Emlékszem még a
2003-as Daredevil filmre, amit még akkor láttam, amikor azt se tudtam, mi az,
hogy Marvel, plusz egyáltalán nem volt ízlésem, csak épp kezdett kialakulni, és
annyi közöm volt a filmekhez, hogy néztem őket, de egy büdös szót nem értettem
hozzájuk (nem mintha most valami filmkritikus lennék vagy ilyesmi, de túl
vagyok már párszáz filmen, és legalább egy halvány segédfogalmam van arról,
milyen a jó film). Nos, amikor én az láttam, azt gondoltam, hogy az egy jó
film, mert van benne szuperhős, meg Ben Affleck tök menő, hogy vakon is ennyire
jól verekszik, és volt benne szerelmi szál, ami egy 13-4 éves lány szemében
elengedhetetlen. A fejemben ez meg is maradt ilyen szép emléknek, és nem is
mertem újranézni, nehogy tönkretegyem az élményt. Viszont gondolom a Marvelnél
még egészen élénken él az élmény, amikor mindenki lehúzta ezt a filmet, és ez
nem maradhatott így. A sorozatok meg úgyis jobban mennek mostanában, és nem
hagyhatják, hogy a DC uralja egyedül ezt a pályát (lássuk be, azért az Agents
of S.H.I.E.L.D. nem egy közönség-kedvenc), szóval kellett egy jó sorozat, mert
mindenki szereti a Marvelt, viszont azt akarták, hogy az emberek fejéből
eltűnjön az a rémes film, és hát így jött a Daredevil. Gondolom, igazából
fogalmam sincs, miért pont ezt a karaktert választották, mikor van nekik több
száz, de nem panaszkodom.
Mert a Daredevil
kurvajó! Mondták nekem, hogy kurvajó, és nézzem, de nagy lemaradásban voltam az
éppen futó sorozataimmal (a Vikings harmadik évadát még csak most kezdtem el
nézni), úgyhogy tologattam egy darabig, de meg voltam győződve arról, hogy én
erre rá fogok függeni. Igazam lett. Nagyon nem akartam, mert tudtam, hogy csak
13 rész van, és egy egész évet kell várnom a következő évadra, és majd jól
beosztom, és hiába lesz iszonyú jó, akkor sem nézem meg mindet egyszerre. Csak
hat nap kellett hozzá, hogy letoljam. Sosem voltam az az ember, aki jól be
tudta volna osztani a dolgait (és a tanulnivalót is mindig az utolsó napra
hagytam).
Szóval ott
tartottunk, hogy kurvajó sorozat a Daredevil. Szerintem a főszereplőben rejlik
a titka, aki nappal ügyvéd, éjjel meg a rosszfiúkat veri. Azért olyan
szerethető, mert nem vállal el olyan esetet, amit ő már nem tart etikusnak. Vagy esetleg ha mégis, azzal olyan célja van, amivel a jó embereket
védi. Nem az a vágya, hogy sok pénzt keressen, hanem hogy igazságot
szolgáltasson és jobbá tegye a várost. Na meg az sem elhanyagolható, hogy
Charlie Cox iszonyú aranyos, amikor mosolyog. És nem rossz ránézni sem.
Ja, és persze
vak is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem lát, egyszerűen csak máshogy
érzékel. Annyira jó volt látni, ő hogyan érzékeli a világot, amikor hallottuk
valaki szívdobogását, és tudtuk, hogy hazudik, vagy mutatták, hogy érez valami
szagot. Na és azok az iszonyú jól megkoreografált harcok. Voltak olyan jól
megcsinálva, hogy perceken keresztül lekössenek. Matt Murdock nem azért
szerethető, mert ő a szuperhős, aki mindenkit megment. Ő csak szeretné ha az
emberek biztonságban lennének, és ha ezért egy egyszerű tolvajt kell móresre
tanítania, akkor azt teszi. Nem politikusokkal és pénzes emberekkel kezd ki,
hanem az utcákat figyeli. Persze ez nem lenne elég egy egész évadhoz, úgyhogy
végül kellett egy kvázi főgonosz, akivel majd jól összecsap, de ez sem volt
sablonos, vagy túl kiszámítható.
A karakterek jól
kidolgozottak, nem csak Matt, hanem Foggy is, a legjobb barát, aki leginkább a
humor szolgáltatta (apropó, a humor is nagyon jól működik), Karen, akiben
sokkal több rejlik, mint ahogy az elsőre tűnik, Wilson Fisk, aki lehet, hogy
gonosz, de nem igazán tudtam utálni, és ez zavart. Még Ben, az újságíró és
Wesley is, aki Matt mellett a másik nagy kedvencem volt. Iszonyú érdekes
karakter, és szívesen megtudtam volna róla még többet.
Tetszett, hogy
nem zúdítottak ránk mindent az első részben, hogy aztán jól megunjuk már az
elején, mert érezhetően egy pilot epizódról van szó. Fokozatosan ismertük meg
Matt múltját, és az a baj, hogy nekem ez nem volt elég. Igen, megtudtuk, hogyan
jutott el odáig, ahol van, mi mindent tett meg ezért, de én még többet
szeretnék.
Illetve, amin
nagyon meglepődtem, hogy Marvel nem nagyon hagy maga mögött hullákat. Mármint
előfordul, de csupa olyan emberrel, aki igazából nem is számít, vagy a tipikus
klasszikus trükk: meghalt, de mégse. Nem azt mondom, hogy itt egy Trónok
harca-szintű mészárlásra kell gondolni, de azért a fontos karakterek közül sem
éli túl mindenki. Hiába van benne Mattben a „nem ölünk meg senkit”-gát, azért ő
is ember, néha elveszti a fejét, és még ha nem is öl meg senkit, az ellenségben
nincs meg ez a fajta morális küszöb. A nagy Marvel filmekkel ellentétben itt
azért működik jól a „nem ölünk meg senkit, mert az bűncselekmény”, mert Matt
ügyvéd. Míg más sorozatokban agyfaszt tudtam néha kapni attól, hogy a
főszereplő nem öli meg az ellenségeit, mert az rossz dolog, ellenben az összes
őrét szemrebbenés nélkül lelőtte, addig a Daredevilben minden élet fontos. Nem
csak azzal van elintézve, hogy hát jó, meghalt, helyettesíthető, hanem ha
valaki meghal, az igenis komoly dolog.
Mellékesen a
zene nagyon jó, a részek fenomenálisan vannak összerakva, az elmélkedős részek
nem unalmasak, és még az se volt zavaró, amikor Isten meg az Ördög jelenlétéről
folyt az eszmecsere, mert érdekes volt. Biztos van hibája, de annyira beleestem
ebbe a sorozatba, hogy nem tudnám megmondani, mi nem volt jó, mert elment
mellettem. Tehát nézzetek Daredevilt, mert kurvajó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése