Filmes sarok: Star Wars

…avagy hogyan tették tönkre Darth Vader bukástörténetét és egy abuzív kapcsolat története

Most, hogy lassan itt a hetedik rész, Nightingale-lel úgy döntöttünk, nekünk is kellene egy nagy újranézést tartani. Mert rég láttuk, és szeretjük. Legalábbis az eredeti trilógiát mindenképp. Viszont mivel mindketten annyiszor láttuk már, rábeszéltem, hogy flashback sorrendben nézzük, ami azt jelenti, hogy az Új remény és A birodalom visszavág után nem A Jedi visszatérrel folytatnánk, hanem az új trilógiával, és csak aztán zárnánk le az egészet a hatodik résszel. Hogy ez miért jó? Azt itt elolvashatjátok, mert ez sokkal jobban össze van foglalva, mint ahogy én le tudnám írni.

Elöljáróban annyit elmondanék, hogy nekem ez a sorrend borzasztó. Annyira jó érzés volt elkezdeni az Új reményt, majd két jó film után meg kellett nézni három nem túl jót, rengeteg hibával együtt. Nagyon szenvedtünk rajta, még úgy is, hogy én A Sith-ek bosszúját még szeretem is. Csak igazából évek óta nem láttam egyik részt sem, és ilyen nosztalgiával gondolok mindig rá, ami az eredetiek esetében még működik is, de amikor az új részekre került a sor, kiderült, hogy ezek sokkal rosszabbak, mint ahogy arra emlékeztem. Szóval számomra az ideális sorrend, ha mind a hatot végig akarom nézni, akkor az a kronológiai. Mert többé nem tud rávenni engem senki, hogy bármelyik zseniális rész után elindítsam a borzalmas újakat. (Amelyek már nem is sokáig lesznek újak.)

És mielőtt még belevágnék az egészbe, jelezném, hogy az egész poszt természetesen tele lesz spoilerekkel, de gondolom, ez várható volt.

Nem véletlenül az egyik kedvencem az eredeti trilógia. Iszonyú kicsi voltam, amikor láttam, gyakorlatilag ezen nőttem fel. Unokatesóim leültek, és elkezdték nézni, és mivel én voltam a legkisebb, mindig azt csináltam, mint ők, mert egyszerűbb volt minden gyereket leültetni a tv elé. Sokáig csak ennek az emléke élt bennem, csak halványan emlékeztem jelenetekre, képekre. Például az epikus „én vagyok az apád”-jelenet egy az egyben megmaradt, meg a hatodik rész vége, de a legtöbb részlet feledés homályába merült. Azért is fura, hogy még így is annyira szerettem. Mármint ezek után nagyon-nagyon sokáig nem láttam újra a filmeket, de valahogy tudtam, hogy én szeretem őket. Pedig gyanús, hogy olyan kicsinek alig fogtam fel az egészből valamit. Azt hiszem, talán az első mozis élményem miatt (amiről később írok majd) maradt meg bennem ez így. Aztán persze én is eljutottam addig pár éve, hogy egyben letoltam a hat részt, és akkor már kerek volt minden, megvolt, miért is szeretem én ezt ennyire. És ahogy a hétvégén újranéztem, újra előjött a rajongás. A Star Warsszal úgy vagyok, hogy oké, szeretem, és igen, akarok egy fénykardot, és bármikor felszállnék a Falconra, ha Han leparkolna a ház előtt, de nem voltam olyan fanatikusan őrült rajongó, ahogy szoktam lenni más dolgok esetében (például A marsi esetében). Most meg nem tudnám mondani, hogy miért nem. Mert most rámtört. Mert ez a trilógia egyszerűen zseniális!

A világ minden apró részletig maximálisan ki van dolgozva. Elképesztő, mennyire komplex. A karakterek jól meg vannak írva, a történetvezetés meg tanítanivaló.

Már rögtön a legelső rész egy akciójelenettel kezdődik, és megjelenik a főgonosz, akire elég ránézni, hogy összeszard magad. A három film úgy van felépítve, hogy egy pillanat sincs, amikor unalmas lenne, nincsenek töltelék jelenetek, minden egyes képkocka hozzá tesz valamit a világhoz. És a csavar! Oké, mára elég elcsépelt lett, de úristen, még mindig működik! A nyolcvanas években meg aztán tényleg egyedi lehetett. És leginkább ezért szeretném azt, hogy bár lehetne memóriát törölni, mert úgy szeretném egyszer végignézni a filmeket, hogy fogalmam sincs róla, mi fog történni. Egyszerűen zseniális.

Imádom a párbeszédeket. Ez egy elég komoly film, vannak benne űrharcok, fénykardpárbajok, a jó és a gonosz csatája, és mégis annyi humor van benne. Rengeteget lehet rajta nevetni, főleg a jól felépített párbeszédeken.

A karaktereket csak imádni lehet. Leia a legbadassebb hercegnő, aki valaha létezett a filmtörténelemben. Nem elég, hogy hűségesen ragaszkodik a lázadókhoz, nem esik nehezére fegyverrel lőni, szeméttárolóban elbújni, vagy esetleg megmenteni a szerelmét (és nem ilyen béna önfeláldozós módon, ahogy mostanában szokták). Han a második legmenőbb űrkalóz (bocsi, Mark Watney még most is első helyen áll). Tipikusan az a szereplő, aki keménynek néz ki, és csak a saját érdekeivel törődik, de valójában jó szíve van, és nem hagyná ott a bajtársait egy komoly helyzetben. Kettejük kapcsolata pedig azért működik olyan jól, mert látjuk, ahogy fokozatosan egymásba szeretnek. Nem véletlen, hogy a kedvenc jeleneteim hozzájuk kapcsolódik. Annyira jó közöttük a kémia, és minden egyes párbeszédüket imádom. Meg hát a top 10 legromantikusabb jelenetek között ott a helye annak a klasszikus „- Szeretlek! – Tudom.” résznek.

Luke a farmer, akinek hirtelen megváltozott az élete, és most gyorsan kell felnőnie a feladathoz. Ő a tipikus hős karakter, és most jöttem rá, hogy ez egy kicsit zavar is benne. Nem igazán tudjuk, mi történik az ötödik és a hatodik rész között, és míg az ötödikben Luke egy fiatal padavan, a hatodik részben már szinte mesterként jelenik meg. És kicsit fura is, hogy amíg az ötödik részben Yoda és Obi-Wan együttes erővel akarják feltartani Luke-ot, mert még nem fejezte be a képzést, addig a hatodik részben Yoda azt mondja Luke-nak, amikor a fiú visszatér hozzá, hogy már semmi nincs, amit taníthatna neki.

Darth Vadernek kibérelt helye van a legjobb főgonoszok között. Már a megjelenésével félelmet kelt, és gyakorlatilag azzal ki tud nyírni, hogy csak rádnéz. És szeretem, hogy a végén mégiscsak győz benne az az icipici jóság, ami még megmaradt benne.

Meg szeretem R2-t és C-3PO-t. R2 ha nem lenne, körülbelül mindenki meghalna az első öt percben, és egy csomó minden nem így alakulna. R2 valójában egy nagy cselekmény-előremozdító karakter. C-3PO meg igazából azért van benne, hogy legyen min nevetni, csak hogy ő tényleg vicces. Meg idegesítő sokszor. De hiányozna, ha nem lenne.

Ehhez pedig jön John Williams zenéje, ami egyszerűen fantasztikus.

Szóval igen, imádom az eredeti trilógiát, meg tudnám nézni akárhányszor, és örökre kedvencem marad. És mindig sírok a végén.

Aztán jött a Baljós árnyak. Az első mozis élményem ez volt. Nyolc éves voltam, és nővérem kiharcolta, hogy menjük el rá a moziba, és mivel apám is szereti a SW-t, el is ment az egész család. Lenyűgözött az egész, hogy olyan nagy minden, és színes, és hangos és robban. Nem véletlenül szeretem ennyire a sorozatot, gyakorlatilag tényleg ezen nőttem fel. Gyerekként elvarázsolt a sok izgalmas akciójelenet meg Jar Jar, akit akkor még szerettem, mert szerintem vicces volt (héj, nyolc éves voltam). Aztán nagyon sokáig nem láttam újra, úgyhogy nem is értettem, miért utálja mindenki ezt a kis akasztanivaló idiótát, egészen addig, míg felnőttként újra nem néztem. Úristen, de gyűlölöm Jar Jart! Szóval én sokáig tisztában sem voltam vele, miért nem szeretik annyian ezt a részt, mert én gyerekkori nosztalgiával emlékeztem rá, és elvakított a sok CGI. Persze felnőve már értettem, de mindig valahogy ott volt az, hogy nekem ez gyerekként fontos volt. Na, most már nincs ott.

Ez a rész gyakorlatilag teljesen felesleges. Annyi a jelentősége, hogy elkezdődik Anakin sztorija. Fogalmam sincs, hogy értettem én ezt akár felnőttként is, mert én tényleg azt hittem, hogy értem, és lehetséges is, hogy értettem, de most azt se tudtam, mi történik. Minden tele volt politikával, aminek a felét nem értettem, és igazából rohadtul nem is érdekelt az egész, úgyhogy lehetséges, hogy ha odafigyelek, és nem szenvedek rajta, akkor még fel is fogom, mi van. De történet szempontjából az se baj, ha épp kiscicás videókat nézek a Baljós árnyak helyett. Semminek nincs jelentősége.

Qui-Gon Jinn egy olyan karakter, akiről nem sokat tudunk, és míg régen bölcsnek tartottam, most már inkább csak idegesítőnek találom. Úgy mutatják be, mintha valami fontos ember lenne, de közben inkább csak azért van ott, hogy Anakint mindenképpen kezdjék el tanítani. Darth Maul csak azért tűnik gonosznak, mert furán néz ki és mindig feketében jár. Na, ennyi erővel akár én is lehetettem volna ott. Komolyan, annyi a szerepe, hogy feltűnik, és nem csinál semmit. De tényleg, egyedüli tette, hogy megöli Qui-Gont, ami meg ugye senkit nem érdekel. Qui-Gon szerepe annyi, hogy Obi-Wan mestere legyen, ugyanis amikor Anakin és Obi-Wan találkoznak, akkor Obi-Wan még padavan, és Anakin később ezért nem tudja sokszor elfogadni mesterének, és ezért kérdőjelezi meg folyton és mond ellent a parancsainak. De Qui-Gon karakterének kivételével is meg tudták ezt volna csinálni, ha mondjuk Yodát teszik a helyére, ahogy az eredetiben is volt. Mert körülbelül csak ötször mondják el, hogy Obi-Wan mestere Yoda volt.

Na ez is. Az új sorozat egyáltalán nem konzisztens a régivel. Nem azt mondom, hogy mindent szó szerint úgy kell csinálniuk, ahogy azt a régiben elmondják, de igazából a régiben elég keveset tudunk meg Darth Vader eredettörténetéről és a hozzá kapcsolódó szálakról. Abban a kevésben meg igazán lehettek volna következetesek. (Például A Sith-ek bosszúja végén, amikor Padmé meghal, bár A Jedi visszatérben Leia elmondja, hogy még emlékszik az anyjára, bár kicsi volt, mikor meghalt.) Szóval tulajdonképpen az egész Baljós Árnyak maximálisan felesleges. A „midiklorián” szót meg soha többé nem akarom hallani.

A klónok támadása akár érdekes is lehetne… de nem az. Itt kellett volna felépíteni Anakin karakterét úgy, hogy megszeressük, és egy olyan szerelmi szálat betenni, ami működik is. Egyik sem sikerült, gratulálunk, Gyuri. Itt látnunk kellett volna, ahogy Anakin és Obi-Wan jó padavan-mester kapcsolatban állnak, de nem látjuk. Csak azt látjuk, hogy Anakin kezdettől fogva nyafog, hisztizik, mindenkinek ellentmond, nem követi a parancsokat, mindent megkérdőjelez, és ez eléggé aláássa Obi-Wan tekintélyét. Nem lehet megszeretni egy hisztiző ötévesként viselkedő gyereket. Mert Anakin tényleg olyan, mint egy gyerek.

Aztán meg tele van logikai bakikkal. Például van a film elején az a fantasztikus „autós” üldözéses jelenet, ami indokolatlanul hosszú el lett nyújtva. Levágják az utat, majd Obi-Wan elkezd panaszkodni, hogy Anakin miatt elvesztették a nőt. Ezek után Anakin kiugrik, és rátapad a nőre. Na most, ha Anakin érezte, hogy jó helyen vannak, akkor Obi-Wannak nem kellett volna megéreznie? És ott van az is, amikor kijelentik, hogy Anakin megbízhatatlan, önfejű, kiszámíthatatlan, és túlságosan az érzelmei irányítják. Mindezek után rábízzák annak a csajnak a védelmét, akit mindenki ki akar nyírni. Persze, biztos jó ötlet, ha elküldünk két felelőtlen kamaszt egyedül a világ végére. Ugyan, mi baj is történhetne?

Viszont a szerelmi szál, amit mindenki szívből gyűlöl, működik. Oké, fogjuk rá, hogy működik. Mert Anakin egy pszichopata. Amikor Anakin és Padmé találkoznak, a srác tíz éves. Totál beleesik a csajba, majd tíz évig nem találkoznak, úgyhogy Anakinban ugyanaz a kép él Padméról, ami kisfiúként. Újból találkoznak, ahol Padmé kijelenti, hogy neki Anakin mindig az a kisfiú marad. Elmennek együtt a romantikusan berendezett Naboo-ra, ahol Anakin próbálja meghódítani a lány, de ilyen béna szöveggel nem megy neki. Majd ráerőszakolja szerencsétlen lányra azt a képet, ami eddig élt benne róla, érzelmileg zsarolja, manipulálja és bűntudatot kelt benne. Padmé meg a végére elhiszi, hogy neki ilyennek kell lennie, és gyakorlatilag kialakul benne egy Stockholm-szindróma. Ezt az is bizonyítja, hogy amikor Anakin elmondja, hogy lemészárolt egy egész falunyi buckalakót, Padmé azt válaszolja: „Dühösnek lenni emberi dolog.” Aha, ha nekem a szerelmem odajönne hozzám ezzel: „Anyukámat megölte pár vandál, ezért kiirtottam őket a családjukkal együtt.”, biztos, hogy meg sem állnék a legközelebbi rendőrségig. Ráadásul tudom, hogy Hayden nem egy színészóriás, de akárhányszor ránéz Padméra, komolyan mondom, olyan fejet vág, mint egy sorozatgyilkos.

Szóval ezzel a filmmel a legnagyobb problémám igazából az, hogy elbaszták Anakin karakterét, és romantizálni próbálnak egy bántalmazó kapcsolatot.

A Sith-ek bosszúja a legjobb a három rész közül, de még ez is tele van annyi hibával. Még mindig vannak benne olyan dolgok, amik ellentmondanak az eredeti trilógiának, a Jedik meg egyre hülyébbek. Másfél órán keresztül keresik a Sith nagyúrt, és körülbelül az első rész végén egyértelművé tették, hogy ki az. Utána már inkább csak kínos volt, hogy még mindig titkolni próbálják, ki az. Például: Hmm, itt van ez a klón hadsereg, tíz éve rendelték, pont akkor, amikor kineveztük a Sith nagyúrt kancellárrá. Micsoda véletlen egybeesés, vajon kinek kellhetnek a klónok? Nem tudom, tényleg fogalmam sincs, végül is, nem tök egyértelmű az egész!

Ott volt Grievous tábornok is, aki nem tudom, hogy került ide, vagy kicsoda, csak hirtelen bedobták ebbe a részbe, mert Dooku helyére kellett még egy gonosz. Valaki magyarázza már el, miért kellett neki benne lennie, mert nem értem.

A film elején Anakin kicsapja a hisztit, hogy megölte Dookut, mert hát egy Jedinek nem szabad ilyet tennie. Á, tényleg nem, tökre nem öltétek meg eddig se a gonoszokat, ilyet abszolút nem csináltok. A fénykardotok csak dísznek van. Ezzel akarják nekünk bizonygatni, hogy Anakin gonosz lesz? Hát elbaszták.

A film mégis attól lesz jó (mert szerintem ez alapvetően jó film), mert nem igazán lehet eldönteni, ki is a film főszereplője. Igen, hivatalosan Anakin bukásáról szó, de annyit követjük Obi-Want, hogy ő is főszereplőnek számít. És ha nem úgy nézünk a filmre, mint Darth Vader előszotrija, hanem úgy, mintha egy mester csalódását látnánk, tök jó lesz. Sokkal jobban együtt tudok érezni Obi-Wannal, mint Anakinnal, és ezért sírok minden alkalommal Anakin és Obi-Wan harcjelenetén. Meg ezért izgulom végig, még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, hogy mindketten túlélik.

Szóval összefoglalva, azért rossz az új trilógia, mert nem csak hogy a régivel nem konzisztens, de sokszor még önmagával sem. És mert elrontották és teljesen kiherélték Anakin karakterét, ezért nem hihető és cseppet sem drámai a bukása. Ráadásul a CGI mindig olyan zavaró, mintha nem is élő embereket látnék, hanem valami animációs filmet. Bántó a szemnek.

De szeretem, hogy sokszor előreutalnak dolgokra meg visszahoznak klasszikus dolgokat. Mint amikor A klónok támadása végén Anakin kezét levágják. Vagy ahogy megismerjük Owen bácsit és Beru nénit. És szeretem, ahogy le van zárva A Sith-ek bosszúja, minden el van varrva, és amikor a végére érek, mindig késztetést érzek benyomni utána az Új reményt.