Kiadó: Agenda
Oldalszám: 300
oldal
Blackyard más, mint a többi város. Ide
mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint
Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett
halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen
kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét
gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő
betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó
szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot.Am az itt
töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek
városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét.
Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a
bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg
senkit? Jonathan Cross méltán a thriller egyik mestere. Új regénye a Veszett
lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben
mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer
is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is…
A név megtévesztő
lehet, mert bár Jonathan Cross van a címlapra írva, ezt bizony Benyák Zoltán
írta. Az a Benyák Zoltán, akinek az Ars Fatalis című könyvéről írt értékelésem
volt az első bejegyzésem ezen a blogon. Ez volt a második könyvem tőle, és
kezdek róla meggyőződni, hogy ez az ember egy zseni. Elsősorban persze azért,
mert ilyen történeteket tud kitalálni, és néha az jut eszembe, hogy szívesen
belemásznék a fejébe, megnézni, miket gondol (vagy az Ars Fatalis esetében,
hogy lopja el a gondolataimat). Másodsorban meg azért, mert ennyire jól bánik a
szavakkal. Valahol olvastam, hogy könyvet írni egyszerű, csak egymás után kell
írni a szavakat, de nem mindegy milyen szavakat, és milyen sorrendben. Fogalmam
sincs, az író mennyi időt töltött el ennek a könyvnek a megírásával, de úgy
érzem, mintha minden egyes szó pont oda került volna, ahova illik.
A történet
szerint Nick megérkezik Blackyardba, ebbe a nem túl tiszta, nem túl vidám
(igazából azt is mondhatnánk, hogy koszos és lehangoló) városba, aztán néhány
furcsaság után megmutatják neki, hogy ez bizony nem egy szokványos város. A
bűnösök előszobája ez, ahol várják a megváltást vagy az örök kárhozatot.
Imádtam a
sztorit. Fogalmam sincs, mit szed Benyák úr, hogy ilyenek jutnak az eszébe, de
abba ne hagyja, mert annyira jó ötletei vannak. Bár én sem szedek semmit, mégis
jutnak ilyenek az eszembe magamtól is. Jó tudni, hogy nem csak én vagyok kicsit
őrült. Különösen tetszett, hogy nem tudtam előre kitalálni, vajon mi lesz a
következő dolog, amit tenni fognak a szereplők, sikerült újra és újra
meglepődnöm.
Érdekes, hogy
egyik karakter sem lett a kedvencem. Nicket és Margot bírtam, izgultam is
értük, de nem az volt, hogy, jaj most mi lesz velük, csak haladtam a sztorival.
Persze, azért rágtam a körmöm, ha olyan helyzetbe keveredtek, de nem sikerült
igazán megértenem őket, vagy hogy is mondjam. Lassan ismertük meg őket, a
bűneiket, amiért a városba kerültek, és habár megkedveltem Nicket, mégis
elborzasztott, amit tett. Kicsit sajnálom, hogy nem ismerjük jobban a város
előtti életét, mert arról a Nickről, akit mi megismerünk, nem tudom elképzelni,
hogy ilyet tesz, egyszerűen nem illik a képbe. Alapvetően a történet a városról
szól, mégis szerintem belefért volna egy kis háttérsztori.
A történet egy
pontján megismerjük a város múltját, és azt hittem, ezt majd unni fogom, de
legnagyobb meglepetésemre nagyon élveztem. A legtöbb könyvnél nem szoktam
szeretni az olyan részeket, amikor hosszú-hosszú oldalakon keresztül csak
mesélnek, hogy megértsük a történet lényegét, de itt érdekesen volt előadva, és
némi kellemes meglepetéssel is szolgált.
A kedvencem az
egészben a stílus volt. Végig azt éreztem, mintha az író mestere lenne a
szavaknak. Én nem olvasok horrort, mert nem szeretek félni, és tapasztalatból
tudom, hogy a saját fantáziám jobban meg tud rémíteni, mint bármelyik film,
úgyhogy ha nekiesnék egy Kingnek, hetekig nem tudnék utána normálisan aludni.
Nos, ez a könyv thrillernek van titulálva, és barátnőm figyelmeztetett, amikor
kölcsön adta a könyvet, hogy elég nyomasztó, és inkább világosban olvassam.
Könnyelműen legyintettem a tanácsára, és noha maga a cselekmény nem annyira rémisztő,
igazából nem is nagyon történik olyasmi, amitől meg lehetne ijedni, maga a
leírás eléggé félelmetes. Nem hittem volna, hogy ez tényleg ennyire meg tud
rémíteni, de amikor lefekvés előtt elővettem, utána alig mertem lekapcsolni a
villanyt. Az biztos, hogy Benyák Zoltán ért a hangulatteremtéshez. Maga a
leírás meg egyszerűen magával ragadó. Sánta Kira pedig ismét csak remek munkát
végzett a borítóval.
Ajánlom
mindenkinek. Na jó, nem mindenkinek, de akik nem félnek egy kis borzongástól,
azoknak mindenképp. Az biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyvem az írótól.
Kedvenc
karakter: Nick
Ami legjobban
tetszett: a hangulat
Ami nem
tetszett: van, amit jobban is ki lehetett volna fejteni, mint írtam fentebb, de
igazából nem volt olyan, ami ne tetszett volna
Értékelés: 5/5
