George R. R. Martin & Gardner Dozois: Zsiványok

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 796 oldal

Fordító: Bihari György, Bozai Ágota, Galamb Zoltán, Heinisch Mónika, Holló-Vaskó Péter, Kamper Gergely, Kleinheincz Csilla, Novák Gábor, Pék Zoltán, Rusznyák Csaba

Molyos adatlap

Beleolvasó

“Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz… Az olvasó már az írók névsorát látva is elalél a gyönyörűségtől.”

Library Journal

Olyan történetekre vágyik, amelyek túlmutatnak az elcsépelt sablonokon? Akkor ne hagyja ki a New York Times bestseller-szerző George R. R. Martin és a többszörösen díjnyertes szerkesztő, Gardner Dozois kötetét!

Huszonegy eredeti, most először olvasható, igazi nehézsúlyú sztárszerző tollából származó írást vehet kezébe a Zsiványokkal, amelyben minden egyes novella újabb izgalmakat ígér meghökkentő csavarokkal és nyaktörő fordulatokkal. Maga George R. R. Martin egy eddig még ki nem adott, új Trónok harca novellával jelentkezik, amelyből A Tűz és Jég Dala világának talán legnagyobb gazemberét ismerhetjük meg.

Csatlakozzon az utazáshoz olyan írókkal, mint Gillian Flynn, Joe Abercrombie, Neil Gaiman, Patrick Rothfuss, Scott Lynch, Cherie Priest, Garth Nix, Steven Saylor vagy Connie Willis – nem is beszélve az irodalmi bűvészmutatványok többi mesteréről. Ezek a zsiványok nemcsak fosztogatnak, hanem gazdagabbá is teszik az olvasó szívét!

A Zsiványokban huszonegy írótól találunk huszonegy novellát, és az a szép benne, hogy mindegyik másmilyen. Valamiben mégis egyeznek. Mindegyik főszereplője egy olyan személy, aki nem feltétlenül gonosz vagy rossz ember, nem, őket a jó cél vezérli. Csak éppen nem zavarja őket, ha ehhez meg kell szegniük néhány szabályt. Ahogy olvastam ezeket a történeteket, rájöttem, hogy mennyire szeretem az ilyen típusú karaktereket. Mert vagányok, bátrak és azt teszik, amit helyesnek gondolnak. Felnézek ezekre a karakterekre, mert én is szeretnék ilyen laza és menő lenni. Mivel különböző írók különböző sztorijairól van szó, nem tetszett egyformán mindegyik. Rendhagyó értékelés lesz, és extra hosszú, mivel mindegyikről írtam pár (vagy annál több) sort. Néha nem jutott eszembe semmi értelmes, csak egy-egy benyomás, néha meg már vissza kellett fognom magam, annyit tudtam volna írni. A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a zsiványokat. Valamint több időt hagyjatok rá, mint én (egy úgymond fogadás miatt egy hét alatt olvastam el), nem szabad vele rohanni, ezeket a történeteket meg kell emészteni, nem befalni.

Joe Abercrombie: Nehéz idők

Joe Abercrombie

Csak egyszer volt szerencsém eddig Abercrombie-hoz, azt a regényét találtam meg, amire mindenki azt mondja, nem jó. Hát nekem tetszett, de most látom csak igazán, hogy ebben az úriemberben mennyi minden van még. Határozottan meggyőzött, hogy olvasnom kéne tőle még többet. Egy kis csomag útját követhetjük végig, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Abercrombie mennyire jól ír. Cselekménydús, izgalmas, de közben annyira jól le van írva minden. És minden benne volt, amit én imádok egy ilyen típusú történetben. Érzem én, hogy ez a pasi egyszer még fel fog kerülni a kedvenc fantasy íróim közé.

Gillian Flynn: Mivel foglalkozol?

Láttam a Gone Girlt, ami zseniális, de elfogult vagyok Fincherrel szemben, úgyhogy lehet, hogy a véleményem nem mérvadó, de nagyon kíváncsi voltam, mit tud Flynn. Igazából ezt kezdtem el olvasni az antológiából, és lehet, hogy nem is akartam volna annyira elolvasni ezt a könyvet, ha nem ezzel a mondattal találom magam szembe először: „Nem azért hagytam abba a kézimunkázást, mert nem csináltam jól.” Ha az embernek van egy kis perverz fantáziája, máris kíváncsi a folytatásra, és alig pár mondattal később ki is derül, hogy félreértésről itt szó sincs, a főszereplő nő tényleg farkak kiveréséből élt. Egész pontosan 23546-szor végezte el ezt a becses munkát. De ez nem is fontos, a felvezetés csak egy jó kis csalogató, amivel megfogja az embert. Ezen túl viszont az egész zseniális. Nehéz úgy beszélni róla, hogy nem lövök el semmit, de ha valaki látta a Gone Girlt, akkor az érteni fogja, ha azt mondom, ez hasonlít rá. És iszonyú jó. Érdemes volt ezzel kezdenem. A stílusa gördülékeny és könnyed, még humoros is. Viszont az egész mögött ott lapul a borzongás, és egy kicsit meg is lehet tőle ijedni, amikor ez előkerül. Nagyon sokat tudnék még róla áradozni, de nem akarok lelőni semmit, úgyhogy inkább csak annyit mondok, hogy ez állati jó.

Matthew Hughes: A hét áldás fogadója

Jaj, nagyon kis aranyos történet volt. Lehet, hogy nem ezt a jelzőt várná el az ember egy olyan antológiában, ahol halomra gyilkolják egymást a szereplők és pszichopaták mászkálnak mindenfelé, de tényleg aranyos. A történetben főszerepet kap egy tolvaj és egy istenség is, és a kettejük interakciójából egy jó kis történet kerekedik. A cselekményvezetés számomra olyan meseszerű volt – ellentétben az Abercrombie novellával –, itt egy egész, kerek történetet kaptunk. Már ha lehet meseszerűnek nevezni valamit, amiben kannibálok vannak. Viszont maga a történet nagyon tetszett, fenomenális páros a tolvaj és az istenség.

Joe R. Lansdale: Meghajlott ág

Ebben a történetben nem volt semmi különös. Tetszett, mert a stílusa iszonyú gördülékeny volt és szórakoztató, de annyi ilyen megmentős sztorival találkoztam már, hogy nem hatott rám különösebben, azon kívül, hogy egy csomót vihogtam rajta. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó, csak nem tartottam annyira kiemelkedőnek.

Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!

Ebben a történetben a világ tetszett legjobban, és ez azért lehet, mert sokáig nem értettem, ők most mit csinálnak és hogy is akarnak itt pénzt keresni. Aztán persze rendesen el lett magyarázva, hogy a magamfajta gyengeelméjűek is felfogják, és akkor már sokkal jobban élveztem, de mégis a világ fogott meg igazán. Na meg a női főszereplő, Tawny, akit simán felvehetnék a képzeletbeli legjobb női főhősök listámra.

David W. Ball: Származástörténet

Caravaggio:Dávid Góliát fejével

Meglepett. Egy Caravaggio kép történetéről szól, és alapvetően nem szeretem se a törit, se a művtörit, úgyhogy untam is az egészet, annak ellenére, hogy azért ebben tök érdekes dolgok hangzanak el, csak engem ez teljesen hidegen hagyott. A vége viszont határozottan tetszett, és jót is mosolyogtam rajta. Sikerült meglepnie.

Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek

Urban fantasy az alkoholtilalom idejében két nagyon badass főhősnővel. Azt hiszem, ehhez nem is szükséges többet hozzáfűznöm.

Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában

Miden túlzás nélkül állíthatom, hogy ennek van a legjobb világa mind közül. Annyira állat, hogy elsőre felfogni is nehéz, úgyhogy meg sem kísérlem leírni. De a főszereplő is elég kemény, akinek az a feladata, hogy ellopjon egy utcát. A próbálkozások vicces eredményeket szülnek, mégis a stílus volt az, ami miatt ennyire szórakoztatónak találtam a novellát.

Bradley Denton: Hamis hangok

Főszereplőnk nem az a fajta ember, aki bűntudatot érezne amiatt, mert egy kis zsebpénzhez jut. Főleg azért, mert olyan embereket lop meg, akik maguk is nem épp tisztán szerzik a pénzüket. Matthew elbeszélésében viszont végig lehet vigyorogni az egészet. És a kisebb bűnök is bűnnek számítanak.

Cherie Priest: Bányarém

Nem gondoltam volna, hogy a címet ennyire szó szerint kell venni. Kicsit a Supernaturalra emlékeztetett ez a novella, csak nem voltak kemény vadászok, hanem egy fickó. Érdekes, hogy ez az első történet, amiben nemhogy a főszereplőt nem szerettem meg, de egyáltalán senki nem volt szimpatikus (abból a kemény három szereplőből).

Daniel Abraham: Milyen a szerelem?

Felkeltette az érdeklődésem a cím. Aki egy kicsit is ismer, az tudja rólam, milyen cinikusan állok a szerelemnek nevezett dologhoz, és kíváncsi voltam, miről is szól tulajdonképpen ez a novella. A szerelemről, mint a címe is mutatja, és azon belül meg arról, mi mindent képes megtenni az ember azért, akit szeret. Lehet, hogy szkeptikus vagyok, de attól még a történet nagyon jó volt. Főleg a világ és a főszereplő tetszett, de igazából az is, amit az író el akart mondani ezzel. Vagy amit szerintem el akart mondani.

Paul Cornell: Egy jobb halál

Ez volt az első történet, ami egyáltalán nem tetszett. Egyszerűen nem sikerült megfognia, valószínűleg azért, mert nem értettem, de mire odajutottam volna, hogy minden világossá válik, teljesen elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy neki kéne esnem még egyszer.

Steven Saylor: Káprázat Türoszban

Ez egy nagyon vicces és tanulságos novella. Elsőre talán nem tűnik humorosnak, de mindenképpen felkelti a figyelmet, a végén viszont jót nevettem. A szereplők kárára. Mert én már csak ilyen gonosz vagyok.

Garth Nix: Elefántcsont rakomány

Ez is elég zavaros volt, úgyhogy biztosan nem kerül a kedvencek közé. De akarok egy mokleket.

Walter Jon Williams: Tequilagyémántok

Klasszikus krimi, de határozottan a jó fajtából való. Beleláttunk a színészek életébe, részt vehettünk egy forgatáson, drogokat árultunk és átvertük az embereket. Sean pedig színész létére nagyon kemény.

Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván

Sokkal több van ebben a sztoriban, mint ahogy elsőre látszik. Utálom a meleget, de most szívesen ellátogatnék a sivatagba. Elgondolkodtató történet némi tanulsággal. Kíváncsi lettem.

Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete

Ez aztán furcsa volt. Mármint annyira tetszett, hogy ilyen nyomozós, kicsit Sherlock Holmesra hajazó történetet kaptunk, egy remekül működő nyomozópárossal, de az ügy maga tényleg furcsa volt.

Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki

Neillel nem indult túl jól a kapcsolatunk. A Csillagpor volt tőle az első olvasmányom, ami a film után nagyon nem tetszett, de itt nem adtam fel. Mindenki imádta az Amerikai isteneket, úgyhogy megpróbálkoztam azzal is, azt pedig imádtam. Ez volt az egyik novella az antológiában, amire a leginkább kíváncsi voltam, és nem csalódtam. Neil egy meglehetősen furcsa, egy kicsit abszurd, de rendkívül humoros, imádnivaló főszereplővel, és fantasztikus stílussal megáldott sztorit hozott össze.

Connie Willis: Műsoron

Már csak azért is imádtam, mert dobálózik a filmes utalásokkal, és annyira kifricskázza a mai kor filmjeit és a mozikat. És igaza van. Meglepődtem, hogy egy klasszikus értelemben vett romantikus sztorival találkoztam, de komolyan mondom, ez volt az egyik legjobb mind közül (mondom az egyik). Végigvigyorogtam az egészet, és szurkoltam Lindsay-nek és Jacknek, és annyira jó volt a sztori, hogy komolyan sajnáltam, hogy az egész csak ennyi volt. Én ezt még akarom!

Patrick Rothfuss: A ménkűfa

Ez egy mese. Egy nagyon okosan felépített, szövevényes mese. Lehet, hogy tele van olyan dolgokkal, amiket nem biztos, hogy értene egy gyerek, de nem minden mese szól gyerekeknek. Nem azért mondom ezt, mert tündérek kerülnek szóba, hanem egyszerűen amikor elértem a végére, rájöttem, hogy ez az. Patrick Rothfuss, felkeltetted az érdeklődésem.

George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére

Imádom A Tűz és Jég Dala első három kötetét, úgyhogy ez volt a másik történet, amire leginkább kíváncsi voltam. Örültem is, hogy Martin meséje az utolsó, mert azt gondoltam, hogy a legjobb marad a legvégére. Hát eleinte nem voltam lenyűgözve, Westerosban a legtöbb családfa olyan szerteágazó és kusza, hogy képtelen vagyok kibogozni, így van ez a Targaryenekkel is. Elkezdtem olvasni, de először fogalmam sem volt, kikről olvasok tulajdonképpen. Később sikerült kibogoznom, hogy Daemon Targaryan, akiről a történet szól, Dany apja. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, sokkal jobban örültem egy kis westerosi történelemleckének, mintha valamiféle folytatást vagy mellékszálat kaptunk volna, de a Targaryenek nem tartoznak a kedvenceim közé, és valami többet vártam ettől. De Trónok harca rajongóknak abszolút ajánlott.

Megtetszett? Rendeld meg!

Kedvenc karakter: Miles – Mivel foglalkozol?, Tawny – Igyunk a nőkre!, Amarelle – Egy év egy nap Teradániában, Jack – Műsoron

Amelyik novella legjobban tetszett: Mivel foglalkozol?, Műsoron

Amelyik novella nem tetszett: Egy jobb halál

Értékelés: 4,5/5