J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Kiadó: Animus

Oldalszám: 320 oldal

Fordító: Tóth Tamás Boldizsár

Molyos adatlap

Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

…avagy Harry Potter és a hány bőrt tudunk lehúzni még erről a franchise-ról, mielőtt a rajongók meglincselnek.

Az átlaghoz képest elég későn ismerkedtem meg a Harry Potter könyvekkel. Már akkor is lázadó voltam, és nem voltam hajlandó elolvasni őket nagyon sokáig, mert mindenki imádta, én meg rosszul voltam ettől. Persze aztán engem is elkapott a láz, és hát a filmeket már akkor is szerettem, szóval elolvastam mind a hét kötetet (valahogy a hetedik megjelenése előtt szántam rá magam először), és a Harry Potter sorozatot azóta is a kedvenceim között tartom számon. Nem tudnám már megmondani, hányszor olvastam el őket, de az tuti, hogy ez a sorozat az, amit a legtöbbször olvastam újra. Legutóbb például szeptemberben, mert rámtört egy spontán újraolvashatnék láz, és hát már évek óta nem olvastam el, meg úgy voltam vele, hogy úgyis jön ez a félhivatalos nyolcadik rész, meg a Legendás lények film, szóval ha akartam volna alkalmat keresni, jobbat nem is találhattam volna. És igen, még mindig imádom a Harry Potter sorozatot.

Pont azért fáj, amit tettek vele. Szerintem a Harry Potter sosem megy ki a divatból az én generációm számára. Mármint persze, jönnek újabb könyvek és újabb divathullámok, de a HP valami olyasmi, ami száz év múlva simán klasszikussá válhat, de lehet, hogy még annyit sem kell rá várni. Még ha nincs is semmi újdonság, akkor is állandóan ott van a köztudatban, és tuti, hogy mindig van legalább egy ember ezen a bolygón, aki éppen olvassa.

Oké, értem én, az emberek felejtenek, régen volt már az utolsó Harry Potter film, hát valamit kell csinálni, a pénzemberek nem keresnek már úgy, mikor rendesen futott a szekér. És semmi bajom ezzel, amíg jó dolgokat találnak ki. Örültem a színházas dolognak, és amikor sokan fel voltak háborodva, hogy mi az, hogy Hermionét egy színes bőrű színésznő játssza, én akkor sem szóltam egy rossz szót se, mert szerintem ez teljesen oké. Hiába éreztem az egész mögött a pénz szagot, én mindig úgy vagyok vele, hogy ha jó, akkor nem érdekel, ki kapja meg a sokadik millióját érte. Szóval örültem, mikor bejelentették, hogy kiadják a szövegkönyvet. Nem érdekelt, amikor hallottam az első híreket, hogy nem annyira jó, én vagyok annyira HP-fan, hogy akkor is elsők között csapjak le egy új HP-történetre, ha az nem sok jót ígér.

Gyakorlatilag amúgy semmit nem tudtam róla azon túl, hogy ott kezdődik majd, ahol a hetedik rész véget ért, vagyis tizenkilenc évvel később. Meg hogy Rowling bejelentette, hogy ez a kötet a kánon része, ami számomra a legfájóbb pont. Fáj látnom, hogy molyon oda van írva, hogy ez a Harry Potter nyolcadik része. És nem vagyok hajlandó elismerni, hogy az, mert ez a történet még egy fanfictionnek is gyenge, nem is értem, Rowling hogy adhatta a nevét ehhez. De komolyan, egy időben nagyon sok fanficet olvastam. Igaz, olyat nem igazán, amiben a trió gyerekei voltak a főszereplők, de alternatív hetedik részeket, a csata utáni alternatív folytatásokat rengeteget (meg nem szokványos párosokat is), ezek közül pedig nem egy volt sokkalta jobb, mint ez a könyv. Tehát szerintem teljesen jogos, hogy borzasztóan dühös és csalódott vagyok.

Kezdjük az elején. Ahol még azt hittem, vicces lesz. Nem gondoltam, hogy imádni fogom, de legalább végigkommentálom, és akkor ezeken jól elnevetgélek. Szóval ilyeneket jegyeztem fel:

„Rose: … Én egy Granger-Weasley vagyok, te meg egy Potter.”

Ja, a te anyád le van szarva, Al. Ő is Weasley mellesleg, majdnem olyan híres, mint az apád, de senkit nem érdekel, mert sosem volt főszereplő.

De aztán olyan fordulatok jöttek, hogy minden egyes oldalnál csak azt tudtam ismételgetni: „Mivan?” Olvastam valamit, ami teljesen hülyeségnek tűnt, és azt gondoltam, hogy oké, itt a mélypont, aztán lapoztam egyet, és rájöttem, hogy nem, ez még sokkal rosszabb. Higgyétek el, nem túlzok, komolyan minden egyes oldallal rosszabb lett.

Az a baj, hogy nagyjából semmi sem konzisztens a Harry Potter univerzummal. Kezdjük mondjuk a karakterekkel. Először csak azt gyanítottam, hogy Dumbledore teljesen megváltozott portré korára, mert olyan mondatokat adtak a szájába, amilyeneket korábban sosem mondott. Aztán Harryről kezdtem sejteni, hogy minden szerethető tulajdonsága (nem volt neki amúgy se sok) Voldemortnak köszönhető, mert most, hogy már nem volt horcrux, teljesen elviselhetetlen lett. Aztán rá kellett jönnöm, igazából egyik szereplő sem hasonlít a korábbi önmagára. Talán még Ron a leginkább, de ez lehet, csak azért volt, mert viszonylag keveset szerepelt.

A történet egy szappanopera. Ha fogjuk a cselekményt, átrakjuk egy másik, hasonló világba, másik karakterekkel, akkor sem működött volna. Egy mondat erejéig sem volt izgalmas, a főgonoszt meg egy olyan csavarral rakták be, ami abszolút hülyeség. Amikor kiderült, én már csak a fejem fogtam, mert nem tudtam elhinni, hogy tényleg ezt olvasom.

Ez a könyv egy fanservice. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, ha nem akarnának minden párosítást belerakni, amiről valaha fanfic íródott (jó, oké, a Ron/Voldi párosítás, amit letagadok, hogy írtam még évezredekkel ezelőtt poénból nincs benne, de majdnem minden igen). Az elején még bájos, hogy lehet shippelni Scorpiust meg Albust, akik egyébként teljes mértékben csak barátok, de ennek ellenére az volt a legjobb a könyvben, hogy vártam, mikor jönnek össze, viszont amikor a sokadik szeretett karakteredet hozzák be, és rontják el teljesen, kezdesz aggódni. Arról nem is beszélve, hogy amíg a fanfictionökben azért működhetnek az alapvetően fura párosok (pl. Hermione/Piton), mert úgy van megírva, egy ilyen a kánonban nem fog működni, akkor sem, ha párhuzamos dimenzióba utaznak.

Azt meg már csak teljesen mellékesen említem meg, hogy a két főszereplő (Scorpius és Albus) gyanúsan sokat tudnak Harryről. Mármint Harry Albus apja, úgyhogy gondolom mesélt sztorikat, de ez még nem magyarázza meg, Scorpius honnan tud arról, hogy Piton szerelmes volt Lilybe. Harry írt egy memoárt, ami a hét könyvnek felel meg, esetleg esti mesének leírta milyen remek érzés volt, amikor Voldemort újra testet öltött?

Néha meg ellentmond a saját szabályainak. Olyan dolgokat csinálnak, ami elvileg nem lehetséges. Ki lehet magyarázni, és próbálják is, de akkor is az egész egy nagy baromság marad. Például: Sziszegést hallanak, persze mindenki egyből tudja, hogy ez párszaszó volt. Harry közli, hogy nem tud párszaszóul, amióta Voldemort meghalt, majd lefordítja az elhangzott sziszegést, és válaszol is rá.

Nem csak azért rossz ez a könyv, mert Harry Potternek van eladva, és szégyen, hogy része a sorozatnak. Akkor is rossz lenne, ha nem ezek a karakterek lennének benne, nem ebben a világban. Alapjaiban van elcseszve, és az csak még szomorúbb, hogy a borítón ott szerepel Harry Potter és J. K. Rowling neve.

Aki egy kicsit is szereti a Harry Potter sorozatot, az semmiképpen se vegye a kezébe ezt a könyvet.

Kedvenc karakter: minden szereplő, akinek volt szerencséje nem belekerülni a könyvbe

Ami legjobban tetszett: Albus és Scorpius túlontúl barátságos barátsága

Ami nem tetszett: nagyjából minden

Értékelés: 2/5