Kiadó: Maxim
Oldalszám: 352
oldal
Fordító: Szűr-Szabó
Katalin
1950-et írunk, és miközben New Orleans
francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben
szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált
anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New
Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de
a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára
teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley
iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket
teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény
című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója
szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.
Már korábban is
felfigyeltem a könyvre, de akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor megtudtam,
hogy az írónő idejön dedikálni. Szeretem az 1800-1900-as éveket, és a The Originals című sorozat óta New
Orleans is felkerült a „meg kell látogatni” listámra, szóval pozitívan kezdtem
hozzá. Arra viszont nem számítottam, hogy ez ennyire jó lesz.
Imádtam a
várost. A szerző remekül tudja érzékeltetni a hangulatokat, és bár nem terjeng
túl a leírás – az én ízlésemnek még lehetett volna belőle több is –, azért
mindent nagyon jól el tudtam képzelni. A mondatok elég választékosan vannak
megfogalmazva, de azért nem tűnt okoskodónak vagy túlmagyarázónak, pont olyan
volt, ahogy egy olvasott lány beszélne.
Szerettem Josie
karakterét. Nem csak azért, mert olyan szenvedélyesen szeret olvasni, ahogy a
legtöbb moly, hanem mert nem törődött bele a sorsába, ő egy jobb élet után
áhítozott, és mindent megtett érte, hogy megkapja. Nemcsak jelentkezett a
főiskolára, de még egy referenciát is sikerült megszereznie. Bár egy helyen már
kicsit túlment a határon, de igazából megértem őt, és még ez is eléggé normális
reakció volt, szóval még ez sem igazán zavart. Arról nem is beszélve, hogy ha
kell, megvédi magát, és nemcsak azért, mert van pisztolya és tud is lőni vele.
Szerettem még
Willie-t. Elsőre talán gonosz mostohának tűnhet, de több igazságosság szorult
belé, mint sok emberbe. Patricket, mert ő az a fajta fiú, akit az ember a
legjobb barátjának kívánhat. Josie-nak nagy szerencséje van vele. Kokszost, a
sofőrt, Sadie-t, aki főz és mos a bordélyházban, de még Dorát is, Willie egyik
„unokahúgát”. Na meg Jesse-t. Megjelent a könyvben, és onnantól kezdve tudtam,
hogy ő az én emberem. Nem elég, hogy ott van a rosszfiú imázsa, de ő nem az a
fiú, akit csak úgy ugráltatni lehet, vagy kivárná, míg a lány nagy agonizálások
közepette hajlandó végre eldönteni, kit választ. Végre nem valami sablon
hősszerelmes, köszönöm.
Valahol a közepe
felé kezdett kialakulni egy szerelmi háromszög, legalábbis úgy tűnt, de ezt sem
írnám fel a negatív oszlopba, mert nem ez volt a középpontban, és később
kiderült róla, hogy nem is igazán az, aminek látszik. Ennek viszont nagyon
örültem, de spoilerek elkerülése végett nem mondhatom el, miért. De komolyan,
annyira jó, hogy ezt beleírta, már csak ezért imádom az írónőt.
A vége annyiból
volt meglepő számomra, hogy nem gondoltam volna, hogy az a fiú nyeri el Josie
szívét, aki végül részesült ebben. Mindenesetre örülök neki, bár azt hiszem,
bárhogy alakultak volna a dolgok, örültem volna.
Jó volt a krimi
szál is, ugyan nem éreztem úgy, hogy sokat nyomoznánk. Érdekes, mert a
fülszöveg alapján kriminek gondolná az ember, és hát az is, de azt hiszem,
ebben a könyvben nem is ez volt a lényeges. Főleg, hogy volt egy rész, ahol
Josie-t kivonták a forgalomból, mondván, hogy „Itt nem vagy biztonságban,
úgyhogy most elmész vidékre.”. Na, ott azért sajnáltam, még akkor is, ha egész
nap mást sem csinált, mint olvasott. Jó lenne napokon keresztül csak olvasni,
de még én sem bírnám sokáig.
Ami igazán
fontos volt ebben a könyvben szerintem, az a karakterábrázolás, az emberi
kapcsolatok és –reakciók, és ez mind nagyon jól működik. Azért, mert az író
annyira hitelesen, valóságosan és életszerűen írta le, mintha mindez valójában
megtörtént volna, mintha a szereplők tényleg ezt gondolták volna az életben.
Szóval, ha
valaki többre vágyik egy kis ’50-es évekbeli kriminél, annak mindenképpen tudom
ajánlani ezt a könyvet. Egyszerűen remek, és alig várom, hogy végre élőben is
találkozzam azzal az emberrel, aki ezt megalkotta.
Kedvenc
karakter: Josie, Jesse
Ami legjobban
tetszett: Josie és Jesse közös jelenetei
Ami
nem tetszett: -
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése