Most olvastam el
életem valószínűleg legrosszabb könyvét, és nem tudom, hogy sírjak vagy inkább
ugorjak ki az ablakon, esetleg bőgve vessem magam a mélybe. Előre leszögezném,
hogy nem célom senkit megbántani ezzel a bejegyzéssel, csak elmondom a
véleményem. Figyelem, spoileres lehet!
A fülszöveg. A jó és a gonosz küzdelme örök téma az irodalomban, mégis
kimeríthetetlen. Aurora White könyvében megelevenednek a félelmek, keverednek a
mese, a krimi, a sci-fi és a horror elemei, hogy még színesebbé tegye
történetét a szerző. Azonosulhatunk a szereplőkkel, és végig kísérhetjük egy
olyan világ eseményeit, amely akár saját életünk is lehet. A szereplők itt
élnek köztünk, mert ahogyan a szerző írja könyvében:
„Minden századik évben megjelenik az ördög
és az angyal a Földön. Születik egy tökéletesen jó, hibák nélküli ember és egy
velejéig gonosz, aki semmiféle jó tulajdonsággal sem rendelkezik. Ezek ketten
sokszor életük végéig nem tudnak egymásról, de előfordul, hogy a véletlen egymás
mellé sodorja őket; olyankor feszültséggel telik meg a levegő…”
Az alaptörténet. Teljesen klisés volt.
Noha rengetegszer előjön a jó és a gonosz harca, ezt jól is meg lehet írni egy
érdekes történetben, ahol elfeledkezünk arról, hogy egy abszolút sablon az
egész, most nem ez történt. Semmi új gondolat nem volt benne, még csak
tanulsága sem volt.
A cselekmény. Ha el kellene mondanom,
mi történt pontosan, bajban lennék. Mert az egy dolog, hogy én sem értettem
teljesen, mi történik és miért, de szerintem maga a szerző sem. Csak úgy ugrál
a helyek és a szereplők között, a logikát hírből sem ismeri, és legtöbbször
fogalmam sem volt róla, hogy kapcsolódnak egymáshoz a jelenetek. A végén meg a
jó és a rossz „harca” még viccnek is rossz.
A stílus. Ugrál az E/1 és az E/3
között, ami még egészen világos volt (még ha nem is értettem az okát), mert az
angyal/tündér/vagymi szemszögét egyes számban, a többit harmadikban írta, de
néha még akkor is tudtuk, mi történik, amikor az angyal-tündér izé aludt,
haldokolt, elájult. Néha az ő fején keresztül beleláttunk mások gondolataiba,
habár nem írták, hogy valami különleges képessége lenne, de bizonyára
mentalista volt a csaj. Ha volt is szerkesztő – bár szerintem csak a látszat
miatt írták oda, hogy szerkesztették –, akkor nagyon nem figyelt oda a munkájára,
tele van helyesírási hibákkal, értelmetlen, helytelen mondatokkal. Leírás alig
van, vagy ha mégis, teljesen lényegtelen részleteket tudunk meg, mint mondjuk a
szoba berendezése az utolsó szögig vagy a tulipánok fajtái a kertben. A műfaj
elvileg horror, de az egyetlen horror ebben, ahogy az meg van írva (a gondolat
az egyik ismerősömtől származik, de teljesen egyetértek vele).
A karakterek. A probléma már ott
kezdődik, hogy ki sincsenek dolgozva, nemhogy rendesen, de semennyire sem.
Richárd és Jenő, a szuper nyomozópáros egy jóshoz megy, hogy megtudja, mi
történt az eltűnt lánnyal. Komolyan? Teljesen felesleges kérdéseket tesznek
fel, miközben a lényeget figyelmen kívül hagyják. Minden további nélkül bármit
elhisznek bárkiről, ezen pedig már csak röhögni tudtam:
„- Lehet, hogy UFO-k rabolták el? – mélázott
félig komolyan, félig viccesen.
- Lehetséges.”
Legalább olyan
valószínű, minthogy a „verdesések” vitték el szerencsétlen lányt.
A két főszereplő
(?) lányról alig tudok valamit elmondani. Az egyiknek szárnyai vannak és
folyton sír, a másikat meg elrabolták az árnyak, és amikor visszakerült, három
évvel idősebb lett és fekete lett a haja (fontos részlet!).
A szülőket meg
nem hívhatnám épp ideális példának. Nem az a furcsa, hogy elvileg szeretik a
gyereküket, de ostorral meg szíjjal verik, puszta jóságból, hanem amikor
megtudják, hogy eltűnt a lányuk, az anyuka ezt mondja:
„Remélem a nyomozók kiderítik, mi történik
itt. Már nagy szükségem lenne a segítségre a konyhában, nem győzöm pucolni ezt
a rengeteg zöldséget egyedül.”
Amikor pedig
felvetődik a gondolat, hogy esetleg elrabolhatták őt:
„- Szerinted mennyi pénzt követelnének érte?
- Nem tudom, remélem nem túl sokat,
valamennyit össze tudnánk szedni…”
Inkább már nem
is kommentálom.
Mindenki
szerelembe esik körülbelül öt másodperc alatt – Jenő az összes nőnemű lénybe –,
a legtöbb karakter pedig elkövet olyan dolgot, ami egyáltalán nem logikus.
Például Gazsi, a bűnbanda vezére azon aggódik, hogy a lány még nem nagykorú,
ezért nem hálhat vele (de szépen fejeztem ki magam).
Senkinek nincs
vezetékneve.
Tér és idő. A „regény” folyamán nem
tudjuk, mikor mennyi idő telik el, két perc, fél óra, három hét, nincs leírva.
Ahogy azt sem tudjuk, hol vagyunk, egyszer az apuka éppen a lovakat trágyázza
ki a kertben, aztán a rendőrök beautóznak a belvárosi ékszerüzlethez. Most
akkor falu vagy város?
Az egyetlen jó
dolog volt ebben a könyvben, hogy előtte már megfordult pár molynál, akik
kommentárjaikkal színesítették az oldalakat, és ezeken néha annyit röhögtem.
Nem, nem fogom ezeket megosztani, csak a kiváltságosak olvashatják el. Ezen
kívül viszont folyamatosan éreztem, ahogy olvad le az agyam, örülök, hogy most
tudok még értelmes mondatokat összerakni.
Ajánlani? A Sátánnak a pokolba, remek
kínzóeszköz lehetne.
Kedvenc karakter: az egér
Ami legjobban tetszett: a molyok
megjegyzései a könyvben
Ami nem tetszett: az egész
Értékelés: 0,5/5
Kiadó: Holnap Magazin
Oldalszám: 120 oldal
