Meg Cabot: Mediátor sorozat (1.-6.)

Kiadó: Ciceró

Fordító: Polgár Anita, Szabó Mária

Molyos adatlap

Suze New Yorkból Észak-Kaliforniába költözik anyja új férjéhez és három mostohatestvéréhez, ám amikor az új szobájába lép, rájön, hogy oda már beköltözött egy kísértet. A ház ugyanis 150 éve még a város fogadója volt, ahol több embert is megöltek annak idején, Jesse kísértete azonban valamiért itt ragadt. Suze szellemekkel diskurál, segít nekik elintézni befejezetlen ügyeiket, hogy továbbmehessenek. A hat kötetben a lány kísértetekkel találkozik és bajba keveri magát, de mindezt csupa jó szándékból. Egy-egy részben újabb megoldatlan üggyel kerül szembe a sorozat végére pedig az is kiderül, hogyan sikerül kijönnie új szobatársával.

Valamiért az én fiatalkoromból (mondom ezt úgy, mintha most olyan öreg lennék) kimaradt Meg Cabot összes regénye, és Deszy még a Könyvfesztiválon annyit áradozott erről meg egy másik sorozatról, hogy gondoltam, ideje bepótolni a dolgokat. Még akkor is, ha már kicsit kinőttem belőle. Úgy álltam hozzá, hogy nem baj, ha kislányos lesz, meg úgy érzem majd, hogy vissza kell mennem ehhez legalább öt évet, hogy értékelni tudjam, de ha még így is legalább egyszer olvasós kategóriába be tudom tenni, az már jó. Nem számítottam volna rá, hogy ez ennyire tetszeni fog.

Mármint igen, persze, nem én vagyok a célkorosztály, de legalább annyira élveztem, mintha még mindig általános- vagy középiskolában szenvednék, és csak ilyen könyvek kerültek volna a kezembe. Mivel ezek igen rövid kis történetek és három nap alatt el is olvastam mind a hat (és fél, mert volt egy 3,5-edik rész is) részt, egyben értékelném a sorozatot.

Amennyiben a szellemek nem öldökölni meg ijesztgetni akarnak, semmi problémám velük, és itt az idő nagy részében nem is erről volt szó. Tetszett az alapötlet, még akkor is, ha erősen a Szellemekkel suttogóra emlékeztetett (fogalmam sincs, melyik volt előbb, és igazából nem is érdekel), és én lepődtem meg a legjobban, amikor az egyik rész közepénél elkezdtem félni. Jó, ilyen szempontból nagyon alacsony az ingerküszöböm, de azért elmondom, hogy az a rész tényleg félelmetes volt. Persze megvoltak a sablonelemek itt is, de ettől el tudtam tekinteni, mivel nem ez volt a lényeg benne, és Cabot nem is igyekezte nagyon kiemelni.

Szerettem Suze-t, mert nem az a tipikus „jaj letört a körmöm”-féle lány, hanem elég normális, mármint azon túl, hogy szellemekkel beszélget. Verekszik, bátor, hülyének sem mondanám, bár néha azért nem túl gyorsan vág az esze, van humora. Néha ugyan el tudtam volna viselni tőle kevesebb lányos dolgot, már ami az öltözködést illeti, de ezt betudom annak, hogy New Yorkban nőtt fel. Viszont a humorát imádom, volt olyan, hogy az éjszaka közepén hangosan vihogtam fel olvasás közben.

A másik fontos szereplő a történetben Jesse, aki Suze szobájában lakó 150 éves kísértet. Nem mondom, hogy ő lett álmaim férfija, már csak azért sem, mert az én szobámba ne kísértsen senki, még akkor se ha aranyos és helyes, de azért megkedveltem. A legtöbb dolog, amit szerettem benne, az abból fakadt, hogy az 1800-as évek közepén élt, amikor még teljesen mások voltak a szokások, de jókat kuncogtam azokon a részeken is, amikor nem értett valami modern kori dolgot.

Ezen kívül nagyon bírtam még Dokit, azaz Davidet, és nem azért mert olyan okos, hanem mert egy-egy tudálékos megjegyzésével olyan hangulatot tudott teremteni, amivel nem is volt tisztában, ez pedig legalább olyan nevettető volt, mint Suze egy-két megszólalása.

A két főszereplőn kívül másik nagy kedvencem a helyszín volt. Annyira jól magam elé tudtam képzelni mindent (arról nem is beszélve, hogy a szobámban legalább olyan meleg van, mint Kaliforniában), és azt kívántam, bárcsak én is az óceánnál süttethetném magam, viszont biztos, hogy nem költöznék oda, nekem télen legyen hó, és kész.

Negatív oldalra csak olyan dolgokat tudok felróni, ami abból következik, hogy ez a könyv tinilányoknak íródott. Karakterfejlődés nem nagyon van benne, vagy ha van is, az nem túl hihető (Paul), a történet sokszor kiszámítható, Suze túlságosan sokat foglalkozik a fiúkkal és a ruhákkal, na meg a suliban lévő drámák is olyanok, hogy leginkább a fejemet fogtam.

Viszont ennek ellenére nagyon tetszett az egész sorozat. Igaz, most úgy érzem, elegem volt a tinilányokból egy időre. De izgultam, örültem és szurkoltam, pedig pár év már eltelt a középiskola óta. A célcsoportnak viszont bátran tudom ajánlani.

Kedvenc karakter: Suze

Ami legjobban tetszett: az alaptörténet

Ami nem tetszett: a hiányosságok, amiket írtam

Értékelés: 4/5