Annak idején, mikor olvastam a könyvet, egészen tetszett. Mármint nem volt életem olvasmánya, de abszolút megértettem Hannah-t, miért tette, amit tett, még ha elég kegyetlenségnek tartottam is, hogy mindenkinek fájdalmat akar okozni, aki valaha bántotta. De még ez a része is érthető volt számomra. Természetesen megnéztem a sorozatot, amikor kijött, és rá kellett jönnöm, hogy mi minden hiányzott a könyvből. Annyival jobb volt az első évad, mint a könyv. Sokkal érthetőbbek voltak Hannah motivációi, sokkal részletesebb betekintést kaptunk a dologba, láttuk a bántalmazók reakcióit, ráadásul ebben a világban (és mégpedig ez a sorozat ebben a világban játszódik) nincs olyan, hogy egy ilyesmi kikerül, és semmi következménye nincsen. És ezért tetszett jobban a sorozat.
Mindenesetre, amikor kiderült, hogy jön a második évad, nem örültem neki. Ezt a sztorit lezártuk, van pár nyitva hagyott szál, de semmi olyan, amit ne lehetne tíz percben lezárni, mit kell ezen még bolygatni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugyanis minden történetnek két oldala van. Hannah a kazettán elmondta az ő szemszögéből hogy történtek a dolgok, de nem tudjuk, mi történt a másik oldalon. Az évad első felében főleg ezeket a lyukakat tömik be. Nem is kevés dolog van, amiről Hannah nem mesélt. A dolgok, amiket eddig tudtunk igazak voltak, de nem tudtunk mindent, és ettől valahogy más színben látjuk a történteket. Hannah nem lett ettől bűnös, nem változott meg a szememben, és a sorozat írói sem ezt akarták elérni, egyszerűen csak kiegészítették a hiányos részeket.
Ugyan úgy haragszom rá, amiért megtette, de továbbra is értem, miért. Nem ítélem el, minden ember másmilyen, mindenkinek máshol van az ingerküszöbe, és az se mindegy, mennyi minden történt vele korábban.
Szóval ebben az évadban Hannah szülei és az iskola áll egymással szemben, egy tárgyaláson dől el, vajon az iskola hibás-e a lány haláláért. A részekben láthatjuk a kazettán szereplő emberek vallomásait, megtudhatjuk azokat a dolgokat, amikről eddig nem volt szó, sőt, egy kicsit megismerjük Hannah múltját is.
Az évad másik részében Bryce-t próbálják meg leleplezni. Az első évadból kiderült, hogy Bryce Hannah-t és Jessicát is megerőszakolta, és sajnos nem meglepően, nem ők voltak az egyetlen áldozatok. Megpróbálják bevonni Hannah ügyébe a dolgot, és igazságot szolgáltatni, hogy több nő ne kerülhessen ebbe a helyzetbe.
Minden szereplő, aki az első évadban volt, megváltozott. Ez várható volt, sőt csalódott lennék, ha nem így történt volna. Akik régen barátok voltak, már nem azok, sokan próbálnak segíteni Hannah szüleinek, vannak, akik egyszerűen csak nem akarnak foglalkozni a dologgal, de mindannyian megváltoztak. Nos, talán kivéve Bryce-t, aki még mindig azt hiszi, ő legmenőbb az egész iskolában.
A sorozat most már nem csak az öngyilkosságról szól, egy ponton szóba került az erőszak is, ami szintén egy fontos téma, és beszélni kell róla. Valamint sajnos az iskolai bántalmazások sem szűntek meg. Ezt kicsit nehéz egyszerre feldolgozni, úgyhogy gyengébb idegzetűeknek nem egyben javaslom a megnézést, főleg, hogy nem finomkodnak, elég nyersen mutatnak be mindent.
Érzelmileg nem annyira megterhelő minden egyes rész, mint az első évadban, viszont az utolsó két rész keményet üt. Valószínűleg nem sok köze lesz majd a harmadik évadnak Hannah-hoz, de nagyon várom. Mert ahogy elhangzik: „Minden hat mindenre.” Szóval egy öngyilkosságtól indultunk, de annyi mindenhez jutottunk el. Persze hiányozni fog Hannah, de úgy érzem, az ő szála már lezárult.
Nagyon tetszett, ahogy végre megkaptuk a teljes sztorit, bár az idővonalat magunknak kell összerakni. Az utolsó részen meg természetesen sírtam. Szóval ahhoz képest, hogy nem vártam, még jobban is tetszett ez az évad, mint az első. Én nagyon ajánlom, borzasztóan tanulságos.