Filmes sarok: Az emlékek őre

Nos, a könyvről már írtam, szóval ideje volt a filmet is megnézni. Megnéztem, és ismét egy remek élményben volt részem, amit a bloggerekkel élhettem át. Köszönöm a jó szórakozást a Bing Bang Médiának, ami elsősorban a társaság és nem a film eredménye. Na jó, a film sem volt annyira rossz. Egy jó darabig.

Már a trailer alapján sejtettem, hogy ez épphogy csak alapul veszi a könyvet, vagyis már akkor tudtam, hogy el lesz „hálivúdosítva”, amikor megtudtam, hogy film lesz belőle. Annyira azért nem lett rossz, mint vártam. A háromnegyede abszolút élvezhető, a maradék egynegyed részen meg nagyon jót röhögtünk Deszyvel.

Nagyon kíváncsi voltam, hogyan oldják meg a világot, szerintem elsősorban ezen állt vagy bukott az egész. Nyilvánvalóan szerencsétlen srác nem tizenkét éves, de ez nem volt zavaró, mivel nem is mondták benne, hogy annyi. Az egész film az elején fekete-fehér volt, amire azt hittem, hogy majd zavaró lesz, de nem volt az, inkább az volt kicsit, amikor Jonas elkezdte látni a színeket, és akkor minden ilyen nagyon élénk színű volt, de már túlzottan. Mondjuk megértem, miért, csak sok volt a szemnek. Meg olyan hihetetlen volt például Fiona szeme meg haja, ilyen szín az életben nincs, de ezt még képes vagyok elfogadni. Azt sajnáltam, hogy már a trailerben ellőtték ezt a színes dolgot, mert a könyvben annyira durva erre rájönni. Viszont úgy magát a világot annyira jól megcsinálták. Extrémebb volt, mint elképzeltem, de hatásos.

A történetet persze felturbózták. Az elejét gyorsan lezavarták, gondolom, nem akarták túl sokat ezt a fekete-fehéret, el volt magyarázva minden, de azért nem bántam volna, ha még egy kicsit elidőzünk, jobban kiépítjük a karaktereket, mert az például elmaradt. Szerettem azokat a részeket, amikor Jonas az Örökítővel van, mert elgondolkodtató, okos dolgokról beszélgettek, akárcsak a könyvben. Tök jó gondolatokat vetettek fel, csak ezzel is az a bajom, hogy olyan gyorsan túlléptünk rajta. Több idővel az ő kapcsolatukat is jobban ki lehetett volna építeni.

A karakterek jók voltak, habár Jonas anyját meg az Elöljárót (apropó, Meryl Streep baromi öreg) jól meg tudtam volna ütni egy vasszékkel. Lily, Jonas húga egy idegesítő kislány volt, az apjára meg leginkább a semmilyen jelzőt tudnám ráaggatni, ha nem lenne a szinkronhangja, amiről majd még később írok. Szerettem volna Jonas és az Örökítő karakterét is, amennyiben mindkettőt rendesen kidolgozzák, de hát ez elmaradt, úgyhogy inkább csak az olvasott élményre támaszkodtam.

A cselekmény elég pörgős és izgalmas volt, nem bántam volna, ha kicsit lassabbra vesszük a tempót, kiveszünk belőle pár felesleges elemet, és a végét sem dramatizáljuk ennyire túl, de hát biztos ez kell a moziba járóknak. Ami nagyon nem kellett volna, az a szerelmi szál. Persze bele kell tenni, mert akkor senki nem megy el megnézni a filmet (rajtam kívül), de atyám, ennél bénább szerelmi szálat kevés filmben láttam. Voltak dolgok, amiket konkrétan nem értettem, például, hogy mi az a háromszög alakú izé a vízeséssel, meg miért mondja az anyja Lilynek, hogy „Jonas nevét nem mondjuk ki többet”, amikor ott ismételgették?

Nem tetszett, hogy annyira hollywoodosra vették az egészet. Kb percre pontosan meg tudtam mondani, hogy kivel mikor mi fog történni a végén (nem azért, mert olvastam, itt már jelentősen eltértek az alapanyagtól), annyira sablonos volt, meg a fejemet csapkodtam már néha a rakat logikai bakitól. Aztán meg ott mondtam többször is, hogy csinálja már, ami most fog következni, mert mindjárt agyvérzést kapok, nem igaz, hogy így el kell ezt az egészet húzni.

Ó, és mivel szinkronosan néztük (mert nem volt választásunk), ezt is muszáj vagyok kritizálni. A hangokkal nem volt probléma, Stohlt kivéve, akit egyébként nagyon szeretek szinkronhangnak, de most rémes volt. Gondolom próbálta érzelemmentesre venni a figurát, amivel csak azt érte el nálam, hogy Jonas apja átment néha egy pedofil bácsiba, akivel nem szívesen futnék össze a sötétben. De ez nem egyedül az ő érdeme, talán ha nincs ez a remekbeszabott fordító, aki a szöveget készítette, nem is jut eszembe ilyesmi. Mert a filmélményt nagyban rontotta a fordító csodás munkája, aki ilyeneket adott a kedves apuka szájába, minthogy „Fogalmazz precízen! Kérdezd azt, hogy élvezlek-e téged!” és „Ne aggódj, gyengéden csinálom.” Itt már teljesen készek voltunk, de nem csak mi, az egész moziterem röhögött, és akkor még nem meséltem el, hogyan próbálja meg Jonas és Fiona leírni az érzelmeit. Előbb jut róla eszembe két befüvezett tini.

Szóval a film maga nem rossz, egyszer megnézhető, érdekes, és el tud gondolkodtatni, ahogy a könyv is, de senki ne várjon tőle katarzist vagy a végén túl sok egyediséget. Van, ami nem jó benne, meg van, ami lehetne jobb is, de ami jó, azt viszont nagyon eltalálták.