Egy
négyállomásos turné keretében mutatunk be nektek egy álnév alá rejtőző magyar
író első kiadott művét. Mindig jó olvasni hazai szerzőtől, és rádöbbenni:
lehet, hogy nem ismerik nemzetközileg, de ez is van olyan jó, mint bármelyik
bestseller.
A köd általában
csak egy időjárási jelenség, de néha több annál. Néha nem árt, ha vigyázol,
mert veszélyes is lehet. Nem minden az, aminek látszik. Mindig figyelj a
ködben, és hallgasd a dobszót.
Kiadó: Főnix
Könyvműhely
Oldalszám: 360 oldal
Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég, hogy egy fiú ikertestvérrel verte
meg az élet, még szinte évente új városba is költöznek.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett,
senki se vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal
fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadowban pedig, ahol idén kikötöttek,
hemzsegnek a furcsaságok: az iskola portása kardot visel, az Igazgató mintha
egy középkori kínzókamra mestere lenne, a köd suttog az emberek fülébe, eltűnik
egy közkedvelt tanár, sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a
múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és helyekről
beszélnek… és ha mindez nem lenne elég, a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése
mögött találja magát, és újra és újra be kell bizonyítaniuk, hogy igenis ők a
legjobb banda a földtekén.
Amikor pedig Amy rátalál saját magára egy
közösségi oldalon, újdonsült barátaival együtt a nyakába veszi az utat, hogy
megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem
egyszerű.
A Holdárnyék sorozat első része pörgős
felütés egy izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kalandnak.
Rejtélyek, titkok, Holdárnyék!
Ígéretemhez
híven szét fogom cincálni ezt a könyvet, és lehet engem utálni meg megkövezni,
de nem leszek kedves. Nem szeretem a kivételezést. Bevallom, a fülszöveg
alapján a történet kevésbé keltette fel a figyelmem, inkább az író személye
érdekelt (aki nem tudom, honnan szedte az ezt az álnevet, de még mindig nem
jutottam túl ezzel kapcsolatban a „WTF”-fázison), és hogy mi mindent tud
összehozni. Azt kell mondanom, hogy írt egy tipikusan elsőkönyves könyvet.
Nyilvánvalóan nem vagyok sem szerkesztő, sem korrektor, sem semmi hasonló, de
olvastam már elég sok könyvet, és olvastam már elsőkönyves írók első könyveit
is. Nem nevezem magam szakértőnek a témában, vagy ilyesmi, de azért látom
rajta, mi itt a probléma.
Jól kezdtem ezt
most, mindenki már retteg, hogy ezt most jól le fogom húzni, mintha valami
fossal állnék szemben, de erről szó sincs. Az alaptörténet abszolút bejött, nem
a világ legegyedülállóbb sztorija, de azért tipikusan klisésnek sem mondanám.
Van benne egyediség, amellett, hogy a műfaj sablonjait felsorakoztatja. A
végére pedig olyan izgalmak jöttek sorba, hogy már most rágom a körmöm, mi lesz
a folytatásban.
Ez a rész
érezhetően egy bevezetés. A cselekmény lassan haladt, és mikor már majdnem a
végénél jártunk, de még mindig nem derült fény a titkokra, gondolatban már azt
kerestem, kit üthetnék le, hogy végre megtudjunk már valamit, mielőtt
megőrülök. Kicsit többet vártam a nyomozós száltól, de mégiscsak tizenöt évesekről
van szó, nem Poirot-ról, úgyhogy nem igazán tudom, mi mindent csinálhattak
volna még.
Az író remek
zenei ízléssel rendelkezik, és ezt igyekszik mindenki tudtára adni, és ezzel
nincs semmi baj. De valami idilli elképzelései vannak a tinizenekarokról.
Félig-meddig ugyan meg van magyarázva, miért ilyen jók az ikrek, de azért
kizártnak tartom, hogy találnak még három másik embert, és fél óra után annyira
jók lesznek együtt, hogy mehetnek is koncertezni. Tizenöt éves gyerekekről
beszélünk. Ráadásul időnként úgy éreztem, mintha egy
alkoholista-kampánybeszédbe cseppentem volna. Nem azt mondom, hogy egy csepp
bort se ihatnak, de én nem bírnék ennyit meginni, pedig azért már elmúltam
tizennyolc pár éve. Arról nem is beszélve, hogy Amerikában komolyabban veszik a
kiskorúak alkoholizálását, mint nálunk. Néha egyszerűen mintha nem is tinikről
lett volna szó, hanem lecsúszott, öreg, alkesz zenészekről.
Szóval a
zenekart illetően inkább az volt az érzésem, hogy elhagytuk a realitás talaját,
és inkább az író vágyaiba csöppentünk volna. Én is szeretem a jó zenét meg
örülök a sikernek, de legyen az a siker hihető.
A fogalmazás
nekem olyan volt kicsit, mintha egy általános iskolás írta volna. Csak a
lényegre szorítkozott, leírta, mit csináltak meg volt párbeszéd, esetleg
egy-egy ember megjelenését, és csak nagyon ritkán tért ki a tájra vagy hasonló.
Persze, örülök én, ha halad a cselekmény, de néha nem baj, ha kicsit elmélázunk
azon, milyen a hó színe, vagy elgondolkodunk valamin, vagy tudomisén. A
párbeszédek pedig helyenként furák voltak. Érthetőbben kifejtve, volt olyan
mondat, amiről azt gondoltam: „van ember, aki tényleg mond ilyet bárkinek is?”
Jaj, és a szerelmi szálak. Bárki, aki olvasta a Végzet ereklyéit, nem mondhat olyat, hogy „ilyen bonyolult szerelmi
hálóról még sosem olvastam”, de ez már-már megközelíti azt a szintet. A végén
már követni sem tudtam, hogy akkor most ki, kivel, hogyan, mit, miért, és
egyáltalán mivan?
A karakterek
nincsenek kibontva, de annyira, hogy voltak, akiket meg sem tudtam különböztetni
egymástól, csak annyival voltam tisztában, hogy kit hogy hívnak. Az igazgató
meg totál rejtély volt számomra, nem értettem, hogy miért ilyen köcsög az egyik
pillanatban, a másikban meg olyan kedves. Ez még a végével sem lett érthető
számomra, egyszerűen csak ellentmondásos volt a karaktere.
A vége viszont
mindent megmentett, amikor eljutottunk a lényeghez, ami körülbelül tíz oldalban
el is lett magyarázva, és jobban örültem volna, ha ez van kibontva a regényben
(jó, némi zene mellett), de hát ez van. És még mielőtt bárki nekem rontana egy
karddal, elmondom, hogy ez a könyv nem rossz, csak van még mit rajta javítani.
Most pedig várhatom a második részt, mert természetesen függőben kellett hagyni
egy szálat… Egyszer idegbajt fogok kapni a függővégektől.
Kedvenc
karakter: Tank, a macska
Ami legjobban
tetszett: a zenék és a vége
Ami nem
tetszett: ezt mind leírtam fentebb
Értékelés: 3/5
Nyereményjáték
A regényben
központi szerepet kap a zene, főleg a rock és metál nagyjai. Különböző híres
együttesek, előadók dalszövegeit kevertük össze, nektek pedig ki kell találni,
kiről is van szó. Segítségetekre lehetnek a képek. Írjátok be a Rafflecopter
megfelelő sorába a megoldást, és helyes megfejtés esetén máris esélyetek lesz
megnyerni a könyv egy példányát.
Kizárólag Magyarországra
tudunk postázni. A nyerteseket e-mailben értesítjük, akiknek 72 órájuk van,
hogy e-mailben válaszoljanak. Válasz híján új nyertest sorsolunk.
I'll fight,
babe, I'll fight
To win back your
love again
The wise man
said just find your place
In the eye of
the storm
Walking down the
street
Distant memories
Are buried in
the past forever
A turné további állomásai:
09. 29.
Bibliotheca Fummie
10. 01. Kelly Lupi olvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése