*fangirl mód on*
Akkor ismertem
meg a Filmbarátokat, amikor még nagy Szirmai-fan voltam (hú de rég is volt az,
ebből már szerencsére kinőttem), és részt vett az egyik adásban, egészen
pontosan a tizenötödikben. Az volt az első adás, amit hallottam, és sokáig az
utolsó. Akkor még nem hallottam arról, hogy mi az a podcast, és totál nem
értettem, hogy lehet végighallgatni egy kétórás adást, és mit lehetne közben
csinálni. Szóval igazából csak új volt nekem ez a műfaj, nem jöttem rá, hogy
mennyi mindenhez jó. Aztán Night annyit hallgatta, és annyit emlegette őket,
hogy 2014 nyarán kénytelen voltam én is belevágni. Na nem mintha ez olyan
megerőltető lett volna. Akkoriban végeztem a suliban és még nem volt munkám,
rengeteget unatkoztam otthon meg főztem-sütöttem mindenfélét a konyhában, és
rájöttem, hogy tök jó hallgatni a srácokat krumplipucoláshoz, tésztagyúráshoz
meg ilyenek. Először csak random választottam valamelyik évi Oscaros
beszélgetést, aztán észrevettem, hogy ez így nem lesz jó, mert folyton
visszautalnak más adásokra. Úgyhogy elkezdtem az első adástól. Nagyon vicces
volt, amikor Blacksheep és Sorter minden ötödik percben megszakadt, Freddy meg
vicceket olvasott. Szóval nem volt egyszerű a kezdés. De hamar beleszerettem
abba, ahogy a filmekről beszélnek. Mostanra már annyira összeszokottak lettek
ők négyen (Blackheep, Freddy, Gergő, Zoly), hogy nem is tudnám máshogy
elképzelni a műsort.
A két év alatt,
mióta őket hallgatom, nagyon sok kellemes élményt köszönhetek nekik. Nem
egyszer dobták fel a napjaimat, és olyan is előfordult, hogy ha rossz kedvem
volt, csak benyomtam valamelyik adást, és máris jobb lett. Rengeteg unalmas
órát dobtak fel, és tudom, hogy ha házimunka vár rám, mindig számíthatok rájuk.
Oké, ez most nagyon nyálasra sikeredett.
Szóval
közeledett a 100. adás, és meg lett hirdetve az élő Filmbarátok felvétel, én
meg először el sem akartam hinni, mert persze mikor máskor kell ezt
bejelenteni, mint április elsején. Az adások jó hangulata miatt kicsit úgy
érzem, én is közéjük tartozok, úgyhogy nagyon szerettem volna őket élőben is
látni egyszer. Ez pedig végre megvalósult. Kénytelen leszek majd ezt a részt
ötvenszer visszahallgatni, már csak azért is, mert az elején egy csomó mindent
fel sem fogtam, az agyamra ráborult a fangirl köd, és nem tudtam túllépni azon,
hogy én most őket tényleg igaziból, élőben látom és hallom. Oké, furán hangzik,
de kétszer hallgattam végig az összes adásukat az első résztől kezdve. A
legtöbbet meg még többször, esélyes, hogy 1-2-t akár tízszer is (például az I.
Filmbarátok Zárthelyit). Jó, ez még furábban hangzott, főleg ha majd
visszahallgatjátok a 100.-at, ahol Freddy elmondja, hogy összesen mennyi idő
ez. Tehát vannak olyan mondatok, amiket fejből tudok idézni, és szerintem a
srácok sem emlékeznek rá, hogy ők ilyet mondtak. Azt hiszem, ideje lenne új
podcast után néznem (bár a Vox rádióba már belekezdtem). Mielőtt még teljesen
hülyének néznétek (ezzel már elkéstem), elmondom, hogy éltem meg a 100. adást.
Amúgy is
terveztem tortát sütni, de amikor legutóbb mondták a srácok, hogy várják,
felbátorodtam, úgyhogy sütöttem nekik egy tortát. Örültek neki, bár a jelenlegi
információim szerint nem tudom, hogy ehető lett-e, eddig még senki nem
panaszkodott rá, pedig ezt a fajta tortát már többször megsütöttem. Az elmúlt
egy hétben pedig kétszer is álmodtam velük, annyira vártam már. Nem tudok
csendben elaludni, mindig kell valami zaj, néha zenét hallgatok, mostanában meg
Filmbarátokat, arra nem kell figyelnem, mert már úgyis ismerem. Persze, hogy ez
belekúszott az álmaimba. Szóval az egész péntekem abból állt, hogy annyira
izgultam, hogy majd kidobtam a taccsot, meg idegeskedtem, hogy nem leszek kész
a munkával és nem érek oda időben. De kész lettem és odaértem.
Beültünk a
terembe, a negyedik sor közepét sikerült kifogunk, tök jól jártunk, oké, az
első sor lett volna a legjobb, de ez is épp elég közel volt. Pont a megfelelő
helyen, azt kell mondjam. Elkezdődött a műsor, és először csak kint kezdtek el
beszélni, kiröhögtek minket, hogy milyen bénák vagyunk, hát csak audio, hogy is
gondolhattuk, hogy megjelennek. Aztán bejöttek, és kellett egy perc, mire
felfogtam, hogy itt vannak. Az elején Freddy elmondott pár infót, például, hogy
hány óra az összes adás hossza. Mondta, hogy van három ember, akit ki szeretne
emelni, és Night már akkor mondta, hogy én leszek az egyik, én meg csak
leintettem, hogy dehogy. És mikor elértünk a harmadik emberhez, és Freddy
mondta, hogy mindig lelkesen visszajelez, és ő csinálta az ivójátékot is,
fogtam a fejem, hogy „ez nem lehet igaz, tényleg én vagyok”. Szóval erre kaptam
ajándékba egy X-menes táskát (Köszi!). Majd volt Nép Akarata sorsolás, ami úgy
történt, hogy Gergő háttal állva bedobott a közönségbe egy plüss Angry Birdöt,
és hát egyenesen az én ölembe esett volna, ha nem kapom el. 1200 szám közül az
1199.-et választottam, ami a Kincsvadászok.
Jöhetett a három
villámkérdés, majd a filmek. Oké, aki nem volt ott, de nem szeretné tudni,
milyen filmekről volt szó az adásban, az tekerjen le a következő bekezdésig. A Rendes fickók volt az első, amiről kb
egy hete azt se tudtam, hogy létezik, de aztán bejött, és hirtelen mindenki
áradozni kezdett róla, engem meg érdekelt, hogy mi is ez, szóval a kedv már
megvolt hozzá, a fiúk meg még inkább meghozták, be fogom iktatni a
közeljövőben. A Warcraftot még a
héten meg akartam nézni, eleve érdekelt, mert Ragnar van benne a Vikingsből, és
iszonyú régen játszottam valamelyik résszel az első háromból, csak nem jutottam el rá sajnos, de Blacksheep
ellenérvei sem tántoríthatnak el, meg fogom nézni. Az Ember a Holdonra számítottam. Freddy és Blacksheep folyton
emlegette, hogy majd egyszer megbeszélik, és amikor volt rá utalás, hogy ebben
az adásban valami régebbi film lesz, egyből beugrott. Ami nagy meglepetésként ért,
az a New Kids Nitro volt. Erre aztán
soha a büdös életben nem gondoltam volna. Én egy képkockát sem láttam a
Turboból sem, és erre büszke vagyok, de meg kellett néznünk a Nitro trailerét,
és állítom, hogy nincs az az alkoholmennyiség amiért én hajlandó lennék ezt
megnézni. Viszont volt egy bejátszott jelenet (ami gusztustalanul undorítóan
szutyok mocsok volt, és cseppet sem vicces), na az azért volt élmény, mert
Gergő fején röhögtem végig (bocsi), és kár, hogy arról egy kép sem készült. A
végén pedig a Nép Akarata került sorra, vagyis az AZ. Ez volt az egyetlen film, amit láttam az ötből (illetve azt
hiszem, az Ember a Holdont is láttam még valamikor nagyon-nagyon régen, de nem
emlékszem már szinte semmire abból), és félős létemre kerülöm a horrort, de ezt
most megnéztem csak azért, hogy legalább ehhez hozzá tudjak szagolni. Tökre
egyetértettem Gergővel, ami azért nem meglepő, mert általában vele szokott
egyezni a véleményem, sőt, az évek alatt azt vettem észre, hogy leginkább
Gergővel szokott egyezni az ízlésem. Biztos azért, mert ő is úgy tud néha
fanboykodni, ahogy én fangirlködni, és ezt imádom hallgatni. Persze azt is,
amikor valamit lehúz, olyan ízesen káromkodni már majdnem művészet.
A filmes
kibeszélők pont úgy zajlottak, ahogy általában, csak Blacksheep átvezetőit
hiányoltam, de kárpótoltak a rémes szóviccei. A hangulat fantasztikus volt, le
se lehetett vakarni a vigyort az arcomról, csodálkozom is, hogy nem fáradtam el
a három órás folyamatos bazsalygásban. A srácok között most is megvolt a szokásos
kémia (még Zoly Drive-oltását is megtapsoltuk), szóval alapvetően majdnem olyan
volt, mint egy sima adás. Csakhogy ez sokkal jobb volt. Volt két játék is, az
elsőben képkockák alapján kellett kitalálni a filmet, a másodikban három
rátermett ember mérkőzhetett meg Gergővel. Ezúton szeretném leírni, hogy tudtam
egy kérdésre a választ, amire Gergő nem. És tessék megnézni az Igazából
szerelem c. filmet, mert nem rossz!
Ami nagyon
tetszett ebben, már azon túl, hogy tényleg élőben hallhattam őket (és ezt nem tudom
hányadszorra írom le), hogy itt azonnali volt a visszacsatolás. Elő szokott
fordulni, hogy visszabeszélek a telefonnak, amikor valamivel nem értek egyet
(és aztán jól nem írom meg kommentben), most viszont tényleg bele tudtam
szólni, bár most meg nem nagyon volt mihez.
A harmadik óra
végére még maradt pár ajándék, amit szétosztogattak, a végére maradt egy X-men
pulcsi, Freddy pedig rákérdezett, mi volt az első Nép Akarata film, amit
kisorsoltak, és engem választott, pedig szerintem nem is én raktam fel
leggyorsabban a kezem. De ügyesen megmondtam, hogy a District 9, úgyhogy enyém
lett a pulcsi (ami pihepuha, és jó meleg, és ősszel csak ezt fogom hordani).
Az esemény
végeztével mindenki megrohamozta a srácokat, sikerült előre törnöm a tortámmal,
amit át is adtam Freddynek, aki nagyon örült neki (a többiek is, amikor
említettem nekik), majd egyesével dedikáltattam a kinyomtatott plakátom
hátulját, mivel az elejére semmi nem fogott. Freddy után Gergőt céloztam meg,
szegény nagyon el volt bújva a sarokban. Meg is jegyezte, hogy még most is
izgul, ami nekem egy kicsit megnyugtató volt, mert én is izgultam. Annyira,
hogy egy csomó mindent elfelejtettem, például poénból megkérni Gergő kezét, aki
azt mondta a 99.-ben, hogy el lehet jegyezni őt. Meg Blacksheepnek mondani azt
a teljesen érdektelen infót, hogy apukám kecskeméti, így a fél gyerekkoromat
ott töltöttem. De ő is tök kedves volt. Megismert az ivójátékról, és Night
mondta, hogy majd a 125. adás lehetne ilyen direkt májgyilkolós (srácok, ezt
jegyezzétek fel). Idő közben valahol sikerült elkapnom Adrit is, a plakát
kivitelezőjét, és ő is dedikálta nekem. Még meg is köszönte, hogy gondoltam rá.
A végére maradt Zoly, akitől valahogy mindig is tartottam kicsit mert magas és
szőrös, de igazából ő is egy iszonyú aranyos ember. És ő is emlékezett az
ivójátékra. Kétszer is el kellett magyarázni, hogy azok gumimacik voltak
vodkába áztatva, szóval azért nem volt annyira durva a dolog, ráadásul a 86.
adás nem volt májgyilkos. Plusz azt is jól meg kaptam Zolytól,
hogy nem gondolta, hogy egy lány csinálta meg. Azért köszi. Ezt már sosem mosom
le magamról. Én leszek az „ivójátékos Filmbarátok rajongó”. Ráadásul úgy
emlegettek, mintha egyedül lettem volna, pedig Night ötlete volt az egész (nem
mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is). Akinek egyébként szintén pacsi
jár, hogy ilyen türelmesen megvárt, míg mindenkivel dedikáltattam,
rendületlenül cipelte utánam a nagy halom nyereményem. Nélküle pedig nem is
hallgatnám a Filmbarátokat. A végén még Szöllőskei Gáborral is tudtam váltani
néhány szót, aki szintén nagyon kedves ember.
Leírhatatlanul
jó élmény volt. A srácok élőben még királyabbak, pedig nem hittem volna, hogy
ez lehetséges. Zolyn kívül mindenkin látszott, hogy izgul, Gergőn főleg, de nem
volt zavaró, abszolút profin lenyomták a három órát. Köszönöm srácok, hogy ezt
megvalósítottátok, és köszönöm az előző 99 adást is, nem beszélve az
Expresszekről. Pacsi! :)
(A képek a tortásat leszámítva a
Filmbarátok Podcast facebookoldalról származnak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése