A Delta Vision Kiadó jóvoltából másodjára is a kezünkbe vehetjük J. Goldenlane: Farkastestvér című regényét. A Blogturné Klub négy bloggere pedig úgy döntött, hogy nem ijed meg a vérfarkasoktól és belép Christina és Christian Hunter cseppet sem hétköznapi világába.
Érdemes követnetek a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Kiadó: Delta Vision
Oldalszám: 692 oldal
Vérfarkasnak lenni nem egyszerű.
Különösen, ha az ember fia lánynak születik.
És persze lőnek is rá.
Meg egy csomó maffiózó csörtet a nyomában.
Máskor meg beleölik a fő keresztapa medencéjébe.
Amikor éppen fontos randija lenne!
Ráadásul még a bátyja is hazajön, és az istennek sem maradna nyugton, minek következtében rájuk szabadul a teljes emberi civilizáció, minden veszett baromságával együtt!
Vérfarkasnak lenni nem egyszerű.
J. Goldenlane ezúttal a vérfarkasok kihívásokkal teli világába kalauzolja el olvasóit. Mesteri részletességgel rajzolja meg a farkaslét mindennapjait, az ember és a szörnyeteg örök harcát, a természetfeletti hatalom problémáit: az elmaradhatatlan, pikírt humorral fűszerezve. Az írónő a tőle megszokott ellenállhatatlan, sodró lendülettel, fordulatos drámával mutatja be a főszereplő, Christina és a bátyja, Christian különleges testvéri kapcsolatát – amely a Holdtestvér imádott és a rendőrcsalád elátkozott áldásán túl mindkettejük számára a legfontosabb a világon… nem is csoda, ha bármit hajlandók feláldozni, bárkivel hajlandók megharcolni érte.
Úgy voltam vele, hogy ha a Farkastestvér csak feleannyira lesz jó, mint a Holdnak árnyéka, már akkor bőven megérte, és szeretni fogom. Nos, örömmel jelentem be, nem csak feleannyira jó. Habár azért a nagy katarzis és imádat elmaradt, ami a Holdnak árnyéka olvasását követte, de azért erre sem panaszkodhatok.
Na jó, csak egy icipicit. Gyorsan essünk is túl ezen a részen, mielőtt elkezdenétek hajigálni a köveket. Nem az a bajom, hogy hosszú, sőt, igazából az az alig hatszázkilencven oldal úgy elsuhant, hogy sajnáltam, amikor vége lett, mert szívesen olvastam volna még tovább. Inkább az zavart, hogy lassan indult be. Nem untam, de a századik oldal környékén még mindig nem tudtam rájönni, hogy akkor itt most mi is lesz a fő csapás, amin elindulunk. Követtük Christinát ide meg oda, de kicsit zavart, hogy nem jöttem rá, mi lesz ebből, jön-e egyáltalán rosszfiú, vagy csak embereket fogunk megverni? Bár nem mondom, az emberek verése is igen szórakoztató volt, szóval nem bántam. És nagyjából ennyi, amit fel tudtam hozni ellenérvnek, és még ez is csak nehezen állja meg a helyét. Pedig én mindent megpróbáltam.
Most már viszont rátérhetünk arra, mi tetszett, szóval nagyjából minden másra. Itt vannak például a karakterek. Christina, avagy kicsi Chris a főszereplő, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket, és szerintem egy ilyen regénynél fontos, hogy kedveljük-e az elbeszélőnket. Én imádtam. Nem az a törékeny nádszál kisasszony, már csak azért sem, mert ő a farkasok testvére, szóval fizikailag alapból fel van turbózva. Ehhez pedig hozzáillik a személyisége. Vakmerő, de miért ne lehetne az, ha tudja, hogy úgysem eshet komolyabb baja? Nem futamodik meg és nem fél semmitől, és ez ugyan mind abból jön, hogy időnként farkasként mászkál, de attól még bírtam. Na meg azt is, hogy mindig kimondja, amit gondol, nem finomkodik, nem fogja vissza magát, és a humora is remek.
 |
| forrás |
A bátyja, Christian nagyon hasonlít hozzá. Nem véletlen, csak pár perc különbség van közöttük. Christian sokkal meggondolatlanabb a húgánál, pedig kicsi Christ sem lehetne azzal vádolni, hogy minden helyzetben megáll és végiggondolja a lehetőségeit. Christian sokkal inkább az izmaival, mint az eszével gondolkodik. Persze ennek azért megvannak a maga hátulütői, ami nem baj, mert rengeteg olyan jelenet bontakozott ki belőle, amit végigvigyorogtam.
Na és ott van Lui Vang, a gyönyörű kék szemű újságíró, akit csak imádni lehet. Ezt most minden irónia nélkül mondom, tényleg bírtam. Egy átlagemberhez képest ő is túlságosan elszánt, saját testi épségét nem féltve ugrik bele a legnagyobb bandaháborúkba, de mit neki egy kis lábtörés – bocsánat, hajszálrepedés –, ha írhat az alvilág legnagyobb vezéreiről. Mindent megtesz a munkájáért, és szerettem az elszántságát. Na meg az éleslátását, szakmájából adódóan minden kis apróságot kiszűrt, a végén már nem is csodálkoztam rajta, mi mindenre világított rá. Már-már zseninek mondanám, ezért olyan baromi jó abban, amit csinál.
A világban igazából a farkasokat leszámítva nincs semmi érdekes, láttunk már ilyet, de ez nem baj, nem is ezen van a hangsúly. Bár a farkasok tetszettek, még ha ők sem voltak éppen egyediek, mármint a karaktereket leszámítva. Legalábbis képességeiket nézve, mert Chris belső monológjait imádtam. Ritkán olvasni olyat, ahol ennyire jól át van adva, mégis milyen a farkaslét, mennyire alapul az ösztönökön. Fantasztikus.
Amikor beindult a sztori, és végre láttam, hova is fogunk kilyukadni, mi lesz az irány, akkor már azt is tudtam élvezni, igazából ebben sincs semmi érdekes. Belecsöppenünk egy bandaháborúba egy kis bosszúvággyal megfűszerezve, és egy csipetnyi különleges hozzávalót adva (amit spoilerezés miatt nem mondok el, mi az), hogy még jobban megcsavarjuk a dolgokat. Ám attól még, hogy elég egyszerűnek tűnik, nem unalmas. Sőt, úgy hajt a sztori, ahogy az ikrek vezetnek, egyik verekedésből ugrunk a másikba, rendesen folyik a vér és a hullákat is sok lenne megszámolni. Hiába tudtam, hogy a Hunter ikrek legyőzhetetlenek, azért sokszor izgultam értük.
A legjobb a karakterek mellett most is a különleges Goldenlane hozzávaló volt, a stílus. Minden egyes jelenetnél annyira el tudja találni, milyen legyen a hangulat, mindig megtalálja a megfelelő szavakat, és fogalmam sincs, hogy csinálja, de még mindig nem elég. Nekem kell még Goldenlane, kell az összes. Most! Ja és persze a könyv veszettül humoros. Imádtam, ahogy a két Chris civakodik, a legkülönfélébb sértéseket vágták egymás fejéhez puszta szeretetből, ahogy jó testvérekhez illik. Imádtam a gyakran felbukkanó iróniát, és gyakorlatilag megint végigvigyorogtam a könyvet (már amikor nem a körmömet rágtam). Most már elgondolkoztam azon, hogy csináltatok magamnak egy „Nem vagyok bolond, csak Goldenlane-t olvasok.” feliratú pólót, ami megnyugtatja a velem egy villamoson utazókat.
Szóval hol a következő Goldenlane könyv?
Kedvenc karakter: Chris, kicsi Chris, Lui Vang
Ami legjobban tetszett: a stílus, a humor
Ami nem tetszett: lassan indult be
Értékelés: 4,5/5
Nyereményjáték
Mihez is kapcsolódna a játékunk, ha nem a vérfarkasokhoz? De a nagy melegre való tekintettel egy könnyített játékot találtunk ki nektek. Minden blogbejegyzésben találtok egy képet egy tévésorozatban szereplő vérfarkasról. A feladat annyi, hogy a VÉRFARKAS NEVÉT és a SOROZAT vagy a FILM CÍMÉT beírjátok a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A turné további állomásai:
Július 29 - Kelly Lupi olvas
Július 30 - Deszy könyvajánlója
Augusztus 1 - Bibliotheca Fummie
Augusztus 2 - Függővég
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése