Kiadó:
Könyvmolyképző
Oldalszám: 496
oldal
Fordító:
Komáromy Zsófia
A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan
tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba
költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged
közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy
megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt,
mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét
elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet
jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit
nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer.
Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban
felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy
egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és
zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny
lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Nem állíthatnám,
hogy nagyon otthonosan mozgok az NA műfajban, de igyekszem behozni a
lemaradásomat. Az elvarázsoltak után kétségbeesetten kerestem valamit, ami
boldog és nyálas, mert kellett valami, ami elnyomja ezt a nyomasztó hangulatot.
Nem gondoltam volna, hogy nem jó könyvbe tenyerelek bele. De annyian mondták,
hogy mennyire jó, és hogy úgy sírtak rajta (itt már gyanakodnom kellett volna),
hogy nagyon el akartam olvasni, és nem gondolkodtam, csak elkezdtem.
Tulajdonképpen
nem is tudom, mennyire számít ez NA-nak, mert hát a szereplők még gimibe
járnak, és a történet elején még csak nem is tizennyolc évesek, viszont ezekre
a könyvekre jellemző, hogy legalább az egyik főszereplőnek, de inkább
mindkettőnek valami lelki baja van. Hát itt aztán van minden.
 |
| "- A garázsodban." |
Josh egy
antiszociális srác, aki elvesztette már majdnem az összes rokonát, egyedül
maradt, és mivel körüllengi ez a különleges halál-aura, nem barátkozik vele
senki. Neki meg jó így. Nastyával egy tragédia történt, ezért új városba
költözik, ahol nem ismerik, és az lehet, aki akar. Ahhoz képest, hogy ez az ő
történetük, sokáig nem is igazán foglalkoznak egymással a szó hagyományos
értelmében.
Nastya több mint
egy éve nem beszél (nem nagy spoiler, viszont érdekes, amikor kiderül még az
elején, mert tényleg nem tűnt fel), ez néha egészen érdekes szituációkat szül.
Amikor az egyik esti futásának alkalmával betéved Josh garázsába, ahol a fiú
barkácsolni szokott, ott ragad, és végül ez olyan rituálévá válik. Egyikük sem
akar közel engedni senkit magához, mégis valami néma egyességet kötnek.
Nagyon szerettem
minden egyes garázsos jelenet. Imádtam, ahogy haladtak előre az események, és
anélkül kerültek közelebb egymáshoz, hogy komolyabban beszélgettek volna.
Nastya sokszor gondol arra még a történet végén is, hogy Josh nem ismeri. Én
ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy nem tud róla mindent, na jó, sok dolgot, de
az embert úgy is meg lehet ismerni, ha csak a tetteit figyeljük. Szerettem a
közös jeleneteiket, ahogyan kialakult közöttük a kapcsolat.
Nem titok, hogy
szeretem a megtört lelkeket, és mindkét főszereplőnk az, úgyhogy ez a könyv
körülbelül olyan volt számomra, mintha a legjobb narrátorokat vonultatták volna
fel. De azért mégsem. Szerettem mindkettejüket, pont azért, mert megtört
lelkek, de nem lett egyikükből sem kedvenc karakter vagy ilyesmi. De mégis
azért találom különlegesnek ezt a regényt, mert két ilyen ember egymásra
talált, és azért tartom sokkal valóságosabbnak az ő történetüket, mert el tudom
hinni, és hiszem, hogy máshogy, mással ez nem működne, mert ők csakis egymást
menthetik meg.
Nastya kihívóan
öltözködik, mert elrejtőzik egy kép mögé. Ő akarja meghatározni, miért
beszéljenek róla az emberek, azt akarja, féljenek tőle, mert nem akarja kiadni
a titkát. Josh a gyász feldolgozása következtében rengeteget verekedett, ezért
félnek tőle, kerülik. Mindkettejükről kiderül, hogy valójában nem is annyira
félelmetesek, mint amennyire az látszik, és sokkal érdekesebb az, ami a felszín
alatt rejtőzik.
A könyv stílusát
imádtam. Persze alapvetően egy romantikus regény, de mégis valahogy végig át
volt szőve ezzel a szomorú, megtört hangulattal, és ettől olyan különlegesnek
éreztem. De emellett viszont vicces is volt, mert hát akármilyen elcseszettek
is, mégiscsak fiatalokról szól. Elég sokat nevettem, és nem csak Drew miatt,
aki szintén nem olyan nőcsábász, mint az elsőre látszik.
Ami érdekes,
hogy nem sírtam rajta… egészen a végéig. Persze, alapvetően nem volt egy vidám
könyv, de nem éreztem késztetést a bőgésre. Na jó, lehet, hogy szoktam sírni a
könyveken, de nem mindig. Tudjátok, a könyvekben mindig van egy pont, ahol
minden elbaszódik, és mindenki szenved. Nem sírtam. Nem voltam túl vidám sem,
de nem sírtam. Aztán elértem a könyv végére, és pontosan tudtam, mit fog
mondani Nastya, és mégis, ahogy elolvastam az utolsó mondatot, elkezdtem bőgni.
Mert abszolút odaillő volt, és mert… mert nem tudom elmondani, de aki olvasta,
az tudja.
Nagyon-nagyon
tetszett ez a könyv, leginkább a hangulata és a szereplők miatt. A másik, amit
imádtam ebben a műfajban a Flat-out Love volt. Az váratlanul üt és nagyot, ez
lassan kúszik be az elmédbe, de amikor észreveszed, hogy ott van, akkor az
kicsit sokkoló. Aki szereti az ilyen keserédes történeteket, azoknak bátran
ajánlom.
Kedvenc
karakter: Josh, Nastya
Ami legjobban
tetszett: minden egyes garázsos jelenet
Ami nem
tetszett: -
Értékelés: 4,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése