Filmes sarok: The Martian

Mark Watney a kedvenc űrkalózom (sajnálom, Han).
Nagyon rég nem voltam ennyire fangirl. Na jó, szoktam az lenni, de ennyire tényleg elég rég voltam. Azóta vártam a filmet, hogy olvastam a könyvet, ami júniusban volt, és ugyan ez nem tűnik hosszú időnek, azért még nekem is nehezen akart eljönni a szeptember 29. Merthogy voltam olyan szerencsés, hogy nyertem jegyet A marsi (nem, nem vagyok hajlandó Mentőexpedíciónak hívni) premier előtti vetítésére. Aztán a film előtti éjjel azt álmodtam, hogy asztronauta vagyok. Igen, nagyon megszállott vagyok, és még egy krumplit is vittem magammal a vetítésre. Ennyire.
Vártunk egy csomót, és aztán még többet, meg Myrtillel lefotóztuk a krumplijainkat, és esélyes, hogy csak mi ketten voltunk olyan idióták, hogy krumplit vittünk. Rami meg Lupi (akik nem olvasták a könyvet) meg nem értették, minek a krumpli. Mondtuk, hogy majd megtudják. És elkezdődött a film.
Minden jelenetet ki tudnék elemezni, ha fotografikus memóriám lenne, de azt úgyse olvasná el senki. Felsorolhatnám, hogy mi minden hiányzott a filmből, ami benne volt a könyvben, de ez meg senkit nem érdekel. Úgyhogy inkább csak elmondom, milyen volt számomra a film.

Vicces. Nagyon vicces. Nem annyira vicces, mint a könyv, de határozottan sokat nevettem. Sikerült magát a stílust eltalálniuk, úgyhogy azzal nem volt probléma. Könyvet nem olvasó barátaim nem említették, úgyhogy úgy veszem, hogy minden abszolút érhető volt. Bár a legtöbb tudományos dolgot és magyarázatot kivették (érthetően), ami meg volt, azt elmagyarázták.
A színészek fantasztikusak voltak. Nem vagyok oda Matt Damonért, jó színésznek tartom, de ennyi. Remekül hozta Markot. Akár a fejemben lévő Mark mellé is állíthatnánk, nem sok különbséget tudnánk összeszámolni. A többiek is mind nagyon jók voltak, Sean Bean jeleneteit imádtam, és konkrétan egy másodpercig sem unatkoztam.
A történet szorosan követi a könyvet, a párbeszédek is nagyjából szó szerint vannak átemelve, kivéve, amikor ugranak jó 50-100 oldalakat, de hát ez egy adaptáció, 141 percbe nem fér bele minden. Az volt a vicces, hogy Myrtillel tudtuk, mi fog jönni, és már böködtük egymást, meg olyan is volt, hogy az egyik jelenet előtt (légzsilip) megszorítottuk egymás kezét. Ahhoz képest, hogy körülbelül percre pontosan meg tudtam jósolni, mikor mi fog jönni, ugyanúgy végigizgultam az egészet. Volt egy űrhajókilövés, amit a könyvértékelésemben is megemlítettem. Na, itt azt ugyanúgy izgultam végig, pedig már tudtam, mi fog történni. A végét kicsit elhúzták, hollywoodiasították, ami érthető, de ott én aztán már tényleg nem tudtam, mi lesz még. Szívroham-közeli állapotban szorongattam a krumplit (még jó, hogy vittem magammal), sóhajtoztam, mint egy asztmás, fogtam a fejem, és nem akartam odanézni, de közben meg mégis néztem, mert nem akartam lemaradni róla. Rami megkérdezte utólag, hogy sírtam-e, mondtam, hogy nem, csak már rosszul voltam az izgalomtól.

A szinkront is meg kell dicsérnem. Nem gyakran csinálok ilyet, de tényleg nem volt rossz. A fordítást, ahol tudták, a könyvhöz igazították, és a hangok is teljesen okék voltak. Nyilván nem kell csodát várni, de a mostani szinkronok között ez még kiemelkedőnek számít. Nem akartam kiszúrni a dobhártyám tőle.
Magyarként vicces volt a földi helyszíneket végigkövetni, amikor láttam a Bálnát, vagy a HÉVet elmenni a háttérben. Ez mondjuk nem ad hozzá a filmhez, de határozottan pozitív élmény volt.
Még a fangirlség rózsaszín ködében vagyok, úgyhogy nehezen mondok rosszat a filmről, de tény, hogy voltak hiányosságai. Igen, 141 perc, de akkor is túl gyorsnak éreztem. Persze, én akár öt órán keresztül is ott ültem volna. Mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, mennyi mindent hagytak ki. Hiába voltunk Markkal az idő nagy részében, úgy éreztem, hogy valahogy nem igazán lehet hozzá kötődni. Szimpatikus ez fazon, vicces, okos, és egyedül túlél a Marson, de ettől még nem fogunk körmünket lerágva izgulni azon, hogy vajon hazajut-e. Jó, én igen, mert már kétszer végigkövettem az útját, és elég jóban lettünk, szóval én kötődöm Markhoz. De aki nem olvasta a könyvet, azt biztos nem vonta be annyira. Nagyon-nagyon sok dolgot kihagytak. Tudom, nem lehet mind a 357 oldalt belerakni, de aaaaaannyi minden kimaradt. Igen, a tudományos magyarázatok, ezeket még megértem, nem valók egy filmbe, az a könyv stílusával amúgy is jobban átjönnek, a poénok egy részét megértem, nem minden fér bele (annnnnyi poént hiányoltam), de nagyon sok olyan fordulatot is, ami számomra ilyen nagy jelentőségű fordulat. A Mars alapvetően Murphy törvényeit követi, szóval ami el tud romolni, az el is romlik. Hát a filmben feleannyi dolog sem ment tönkre, mint amennyinek kellett volna. Mark ennél sokkal pechesebb ember.

A vége kicsit át lett írva, amit részben sajnálok, részben meg megértem, és örülök is neki egy kicsit. És amellett, hogy imádtam, és most rögtön újra akarom látni, egy icipicit csalódtam is, de csak azért, mert irreálisan magas elvárásokkal ültem be. Azt kell mondjam, kihoztak mindent a filmből, amit csak lehetett.
Összességében olyan volt, mintha gyorsan átlapoztam volna a könyvet, párszáz oldalt kihagyva. És most újra akarom olvasni (nem két hete olvastam újra, tényleg). Az is biztos, hogy megnézem eredeti hanggal is. Valamint azt is a film számlájára kell írnom, hogy ahogy kijöttünk a filmről, Lupi és Rami egymás szavába vágva mondták el, hogy nekik azonnal meg kell venniük a könyvet, pedig egyikük sem egy nagy sci-fi rajongó.

T. S. Thomas: Londinium hercege (Eaten-trilógia 1.) blogturné extra


Az Athenaeum Kiadó elhozza nekünk a kegyetlen jövőt. Nagy-Britannia egykori fővárosában kannibálok élnek, Londiniumban és külső területein pedig emberek próbálnak túlélni az atomháború után. Élelmiszer alig van, az állatok kihaltak, a lakosság éhezik, a nemesek pedig castingokon gyűjtik be a húst.
Londinium hercege kegyetlen történetében keveredik Shakespeare kora, a kietlen jövő, a mondák, legendák és a vérszomjas főhőseik története. Erős gyomor kell hozzá, de a Blogturné Klub 5 bloggere vállalta azt a feladatot, hogy bebizonyítsuk, nem félünk a kannibáloktól. Tarts velünk és a turné végén, ha ügyes vagy megnyerheted a Kiadó által felajánlott könyv egyik példányát.

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: ??? oldal

Nagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…

Az íróról

1987-ben született Gyulán.
Grafikusnak tanult, majd történetmesélési hajlamai annyira eluralkodtak rajta, hogy megírta első regényét, a Londinium hercegét. Gyógyíthatatlan filmfüggő, számos elvonókúra után orvosai lemondtak róla.


Részlet a könyvből

„Pár másodpercig csak szótlanul ülünk, én azt várom, Marv mikor vallja be, hogy az egész sztori csak beteg fantáziájának a szüleménye. De ehelyett múltba révedő tekintettel folytatja.
– Tudjátok, a combcsontja… – körülnéz, lehalkítja a hangját – a combcsontja egyszerűen átszúrta a csípőjét. Pont itt jött ki, ahol ez a csinos kis stukker lóg az övemen. Egy kis darabka husi volt az inakra tapadva és hát… – nem tudom tovább hallgatni, de nem akarom a szeme láttára befogni a fülem – …hát tudjátok, eszembe jutottak ezek a nagy, pompás éttermek meg minden… az a sok gazdag és finom ember, tudjátok, élnek-halnak a finom dolgokért, és hát egyszerűen odanyúltam, letéptem és… nem lehet elmagyarázni.
Az a kevéske hús is, amit véletlenül lenyeltem, elképesztő intenzitással kezd háborogni a beleimben. Láthatóan Luka is rosszul van. Marv mintha erőt nyerne az arckifejezésünkből, hozzáteszi a legdöbbenetesebb dolgot.
– Egyszerűen megettem a lelkét is, értitek? A szeretetét! – egy könnycsepp csorog lefelé a bal orcáján, ami elég komikus látvány egy ilyen nagydarab ember esetében, mégsem találom humorosnak. Így hirtelen két dolgot veszek biztosra.
Egy: Marv nem találta ki a sztorit. Kettő: ez az ember komplett elmebeteg.
– Nők, nők, nők… – dúdolja, majd vigyort erőltet magára.
– Remélem, kedves Luka, kedves Demetrius, ez is a mi kis titkunk marad.
Kacsint egyet a bal szemével. Azzal a szemével, amelyikből az a kis könnycsepp csordult ki pár másodperce.”


Nyereményjáték

A Londinium hercege könyvben fontos szerepet kap a híres angol drámaíró Shakespeare. A szereplők gyakorta idéznek a műveiből, és színdarabokat is előadnak. A Blogturné bloggereinek posztjában találtok egy-egy idézetet egy-egy Shakespeare darabból. A te feladatod rájönni, hogy melyik tragédiájából vagy komédiájából származik a részlet.
Ha helyesen beírjátok a Rafflecopter dobozba, hogy melyik műből származik az idézetet, a turné végén nektek is van esélyetek megnyerni az Atheneaum Kiadó által felajánlott Londinium hercege című könyv egy példányát.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A mai idézet:
„Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet
Ha már ez oly szokott szerelmi baj
Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sóhaj,
Szegény szerelmünk útitársai.”

a Rafflecopter giveaway


A turné további állomásai:
09.08. Media Addict
09.09. Bibliotheca Fummie