Anthony Ryan: A tűzkirálynő (Hollóárnyék 3.)


Utoljára találkozunk Vaelinnel és az Egységes Királyság többi szereplőjével. A Hollóárnyék-trilógia befejező kötetét mutatjuk be nektek egy háromállomásos turné keretében. Most megtudhatjátok, mi lesz a sorsa azon szereplőknek, akiket már fiatalkorukban megszerettünk. A Fumax kiadó jóvoltából pedig meg is nyerhetitek A tűzkirálynő egy példányát.

Kiadó: Fumax
Oldalszám: 762 oldal
Fordító: Matolcsy Kálmán

„A Szövetséges ősidők óta köztünk jár és építi birodalmát. Nem egy embert kell legyőznünk. Hanem egy legendát.”
A mindig harcra kész Lyrna királynőnek Alltor véres ostroma után össze kell gyűjtenie csapatait, hogy visszafoglalja a fővárost a volári megszállóktól, és kivívja az Egységes Királyság függetlenségét. Céljai érdekében kénytelen a Hetedik Renddel szövetkezni: olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek szörnyű ereje a Sötétség rémisztő hatalmától ered.
Vaelin Al Sorna ismét a legfőbb hadúr szerepében találja magát, és felismeri, hogy csak a voláriak titokzatos Szövetségesének leleplezésével fordíthatja meg a háború menetét. Ehhez pedig mélyen be kell hatolnia a jégpáncélba zárt északi földekre, hogy rátaláljon valakire, akit szinte lehetetlen legyőzni, hiszen halhatatlan. Ráadásul mindezt immár a vér énekének segédlete nélkül, amely baljósan hallgat…
„Ryan mindent hoz,ami csak jó a fantasyben: sötét történet, ősi mágia, kegyetlen összeesküvések, kérdéses hűség és vér. Patakokban.” – Publishers Weekly

Julie Cross: Förgeteg


Melyikőtök szeretne időutazó lenni? Vállalnátok a veszélyeit is ennek a tulajdonságnak?
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Julie Cross: Tempest - Förgeteg című regénye, mely az azonos című sorozat első része. A Blogturné Klub öt bloggere bevállalta a cseppet sem veszélytelen időutazás feltérképezésének rizikóját, hogy aztán elmesélhessék Nektek, érdemes-e belevágni a kalandba. Természetesen a turné végén három könyv is gazdára talál, a játék helyes megfejtői között.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Lakatos Anna

2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.
Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.
Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt.


Filmes sarok: Amerika Kapitány – Polgárháború

Szóval ebben a pillanatban jöttem ki a moziból (valójában vagy egy órája), és filmeknél szeretem leírni az első benyomást, mert néha nem ragad meg úgy, mint egy könyv, főleg akciófilm esetében. Lehet, hogy később átgondolva már néha módosítanám néhány soromat vagy írnék még hozzá, de mindig próbálom az első élményt leírni.
És erősen valószínű, hogy túlzok, sőt, később nem biztos, hogy ezt kijelenteném, de ebben a pillanatban le merem írni, hogy az Amerika Kapitány – Polgárháború a legjobb Disney-Marvel film a Marvel filmes univerzumban. Szerintem.
Nagyon vártam ezt a filmet, főleg azért, mert szeretek rá úgy gondolni, hogy ez egy Bosszúállók 2,5, és nagyjából az is volt. Nagyon szeretem a Marvelben, ahogy építi az univerzumot. Az elején még csak apró utalásokkal, ahogy Tony a Kapitány pajzsával támasztott alá valamit, vagy amikor Selvig mellékesen megemlítette, hogy ismert egy pasit, akit gammasugárzás ért. Mostanra azért ezek nem csak utalások lettek, hanem beszélnek Hulkról, folyamatosan emlegetik, mi történt New Yorkban vagy Sokoviában. Ők most már egy csapat, és ez adja az egész dinamikáját. Ennek a filmnek legalábbis. Mert most azt szenvedik meg, amit korábban elkövettek. Lehet, hogy megmentették a várost vagy az egész világot, de közben még mindig rengeteg ember halt meg. Nyilván ez nem a Bosszúállók hibája, mint ahogy egy bomba robbanásakor is meghalnak az emberek, mégsem hibáztatjuk a rendőröket, hogy miért nem akadályozták meg, amit nem tudtak volna.
Szóval a Bosszúállókat felügyelni akarják, mert az nem lehet, hogy egy szupercsapat a kormány ellenőrzése nélkül csak úgy szabadon mászkáljon. A csapat egyik fele egyetért ezzel, élükön Tony Starkkal, a másik fele Amerika Kapitány vezetésével tiltakozik. Ebből lesz aztán a nagy zúzás a tagok között.

Nagyon sok karakterdráma volt ebben a filmben, és mivel ezeket az embereket már több film óta ismerjük, hihető volt, amikor szembe fordultak egymással (látod, kedves Zack Snyder, itt basztad el). Jó indokot adtak nekik, és egy percig se gondoltam azt, hogy „ez de béna” vagy „menjünk már haza”. Na jó, legalábbis akkor nem, amikor dráma volt.
Ez nem az a megszokott „jön egy gonosz, jaj mi lesz, le kell győzni” cselekményen alapult, és annyira, de annyira jót tett neki. Persze itt is volt egy gonosz, de azt bírtam benne, hogy nem igazán volt gonosz. Számomra. Értettem a motivációit, és az ő szemszögéből nézve igaza is volt, szóval nem tudtam utálni. Igazából szerettem. Ez Daniel Brühl érdeme is, aki mindenkit leszínészkedett a picsába. Na jó, Martil Freeman is nagyon jó volt abban az összesen öt percében. Meg Paul Bettany is. Oké, szóval színészileg senkivel sem volt bajom, de őket muszáj kiemelnem. Szóval ott tartottam, hogy Zemo, aki a főgonosz volt, de nem ezen volt a hangsúly. Pedig ő egy igen erős gonosz a többiekhez képest. És én imádtam ezt.
Meg a film hangulatát. Mert számomra ez volt a zseniális. Persze, sok poén volt, és volt, amit elhülyéskedtek, de még így is olyan komoly, sötét hangulata volt, főleg a film második felének, hogy úristen! Az elején még kicsit döcögős, bele kellett rázódni, de a végére a forgatókönyvíró összeszedte magát, és olyan finálét csinált nekünk, hogy én majdnem sírva fakadtam. Úgy sikerült felépíteni a sztorit, hogy az utolsó akciójelenet egyben dráma is, és igencsak megviselt. Lekapcsolták a gonoszt, de ezzel nem oldódott meg semmi. Egyszer sem fordult még elő, hogy Marvel film után úgy jöttem volna ki a moziból, hogy arra gondoltam: én most hazamegyek, és beülök egy sarokba. Eddig mindig valami pozitív kicsengése volt, és feldobódtam. Most attól dobódtam fel, hogy végre egy újabb Marvel, de közben meg szívesen nekiállnék sírni, mert a filmvégi hangulat úgy rám telepedett. És ezért imádom nagyon a Polgárháborút.

Tök jó volt az is, hogy a sok karakter ellenére ez még mindig megmaradt egy Amerika Kapitány filmnek. Egyértelműen Steve volt a főszereplő, és most sikerült őt közelebb hozni hozzám. Eddig nem igazán kedveltem, túl jó volt nekem, túl régimódi, és most értettem meg a karakterét, hogy milyen nehéz neki ebben a világban, és hiába vannak ott a Bosszúállók, attól még nehéz neki beleszokni a XXI. századba.
Tony Stark most egy kevésbé vicces figuráját hozta. Oké, még mindig elég sok poént elsüt, és még mindig megvan az mindenből viccet csinálok stílusa, de ahogy haladunk előre, egyre inkább a háttérbe veszik, és erre volt most szükség. Egy új oldalát láttuk, megmutatta a sebezhetőségét, és nagyon érdekes volt.
Amire iszonyúan kíváncsi voltam, és sajnáltam, hogy ilyen keveset szerepelt (még többet kérek belőle), az Vision és Scarlet Witch szála. Nagyon fura volt Visiont embernek látni. Nem csak normális ruhákban, bár ez is lesokkolt az elején, hanem hogy android létére sokszor úgy próbál tenni, mintha ő is ember lenne. Először Sheldon Cooperre emlékeztetett. Viszont szerettem a racionális felét, ő úgy választott oldalt, hogy kiszámolta, mi lehet a legjobb. Aztán meg a két fél valahogy kiegyensúlyozta egymást, de ebből nagyon-nagyon keveset kaptunk. Wanda meg egy kislány, aki fél. A kettejük jelenetei nagyon jók voltak. Azt már előre tudtam, hogy ő a képregényben egy pár lesznek, de nem tudtam, a filmekbe ezt mennyire fogják belevinni. Nagyon sokáig képtelen voltam megérteni, hogyan lehetséges ez, mivel Vision egy android, és a párkapcsolat jó esetben szerelmen alapul, ami meg egy érzelem, és az androidok nem éreznek. Aztán győzött a kíváncsiságom, és látni akartam. Annyira jók voltak, olyan hihetetlenül jó volt köztük a kémia, hogy mostanra abszolút shippelem őket.
Sam, avagy Sólyom is egész sok szerepet kapott, végre őt is megismertük rendesen, és őt is bírom. Natasha csak a megszokott Natashát hozta, akit még mindig szeretek. A Fekete Párduc nem okozott nagy meglepetéseket, leginkább a teljesen oké-t mondanám rá. A többiek meg nagyjából csak a háttérben mozogtak.

Igen, igen, mindenki a Pókemberre kíváncsi. Ember… inkább fiú. Szóval én imádtam. Alig volt szerepe, és tény, hogy nagyon fiatal, de ő hozta a humort a jelenetbe, ami működött. (Na jó, azért a Star Wars említésnél a fejemre csaptam.) Nem vártam még egy Pókember filmet sem, és egyet sem láttam moziban, de erre tuti elmegyek. A Hangya is cameózott, ő volt a másik vicces karakter, és ő is baromira jól hozta azt, amit kellett neki.
Az akcióval sem volt bajom. Nagyrészt. Volt egy jelenet, amit igazán kivehettek volna, már csak azért is, mert nem hittem el, és tényleg… na nemár! De az a repülőteres jelenet az valami zseniális volt. Ezen a ponton jelentem ki, hogy kéne a harc koreográfusnak is egy Oscar kategória, mert nem igaz, hogy ezt nem díjazzák valamivel. És ahogy Párduc mozgott…! Igen, volt néhány beállított jelenet, amikor Deadpool megszólalt a fejemben, de akkor is!
Persze a Polgárháború sem tökéletes. A film első fele közel sem annyira jó, mint a második, az egyik akciójelenetet lecseréltem volna egy kis karakterdrámára. Előfordult, hogy felnyögtem, „na nemár”, mert ilyen nincs, még egy Marvel filmben sem. De én így is szerettem. Még így is sokkal több volt benne a dráma, mint bármelyik másik Marvelben (mármint a Disney-Marvelben, az X-menekben van rendesen), és ez iszonyú jót tett neki.
Annyira szerettem, hogy nem feldobódva, hanem nyomasztó érzéssel jöttem ki róla. Csak így tovább, srácok, jó úton haladtok!

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi


Becky Albertalli bemutatkozó regényével bebizonyítja, hogy egy ifjúsági regény akkor is lehet menő, ha nincs benne világpusztulás, mágia avagy vámpírok, mindössze egy ellenállhatatlanul jópofa srác, no meg sok-sok oreo.

Kiadó: Libri
Oldalszám: 324 oldal
Fordító: Weisz Böbe

Sokak szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.


Filmes sarok: Hurok

A Filmbarátoktól hallottam erről a filmről (ezúton is köszi srácok) még valamikor tavaly október környékén, és már csak azért is meg akartam nézni, mert végre egy jónak ígérkező magyar film. Aztán ahogy közeledett a premier dátuma, annál többet tudtam meg róla, és egyre jobban érdekelt. Végre egy magyar sci-fi, nem vagyok otthon a magyar filmekben, de lehetséges, hogy ez az első normális (az Űrgammákat meg a Pirx kapitányt ne számítsuk ide)? Azt kell, hogy mondjam, ez az első magyar film, amire vártam, hogy jöjjön már, és azért elég sokat elmond a hazai filmiparról, hogy eddig egyetlen olyan hazai mű sem volt, ami így érdekelt volna. Na jó, a Saul fia, de az már vagy fél éve kinn volt, mire eljutottam rá, és őszintén, arra már csak a témája miatt sem lelkesedtem annyira, annak ellenére, hogy nagyon jó volt. Szóval jól rá voltam izgulva a Hurokra, és most végre el is jutottam, és úristen!
Kezdjük a legdurvábbal, magával a történettel. Az egész egy értem-nem értem cikluson alapul. Van az eleje, amit még teljesen lehet érteni, és amikor jön az első hurok, akkor persze minden zavaros lesz, de ahogy körbeér, úgy minden összeáll, és azt hiszem, hogy most megvan, de aztán megint jön egy csavar, ami megkavarja az egészet. Szóval amikor már azt hittem, hogy értem, akkor rá kellett jönnöm, hogy mégsem. Az az egészben a bonyolult, hogy nem is igazán hurok az egész, de mégis. Legalább a második huroknál tudom, hogy minek kéne történnie, de mégsem az történik, és van, amikor meg mégis. Nagyon nehéz ezt elmondani, igazából látni kell, hogy értse az ember, de nem elég egyszer. Nos én jelenleg az első nézésen vagyok túl, és biztos, hogy nem az utolsón, mert sok dolog van, amit még nem tudtam helyrerakni. Meg aztán volt olyan jó, hogy ne csak egyszer akarjam megnézni.

Tehát a történet arról szól, hogy Ádám megtudja, hogy Anna, a barátnője terhes lett, ami nem éppen a legjobb időpont, mert most készülnek a nagy dobásra. Illegális gyógyszercsempészettel foglalkoznak, de be akarják fejezni a melót, és ezzel az utolsó szállítmánnyal meg akarnak lépni, és eltűnni Dezső, a megbízójuk szeme elől. Ám ahogy Ádám lelépne a csomaggal, az események furcsa fordulatot vesznek, majd rájön, hogy vannak dolgok, amik már megtörténtek.
A film már csak azért is kétszer nézős, mert imádtam. Meg azért is, mert néha nem csak a történetbe lehet belekavarodni, hanem abba is, hogy Ádám most hol is van, melyik hurokban és mennyit tud. Ahogy hallgattam a Filmbarátokat, a stáb is ugyanezzel a problémával küzdött a forgatás során, és ez többször is eszembe jutott.

A színészek nagyon jók voltak. Mindegyikük nagyjából eléggé ismeretlen volt számomra, mert ennyire nem vagyok képben a hazai színészekkel, hacsak nem nagyon közismertek, de tényleg nem tudok rájuk rosszat mondani. A fényképezés gyönyörű. Ami néha – de inkább csak a film elején – kizökkentett, hogy próbáltam megállapítani, ez most hol is van, és vajon jártam-e már itt. De mivel folyton ugyanaz a két-három helyszín cserélődött, hamar elvesztettem az érdeklődésem ez iránt. Bár mintha néhány út ismerős lett volna. A zenére totál nem emlékszem, de egy hangot nem tudnék felidézni. Ez meg azért van, mert annyira lekötött a sztori.
A film vége meg akkorát ütött, hogy még most, körülbelül három órával később sem térek magamhoz. A lezáráshoz közeledve már sejtettem, hogy ez valami durva lesz, és az utolsó jeleneteknél nagyon féltem, mi fog ebből kikerekedni, rendesen káromkodtam is magamban, de a legutolsó jelenetnél éreztem, mi fog jönni, és amikor tényleg jött, hangosan kiszaladt egy baszdmeg. Aztán meg az jutott eszembe, hogy akkor most még egyszer indítsuk már el, mert ez így most nem teljesen oké.
Szóval mindenképpen meg fogom még egyszer legalább nézni a közeljövőben. Nem tökéletes, vannak hibái, leginkább azzal vannak problémáim, hogy milyen könnyedén mozognak a szereplők durvább sérülések után (nekem senki ne futkározzon így miután lábon szúrták), de ezt leszámítva imádtam. Tény, hogy nem láttam sok magyar filmet, ebben a kategóriában meg egyet sem, és az is tény, hogy imádom a mindfuck filmeket, ez meg aztán jó nagy mindfuck volt (hogy ezzel a szép magyar kifejezéssel éljek), de a legjobb magyar filmek között van nálam. Gratulálok Madarász Istinek, most már látni akarom a többi filmjét is. Ezt meg nézze meg mindenki!