Sarah Addison Allen: A barackfa titka


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelent meg 2014. december 12-én a Barackfa titka című könyv, ami visszaröpít az időben minket.
Január 13 és január 25 között öt blogturné tag értékelését olvashatjátok végig, extrákkal fűszerezve. A turné során játszhattok is és megnyerhetitek a három példány egyikét!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 250 oldal
Fordító: Molnár Edit

A harmincéves Willa Jackson – egy generációkkal korábban anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként – kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami annak idején az észak-karolinai Walls of Water legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a szerencsétlenség és a botrány jelképe. Willa megtudja, hogy volt osztálytársa – a nemesi származású Paxton Osgood – kívülbelül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, amely a mai napig hatással van az élők sorsára.



Ez a könyv egy romantikus YA, csak felnőtteknek. Még nem olvastam az írónőtől semmit, és sokan szeretik, én meg már kíváncsi voltam, mi ez a felhajtás, úgyhogy gondoltam, próbáljuk meg. És rájöttem, miért szeretik. Ez ugyan olyan romantikus könyv, mint amit a fiataloknak írnak, csak más a korosztály. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nem tetszett, sőt, ellenkezőleg, de azért ez alapján a könyv alapján nem tudom megérteni a nagy rajongótábort. Fura, hogy pont én mondom ezt, mert annyi mindenért rajongok, zenekaroktól kezdve, sorozatokon és filmeken át a könyvekig. De hát ízlések és ficamok, ahogy szoktam mondani.
A könyv hangulatát nagyon szerettem, az a tipikus kisvárosi idill, amiben van valami, amit nem tudok megfejteni, de mindig sikerül rabul ejtenie. A sorozatokban is az ilyenek a kedvenceim közé tartoznak, és amikor ilyen könyvet olvasok, mindig elfog a vágy, hogy én is egy ehhez hasonló helyen éljek. Nos persze Walls of Water sem tökéletes, én meg imádom Pestet, mégis olyan jó lenne kipróbálni, milyen egy kisvárosban élni.
Maga a történet sok meglepetést nem tartogat. Van benne némi rejtély, de hamar rá lehet jönni, itt inkább a romantikus részek vannak hangsúlyozva, a múlt, és a két lány kialakuló barátsága. Annak ellenére, hogy nem volt nagy csavar, azért izgultam, mi történhetett a múltban, és alig vártam, hogy végre kiderüljön minden (még úgy is, hogy sikerült kitalálnom). Meg persze a két párosért. Összejönnek? Nem jönnek? Most akkor ki szeret kit?

Willa, az egyik főszereplőnk egy sportboltban dolgozik, és persze az ő szemszögét szerettem legjobban, mert vele tudtam leginkább azonosulni. Erős, független nő, aki fiatalként nagy lázadó volt, mára meg inkább csak egy kissé cinikussá vált. Talán egy kicsit szomorú, de nagyon szimpatikus karakter. Paxtont a könyv elején fejbe tudtam volna csapni. Idegesítő, elkényeztetett, gazdag lány, aki még mindig a szülei nyakán él, de azt hiszem, ő ment át a legnagyobb karakterfejlődésen. A végére ő is elég önálló lett ahhoz, hogy ne utáljam. A fiúk, Colin és Sebastian nem voltak túl kidolgozva, inkább csak olyan díszletek voltak, hogy legyen benne romantikus szál is. A legérdekesebb szereplők mégis szerintem Willa és Paxton nagymamái voltak. Szívesen olvastam volna még róluk, a barátságukról, és bár a végén megkaptuk a történetet, amire kíváncsiak voltunk, úgy éreztem, a kapcsolatukból sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Az a része valahogy érdekesebbnek tűnt. Jó, az más kérdés, hogy pont azt akarták kideríteni, de mégis elég hangsúlyos szerepet kapott a romantika. Ami azért ennél jobban is háttérbe szorulhatott volna.
Szóval a történet jó volt, a hangulatot és a helyszínt imádtam, a leírások is tetszettek, és úgy egészében véve a könyv jó. Biztosan fogok még olvasni az írónőtől, mert érdekel más könyve is. Jó, hogy a romantika mellett van valami más is a történetben, de nem értem a rajongást. Mert azért itt semmi egyediséggel nem találkozhatunk. Ez csak egy jó könyv. Akiket érdekelnek a kisvárosi történetek, azoknak mindenképpen ajánlom.


Kedvenc karakter: Willa és a nagymamák
Ami legjobban tetszett: a múltbéli történet
Ami nem tetszett:
Értékelés: 4/5

Nyereményjáték

Számos festő jelenített meg képein barackot, barackfát, mivel a gyümölcshöz számos történet és szimbólum fűződött. Nektek a különböző állomásokon összekevert betűkből és egy festmény alapján öt különböző híres festőművész nevét kell kitalálnotok.
A játék végén, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából három szerencsés nyertes kerül kiválasztásra, akik a könyv 1-1 példányával lesznek gazdagabbak.
(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Ha a nyertes kiértesítést követően 72 órán belül nem válaszol, automatikusan új nyertest sorsolunk!)



a Rafflecopter giveaway


A turné további állomásai:
01.16. Bibliotheca Fummie
01.19. Dreamworld
01.22. Insane Life

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése