Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Alice Hoffman újra elvarázsolja a Maxim Kiadó olvasóit! A galambok őrizői után ismét egy nagy sikerű történet jelenik meg a kiadó gondozásában a Gyönyörű titkok múzeuma. Ezúttal a múlt század huszas éveibe visz a szerző, hogy egy New Yorkban játszódó szenvedélyes szerelemről meséljen a tőle megszokott misztikus, varázslatos hangon. Kövessétek a blogturné öt állomását, melynek során sok érdekesség derül ki a könyvvel kapcsolatban, és szokás szerint három nyereménykönyv is gazdára talál a kiadó jóvoltából.

Kiadó: Maxim

Oldalszám: 356 oldal

Fordító: Bozai Ágota

Molyos adatlap

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Korábban olvastam már Alice Hoffmantól a Tizenharmadik boszorkányt, ami nagyon elbűvölt a maga mágiájával. Mivel ez volt az egyetlen tapasztalatom az írónővel, ami egyébként mély benyomást tett rám, egyből rávetettem magam a Gyönyörű titkok múzeumára (aminek a borítója nagyon tetszik, de a magyar címe annál kevésbé).

Arra számítottam, hogy ez is hasonló lesz, lesz némi mágia elrejtve a hétköznapokban, amitől az egész annyira különleges lesz, de ebből a szempontból sajnos csalódnom kellett, mert ez teljesen mágiamentes volt. Jó, rendben, Coralie-ban van egy kis csoda, illetve a múzeumban vannak különleges lények, de mindezekről le van húzva a lepel, és kiderül, hogy igazából az egész csak szemfényvesztés, szóval lehet, hogy ünneprontó vagyok, de én úgy fogtam fel, hogy ez bizony minden csodától mentes volt.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem tetszett. Alice Hoffman nem az a típusú író, akinek a regényeivel rohanni lehetne. Hogy csak úgy belevetjük magunkat, gyorsan végigolvassuk, és jöhet is a következő. Nem, ő az a fajta író, akinek a regényeibe szépen, lassan merülünk bele, és részei vagyunk a világnak, mindent átélünk a szereplőkkel, és ez így van jól. A történet lassan indul be, megismerjük Coralie gyerekkorát, majd a jelenlegi életét. És aztán Eddie is képbe kerül, habár nagyon sokáig még csak nem is találkoznak.

Azért volt érdekes számomra ez a történet, mert a fejezetek két részre voltak bontva. Az első részében Coralie vagy Eddie mesélt első személyben, és azt hittem, ez azért van, mert a múltjukat mesélik el, és eleinte így is volt, de a könyv végére ugyanazt a jelent mesélték, amibe utána átváltottunk, úgyhogy ezeknél a részeknél kicsit értelmét vesztette a dolog. A fejezetek második részében 1911-be ugrottunk, ahol harmadik személyben volt leírva minden, ami azért tetszett, mert itt csöppentünk bele igazán Coney Islandbe, részletes leírást kaptunk a tájról és az emberekről, és ezt nagyon szerettem.

Már az elején azt vártam, Coralie és Eddie mikor találkoznak végre, de erre még sokat kellett várnom. Persze nagyon élveztem azokat a részeket, amikor együtt voltak, de mégsem ezek voltak a legjobbak, hanem ahogy eljutottak odáig. Érdekes volt megtudni, mi mindenen mentek keresztül, amíg idáig eljutottak, hogyan változtak meg az évek alatt, és lehet, hogy némely tettük miatt nem kedvelném, vagy esetleg megvetném őket, de nem így van.

Coralie az elején egy naiv kislány, és nem hibáztathatom ezért, nem tehet róla, hogy az apja hogy bánt vele, és hogyan nevelte fel, és sajnálom őt azért, amire kényszerítették. Lehet, hogy úgy tűnik, abban a múzeumban mindenki érdekes, és meg is fizetik az ott dolgozó embereket, mégis sajnáltam mindegyiküket, mert azért mégiscsak kiállnak oda a testi fogyatékosságukkal együtt, amit még ki is emelnek, hogy a látogatók azt bámulják, és ez szerintem kegyetlenség. Eddie is tesz néhány meggondolatlan és talán rossz dolgot, de neki is megvannak az okai, és nem tudok ezért rossz szemmel nézni rá. Meg végül is, művész, és a művészeket megbecsülöm. Fotózni én is szeretek, és nagyon jó volt olvasni a fotózásról. Ráadásul nagyon ügyes detektív válna belőle, mint ez kiderül, és ezeket a részeket is nagyon izgalmasnak találtam.

A vége talán egy kicsit túl gyors, egy icipicit összecsapottnak tűnik, de igazából nincs hiányérzetem. Nem bűvölt el annyira ez a regény, mint a másik, amit Alice Hoffmantól olvastam, de ez is nagyon tetszett, és alig várom, hogy még többet olvassak az írónőtől.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Coralie, Eddie

Ami legjobban tetszett: a fotózás

Ami nem tetszett:

Értékelés: 4,5/5

Nyereményjáték

A történet nagyon fontos eleme a New York-i vidámpark. Ehhez kapcsolódik a játék is, minden blogon elrejtettünk egy-egy híres vidámpark nevét. Nincs más dolgotok, mint megfejteni és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postázza a nyereményt. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az általunk küldött értesítő levélre! Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

04/15 – Tekla Könyvei

04/17 – Bibliotheca Fummie

04/19 – Kelly&Lupi olvas

04/21 – Dreamworld

04/23 – MFKata gondolatai