Hol volt, hol
nem volt egy lány, aki fiatal kora ellenére rengeteg titkot megtudott már a
világról és a magáról is. Ez a lány nem volt hercegkisasszony, de sok mesés és
izgalmas dologban volt már része az életében. Ha nyomon követetétek Salla
Simukka krimisorozatát, akkor a trilógia befejező kötetével is tarts a
Blogturné Klub 5 bloggerével, mert végre minden titokra fény derül és
megtudhatod, hogy mi lesz Lumikkivel.
A turné végén,
ahogy az lenni szokott meg is nyerhetitek a magatoknak a Hófehér trilógia
befejező részét, ehhez nincs más dolgotok, mint Lumikki utolsó kalandjának elszórt
morzsáit követni.
Az utolsó kaland mindig hátborzongatóbb a
többinél. Egy krimisorozat utolsó részében viszont mindig fény derül a sokáig
rejtegetett nagy titokra is.
Hiába oldja meg két köteten át a
legkomplikáltabb bűnügyeket alkalom szülte ifjú nyomozónk, Lumikki, a fő
rejtély, a legvéresebb rémálom végig ott lappang a mélyben, nyugtalanítva a
vadóc gimnazista lányt, na meg természetesen az olvasót…
Ezúttal végre kiderül a súlyos családi
titok. Nem is akárhogy: Lumikkit üldözőbe veszi egy nyomasztó Árnyék, egy
rejtélyes zaklató, aki a lány múltjának legapróbb részleteit is ismeri. Nyugodt
párkapcsolatát ugyancsak megzavarja valami: betoppan régi szerelme, a nemének
megváltoztatására váró Szikra. Amikor pedig az iskolai színpadon el kell
játszania „saját magát", azaz Hófehérkét egy alternatív meseátdolgozásban,
kezd egészen belegabalyodni a rátörő víziókba.
Nem hétköznapi figurák, nem hétköznapi
kalandok. Felforgatják Lumikki életét. De talán éppen erre van szüksége ahhoz,
hogy megszabaduljon nyomasztó emlékképeitől, és kitisztuljon előtte a múlt és
ezzel talán a jövő is. Hogy megbékélhessen végre önmagával. Az olvasó is
felszusszanhat: minden csomó kibogozva, minden sejtelmes kaland lezárva.
Salla Simukka
írónő egy különleges lányt ismertetett velünk a Vérvörös című debütáló
könyvében. Lumikki élete a tragikus bál után folytatódik, de most új helyszínen
követhetjük nyomon a lány izgalmas kalandjait. Lumikki Prágában próbálja
kipihenni magát a veszélyes drog és pénzmosási ügylet után, ám nem számít arra,
hogy felbukkan Prága utcáin egy olyan személy, aki fura helyzetbe kényszeríti a
lányt, akinek újra szembe kell néznie a legnagyobb félelmeivel és egy
titokzatos csoporttal is.
Tarts velünk,
kiránduljunk együtt Prágában és kövessük a nyomokat Lumikkivel. A turné végén
az Athenaum Kiadótól a tiéd lehet 3 példány a Hófehér című izgalmas könyvből.
Hófehérke mindig és mindenütt belecsöppen
valami elvadult kaland közepébe. Váratlanul. Kéretlenül. Most éppen Prágába
vezeti a jó (vagy a rossz?) sorsa a bátor és találékony finn tinédzsert. Aki
végigizgulta Salla Simukka írónő krimitrilógiájának páratlanul fordulatos és
körömrágcsálósan izgalmas első kötetét, a Vérvöröst, az már tudja: ahol a Lumikki
(magyarul Hófehérke) névre hallgató különös leányzó megjelenik, ott egyszerűen
elszabadul a pokol. És erről ő általában a legkevésbé sem tehet… Ezúttal a
média világának sötét manipulációja és egy veszélyes szekta lesz a főhősnő
ellenfele, akit egy vérfagyasztó bérgyilkos űz erdőn-mezőn, metrószerelvényeken
és turistahegyeken át. Ráadásul egy „áltestvérrel" és saját homályos
gyerekkori élményeivel is meg kell birkóznia. Az akciófilmbe illő jelenetekben
bővelkedő, mozgalmas krimi még hagy jó néhány megoldatlan rejtélyt a következő
kötetre is. Várjuk csak meg a végét!
Mi történt
Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az
élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent
elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros
éjszakák legmélyén?
Hogyan
történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona
rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító „életét”?
A kötet
elbeszélőjének nagy szerelme, Kormi elszigeteli magát saját lakásában. Nem
vásárol, nem mozdul ki, még csak szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik
emberek közé. Szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is
visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét – S
AMIKOR MÁR FELTÁRULKOZNA, AMIKOR MINDEN IDEGSZÁLA KÖNYÖRÖGNE A SEGÍTSÉGÉRT,
SENKI SEM ÉRTI… A SZAVAK ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN HANGZANAK EL, ÉS SÜKET FÜLEKRE
TALÁLNAK.
A világhírű finn
írónő második regényében különös szerelmi háromszög bontakozik ki, és érzéki
szerelmi dráma játszódik le a magával ragadó leszbikus lány, Kormi
pánikbetegségének az árnyékában. Mámoros nevetés, elsöprő szenvedély, fojtogató
féltékenység és könnyek vezetnek a megtörhetetlen magány és a végső lemondás
felé.
Sofi Oksanen a
„Baby Jane”-ben tabutémákhoz nyúl: az Oksanenre oly jellemző dühvel és
szívbemarkoló átéléssel hívja fel a figyelmet a melegek zárt világának
emberségére, illetve a lelki betegekről való gondoskodás csődjére, a
kirekesztettségükre, a társadalom velük szembeni értetlenségére, az alkoholon,
nyugtatókon, drogokon élő Prozac-nemzedék magára hagyatottságára.
Valószínűleg már
említettem, hogy szeretem a finn kultúrát meg mindent, ami ehhez kapcsolódik
(csak párszáz alkalommal), úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ez a könyv is
terítékre kerül egyszer. Mikor megtudtam, hogy Sofi Oksanen lesz a
Könyvfesztivál díszvendége, rögtön be is szereztem két könyvét, hogy legyen mit
dedikáltatni. Viszont annyi határidős olvasmányom volt, hogy egyszerűen nem
jutottam a sor végére, így kénytelen voltam kettő közé bepasszírozni a vékonyka
Baby Jane-t. Sajnálom, hogy a Sztálin teheneire nem jutott időm a fesztivál
előtt, de mindenképpen el fogom olvasni.
Nehéz helyzetbe
kerültem ezzel a könyvvel. Imádtam, egyszerűen zseniális, viszont olyan, hogy a
vége után legszívesebben beültem volna egy sarokba, hogy napokig ott
elmélkedjek. Nagyon érdekes, de emellett nagyon depresszív is.
Már eleve a téma
megfogott. Az LMBT szál, és a mentális betegségek mind olyanok, amelyek
alapvetően érdekelnek, és mindig öröm, ha ilyen könyv jelenik meg a piacon,
mert ezekből még mindig nagyon kevés van. Ez szomorú. Aztán meg ugye finn, és élvezem,
ha kicsit többet tudhatok meg a szeretett nemzet embereiről.
Nagyon át tudtam
érezni Kormi és az elbeszélő (akinek nem tudom, említették-e a nevét, de nem
tudok neveket megjegyezni) betegségét, holott én nem szenvedek benne.
Antiszociálisnak mondom magam, de mostanában még ez az állítás is nehezen állná
meg a helyét. El tudtam képzelni, hogy Kormi ott fekszik a kanapén, hallgatja a
zenét, és nem tud kimozdulni.
Oksanen nem
finomkodik, mindent elég érzékletesen leír, legyen az szex, betegség, vagy
bármi más. Viszont semmi sincs túlmagyarázva, tényleg olyan, mintha valaki
visszaemlékezéseit hallgatnám. Gyorsan lehet vele haladni, én sem húztam
sokáig. Viszont lelkileg azért megterhelő volt olvasni.
A zenék is
nagyon tetszettek a könyvben. Egyrészt persze szövegileg illettek a
szituációhoz, másrészt fokozták a hangulatot. Nem vagyok oda Courtney Love-ért
de azt azért elismerem, hogy a szövegei nem rosszak.
Amitől viszont
ilyen sarokbaülősen-depresszáló kedvem lett, az nem is a regény egésze alatt
jelen lévő hangulat, hanem a vége. Nyilván az eleje nélkül a vége sem durranna
ekkorát, de azzal együtt az egész nagyon hatásos.
Imádtam a
könyvet, viszont nem ajánlom mindenkinek. Aki szereti a témát, és nem retten
vissza egy jó adag depressziótól, azoknak viszont mindenképpen tetszeni fog.
Ennyi, amit mondhatok róla, de több szót szerintem nem is érdemes fecsérelni
rá, ez nem olyan könyv. Csak olvasni kell.
Kedvenc
karakter: -
Ami legjobban
tetszett: az egész egyben volt a legjobb, de a vége üt
Hol volt, hol
nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni.
Hol volt, hol
nem volt, volt egyszer egy író, aki megírta, hogy mitől és miért félt a lány.
Hol volt, hol
nem volt, volt egyszer egy Blogturné Klub, aki elmeséli, ki ez a lány, ki ez az
írónő és milyen remek élményt nyújtott a lány története az Olvasói számára.
Tarts velünk Te
is e remek, modern Hófehérke mese turnéja során, és ismerd meg Salla Simukka: Vérvörös című könyvét,
mely április 10-én az Athenaeum Kiadó jóvoltából már a magyar könyvesboltok
polcaira is felkerül.
Olvasd el a
véleményeket, ismerd meg az írónőt és a szereplőket, hallgasd meg a könyvben
felhangzó zenéket és játssz velünk egy csodákkal és rímekkel teli játékon a
Mesék Birodalmában, ahol a JÓ elnyerheti méltó jutalmát: a Vérvörös regény egy
példányát!
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 240
oldal
Fordító: Panka
Zsóka
A 40 országot letaroló finn sikersorozat a
Hófehér-trilógia elő része.
A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen
zárkózott lány, aki szinte minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap
azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra.
Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes mennyiségű véres
bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi
drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza,
hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben, és a fiatalok
orosz és észt bűnözőkkel a nyomukban végül egy titokzatos kastélyban találnak
menedéket, ahol a fura fedőnevű Jeges Medve vendégszeretetét élvezhetik, ki
tudja meddig... Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a
kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat.
Mikor megtudtam,
hogy jön ez a könyv, és finn az írója, már akkor két kézzel kalimpáltam a
levegőben a gép előtt ülve, hogy nekem ez kell. Azt sem tudtam még, miről szól,
de gondoltam, mivel finn, ezért rossz nem lehet. Nem is tévedtem. És azt hiszem
ez az a pont, ahol meg kell említenem, hogy „enyhén”
finn mániás vagyok.
Több könyvet
olvastam már finn szerzőktől, de mind szépirodalom volt, úgyhogy igazából
fogalmam sem volt, mire számítsak. Elsősorban persze a helyszínre és az ottani
emberek leírására voltam kíváncsi, de úgy voltam vele, hogy ha nem is tudok meg
sokkal többet Finnországról, legalább olvasok egy jó sztorit. Mindkettőt
megkaptam.
Lumikki, a
történet főhőse egy zárkózott lány, itt már azonosulni tudtam a karakterével.
De azért az ismeretségünk nem indult ennyire könnyen. Már kezdettől kedveltem a
karakterét, de sokszor fölényeskedőnek tűnt az elején, így húztam is a számat
egy-egy megjegyzésére. Ahogy haladt a cselekmény, úgy tudunk meg róla még több
információt, és a végére egy remek karakter bontakozott ki, akit meg tudtam
érteni, és utólagosan már nem is tűnt annyira nagyképűnek, csupán puszta
tényeket közölt. A végére egészen megszerettem, mert ő sem az a tipikus tini,
aki megmentésre vár. Elég kemény, a leglehetetlenebb helyzetből is kivágja
magát, mindez pedig nagyon jól alá van támasztva, úgyhogy nem csak valami égből
pottyant szuperhősnek tűnik.
Mivel ifjúsági
könyvnek volt beharangozva, attól féltem, valahogy beleerőltetnek majd egy
szerelmi szálat, de félelmem alaptalannak bizonyult. Ugyan volt benne valamennyi
romantikus vonal, de csak a legminimálisabb mennyiségben, és még ez is jól
beleillett a történetbe, szóval nem is panaszkodom. Én lepődtem meg a
legjobban, hogy nem kaptunk lapokból kifolyó rózsaszín nyálat, de nagyon örülök
neki.
A nyomozós szál
nekem kicsit gyengére sikerült. Végül is, ha már ez egy krimi, akkor én
izgalmakat és rejtélyeket várok, de ilyenből kevés volt. Nem nagyon izgultam
egyik szereplőért sem, és néha olyan dolgok nem tűntek fel a karaktereknek, amit
már nekem is túl gyanús volt.
Maga a történet
íve nagyon jól fel volt építve, bár a végét kicsit összecsapottnak éreztem.
Éppen izgulunk a főszereplőnkért, aztán snitt, és öt oldalban le is rendezzük a
továbbiakat. Tudom, ez egy sorozat első része, de fogalmam sincs, mennyire
függnek össze a részek. Remélem, ezen a vonalon megyünk tovább, mert rengeteg
mindenre kíváncsi vagyok még Lumikki múltjával kapcsolatban.
Amivel engem
levettek a lábamról, az természetesen Finnország. Már akkor megörültem, amikor
olvastam, hogy Tamperében játszódik a történet. Ott ugyan nem voltam (még), de
azt tudom, hogy számos kedvenc bandám onnan származik. Nagyon szerettem az
ilyen apróságokat, amiket az írónő beleszőtt a finnekkel kapcsolatban. Például
megemlítette azt a bizonyos kolbászt, amit csak Tamperében esznek, a szaunát, a
lékúszást, Väinö Linnát, a híres finn írót és a muminos naptárat (akarok egy
olyat). Amikor pedig azt írta, hogy „hosszú, forró nyár”, én arra gondoltam:
„igen, legalább két hétig volt akár 25 fok is”.
Összességében
minden hibájával együtt egy remek olvasmány ez a könyv. A női főszereplő
ellenére fiúknak is bátran ajánlom, és idősebbeknek is, mert vannak benne
elgondolkodtató dolgok is, helyenként elég kemény témákat értünk. Ja, és külön
pluszpont a felvillanó LMBT szál és a belecsempészett mese-téma miatt.
A finn zene szeretete hozta
magával Finnország szeretetét, úgyhogy vártam, az írónő hátha kihasználja, hogy
annyi remek banda hazájában élhet, de ezzel sajnos nem nagyon élt. Az internet
korában a mai fiatalok sem csak saját hazájuk zenéjét hallgatják, de azért a
Massive Attack és Britney Spears mellett voltak finn dalok is.
Elhangzott egy sor Juice
Leskinen egy dalából, de mivel (még) nem tudok finnül, ezért nem találtam meg
azt a bizonyos dalt. Mindenesetre itt egy remek szám tőle:
Elisa, az egyetlen lány
mellékszereplő apukája folyton Paula Koivuniemi nyálas slágereit énekelte a
lányának, amíg ő kicsi volt. Talán ez lehetett az egyik:
És csak hogy legyen valami
ismertebb is, az egyik izgalmas jelenetnél Lumikki ebből a dalból merít erőt:
Nyereményjáték
Salla Simukka könyve, illetve
annak témája sajnos nagyon is reális témát dolgoz fel, bár sok momentumában
magán viseli a klasszikus tündérmese vonalait.
Nem véletlenül, hiszen az írónő
nagyon szereti a meséket. Ahogy mi is.
Így aztán arra gondoltunk,
Jegesmedve példáját követve nyereményjátékunk központi témája ezúttal a MESE, a
mesék lesz.
Mit is jelent ez?
A blogturné minden állomásán
találsz egy rövid kis versikét, mely egy-egy gyermekmese tartalmára,
szereplőjére utal. Találd ki, melyik állomás melyik mesét rejti, írd be a
rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába a mese címét és máris esélyes lehetsz
megnyerni a könyv egy példányát!
Korábban már
említettem, milyen könyvekről nem tudok írni, most itt a másik válfaja ennek a
kategóriának. Igazából lehetne róluk írni, oldalas esszéket, véget nem érő
elemzéseket, de ezeket nem szeretem, és feleslegesnek tartom. Úgy gondolom,
mindenkinek magának kell levonnia ezekből a saját következtetéseit, így
biztosan nem fogom elemezni az olvasmányt. Két könyvet is olvastam nemrég, ami
illik ide, lássuk.
Mivel ez egy
dráma, nem is igazán olvasni, hanem látni kell. Volt szerencsém megnézni egy
amatőr színi társulat előadásában, ami ugyan nem volt a legtökéletesebb, mégis
az egész annyira hangulatos volt. Ahogy a nővérek vágyakoznak Moszkvába,
valahogy a saját vágyaimat látom tükröződni a mondataikban. Ez az, amiről nem
beszélni kell, hanem átélni.
Ahogy sokan
mások, én is a finn zenén keresztül szerettem meg a nyelvet, a kultúrát, az
országot, és természetesen az irodalmat is. Szeretem a finn irodalmat, mert
mindegyik más, mindegyiknek megvan a maga sajátos hangulata, nem szólnak
ugyanarról, és mégis mindben ott van a sajátos melankólia. Azt vettem észre,
hogy mind zenében, mind irodalomban, ott van az a természetes szomorúság, amit
ugyan kint jártamkor nem éreztem az embereken, de mégis mintha úgy körülvenné
őket. Vagy csak hallucinálok.
Az Egy falat
kenyér Pekkanen életrajzi regénye az első emlékeitől egészen tizenhat éves
koráig. Ír a finn tájról, az iskoláról, a nyári szünetekről, de főleg a
szegénységről és az éhezésről. Annyira részletesen és valósághűen adja át
mindezt, hogy teljesen belemerültem a könyvbe. Meglehetősen gyorsan haladtam
vele, és nem volt kedvem letenni. Akiket érdekel ez a téma vagy a finnek,
azoknak meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet, mert olyan, mint a finnek maguk,
szomorú, de ez teszi gyönyörűvé.
