Könyvfesztivál 2016

Idén nekem csak két napos volt a Könyvfesztivál, mert csütörtökön és pénteken azért dolgoztam, hogy az egész szombatot és vasárnapot kint tudjam tölteni, és amikor már csütörtökön szivárogtak ki a képek, szenvedtem, de így utólag abszolút megérte. Sajnáltam, hogy nem volt egy péntekem vagy egy csütörtököm rá, hogy mindent beszerezzek, amit terveztem, így szombaton kellett verekednem a tömeggel meg az emberiszonyommal. De olyan jó érzés volt kint lenni, és hiába fárasztott le fizikailag, lelkileg úgy feltöltött. Most nagyon szükségem volt egy ilyenre. Ráadásul mivel most elég nagy keretet tudtam magamnak adni, úgy szórtam a pénzt, mintha itthon abban fürdenék. Lehet, hogy ezt a jövő héten még megbánom, de még így is durván megérte. És nem is minden könyvet magamnak vettem, meg vettem bögrét és szatyrot is.

Nagyon sokáig nem is vártam, mert semmi olyan programot vagy írót nem láttam, ami érdekelt volna. Persze idén is dedikáltattam több könyvet is, de egy kivételével egyikük sem volt olyan, akivel ne találkozhatnék máskor. A friss megjelenések között sem láttam túl sok olyat, amire egyből rárepültem volna, vagy ha igen, majdnem mindegyikkel turnéztam (turnézom), szóval nem kapott el hetekkel korábban az idegrángás, hogy mikor jön már. Csak azon a héten. Hétfőn még minden normális volt, de csütörtökre olyan lettem, mint egy bedrogozott mókus. Végül csak összeírtam nyolc könyvet, amit úgy jó lenne megvenni, de nem ragaszkodtam feltétlenül a listámhoz. A nyolcból persze a végére tizenhat lett, és a listámat nem is tudtam teljes egészében kipiálni, úgyhogy volt, amit fájó szívvel kellett otthagynom. Nagy keretem volt, de nem kiapadhatatlan.

Csütörtökről és péntekről Deszy már szállította a híreket, és volt olyan kedves, hogy elrakatott nekem két szépséghibás könyvet is, szóval tudtam, hogy nekem a Fumax lesz az első állomás, már amúgy is az lett volna, de ott voltak a rám váró nem éppen gyönyörűségek. Korábban értünk oda, mert én tízkor a bejárattól akartam startolni, mondtam is Raminak, hogy ahogy belépünk, ne nézzen sehova, csak célirányosan a Fumaxhoz megyünk, aztán nézünk körül. Így történt, hogy tíz óra egy perckor már két könyvem volt, és még sikerült boltolnom mellé egy harmadikat is. Aztán ha már ott voltam, mentem arrébb három lépést, és átvettem a Főnixtől néhány könyvet, egyet rögtön dedikáltattam is a másik standnál. Aztán Rami időközben eltűnt, úgyhogy egyedül indultam a nagy körútra. Igyekeztem gyorsan mindent megnézni mielőtt még jön az embertömeg. Meg is vettem a 27-et, amit körülbelül előző nap fedeztem fel, hogy én erről már hallottam, egyszer meg is kaptuk a címét, és találtunk hozzá egy finn leírást, és annyira örültem neki, hogy érettem a címet, mert van egy Nightwish szám pont ugyanezen címen.

Időnként visszajártam a Fumaxhoz, mert Szandival volt intéznivaló ügyem, és a Fumax egy biztos pont volt, a végén meg tényleg ott találkoztunk. Vettem tőle egy Stony Mayhallt, és ajándékba kaptam mellé egy Kísértés Rt.-t, amit tudtam is dedikáltatni délután. Ahogy az lenni szokott a nap nagy részében fel-alá rohangáltam, dedikáltattam a 27-et Alexandra Salmelával, és szomorúan láttam, hogy nem volt nála senki, legalábbis akkor nem, amikor én odamentem. Volt egy kis kommunikációs probléma, de végül sikerült kitalálni, hogyan is betűzöm a nevem. Nagyon aranyos volt, úgyhogy azért remélem, tényleg mentek hozzá emberek később. És azt hittem, az lesz a napom legjobb könyve, és valóban az egyik legjobb, de összefutottam Bubival és Rosszal, és Bubinak olyan jó skandináv házas szatyra volt, hogy nekem is kellett egy (ha már a Petőfi Irodalmi múzeumnál nem volt olyan, amilyet szerettem volna). Ha már skandináv, körbenéztem a standon, és rögtön ki is szúrtam egy Múmin szakácskönyvet, amit nem tudtam otthagyni (mindezt körülbelül fél órával azután, hogy kijelentettem, hogy mára befejeztem a vásárlást). Szóval most teljesen beleszerelmesedtem abba a könyvbe. Nemcsak iszonyú aranyos, de tök jó receptek vannak benne, egyet azóta már ki is próbáltam, és nagyon finom. Biztosan fogom még forgatni.

Valamikor a nap folyamán egy A. M. Aranth nevű író is dedikált, és Zsepi hívott, hogy trollkodjunk (ő volt a főtroll). Amikor Zsepi került sorra, Peti megkérdezte, hogy mit írjon bele, én pedig rávágtam: „Ez egy szar, ne olvasd el!”, amit végül tényleg beleírt, és még a nevem is odaírta, majd odaadta, hogy írjam alá. Szóval most már én is dedikálok. Bár a napokban megfogadtam, hogy amíg Zsepit ismerem, biztos, hogy nem leszek író. Vagy ha igen, azt eltitkolom előle.

Egy nagy katyvasz volt az egész nap, de ez mindig így van. Rengeteg mollyal és ismerőssel találkoztam, mindenkit tök jó volt látni, akkor is, ha csak két sziára tudunk megállni, és volt, akivel olyan jó lett volna sokkal többet beszélgetni.

Késő délután voltam Könyvmolyképzős előadáson, ami sokkal jobb volt, mint az előző években. Böszörményi Gyula mellett még volt két vendég, akiknek a nevére nem emlékszem. Mindenesetre ebben az évben nem olyan kulisszatitkokat ismertem meg, amiről eddig is tudtam, vagy legalább volt sejtésem, hanem egy érdekes beszélgetés alakult ki az olvasásról. Nagyon jó anekdotákat hallottam, és rájöttem, Böszörményi Gyula élőben is jó mesélő. Sikeresen megnyertem az első könyvét, úgyhogy most már tényleg kénytelen leszek tőle is olvasni valamit.

Este a Fumax standjánál táboroztam, hoztam sütit az éhes munkásembereknek, de a nagy részét végül Márti pusztította el (örülök, hogy ízlett). Kaptam pálinkát, és beszélgettem egy Jedivel, és mint kiderült, pont őt láttam meghalni a színpadon egy héttel korábban a John Williams Filharmonikusokon (amiről nem írtam, de iszonyú jó volt).

Vasárnap jó fos volt az idő, és hiába volt nálam esernyő, a szél miatt sokat nem ért. Vacogva értem a Millenárishoz, kaptam is jóféle pálinkát, hogy átmelegedjek. Ledobtam a cuccaimat a törzshelyemre, majd sorba álltam a Saul fia dvd-mmel. Már jó fél órával korábban kialakult a tömeg, végül nem is láttam, mennyien jöttek el, de sokan voltunk. Deszy tizenegy körül futott be, és kedvesen végigállta velem a sort. Fényképezni sajna nem lehetett, és Nemes László is kicsit mintha unta volna a dolgot, gondolom ha ezredszerre csinálja az ember, nem lehet túl izgalmas. De azért tök normális volt, gratuláltam neki, ő meg megköszönte. Mentünk egy kört, kaptam és vettem is könyvet jó olcsón, többek között a körülbelül 56 kilós Legendás Földek Atlaszát egy ezresért, amihez nem adtak nekem cipelőembert. Még jó, hogy volt hova lerakni a cuccaimat. Találkoztunk ismerősökkel, akikkel beszélgettünk, fél kettőkor meg beültünk az SFF-es beszélgetésre, ahol meg kellett állapítanom, hogy az idei év kész anyagi csőd lesz, és még csak három kiadó megjelenéseiről beszélünk.

Ahogy vége lett, be is álltam Benyák Zoltán sorába, hogy dedikáltassam A nagy illúziót, Deszy meg megjegyezte, hogy ez ma ilyen velem sorbaállós nap (innen is köszi, hogy jöttél velem mindenfelé). Benyák Zoltán most is nagyon aranyos volt (bár ő alapvetően egy nagyon cuki ember), bemutatkozott, és mikor én is, mondta, hogy igen, emlékszik, csak az arcmemóriája rossz. Beszélgettünk egy kicsit a könyveiről, meg hogy mikor jön a következő (túl sokára), én meg mondtam, hogy mindenképp elolvasom. Ezek után úgy döntöttem, hogy fene essen belé, csak megveszem az S.-t, mert egyes információk szerint ennél olcsóbb úgysem lesz. És hát annyira szép, és lehet, hogy drága, de minden egyes forintja megéri. Még nem mertem kibontani, úgyhogy csak feltettem a polcra, és azt várom, mikor lesz rá időm. Addig szomorúan nézünk egymásra.

Átsuhantunk a D szárnyba, elhasználtam az előző nap megnyert 40%-os kuponom a Könyvmolyképzőnél, majd éhesen elballagtunk a Burgerbe. Visszatérve benéztünk a Főnix-Fumaxhoz, ahol Wee-t meglátva jutott eszembe, hogy előző nap nem dedikáltattam A brosst, most meg elfelejtettem elhozni, úgyhogy erre majd legközelebb esik sor. Reggel találtam a Fumax képregényes dobozában egy tök jó Deadpoolos képregényt, és úgy voltam vele, ha este még ott lesz, megveszem, majd jól eldugtam alulra. És milyen szerencsém volt, ott volt, úgyhogy azt még elvittem. Hétkor hagytuk pakolni a népet, mi meg elballagtunk haza.

A leltár: 16 könyv (amiből kettő egészen vékony kettőt meg már olvastam), egy novella, egy képregény, egy bögre, két vászonszatyor (kaptam egyet ajándékba az S.-hez), meg vettem két könyvet Nightnak is. Legalább fél óra volt, mire minden könyvemet be tudtam illeszteni a rendszerbe, és rendesen át is kellett pakolnom, de sikeresen letudtam az akciót és senki nem halt meg. Most meg már várom a Könyvhetet, és gyűjtöm rá a pénzt.

Könyvfesztivál 2014

Na jó, sokkal korábbról kezdem el a mesélést, mert nekem így jó. Nem akarom az egész élettörténetemet leírni, de nekem már korábban kezdődött ez az egész. Azt már most tudom, hogy valószínűleg iszonyú hosszú lesz a beszámoló, senkit sem kötelezek végigolvasásra, és ha valakit már a bevezető sem érdekel, lejjebb tekerhet, mert ki fogom írni a napokat.

Szóval én már vagy egy hónapja Könyvfesztivál lázban égtem, ugye olvastuk a megjelenéseket rá, nekem meg ez az egyik kedvenc időszakom az évben (meg a Könyvhét és a karácsony). Mégis úgy gondoltam, hogy maximum két napra megyek ki, mert tavaly kint voltam mind a négy napon, és igazából semmi szükség rá, hogy minden nap kint legyek. Ahogy közeledtünk az időponthoz, úgy körvonalazódott az egész, és szinte biztos volt, hogy nem tudok menni a Sofi Oksanenes beszélgetésre, mert abban az időpontban van az év végi angol vizsga. Le tudtam volna felelni húsvét előtt is, azonban úgy gondoltam, inkább hátrahagyom, és addig még tanulok rá. Nem tanultam. Haragudtam is magamra.

Április 24. csütörtök:

A nap úgy kezdődött, hogy megtudtam, nem jön a fesztiválra a Vihartáncos, amit a legjobban vártam, mert szerelem szövődött közöttünk, és határozott célom volt mindenkinek ajánlani, aki csak két pillantásnál többet vet rá. Itt már éreztem, hogy ez egy olyan igazi Arthur Dent-féle csütörtök lesz. Haragudtam magamra, hogy amiatt az angol miatt hagyom ki Sofi Oksanent, amire még csak nem is tanultam. Mindesetre bementem, lefeleltem, és ötkor már jöttem is el (ha valakit érdekel, ötöst kaptam, és négyesre zárt le). Drí nem vette fel a telefont, úgyhogy gondoltam, tart még a dolog, tehát Ciccnyognak írtam smst. Nem is gondoltam reggel, hogy kimegyek aznap, de ha már olyan korán végeztem, azért be akartam nézni a Millenárisra, hogy legalább a nap vége jó legyen. Cicc írta, hogy még tart, de mire odaértem, pont vége lett az egésznek. De azért láttam elsétálni az írónőt, majd Drível körbejártuk a standokat, úgyhogy azért vigasztalódtam.

Április 25. péntek:

Ezen a napon nem is akartam igazából kimenni, csak megláttam, Deszy mit tervez, és mivel ő is felírta azt a fordítós programot, gondoltam, nem zavarja, ha becsatlakozom hozzá. Vele is körbejártam a standokat, odakint zuhogott az eső, úgyhogy a kinti részlegen csak végigszaladtunk. A fordítós résznél semmi érdekeset nem láttunk, viszont egy csomót beszélgettünk mindenfélről, úgyhogy az jó volt. Nem akartam nap végéig maradni, mert itthon is lett volna dolgom, de persze ahogy az lenni szokott ilyenkor (két alkalmat hívhatok szokottnak?), megint zárásig maradtunk. Eltelt egy óra, kettő, és még mindig be nem állt a szánk, de legalább segítettünk Szilviéknek a Könyvmolyképzőnél. Gondoltam, ha már úgyis ott vagyok, meglátogatom Wee-t, amíg dedikál, és kapóra jött, hogy láttam papirzsepit bejönni, úgyhogy el is kísérhettem őt a másik részre. Aztán a Gabo előtt futottunk össze Nitával, Timussal és Wee-vel (ha valakit kihagytam, bocsi), úgyhogy mégsem látogattam meg Wee-t, amíg dedikált, mivel nekem már nem volt vele mit dedikáltatnom. Igen, szemét vagyok. Záráskor elindultunk haza, és úgy voltam vele, hogy én már nem fogok sütit sütni a másnapi Árnyvadász talira, de aztán mégis sütöttem.

Április 26. szombat:

Ez a nap kész rohanás volt, de ezt már előre tudtam. Sokszor egyszerre kellett volna két-három helyen lennem, úgyhogy inkább kihagytam az előadásokat, amiket kinéztem magamnak. De legalább tudtam pár percig találkozni Adrival, amíg dedikálta nekem a Mennydörgő némaságot (soron és időponton kívül), és megint folytatásost kaptam tőle. Zsuzsával meg megbeszéltünk egy hepajt a Könyvhétre. Beszereztem a Bane krónikák harmadik és negyedik részét is.

Aztán jött Drí, együtt mentünk Sofi Oksanen dedikálásra. Már fél órával korábban odaálltunk, mert tudtam, hogy sor lesz, bár amikor odaértünk még nem volt, csak az akkor dedikáló íróé. Mellette meg valami instant színdarabot adtak elő, úgyhogy úgy döntöttünk, félreállunk, amíg nem kezdődik a dedikálás. Becsatlakozott hozzánk Bubuckaja, Ciccnyog és Ross is, és tök jól szórakoztunk. Valamikor dél előtt néztem magam mögé, és akkor tűnt fel, hogy a kis félreállásunkból manifesztálódott egy igen hosszú sor. Dél körül arrébb vitték az asztalt meg minket is átcsoportosítottak, hogy kevésbé legyünk útban a közlekedő forgalomnak. Kanyargott a sor, nem is mertem megnézni a végét, de nagyon sokan voltak. Megjött Sofi, és egyből hat fotós ugrott rá, szerencsésnek éreztem magunkat, hogy a sor elején állunk. Kaptam két aláírást, és még közös képet is sikerült csinálni. Nagyon aranyos volt, annyira örültem, hogy találkozhattam vele. Minden tiszteletem az övé, hogy ezt a hétvégét végig tudta csinálni, és nem kapott idegbajt meg semmit, hanem mindenkivel kedves, türelmes volt.

Az aláírás megszerzése után mentem vissza az épület másik felére a Könyvmolyképzőhöz, mert Árnyvadász tali volt megbeszélve, meg Mazsival is találkoztam, hogy odaadjam a könyvét.

Kicsit lemaradtam az Árnyvadászoktól, mert közben megjelent Dolorien is Katnissként, és volt időm, úgyhogy megkértem, mutassa meg a marcipánrózsát, hogy vizsgán tudjak én is csinálni a díszmunkámra. Az elmélet még megvan, és amint szerzek marcipánt, el is kezdek gyakorolni.

Az Árnyvadásztali kicsit kaotikus volt, a sok ember miatt, ráadásul a Harry Potteresek is gyakran mászkáltak arra, hogy előadásukkal színesítsék a napot. Persze csináltunk velük közös képet. Activityvel készültünk, és úgy láttam, a legtöbben jól szórakoztak. A végére befutott Gergő is, úgyhogy megint meg lett rohamozva szegény, és rendületlenül dedikálnia kellett, de azért közben beszélt is, és a kettőt nem tudta egyszerre csinálni.

A tali végeztével rohantam a molygyűlésre, ahol kellemes kb másfél órát töltöttem el a molyokkal, és jó volt végre kifújni magam, mert itt végre nem kellett levezényelnem semmit, csak ültem és beszélgettem. Meg végre tudtam ebédelni is.

Fél ötkor visszamentem a Könyvmolyképzőhöz, mert elvileg blogger tali lett volna, de végül is, nem lett, csak páran ültünk ott és beszélgettünk. Aztán Lupi belevitt a rosszba, mert egyedül én tudtam fotózni, úgyhogy kénytelen voltam lekapni őt egy bizonyos íróval (nem, nem mondom el, kivel, mert a végén idetalál).

Ötkor mentünk (Deszy, Ramóna, én) a Vörös pöttyös előadásra, ahol nem tudunk meg semmi újat, de legalább nagyon jól szórakoztunk, szinte csodálom, hogy nem dobtak ki minket, mert folyton vihogtunk. És még könyvet is nyertünk.

Kifelé jövet én már csak az ágyamról álmodoztam, vagy legalább egy csöndes sarokról, de Bea elhívott minket sörözni, úgyhogy Deszyvel vele tartottunk, ahol találkoztunk még több íróval, és nagyon jót beszélgettünk. Most már azt is elmondhatom magamról, hogy híres írókkal söröztem együtt (bár én sört nem ittam). Tíz és tizenegy között jöttem el, hogy még nappali busszal érjek haza.

Április 27. vasárnap:

Na ez volt a legkevésbé érdekes nap az összes közül. Kimentem, átvettem a könyveimet, olvastam, Kisildikót vezettem körbe, véletlen rájöttem, hogy van nálam még ötszáz forint, úgyhogy megvettem az Átkozott boszorkákat, amit úgy sikerült kiturkálnom egy akciós kosárból. Papirzsepi könyvét dedikáltattam Szécsi Noémivel, mert a kezembe lett nyomva, hogy dedikáltassam. Találkoztam egy rég nem látott mollyal, aztán olvastam még egy kicsit, beszélgettem emberekkel, majd hazajöttem. Hullafáradt voltam a nap végére, pedig én nem is dolgoztam.

Természetesen rengeteg embert kihagytam a felsorolásból, körülbelül a háromnegyedét azoknak, akikkel találkoztam. Képtelenség lenne mindenkit felsorolni, ezért meg sem kísérlem a dolgot. Viszont mindenkinek örülök, akivel beszéltem akár két szót vagy többet. Ismételten nagyon jó volt a fesztivál, alig várom a Könyvhetet.

                            

            

Beszerzőkörút 1. rész – A hercegnő

Körülbelül azóta várok erre a könyvre, amióta elolvastam a második részt. Szóval egy éve. Persze, akkor ez még Amerikában sem jelent meg, amikor viszont kijött, mindenki ezt olvasta. Nekem, angoltudás híján meg kellett várnom a magyart, ami végre eljött, itt van, a kezemben tarthatom, megszagolhatom, és annyira gyönyörű élőben, hogy csak bámulom a borítót, mint egy hülye. Azért, hogy nehogy előre tudjak meg valamit, amit nem akarok (semmit nem akarok előre megtudni), volt rá egy külön emberem, Ramóna, aki mindent tudott, és mindig ellenőrizte nekem az oldalakat, hogy biztonságosak-e, szólt, ha valami olyan volt, hogy ne nézzem meg. Ezúton is köszönöm az eddigi munkáját, remélem, tudod, hogy ha megjelenik a CoHF vissza kell térned a spoilerszűrő állásodba.

Tehát hivatalosan október 30-ára volt kiírva, de eltolták egy hónappal, és november 30-án jelent volna meg. De már 27-én meg lehetett rendelni, a szerencsésebbek másnap már kezükbe is kaphatták. Én meg csak vártam… és vártam… és azt írták ugyan, hogy legkésőbb keddig meg kell érkeznie, azt hittem, keddnél előbb nem is lesz az enyém, de tévedtem. Mert ma délelőtt küldték az e-mailt, hogy mehetek érte. Visszafogtam a késztetést, hogy azonnal cipőt húzzak, és egy szál törülközőben (mert amikor megjött az e-mail, éppen törcsiben, vizes hajjal ültem a gép előtt) rohanjak el egészen a Kökiig, hogy habzó szájjal rohanjam le az első eladót, akit meglátok, a könyvet követelve. Szóval összekészültem, volt még egy hajszám egy tortadoboz után, merthogy molyszülinapra mentem ma, amire sütöttem tortát, és mivel a Köki úgyis útba esett, gondoltam, odafele menet meg tudom oldani a vásárlást is.

Na, már az egész ott kezdődött, hogy besétáltam a Libribe egy tortadobozzal, és mindenki megbámult. De komolyan, amikor zombinak voltam öltözve, kevesebben bámultak, mint most, amikor csak egy egyszerű tortát cipeltem. Mi baja van az embereknek? Tehát ott tartunk, hogy a Libriben szambázok egy tortadobozzal. Először elküldtek egy emelettel feljebb, ott kellett átvennem a könyvet, megvártam, míg a néni meg a bácsi elvonulnak, aztán én jöttem sorra. Elmeséltem, hogy én ugyan nem a Libriről rendeltem, de ide is lehetett kérni, úgyhogy én ide kértem. Aztán mondtam a nevem is, és amikor az eladónő hátrafordult keresgélni, akkor megláttam. Tudtam, hogy ő lesz az, ő az enyém. Visszafogtam magam, és nem kezdtem el őrült módjára üvölteni és mutogatni, hogy „én már látom, ott van, ott van”, úgyhogy szépen kivártam, míg megtalálja. Megtalálta, lerakta maga elé a könyvet, és valami papírt kezdett nézegetni. Én meg persze nagy szemeket meresztettem a könyvre, forgattam a fejem mindenfelé. Erre azt mondta: „Nyugodtan megnézheted, amíg nem bontod ki, ki tudjuk cserélni.” Magamhoz vettem, simogattam, nézegettem forgattam, és minden erőmet latba vetettem, hogy ne kezdjem el tépni a csomagolást. Csak bámultam, mert el se hittem, hogy végre az enyém lett, ott volt a kezemben, és foghattam. Mikor már gyanúsan sokáig meredtem a könyvre, megkérdezte: „Van vele valami baj?”, erre én: „Ja, nem, csak annyira vártam már ezt a könyvet.”. Aztán kifizettem, ő odaadta a blokkot, és amíg szépen eltettem a táskámba, megköszöntem vagy ötször, aztán mentem is a metró felé. Vigyorgó fejjel kerülgettem a sok embert a tortámmal, akik összegyűltek valami parasztvakításra, majd felszálltam a metróra. Szépen leültem, és elkezdtem vívódni. Mégsem kéne kibontani, csak este érek haza, addig a táskámban fog nyomorogni szegény, biztonságban van a műanyag csomagolásban. Meg egyébként is, ahhoz, hogy rendesen megnézzem, magam mellé kell tennem a tortát, amivel elfoglalok még egy helyet. Az ajtók még be sem csukódtak, amikor én már a csomagolást téptem.

Minden reflexemnek ellentmondva, nem nyitottam ki hátul. Mivel tudtam, mi van hátul, és tudtam, hogy azzal minden spoilert lelőnék magamnak, és az eddig kemény munkám kárba veszik, ezért inkább kinyitottam elől, és elkezdtem olvasni. És annyira jó érzés, hogy el sem hiszem. Szerintem ennyire nem vártam még könyvmegjelenést. Drágaszág.