Julie Cross: Förgeteg


Melyikőtök szeretne időutazó lenni? Vállalnátok a veszélyeit is ennek a tulajdonságnak?
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Julie Cross: Tempest - Förgeteg című regénye, mely az azonos című sorozat első része. A Blogturné Klub öt bloggere bevállalta a cseppet sem veszélytelen időutazás feltérképezésének rizikóját, hogy aztán elmesélhessék Nektek, érdemes-e belevágni a kalandba. Természetesen a turné végén három könyv is gazdára talál, a játék helyes megfejtői között.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424 oldal
Fordító: Lakatos Anna

2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.
Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.
Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt.



Imádom az időutazós történeteket, úgyhogy erre is ráugrottam, mint kisgyerek a karácsonyi ajándékra, és elég érdekes volt. Kezdjük ott, hogy hiába tizenkilenc éves a srác, mégis annyira YA stílusú az egész, hogy ez rányomja az egészre a bélyeget, és baromi idegesítő volt ezért helyenként.
Van az Időutazó felesége című könyv, ami romantikus, és erre épül, és emellett a férfi főszereplő ugrál az időben. Ebben meg a főszerelő srác tud időutazni, és még nem mellékesen van egy barátnője is, ami itt elég fontos tényező. Értem én, hogy a motiváció fontos, és ebben az esetben Holly, Jackson barátnője volt a motiváció, de azért ha azt hirdeti nekem a könyv, hogy ez egy időutazós történet, ne a szerelmi szál legyen a fő benne.
Jackson egy aranyos srác, az eszét rosszfiús stílusa mögé rejti, de aztán találkozik Hollyval, aki meglágyítja a szívét. Egy ugrás alkalmával két évvel korábbi idősíkban köt ki, és nem tud visszatérni a saját jelenébe, úgyhogy ott kell elboldogulnia. Ez így alapnak nem is volt rossz, de aztán megint Hollyval volt elfoglalva, ahelyett, hogy az őt üldöző emberek miatt aggódott volna, és akkor itt már felvontam a szemöldököm, hogy hol vannak itt a prioritások?! Jacksont és Adamet mondjuk elég bírtam, egy tök jó csapatot alkotnak, ráadásul zsenik is mindketten, és Hollytól sem kaptam agyérgörcsöt, de főleg a vége felé néha megütöttem volna. Ezen kívül amúgy normális női főszereplő volt.

A stílus nagyon YA volt, mondjuk legalább haladni lehetett vele, meg eléggé izgalmas volt hozzá, hogy ne akarjam letenni, úgyhogy gyakorlatilag egyben nyomtam le az egészet egy fél nap alatt (nem volt hosszú), de úgy érzem, az írónő annyi csavart akart beletenni, hogy a végén túlbonyolította, és azt sem tartom kizártnak, hogy a végén már ő sem értette, mi a helyzet. Most akkor ez ki, meg az ki, és ki a jó, és ki a rossz, és hogy is van az egész időutazásos dolog? A végére nagyon megkeveredtem, és jó lett volna, ha valaki kivezet ebből a zűrzavarból, de persze az egész csak még bonyolultabb lett, és egy kedves kis függővéggel (nem vészes amúgy) hagyott magunkra ebben a káoszban. Voltak benne, főleg az elején jól kidolgozott dolgok, de aztán egyre jobban belemászott, és logikai bakikat halmozott fel, meg olyan dolgokat, aminek nincs értelme. És nem kizárt, hogy ezt majd valahogy ki fogja bogozni, és mindent megmagyaráz, de ez így most kicsit sok.
Zavart, hogy túlságosan a szerelmi szálra helyezte a hangsúlyt az időutazás helyett, holott engem az utóbbi érdekelt volna jobban, nem bánom én, ha romantikus, de azért ha már egy sci-fiben vagyunk, az legyen tényleg sci-fi, ne csak valami blabla az időről, aztán térjünk vissza a csajra, aki igazán fontos.
Igazából én csalódtam a könyvben. Nem mondanám, hogy rossz volt, mert élveztem, és érdekel a folytatás, meg az időutazás is a kedvenceim között van, akármennyire is legyen romantikus a történet, de többet vártam. Remélem, a folytatásban azért jobban ráfekszik erre a dologra.


Kedvenc karakter: Jackson
Ami legjobban tetszett: az időutazás
Ami nem tetszett: a szerelmi szál
Értékelés: 3,5/5

Nyereményjáték

Az időutazás ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját, nem kevés mozifilmet is láthattunk már a témában. A feladatotok annyi, hogy a mellékelt kép alapján azonosítsátok be a filmet, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk küldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!



a Rafflecopter giveaway


A turné további állomásai:
05/13 CBooks
05/15 Bibliotheca Fummie
05/17 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése