két szereplőn kívül
mindenkit kinyírnék, mert az tuti ziher, hogy én nem bízom bennük.
Összességében
azonban nem mondanám, hogy rossz, mert szórakoztató, és nevettem rajta meg
elvoltam vele, de ezek miatt jónak sem nevezném. Erős közepes. Ebben a műfajban
még mindig Anita Blake nálam a legjobb.
Kedvenc
karakter: Jenks
Ami legjobban
tetszett: a világ
Ami nem
tetszett: Rachel
Értékelés: 3,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése