2015-ös összesítés

Hosszú volt ez az év. És rövid. ami furának hangzik, de mivel sokat dolgoztam ebben az évben, annyival kevesebb időm jutott olvasni. A tavalyi 90 könyv helyett idén 69-nél járok, amit kicsit keveslek. Főleg úgy, hogy ennek több mint a fele turnés könyv vagy recenziós példány volt. Ezt rohadt soknak érzem, és már meg is fogadtam magamnak, hogy jövőre visszaveszek a turnékból, mert ez így nem állapot. A várólista csökkentés kihívásra sikerült 24 könyvből 1, azaz egy darabot elolvasni. Megdőlt a negatív rekordom azzal együtt, hogy idén másodszorra buktam el a kihívást. Persze ez nem tart vissza attól, hogy jövőre újra megpróbáljam, de erről majd később.
Lássuk, milyen volt ez az év számokban.

Karácsonyi ajándékok
Az elolvasott könyvek száma: 69 (+1, egy antológia, amihez valahogy sosem érzek kedvet, augusztus óta olvasom és konkrétan két novellát olvastam el belőle. Amikor épp olvasom, akkor jó, de mivel háromhavonta egyszer veszem elő egy sztori erejéig, nem mostanában fogom befejezni. Ami egyébként nem baj, az antológiában pont az a jó, hogy így is lehet olvasni.)
Félbehagyott könyvek száma: 0 (még mindig nem hagyok félbe könyvet, bár volt egy, aminél rezgett a léc)
Megszerzett könyvek száma: 83 (ez eggyel több, mint tavaly, a nagyját könyvfesztiválon és könyvhéten szereztem be)
Olvasott oldalak száma: 22142 (nem számolva a még nem befejezett könyvet, plusz van három könyv, amihez nincs oldalszám írva, úgyhogy azokat nem tudom, durván 8000 oldallal kevesebb a tavalyinál)
Magyar szerzők: 11 könyv, de 9 szerző, A. M. Aranth-tól és Szilágyi Zoltántól kettőt is olvastam idén (és még az antológia, amit most olvasok)
Leghosszabb könyv: George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok: 796 oldal (tavaly is Martin volt, akkor a Kardok vihara)
Legrövidebb könyv: A 7. és a 8. Bane-krónikák rész, mindkettő 56 oldal


Az év legjei:

A legjobb magyar szerző által írt könyv:
Moskát Anita Horgonyhelye helyből lever mindenkit. Pedig az Acélgólem is olyan jó esélyekkel indult.

Legjobb fantasy:
Brian Staveley A császár pengéi című könyve volt idén nálam az instant szerelem fantasy téren. Közvetlen utána követi a Horgonyhely, majd Abercormbie Half the Worldje

Az év egyik kedvence
Legjobb sci-fi:
Nem, nem, nem és nem. Nem vagyok hajlandó dönteni az idei év két kedvence, Ernest Cline: Ready Player One és Andy Weir: A marsi között. Ha pisztolyt tartanak a fejemhez, akkor se.

Legjobb YA:
Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock!, bár nem mondanám igazából YA-nak.
Joe Abercrombie: Half the World – A harcos, bár szerintem ez sem igazán YA.
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?, mert ez tényleg nagyon cuki.
Karen Akins: Időhurok, mert ebben nagyon jók a karakterek, jó közöttük a kémia, és imádom a humorát.

Legjobb krimi:
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja. Idén nem olvastam túl sok klasszikus értelemben vett krimit, de John Wayne Cleaver még most is nagyon tud.

Legjobb romantikus:
Rainbow Rowell még mindig nagyon jól tud írni, és imádtam a Fangirlt. És jegyezzük fel, hogy az Ahol a szivárvány véget ér Cecelia Aherntől szintén dobogós.

Legjobb disztópia/posztapokaliptikus:
Ready Player One, egyértelmű.

Az év csalódása:
Ernest Cline másik regénye, az Armada. Amit fura csalódásnak mondani, mert azt is nagyon szerettem, és ahogy már írtam az értékelésemben, nem is vártam tőle, hogy ő legyen az új RPO, és eddig akitől olvastam értékelést, senki nem hozta fel, hogy nem annyira jó, mint az RPO. Egyedül én vagyok ilyen szemétláda. De hát tényleg nem annyira jó.
És a Hollófiúk Maggie Stiefvatertől. Annyira szerettem az írónő eddigi regényeit, még ha a történet nem is volt egyedi, a stílus mindig lenyűgözött. Ez a sztori leginkább csak untatott.

Az év legrosszabb könyve:
T. S. Thomas: Londinium hercege. És sikeresen elnyerte a „legrosszabb könyv, amit valaha olvastam” címet is. Fúj, fúj.

Az év másik kedvence
Legjobb felépített világ:
Ready Player One, amit tudom, hogy túl sokszor emlegetek, de ezt nem lehet elégszer emlegetni. Valószínűleg ez az egyetlen posztapokaliptikus világ, ahol szívesen élnék. De hát ott az OASIS, ki nem szarja le, hogy mindenki éhenhal, ha 0-24-ben egy virtuális valóságban lehetünk? Horgonyhely, mert úristen. Olvassátok el! A. M. Aranth A liliom kora című kisregénye. Imádtam az alapsztorit.

Kedvenc karakter:
Mark Watney. Wade Watts egy igazi kocka, de sajnos nem veheti fel azzal az emberrel a versenyt, aki kolonizálta a Marsot. Ja, hogy léteznek más könyvek is ezen a kettőn kívül? Nem, akkor is Mark.

Legjobban utált karakter:
Ebből nem nehéz találni, inkább az a nehéz döntés, ki legyen az, akit legszívesebben tűzbe dobnék. Egyértelműen Demetrius a Londinium hercegéből. Bárcsak felzabáltak volna a szomszéd kutyái!

Akik még kimaradtak, pedig itt lenne a helyük:
Debra Driza: Renegát, aminek olyan durva függővége van, hogy ilyet csak egy helyen láttam, és az a Da Vinci démonai sorozatban volt.
Benina: Rekviem a szivárványodért, aminek egyszerűen imádtam a hangulatát.
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak, ami fájdalmasan gyönyörű volt.
Katja Millay: Nyugalom tengere, amin annyit bőgtem, hogy lassan már gáz, hogy így hangoztatom.
Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek, ami iszonyúan depresszív, de szerintem sokaknak el kellene olvasnia.


Várólista csökkentés 2016


A jövő évi várólista csökkentésem úgy néz ki (a fenti képen látható), hogy fogtam a Ready Player One-t, és kivettem a listáról, mert azt az egyet elolvastam, a helyére betettem A varázslókat. A hét testvér meséjét pedig lecseréltem A felhúzhatós lányra. Így egy kicsit könnyebb lett a lista. És tényleg meg akarom csinálni jövőre, úgyhogy lehet, hogy már januárban belevágok. Most 50%-os az arányom, mert eddig kétszer sikerült teljesítenem és kétszer nem.

És ha már filmekről és sorozatokról is szoktam írni, csak felsorolás-szerűen, nem rangsorolva bedobom ide azokat, amiket imádtam:
Kódjátszma, Birdman, Whiplash, A tenger dala, Kingsman, Bosszúállók: Ultron kora, Agymanók, A marsi (fuck it, akkor sem Mentőexpedíció), és természetesen a Star Wars: Az ébredő Erő.
Sorozatokból pedig a Daredevil és a Mr. Robot első évada most totális szerelem nálam (a Jessica Jonesnál meg félúton járok jelenleg). A Da vinci démonait is nagyon szerettem, és szomorú vagyok, hogy annak vége, a The Flash második évada eddig nagyon izgi, az iZombie-t még mindig imádom, a The Big Bang Theory utolsó része meg most nagyon ütött nálam.


A krumplim jól van, tovább nő, de már nem bírja el a saját súlyát, viszont továbbra sem merem átültetni. Idén már nem jelentkezek vele (terveztem, de aztán jött a karácsony, és nagyon ellustultam), de egyébként nem történt vele még semmi érdekes azon túl, hogy nagyon nő még mindig. Így nézett ki tegnap délután:




És akkor hajrá 2016!

Bessenyei Gábor: A jövő harcosai (Az Olimposz legyőzése 1.)


Ismerd meg A jövő harcosait! Bessenyei Gábor debütáló regénye az ókorba kalauzol minket, ahol a görög isteneket és a világot kell megmentenie három mindenre elszánt tinédzsernek. Vicces, szórakoztató és elgondolkodtató regény, nem csak Percy Jackson fanoknak ajánlott!
Tarts velünk a blogturnén, éld át velünk az élményt, és ne felejts el játszani, hogy a tiéd lehessen a három nyereménykönyv egyike!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424 oldal

Marcell, Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli.
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?
Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.
És kezdetét veszi az istenvadászat…

Cora Carmack: Színjáték, Szerepváltás (Szakítópróba 2, 3.)

Kiadó: Content 2 Connect
Oldalszám: 336 oldal
Fordító: Lukács Andrea

A New York Times és a USA Today bestseller, Szakítópróba szerzőjének, Cora Carmack-nak új kötete!
Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.
Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik.
Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik.

Jessica Park: Lélegezz velem! (Lélegezz velem! 1.)


A Könyvmolyképző Kiadónál újabb sikergyanús történet jelent meg december elején Jessica Parktól, a Szeretni bolondulásig szerzőjétől. A Lélegezz velem turné keretén belül december 17. és 29. között 5 állomáson ismerkedhettek meg jobban a történettel, a szereplőkkel és nyereményjátékon is részt vehettek, ahol ha helyesen válaszoltok a feltett kérdésekre, a kiadó felajánlásával 3 személy megnyerheti a könyv egy példányát.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 440 oldal
Fordító: Komáromy Rudolf

Szülei halála után Blythe McGuire-t mélybe húzza a gyász, alig bír a felszínen maradni, miközben a Matthews Egyetemen utolsó évén igyekszik átvergődni. Aztán egy véletlen találkozás belerántja a lányt valamibe, amire egyáltalán nem számított: tagadhatatlan vonzalmat érez a sötét hajú végzős, Chris Shepherd iránt, akinek múltja talán még sajátjánál is bonyolultabb. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, Chris magához téríti a lányt a bódulatból, ami azóta fojtogatja, hogy egy tűzeset megfosztotta a fél családjától. Blythe gyógyulni kezd, lassan meg is szereti a fiút, aki segít neki új utakat találni a gyönyörhöz és önmaga felfedezéséhez. Ám miután Blythe nyugodtabb vizekre evez, rádöbben, hogy Christ még mindig nyomasztja családjának fájdalmas múltja. A sötét örvények a mélybe húzzák a fiút, és talán Blythe az egyetlen, aki megóvhatja őt a vízbe fúlástól.

Filmes sarok: Star Wars VII – Az ébredő Erő

Megpróbálom spoilermentesen leírni a véleményem, ami nagyon nehéz lesz, aztán ha nem megy, akkor majd jelzem, hol nyomjátok az x-et.
Nagyon kicsinek találkoztam először a Star Warsszal, az első emlékeim között van, hogy unokatesóimmal ülünk a kanapén, és mindenki nézi a Birodalom visszavágot, ahol Luke és Darth Vader harcolnak, majd Vader elmondja azt a bizonyos nagyon híres mondatot, amit kultikussá vált azóta. Sok más dologra nem emlékszem, Vader ronda feje a Jedi visszatér végéből még az agyamba égett, biztos megijedtem tőle, mert kopasz volt, sápadt meg tele sebhelyekkel. Jellemző, hogy a filmtörténelem legnagyobb csavarjára emlékszem a legjobban, így amikor először egyben néztem a filmeket, esélyem se volt meglepődni rajta. De addigra már úgyis a köztudatba égett, hogy márpedig Vader Luke apja. Az első mozis élményem a Baljós Árnyak volt, ami nyolc évesen még lenyűgözött, amikor 20 évesen újranéztem, már nem annyira, legutóbb meg inkább eret vágtam volna, csak legyen vége ennek a nyűglődésnek.
Viszont nem csoda, hogy így rajongó lettem. Ahogy ma délután megálltam a buszmegállóban a moziba menet, rájöttem, hogy eddigi életemben nem volt még egy olyan film, amit ennyire vártam volna. Amikor az új trilógia részei kijöttek, még túl kicsi voltam hozzá, hogy felfogjam, mi is ez igazából, de most egész nap úgy izgultam, hogy végre láthatok egy új Star Wars részt. Betegesen rettegtem minden spoilertől, már komolyan attól féltem, hogy amíg majd várunk az előcsarnokban, valami félmondatot meghallok, és az elront nekem mindent. Ugyanis csak az első trailert voltam hajlandó megnézni, és utána nekem hírstop volt. Semmit nem akartam tudni róla, még csak azt se, hogy mikor vesznek levegőt. Azért vártam ennyire nagyon ezt a filmet, mert minden másik film, amit várok, az adaptáció vagy képregényfilm (ami szintén adaptáció, de ebbe most ne menjünk bele). A képregényfilmektől tudom, mit várjak, még akkor, ha jó a sztori és jók az akciók, nem fog úgy megdöbbenteni vagy lenyűgözni, ahogy nem számítok rá. Tetszenek és szeretem őket, de egyikük sem akarja megváltani a világot, és ez így van jól. A könyvadaptációkat meg amiket várok, azokat pedig már olvastam előtte, és igen, érdekel, hogyan viszik vászonra azt, ami a fejemben él, de hát már ismerem a történetet, úgyhogy abból a szempontból nem tud sok újat adni. A Star Wars VII volt az első olyan film, aminek semmit nem tudtam a történetéről, a szereplők neveit is alig, csak azzal voltam tisztában, hogy én egy Star Wars filmet fogok látni, de ezen túl semmi. És ez pont olyan érzés, amikor a kedvenc íróm ír egy új könyvet, és a fülszövegén túl semmit nem tudok, de tudom, hogy jó lesz.
Oké, mégsem egészen olyan, ha az új trilógiára gondoltam, akkor eszembe jutott, hogy úristen, mi van ha ezt is elbasszák. De azét bizakodó voltam. És milyen jól tettem.

Szeretem az új Star Wars filmet, és annyira jó ezt leírni. Nem tökéletes, de nem is vártam egy Birodalom visszavág szintet. Tudtam, hogy ha nem raknak bele teljesen logikátlan dolgokat, amelyek ellentmondanak az eredeti trilógiának, akkor én már elégedett leszek. Az vagyok.
Nem az évtized filmjére kell számítani, de nálam simán dobogós ebben az évben, és nyilván megszállott rajongó vagyok, és ugrálok, mint egy öt éves kislány, és megveszek minden hülye SW-s cuccot az összes létező boltban (amúgy nem), úgyhogy nekem már elég egy Falcont vagy Hant látnom, hogy totál extázisba kerüljek, de ezen felül is jó volt a film. Még úgy is, hogy nem valami egyedi.
Egészen konkrétan ez az Új remény felújított változata, új szereplőkkel. Ha azt szeretted, ezt is fogod. Voltak benne eltérések, de nagyon-nagyon sok dologban visszatért, és rengeteg volt benne az utalás az eredeti trilógiára (és igen, az újra is találtam egyet), visszatértek azok a dolgok, amelyeket szerettünk az eredetiben, és nekem ettől volt annyira jó. Imádtam hallgatni, ahogy az egész moziterem egyszerre nyögött fel, amikor megláttuk először a Falcont, vagy amikor Han először megjelent. Annyira magával ragadtak az érzések, hogy nem tudtam nem imádni.
Vicces is volt. Az új trilógiában az volt a zavaró, hogy nem volt humoros. Próbáltak benne poénkodni, de nem ment nekik, és igazából az egész nagyon komor és sötét lett. A régi részekben azt szerettem, hogy bármilyen nehéz volt a helyzet, akkor is tudtak mondani egy sort, amin lehetett nevetni. Komolyan volt véve, és éreztük a feszültséget is, de ettől olyan életszerű lett. Az ébredő Erőben is sok volt a poén, amit szerettem. Sokszor Han brillírozott megint, de Finn és Rey között is elhangzott pár vicces szócsata, és kedvenc-, na meg az új droidjaink sem okoztak csalódást. Igen, én is imádtam BB-8-et. És volt pár viccesnek szánt, de inkább kínos poén is, amin szintén nevettünk, de azért lehet, hogy ezt nem kellett volna beletenni.

A régi karaktereket imádtam, és akárhányszor felbukkant egy ismerős, úgy megörültem neki. Az új karakterekről pedig semmit nem tudtam. Poe bukkan fel először, és nem szerepel sokat, de egyből nyilvánvaló számunkra, hogy ő Han Solo 2.0. Még nem igazán tudom, hogy álljak hozzá, de eddig bírom, aztán a folytatások majd eldöntik a továbbiakat.
Rey a főszereplő, és őt nagyon szerettem. Ő az új részek Leiája. Régi roncshajókat foszt ki, hogy kajához jusson, elég erős, hogy megvédje magát, és okos is. Talpraesett, nem esik kétségbe. Igazán vicces volt egy jelenet a film elején, amikor már siettek volna a megmentésére, de ő simán levert mindenkit. Egyetlen bajom volt vele: a színésznő annyira hasonlított Keira Knightley-ra, hogy néha nagyon irritált a feje.
Finn egy rohamosztagos, aki tulajdonképpen rájön, hogy ő nem is akar az lenni, mert ez bizony csúnya dolog. Az elején még őt is bírtam, volt mersze azt tenni, amit helyesnek gondolt. Szerettem az elején a párbeszédeiket Reyjel, amíg össze nem szoktak, hogy csipkelődtek egymással (és igen, ide illik Leia és Han gyakorlatilag bármelyik közös jelenete az Új reményből). Aztán csak azt láttam, hogy gyáván megfutamodik, majd levágott egy nyálas beszédet, amit bár ne mondott volna el, és innentől kezdve azt kívántam minden egyes alkalommal, hogy fogja be. Azt hiszem, a következő részekben nem leszünk mi jóban.
A főgonosz Kylo Ren, aki annyira menőn nézett ki, és azt vártam, hogy egy tök jó gonoszt kapunk, és ebben csalódtam igazából a legnagyobbat. Kylo Ren egy kiszámíthatatlan, idegbajos, hisztiző kisfiú kezelhetetlen dührohamokkal. Nem tudtam komolyan venni a karakterét, amiben a színész sem segített, mert hát eléggé nyálas feje van.
Voltak a filmben olyan dolgok, amik egyszerűen nem működtek jól, vagy bénák voltak. Renen kívül egy dolog akasztott még ki igazán, egy Reyjel kapcsolatos dolog, ami egyszerűen hiteltelen volt (bár azért vicces). Sírtam is egy helyen. Nem, nem a Star Wars feliraton a film legelején, bár ott is majdnem. Plusz van egy csomó szál, ami nincs elvarrva, úgyhogy azokra kíváncsi leszek.
Tetszett, hogy nem arra a csavarra építettek, amire építhettek volna, és teljesen elcsépelt hülyeség lett volna, hanem egy másikra, amihez még mindig nem tudom, hogy álljak hozzá. Egyrészt le vagyok sokkolva még mindig, pedig azért már körülbelül öt perccel előbb tudtam, mi fog történni, annyira kiszámítható volt, másrészt szomorú vagyok, hogy meglépték, harmadrészt meg örülök, hogy elég tökösek voltak hozzá. De leginkább csak szomorú vagyok és lesokkolt. Szerettem volna, ha azon a ponton leállítjuk a filmet, és szánhatok rá egy fél órát, hogy ezt feldolgozzam, de sajna nem.
Mindent egybevéve a film természetesen nyomába sem ér az eredeti trilógiának, de messze túlszárnyalja az újat. Igen, ez az Új remény 2015-ös verziója, de nálam abszolút működött. És imádtam. Ki jön velem moziba januárban?
És igen, sikerült spoilermentes bejegyzést írnom, el sem hiszem. Viszont vannak dolgok, amelyeket rendesen ki tudnék fejteni spoileresen, úgyhogy aki kíváncsi rá, az írjon rám privátban.

Chuck Palahniuk: Beautiful You

Kiadó: Trubadúr
Oldalszám: 296 oldal
Fordító: Bajtai Zoltán

A Harcosok klubja szerzőjének vadonatúj regénye disztópikus világba enged bepillantást: eljön a kor, amikor a nőknek nem lesz többé szükségük férfiakra, hiszen sokkal különb gyönyört remélhetnek a ravasz fortéllyal rájuk tukmált szexkellékektől. Otthagyják családjukat, karrierjüket, bezárkóznak szobájukba, és csak akkor jönnek elő, ha lemerült az elem a készülékben.
Penny Harrigan egy menő manhattani jogi cégnél dolgozó, tipikus szürke egér: nem túl szép, nincs sok pénze, nincs pasija sem. Ezért igencsak váratlanul éri, amikor a cég egyik ügyfele, a szoftvermilliárdos C. Linus Maxwell vacsorára invitálja egy exkluzív étterembe. A férfi utána egy párizsi hotellakosztályba csábítja Pennyt, ahol egy hosszas és a kísérleti alanyt alattomos módon kihasználó tortúra veszi kezdetét: a lánynak a Beautiful You fantázianévre hallgató testápolási eszközcsalád fejlesztésében kell közreműködnie. De mire ráébred, hogy bajban van, már késő
A regény Palahniukra jellemző módon gyilkos szatírája a korunk vásárlóvá alacsonyított emberét a végletekig kihasználó manipulatív praktikáknak.

Nem lehetett kétséges, hogy mi fog történni ezután. Miközben televíziós kamerák közvetítették a jelenetet szerte a világon, Clarissa Hind, az Egyesült Államok negyvenhetedik elnöke előhúzott egy ,35-ös kaliberű pisztolyt a blézere belső zsebéből. A fegyver csövét a halántékához illesztette. És meghúzta a ravaszt.

Salla Simukka: Ébenfekete (Hófehér 3.)


Hol volt, hol nem volt egy lány, aki fiatal kora ellenére rengeteg titkot megtudott már a világról és a magáról is. Ez a lány nem volt hercegkisasszony, de sok mesés és izgalmas dologban volt már része az életében. Ha nyomon követetétek Salla Simukka krimisorozatát, akkor a trilógia befejező kötetével is tarts a Blogturné Klub 5 bloggerével, mert végre minden titokra fény derül és megtudhatod, hogy mi lesz Lumikkivel.
A turné végén, ahogy az lenni szokott meg is nyerhetitek a magatoknak a Hófehér trilógia befejező részét, ehhez nincs más dolgotok, mint Lumikki utolsó kalandjának elszórt morzsáit követni.

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 208 oldal
Fordító: Panka Zsóka

Az utolsó kaland mindig hátborzongatóbb a többinél. Egy krimisorozat utolsó részében viszont mindig fény derül a sokáig rejtegetett nagy titokra is.
Hiába oldja meg két köteten át a legkomplikáltabb bűnügyeket alkalom szülte ifjú nyomozónk, Lumikki, a fő rejtély, a legvéresebb rémálom végig ott lappang a mélyben, nyugtalanítva a vadóc gimnazista lányt, na meg természetesen az olvasót…
Ezúttal végre kiderül a súlyos családi titok. Nem is akárhogy: Lumikkit üldözőbe veszi egy nyomasztó Árnyék, egy rejtélyes zaklató, aki a lány múltjának legapróbb részleteit is ismeri. Nyugodt párkapcsolatát ugyancsak megzavarja valami: betoppan régi szerelme, a nemének megváltoztatására váró Szikra. Amikor pedig az iskolai színpadon el kell játszania „saját magát", azaz Hófehérkét egy alternatív meseátdolgozásban, kezd egészen belegabalyodni a rátörő víziókba.
Nem hétköznapi figurák, nem hétköznapi kalandok. Felforgatják Lumikki életét. De talán éppen erre van szüksége ahhoz, hogy megszabaduljon nyomasztó emlékképeitől, és kitisztuljon előtte a múlt és ezzel talán a jövő is. Hogy megbékélhessen végre önmagával. Az olvasó is felszusszanhat: minden csomó kibogozva, minden sejtelmes kaland lezárva.

Joe Abercrombie: Half the World – A harcos (Szilánkos tenger 2.)


Az Athenaeum kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Joe Abercrombie: Half the World - A harcos című regénye, a Szilánkos-tenger sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja Yarvi kalandjainak folytatását, melyben az immár miniszterré és atyává vált fiú cselszövéseit követhetjük figyelemmel. Gettföldet háború fenyegeti, Yarvi kezében a döntés: mit képes feláldozni országa megmentésért?

2015. december 17-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 496 oldal
Fordító: Bottka Sándor Mátyás

Ritkán, de előfordul, hogy egy lány nem Béke Atya, hanem Háború Anya szolgálatába szegődik. Hild Bathu, azaz Tüske csak a csatározásnak él, apjához hasonlóan diadalra vágyik, de egy végzetes gyakorlótéri baleset után nem harcos, hanem gyilkos lesz belőle.
Yarvi atya, Gettföld agyafúrt minisztere megmenti őt a kínhaláltól, és magával viszi egy küldetésre, amely nagy hatással lehet a Szilánkos-tenger sorsára. Háború fenyeget, és Yarvi egész országát elpusztíthatja, ha a miniszter nem talál szövetségesekre.
Tüske az úton harcossá érik, de mint mindenki más belegabalyodik Yarvi atya cselszövésének hálójába, ahonnan nem mindenki kerül ki épségben. A miniszter a köz java érdekében képes feláldozni bárkit, főleg egy harcost, de Tüske talán képes lesz saját utat vágni magának a kardjával.

Mondocon 2015 tél – Animekarácsony (és Könyvmolyképző könyvbemutató)

Kedves Nazgul
A mostani Mondonak csak a felén voltam jelen, ugyanis ugyanezen a napon volt a Könyvmolyképző magyar szerzőinek könyvbemutatója, én meg természetesen nem akartam lemaradni arról, hogy dedikáltassam a könyveimet. Reggel még gyorsan posztoltam, aztán útnak indultam, majd vártam egy csomót a Határ úton, ahol szimplán elkerültük egymást Toffyval, és ezért mindketten feleslegesen vártunk egymásra. A Rákóczi téren összefutottunk Deszyvel és felszedtük Ramit, majd irány a Darshan udvar. Voltam már itt korábban, és megint megállapítottam, hogy tök jó ez a hely. Váltottunk pár szót a többiekkel, helyet foglaltunk, majd kezdődött is az első etap, ahol Bessenyei Gábor, Demi Kirschner és Kae Westa könyvei voltak terítéken. Jó volt hallgatni az írókat, hogy milyen lelkesedéssel beszélnek a regényükről és magukról. Szeretem megismerni az embert a történet mögött. Gábor könyvénél rájöttem, hogy én is a nagy tömegbe tartozom, és ugyanaz a kedvenc karakterem, mint mindenki másnak. Demi könyve pedig felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy lehet, hogy arra is sort kerítek előbb-utóbb. A második fordulóban Felkai Ádám, Róbert Kati és Rácz-Stefán Tibor beszéltek, és örömmel vettem észre, hogy Tibi mennyivel magabiztosabb volt most, mint tavaly. Nem látszott rajta, hogy izgulna, tök profin beszélt.
On Sai rajzolt is
Ekkor újabb szünet következett, és végre dedikáltathattam Felkai Ádámmal és On Sai-jal is, mivel Bessenyei Gábort már sikerült elkapnom az első szünetben. Bea iszonyú aranyos volt most is. Annak ellenére, hogy nem tud rajzolni, nekem megtette (Deszy szerint nekem mindenki rajzol, de ez nem igaz), és nagyon örülök neki. Ezek után a nagy tömeg szétszéledt, és kevesen maradtunk a harmadik részre, de az így is nagyon jól sikerült. Réti László sok érdekes dolgot mondott nem csak a könyvéről, hanem a rendőrségi nyomozásokról is. A műsor végeztével aztán én is a távozás mezejére léptem, ugyanis várt a Mondocon.

 

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?


A sci-fi regényei által kedvencünkké vált On Sai most egy ifjúsági fantasyval rukkolt elő. Ennek örömére egy hét állomásos turnéval mutatjuk be Mia Anne kalandjait az álomvilágban, ahol feltűnik egy álombéli lovag is. Tartsatok velünk, mert a sok érdekes extra mellett még nyerhettek is!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 376 oldal

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #4


Igen, tudom, hogy nem volt se a múlt héten, se azelőtt helyzetjelentés, de nem igazán történt semmi említésre méltó, azon túl, hogy még mindig úgy nő, mintha valami mutáns lenne, és lassan már félek, hogy egyszer az éjszaka közepén öntudatra ébred, kimászik a cserépből és megfojt.
A diszkóra még mindig nem reagált, de igazából másra sem. Nem akar velem sorozatokat nézni, és karácsonyi hangulatba se jött. De hátha a metál megtéríti.


Day 25 (November 25):




Day 28 (November 28):




Day 31 (December 1):




Day 33 (December 3):




Day 36 (December 6):




Ó, és nem kapcsolódik szorosan a krumplihoz, de mégis témába vágó. November 28-án volt a 7. Molyszülinap, ahol indultam eme csodás legalább finom remekművel. Igen, ez a Mars felszíne, azok ott krumplinövények, és az ehhez képest túl nagy krumplicskák. Második helyezést értem el vele.


Szilágyi Zoltán: Acélsereg (Káoszszív 2.)


A világháborúnak közel sincs vége, ugyanis csak most derül fény a gólemek eredetére. Folytatjuk az utunkat Dr. Cole-lal, és megismerjük Jabari múltját. Tartsatok velünk a három állomásos, szférákon átívelő miniturnén, és ha szerencsések vagytok, megnyerhetitek a könyv egy példányát.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 364 oldal

A közkedvelt Acélgólem folytatásában fény derül arra, Amram hogyan is alkotta meg az első gólemeket, és azt is megtudjuk, hogy az „emlékezetét” fokozatosan visszanyerő órásmester visszatérése milyen hatással van a szférák szövedékére. Ténykedése így vagy úgy, de mindenkit érint; sokan segíteni, mások akadályozni próbálják. Cole tovább kutat elvesztett családja után, Jabarinak pedig választania kell a hűség, és a lelkiismerete között.
A kötetben megismerkedünk a démonok mögött álló erőkkel, és megtudjuk, ki vette át az uralmat Malcolm felett. Fokozatosan megismerjük a szférákat működtető erőket és összefüggéseket, és a rájuk leselkedő szörnyű veszélyt.

Ernest Cline: Armada

Kiadó: Agave
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Orosz Anna

Zack Lightman egész életében arról álmodozott, hogy egyszer vele is megtörténik az, ami a legkedvesebb sci-fi könyveiben, filmjeiben és számítógépes játékaiban: hogy kamaszkora unalmas, kertvárosi monotóniájából egy nap felrázza egy fantasztikus, világrengető űrbéli kaland.
Ugyan mi rossz lehet egy kis ábrándozásban? Zack eddig elég jól elboldogult azzal, hogy tudja, mi a különbség a valóság és a képzelet között. Tisztában van vele, hogy a való világban nem a dühkezelési problémákkal küzdő, céltalan kamaszok szokták megmenteni az univerzumot.
Egészen addig, amíg egy nap meg nem pillant egy repülő csészealjat. Ami ráadásul megszólalásig hasonlít az Armada nevű videojátékban szereplő ellenséges földönkívüli űrhajóra. Kizárt, hogy tévedjen, mivel Zack történetesen a világ egyik legjobb Armada-játékosa, minden szabad percét ezzel a játékkal tölti…
Első, világsikerű regényéhez, a Ready Player One-hoz hasonlóan Ernest Cline ezúttal is a nyolcvanas évek popkultúrája előtt tiszteleg, és egy lebilincselő történetet kínál a sci-fi rajongóinak. Az Armada egyszerre lehengerlően izgalmas kalandregény, tisztelgés George Lucas és Steven Spielberg munkássága előtt, és a felnőtté válás klasszikus története.

Filmes sarok: Az éhezők viadala – Kiválasztott 2. rész

A rajongás elmúlik. Ezt szomorúan vettem észre a filmről kifele jövet. Meg igazából a film alatt is, amikor Ramival minden szaron elröhögcséltünk még a legdrámaibb jeleneteknél is.
Rég volt már, amikor az első részt huszonnégy órán belül kétszer néztem meg, mert annyira fanatikus voltam. Vagy amikor egy éjszaka alatt letoltam egy részt a könyvből, mert képtelen voltam lerakni. És azért még mindig szeretem a történetet, mert ugyanúgy megvannak az értékei, de már nem akarok minden helyre poszátákat rakni, és nem hiszem, hogy ez attól lenne, mert felnőttem. Mert attól még ugyanúgy tudok rajongani kislány módjára; például ma vettem meg Ernest Cline Armadáját, és épp csak nem nyomtam bele minden szembejövő arcába, hogy „nézd, de jó, úgy örülök, hogy végre megvan”. Vagy ott van a Star Wars, amit egész életemben nagyon szerettem. Egyszerűen csak vannak olyan történetek, amik időtállóan jók, és vannak azok, amik jók, de nem tartósak. (Meg azok, amiket régen szerettél, aztán rájöttél, valójában mekkora fos.)

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #3

Amikor egy koncert utáni késő estén felmerült az ötlete annak, hogy én a krumpli növekedéséről bejegyzéseket fogok írni a blogomba, egészen odáig elmerészkedtünk az ötletelésben, hogy streamelni kéne. Akkor még hülyeségnek tartottam (oké, a blogolást is erről, de mégis megcsináltam), de ahogy látom napról napra egyre nagyobbra nőni a kis drágát, már nem olyan elképzelhetetlen az ötlet. Olyan ütemben nő, hogy néha egy éjszaka alatt látványos változásokat találok rajta. Bemutatom az elmúlt másfél hét növekedési folyamatát nektek.
Tizedikén bújt ki, két nappal később már így nézett ki:


Tizenharmadikán, pénteken reggel ilyen volt:


Aztán aznap és másnap Nightnál voltam, Star Wars maratont tartottunk. Mire tizennegyedikén este hazaértem, hatalmasat nőtt, és még egy csíra kibújt mellette. Ezt múlthét vasárnap reggel fotóztam:


Hétfő délután:


Szerda reggel, már három szár van:


Aztán legközelebb csak ma kora délután volt alkalmam lekapni, mert csak világosban van hozzá jó fény:


Nos, most így állunk. Elég gyorsan nő, a huszadik napon járok, Mark körülbelül a 40. földi napnak megfelelő solon takarított be először, ha jól emlékszem, úgyhogy ha ilyen ütemben nő, decemberben már ehetem a saját termesztésű sültkrumplimat. Láthatólag jól érzi magát, én meg örülök ennek. Jelenleg azzal kísérletezem, hogyan reagál a discóra, ugyanis A marsi filmzenét hallgattatom vele, de még nem kezdett el táncolni, mint Groot, úgyhogy lehet, hogy akárcsak Mark, rosszul van tőle. De amíg nem látom rajta az öngyilkosság jeleit, nem aggódom érte.

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 446 oldal
Fordító: Morcsányi Júlia

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

Filmbarátok ivójáték beszámoló

Gondoltam, álljon ez itt egyfajta dokumentációként, hogy mi kipróbáltuk, és túléltük.
Felkészülve
Az egész azzal kezdődik, hogy egyszer valaki összeállított egy Filmbarátok ivójátékot, ami nagyon viccesen hangzik bárkinek, aki legalább egy éve hallgatja a podcastet, és Nightingale-lel el is döntöttük, hogy egyszer megcsináljuk. Összeültünk egy Star Wars maratonra (flashback sorrendben), ám mielőtt még rávettük volna magunkat a Baljós árnyakra, kellett valami agypusztító, amivel elviseljük a borzalmat, így beiktattunk a Filmbarátok ivójátékot. Szerencsénkre pont kijött egy új rész, a 86., így sokkal izgalmasabbnak tűnt az egész, mintha egy már ismert résszel próbálkoztunk volna. Nem vagyunk annyira hardcore-ok, hogy felessel próbálkozzunk, úgyhogy vodkába áztatott gumicukrot ettünk (a gumicukor három napig ázott).
Nos, azt kell mondjam, hogy erre sajnos nem a legjobb részt sikerült kifognunk, ugyanis vagy egy órán keresztül beszélnek a fiúk az új James Bond filmről, ami engem igazából nem érdekel, mert egyet se láttam, és nem is ugrálok érte. Szóval nem elég, hogy az ott számomra elég unalmas volt, egyszer sem volt olyan, hogy bármire inni lehetett volna. Az első körülbelül negyven perc biztatónak tűnt, mert egymás után ettük a gumimacikat. De miután elhagytuk a Bond-témát, megint felpörögtek a dolgok, Blacksheep újra és újra átkötött, csak szóba kerültek a képregényfilmek, és azért mindig volt valaki, aki elsütött egy szóviccet.

Így sikerült összesen 18 gumimacit elfogyasztani, ami igazából nem volt sok (gyakorlatilag meg sem éreztük), de ha mondjuk ezt felessel játsszuk el, nem biztos, hogy ennyire lazára sikerül az este.
Mindezek után viszont folytattuk a játékot a Baljós Árnyakkal, ami így is elég szar volt, viszont legalább vicces. Ha valaki kíváncsi, ezeket a szabályokat vettük figyelembe:
Igyál mindig, amikor:
- megemlítik a midikloriánokat
- szerepel az „adók”, a „kereskedelmi szövetség” vagy a „blokád” szó
- Darth Maul feltűnik és nem csinál semmit
- ha meg tudod különböztetni Padmét a dublőrétől
- sztereotíp jellemzés hangzik el valakiről, vagy valaki sztereotípen viselkedik
- Anakin felkiált (yippie!)
- nem érted, Jar-Jar mit beszél
- Padmé ki akar állni a népéért, de beszólnak neki
- Jar-Jar valami hülyeséget csinál.
(A szabályokat innen vettük kölcsön és fejlesztettük tovább.)
Utána
Hát, így már egy órán belül eljutottunk arra a szintre, amikor csak azt hajtogattuk, „nem bírom tovább”, és nem tudtuk eldönteni, hogy ez most a macikra vagy a filmre vonatkozik. De igazából mindkettőre.
Mindenesetre jó élmény volt, csak legközelebb máshogy csináljuk majd, ha a Filmbarátokkal akarunk inni, mert ez így kicsit gyenge volt. És levontuk a tanulságot, hogy a régi szabályok kicsit elavultak, viszont egy pár újat be lehetne vezetni.
Az eredmény:
a bal oldali oszlop Nighté, a jobb oldali az enyém

Filmes sarok: Star Wars

…avagy hogyan tették tönkre Darth Vader bukástörténetét és egy abuzív kapcsolat története

Most, hogy lassan itt a hetedik rész, Nightingale-lel úgy döntöttünk, nekünk is kellene egy nagy újranézést tartani. Mert rég láttuk, és szeretjük. Legalábbis az eredeti trilógiát mindenképp. Viszont mivel mindketten annyiszor láttuk már, rábeszéltem, hogy flashback sorrendben nézzük, ami azt jelenti, hogy az Új remény és A birodalom visszavág után nem A Jedi visszatérrel folytatnánk, hanem az új trilógiával, és csak aztán zárnánk le az egészet a hatodik résszel. Hogy ez miért jó? Azt itt elolvashatjátok, mert ez sokkal jobban össze van foglalva, mint ahogy én le tudnám írni.
Elöljáróban annyit elmondanék, hogy nekem ez a sorrend borzasztó. Annyira jó érzés volt elkezdeni az Új reményt, majd két jó film után meg kellett nézni három nem túl jót, rengeteg hibával együtt. Nagyon szenvedtünk rajta, még úgy is, hogy én A Sith-ek bosszúját még szeretem is. Csak igazából évek óta nem láttam egyik részt sem, és ilyen nosztalgiával gondolok mindig rá, ami az eredetiek esetében még működik is, de amikor az új részekre került a sor, kiderült, hogy ezek sokkal rosszabbak, mint ahogy arra emlékeztem. Szóval számomra az ideális sorrend, ha mind a hatot végig akarom nézni, akkor az a kronológiai. Mert többé nem tud rávenni engem senki, hogy bármelyik zseniális rész után elindítsam a borzalmas újakat. (Amelyek már nem is sokáig lesznek újak.)
És mielőtt még belevágnék az egészbe, jelezném, hogy az egész poszt természetesen tele lesz spoilerekkel, de gondolom, ez várható volt.

A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #2

Hi there! – ahogy Mark mondaná.
És igen, életben van! Ültetés után tíz nappal ki is bújt a kicsike, és megmutatta magát. Igen, még nagyon pici, de úgy örülök neki, hogy sikerült életben tartanom, és még fejlődött is. Oké, tisztában vagyok vele, ez azért nem egy nagy dolog, főleg, hogy kis koromban mi is termesztettünk krumplit vidéken, de én mégis annyira büszke vagyok magamra. A kép alant a tegnapi állapot (bocsi a nem túl jó minőségért), azóta már egy icipicit nagyobb. Jövő héten újra jelentkezem.


Rainbow Rowell: Fangirl

 
Idén ősszel is egy újabb Rainbow Rowell regényt, mégpedig a Fangirlt hozza el magyarul az olvasóknak a Scolar Kiadó. 2015. november 3-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről,  de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Kiadó: Scolar
Oldalszám: 448 oldal
Fordító: Sóvágó Katalin

Cath imádja Simon Snow-t.
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja…
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment.
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek.
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar.
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül.
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?


A Mark Watney tiszteletkrumpli-projekt #1

A bal oldali az enyém
Emlékeztek még, amikor írtam A marsi filmről, amiben beszámoltam, hogy egy krumplit is vittem a vetítésre? Nos, páran a vetítésről biztos emlékeznek, senki más nem volt olyan idióta, hogy krumplit szorongatott volna egy moziteremben. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen vele, egy darabig biztos voltam benne, hogy megfőzöm, és megeszem, de végül megkönyörültem szerencsétlen életén, és úgy döntöttem, elültetem és nevelgetem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem nem ebből az egy darab krumpliból kell megélnem, úgyhogy sokáig csak halogattam ezt a dolgot, munka meg egyéb dolgok miatt nem volt időm vele foglalkozni. A nyomi krumpli meg addig ott aszalódott a polcomon (oda raktam le másnap, mert az volt a legközelebb, anyám rá is kérdezett, hogy miért van krumpli a polcomon). De egész jól bírta a gyűrődést, tök jó állapotban volt még egy hónappal később is, amikor végre elültettem. Múlthét vasárnap végre földbe került a drága. Próbáltam annyira könyvhű lenni, amennyire csak tudok, de marsi talaj nem állt rendelkezésemre, beleszarni meg nem akartam, mert mint mondtam, nem függ tőle az életem, és ez még az én undorítósági-szintemen is túl van. Szóval négybe vágtam a krumplit (erről sajnos nincs képes bizonyítékom), és beledugtam a virágföldbe, majd jól meglocsoltam. Így nézett ki ezek után:

Négy nappal később még mindig így néz ki, de hát ennyi idő alatt nem várok csodát. Ezentúl rendszeresen igyekezlek titeket tájékoztatni a krumpli állapotáról, mert nincs is semmi érdekesebb ennél. (De hé, inkább ezt kövessétek, mint a Való világot.)
Ez a poszt közkívánatra (a köz jelen esetben körülbelül három embert jelent) készült. Értsd: kényszerítettek.