Bibliotheca Fummie: Denise Jaden: Soha nem elég

A Könyvmolyképző Kiadó most is egy különleges könyvet hozott el nekünk, mi pedig be szeretnénk mutatni nektek egy blogturné keretében augusztus 8-15-ig. Megindító és nyersen őszinte könyvet ismerhettek meg benne egy testvérpárról, amit egy titok szakít szét.

Tartsatok velünk, ezúttal a szórakoztató extrák mellett komoly témákról is lesz szó, érdemes követni a turnét.

Azért hogy ne maradjatok vidámság nélkül a szokásos módon nyereményjáték kíséri a turnét, ahol ismét a könyv három példányát nyerhetitek meg.

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: ???

Fordító: Szabó Krisztina

Molyos adatlap

Beleolvasó

Loann mindig is olyan népszerű és csinos akart lenni, mint a nővére, Claire. Amikor Claire volt barátja flörtölni kezd vele, Loann bármire hajlandó lenne, hogy végre ő is különleges lehessen… még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia a nővérét. Azonban minél inkább a részesévé válik Loann a nővére életének, annál inkább tudatára ébred annak, hogy nem minden az, aminek látszik. A tökéletességért folytatott harc, amelyet a nővére vív, felemészti Claire-t, és súlyos árat kell fizetnie érte. Miközben Claire egyre inkább visszahúzódik a családjától és a barátaitól, Loann igyekszik megérteni őt és jóvátenni az elkövetett hibákat. Képes lesz-e vajon Loann rendbe hozni a kapcsolatukat – és a nővérét –, mielőtt túl késő?

Ez a könyv a tipikus esete, miért nem szeretem a fülszövegeket. Egyszerűen azért, mert sokszor nem is azt tükrözi, amiről a könyv szól. Biztos, hogy ha csak a fülszöveget olvasom el, nem is érdekel ez a könyv, de nagy szerencsémre egy általam kedvelt blogger már írt róla, és az értékelését elolvasva kedvet kaptam. Kár, hogy nincs minden könyvvel ez így.

Alapvetően az anorexia miatt érdekelt, de mivel nem a főhős, hanem a nővére szenved ebben a betegségben, amit sokáig el is titkol, ezért az elején nem nagyon van erről szó. Leginkább csak egy sablonos YA-hoz hasonlított. Szerelmi háromszögre számítottam, de csak nehezen tudnánk ezt a címkét a könyvre erőszakolni, merthogy ami itt volt, az egyáltalán nem háromszög, de még a négyszöget se mondanám. Egyszerűen gyűlölöm, amikor olyanokat húznak rá a könyvre, ami cseppet sem fedi le a valóságot. Vannak benne szerelmi kapcsolatok, de nem ebből van a nagy dráma.

Hanem Claire betegségéből, ami ugyan csak a könyv második felében bontakozik ki igazán, de akkor nagyon. Jó volt egy olyan könyvet olvasni, ahol külső szemlélőként látjuk a beteget, és érdekes belegondolni, mi mit tennénk Loann helyében. Nem tudom, hogy másként cselekedtem-e volna, mint ő, de úgy érzem, ő megtette, amire képes volt. Lehet, hogy nem szép ilyet mondani egy betegre, de úgy megütöttem volna Claire-t. Nem az étkezési zavara miatt, hanem ahogy viselkedett már az elejétől kezdve. Engem nagyon idegesített, és nem tudom eldönteni, hogy ő alapból ilyen volt, vagy ez csak az anorexiával jött.

Loannt az elején meg tudtam érteni, ami érdekes, mert nagyon ritka, amikor a főszereplővel szimpatizálok. Neki is voltak idegesítő dolgai, és nem mondom, néha megcsapkodtam volna, de a könyv felétől konkrétan sajnáltam. Ott volt egy fordulópont, amikor rájöttem, mennyire naiv és tehetetlen ez a lány, és tisztában vagyok vele, hogy sokan talán nem értenek egyet velem, de szerintem ami ott történt, az legfőképp nem az ő hibája volt, ő csak az áldozat szerepét kapta. Egyszerűen csak kihasználták a gyengeségét. Szóval nem mondom, hogy a szívemhez nőtt, de azért sajnáltam szegényt. Viszont örömmel fedeztem fel, hogy karakterfejlődésen esett át a könyv végére. Ahogy Marcus is, aki a kedvencem volt a történetben. Át tudtam érezni a zárkózottságát és a félelmeit, noha nekem sosem kellett elviselnem azt, amit neki. Nagyon tetszett ahogy szépen, lassan kialakult a kapcsolat közte és Loann között.

Nem szerettem viszont Loann szüleit, az apja csak elmenekült, az anyja meg sosem a jó irányból közelítette meg a dolgokat. A könyv végéhez közeledve sikerült megértenem a karakterét és a reakcióit, de ettől még nem lett szimpatikus. Viszont egyikük sem tudja felülmúlni Josht, aki egyszerűen csak egy szemétláda. Már az elejétől kezdve nem kedveltem, és hát nem véletlenül.

Imádtam Loann hobbiját, a fotózást, mert én magam is szeretek fotózni, bár csak nagyon hobbi szinten űzöm. A könyvből viszont megtudjuk, Loann hogyan ismerkedik meg ezzel a művészeti ággal, és elég profi lesz benne. Tudom, hogy nem ez volt a központi téma, de azért szívesen olvastam még volna róla.

Poénok lelövése nélkül meg kell említenem a történet végét, mert szerintem az a csúcspont. Elég meglepő fordulatot kapunk. Jó, egy kicsit lehet sejteni, de azért egy ifjúsági regényhez képest tényleg meglepő. Örültem, hogy így zárta le.

Ha valakit érdekelnek az étkezési zavarok, akkor külső szemlélőként ez a könyv nagyon jó rálátást ad a betegségre, valamint a Jégviráglányokat is tudom ajánlani, ami viszont a főszereplőn keresztül mutatja be a betegséget.

Tetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Marcus

Ami legjobban tetszett: a fotózás és a betegség bemutatása

Ami nem tetszett: Josh

Értékelés: 4,5/5

A fotózásról

Loann a könyv elején kap egy nagyon jó fényképezőgépet, és a történet során megtanul vele bánni. Én is szeretek fotózni, habár nem mondom, hogy értek hozzá vagy jól csinálom, csak szeretem. Szívesen megismerkedtem volna közelebbről is azzal a fényképezővel. Annyi dologra lehet kitérni a fotózással kapcsolatban, hogy még felsorolás szinten is hosszú lenne, úgyhogy inkább csak az alapdolgokat mondom el.

Manapság elterjedtek a digitális fényképezőgépek, amivel sokkal egyszerűbb dolgozni, mert így egyből fel lehet tölteni a számítógépre, majd photoshoppal javítani vagy módosítani rajta, ahol szükséges. Loann azonban egy hagyományos, filmes gépet kap kézhez, így nem csak a fotózás művészetét tanulja meg, hanem azt is, hogyan kell elhívni egy képet. Először azonban kell egy kép, amit előhívunk. Egy jobbfajta gépen általában elég sok gombot és beállítást találunk, van záridő, ISO, élesség. Ezek mind arra szolgálnak, hogy a fénytől, a mozgástól és a távolságtól függően a legjobb képet tudjuk elkészíteni. Ha kész van a képünk, mehetünk is a camera obscurába, vagyis a sötétkamrába, hogy előívjuk a képet.

A sötétkamra lényege, hogy egy teljesen elsötétített szobában egy lyukon fényt átengedve a szemben lévő falra vetítődik a külvilág fordított képe. A filmet megfelelő hőmérsékletű oldatokba kell helyezni, és amíg kivesszük a gépből, és bele nem tesszük a folyadékba, sötétben kell dolgoznunk, különben tönkremegy a munkánk. Az áztatások és öblítések után következik a film szárítása, ez után lehet nagytani a képet, amit már csak géppel lehet elvégezni.

Noha a képek kézzel történő elhívása nagyon érdekes és hasznos, ugyanakkor elég bonyolult és tudást, tapasztalatot igényel, így érthető, miért választják a legtöbben a digitális gépeket.

Nyereményjáték

Loann, a főhősnőnk új szenvedélye a fotózás. Részleteket örökít meg a nagy képekből és albummá rendezi őket.

Most mi is fotós játékra hívunk titeket. Minden blogon találhattok egy kitűzött fotót, ami egy közeli valami ismert dologról. Nektek kell rájönnötök, hogy mit ábrázol a kép, és beírni a Rafflecopter megfelelő mezőjébe.

Nem kell félni, nem lesz nehéz, de annál szemet gyönyörködtetőbb a feladat.

A nyeremény mint mindig, most is a könyv egy-egy példánya, amit három szerencsés nyertes kap meg.

Játékszabályok:

1.) Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)

2.) Kedveld a Vörös Pöttyös? Szeretem Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)

3.) Írd be a helyes megfejtéseket! (KÖTELEZŐ)

4.) Oszd meg a turnét! (NEM KÖTELEZŐ)

A kiadó csak Magyarország területére postáz.

A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné további állomásai:

08.08. Bibliotheca Fummie