Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

Kiadó: Maxim
Oldalszám: 352 oldal
Fordító: Szűr-Szabó Katalin

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Már korábban is felfigyeltem a könyvre, de akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor megtudtam, hogy az írónő idejön dedikálni. Szeretem az 1800-1900-as éveket, és a The Originals című sorozat óta New Orleans is felkerült a „meg kell látogatni” listámra, szóval pozitívan kezdtem hozzá. Arra viszont nem számítottam, hogy ez ennyire jó lesz.
Imádtam a várost. A szerző remekül tudja érzékeltetni a hangulatokat, és bár nem terjeng túl a leírás – az én ízlésemnek még lehetett volna belőle több is –, azért mindent nagyon jól el tudtam képzelni. A mondatok elég választékosan vannak megfogalmazva, de azért nem tűnt okoskodónak vagy túlmagyarázónak, pont olyan volt, ahogy egy olvasott lány beszélne.

Szerettem Josie karakterét. Nem csak azért, mert olyan szenvedélyesen szeret olvasni, ahogy a legtöbb moly, hanem mert nem törődött bele a sorsába, ő egy jobb élet után áhítozott, és mindent megtett érte, hogy megkapja. Nemcsak jelentkezett a főiskolára, de még egy referenciát is sikerült megszereznie. Bár egy helyen már kicsit túlment a határon, de igazából megértem őt, és még ez is eléggé normális reakció volt, szóval még ez sem igazán zavart. Arról nem is beszélve, hogy ha kell, megvédi magát, és nemcsak azért, mert van pisztolya és tud is lőni vele.
Szerettem még Willie-t. Elsőre talán gonosz mostohának tűnhet, de több igazságosság szorult belé, mint sok emberbe. Patricket, mert ő az a fajta fiú, akit az ember a legjobb barátjának kívánhat. Josie-nak nagy szerencséje van vele. Kokszost, a sofőrt, Sadie-t, aki főz és mos a bordélyházban, de még Dorát is, Willie egyik „unokahúgát”. Na meg Jesse-t. Megjelent a könyvben, és onnantól kezdve tudtam, hogy ő az én emberem. Nem elég, hogy ott van a rosszfiú imázsa, de ő nem az a fiú, akit csak úgy ugráltatni lehet, vagy kivárná, míg a lány nagy agonizálások közepette hajlandó végre eldönteni, kit választ. Végre nem valami sablon hősszerelmes, köszönöm.

Valahol a közepe felé kezdett kialakulni egy szerelmi háromszög, legalábbis úgy tűnt, de ezt sem írnám fel a negatív oszlopba, mert nem ez volt a középpontban, és később kiderült róla, hogy nem is igazán az, aminek látszik. Ennek viszont nagyon örültem, de spoilerek elkerülése végett nem mondhatom el, miért. De komolyan, annyira jó, hogy ezt beleírta, már csak ezért imádom az írónőt.
A vége annyiból volt meglepő számomra, hogy nem gondoltam volna, hogy az a fiú nyeri el Josie szívét, aki végül részesült ebben. Mindenesetre örülök neki, bár azt hiszem, bárhogy alakultak volna a dolgok, örültem volna.
Jó volt a krimi szál is, ugyan nem éreztem úgy, hogy sokat nyomoznánk. Érdekes, mert a fülszöveg alapján kriminek gondolná az ember, és hát az is, de azt hiszem, ebben a könyvben nem is ez volt a lényeges. Főleg, hogy volt egy rész, ahol Josie-t kivonták a forgalomból, mondván, hogy „Itt nem vagy biztonságban, úgyhogy most elmész vidékre.”. Na, ott azért sajnáltam, még akkor is, ha egész nap mást sem csinált, mint olvasott. Jó lenne napokon keresztül csak olvasni, de még én sem bírnám sokáig.

Ami igazán fontos volt ebben a könyvben szerintem, az a karakterábrázolás, az emberi kapcsolatok és –reakciók, és ez mind nagyon jól működik. Azért, mert az író annyira hitelesen, valóságosan és életszerűen írta le, mintha mindez valójában megtörtént volna, mintha a szereplők tényleg ezt gondolták volna az életben.
Szóval, ha valaki többre vágyik egy kis ’50-es évekbeli kriminél, annak mindenképpen tudom ajánlani ezt a könyvet. Egyszerűen remek, és alig várom, hogy végre élőben is találkozzam azzal az emberrel, aki ezt megalkotta.

Kedvenc karakter: Josie, Jesse
Ami legjobban tetszett: Josie és Jesse közös jelenetei
Ami nem tetszett: -
Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése