Amióta tudom,
hogy létezik a Mondocon nevű esemény, el akartam rá jutni, de valahogy sosem
sikerült. Egészen mostanáig. Mert vége én is ott voltam, és úristen, mennyire
imádtam!
Én is átestem
egy bizonyos nagy manga- és animekorszakon, amikor csak úgy faltam őket, csak
aztán ezt valamiért abbahagytam (fogalmam sincs, miért), és mostanában csak a
várólistáimon vannak fent, de egyszerűen nem jutok el odáig, hogy leüljek, és
elkezdjek olvasni vagy nézni egy mangát vagy animét. Nem mondom, hogy kinőttem belőle, mert ebből nem
lehet, de azért hiányzik.
Még szerencse,
hogy a Mondocon viszont kinőtte önmagát, és már nem csak a japán kultúra termékeiről
szól, hanem igazi kockagyűléssé vált. Édes mennyország! Ennél jobb már csak a
San Diego Comic con lehet, ami szintén ezen a hétvégén került megrendezésre, de
mivel a szombatom nagy részét a Hungexpon töltöttem, nem volt időm rátapadni az
internetre. Nem is nagyon bánom, utólag behoztam a lemaradást.
Tehát az úgy
volt, hogy fél tízkor találkozunk az Örsön, de Rami késett (kivételesen nem
én), úgyhogy már bőven negyed tizenegy volt, mire sikerült felszuszakodnunk egy
buszra. Egyszer már voltam a Hungexpon, de ha bármi kétségünk lett volna, merre
kell menni, eloszlott, amikor megláttuk a Narutókból, japán diáklányokból, és
egyértelműen kockákból álló hatalmas társaságot, úgyhogy tudtuk, hogy csak őket
kell követni. Ahogy korábban írtam, felnyomorogtunk a buszra, és pár perces út
múlva megláttuk… nem, nem az épületet, hanem a sort. Nem tudom, mennyit
állhattak sorba ezek a szerencsétlenek, de biztos nem lehetett kellemes a napon
aszalódni órákat. Előrefurakodtunk (és reméltem, hogy nem halunk meg a
gyűlölködő tekintetek kereszttüzében, avagy éljen a sajtós jegy), majd bejutás
után körbenéztünk.
Láttam már felvételeket sok ilyen és ehhez hasonló rendezvényről, és számítottam rá, hogy
mindenhol mindenféle emberek lesznek. De tudni és tapasztalni egészen más.
Minden második ember (körülbelül) be volt öltözve, és egy élmény volt, ahogy
mentünk, közben pedig ilyeneket szóltunk egymáshoz: „Nézd, ott van Bilbó!”, „Ó,
egy Effie!” vagy „Jaj de szép Daenerys!”. Bármerre néztem, láttam valami
érdekeset. Annyira örültem, hogy végre egy olyan helyen lehetek, ahogy
szabadjára engedhetem az őrült rajongókislány énemet, és senki nem fog hülyének
nézni miatta. Első utunk az épületbe vezetett, hogy gyorsan körbejárjuk,
megnézzük, milyen mangákat, könyveket és egyéb dolgokat lehet kapni. A gyors
körből hosszantartó araszolás lett, mert ehhez a tömeghez képest egy szombati
délutáni Könyvfesztiválos csúcsforgalom semmi. Találkoztunk ismerősökkel,
megsimogattam a könyveket, megcsodáltam Márti ékszereit, megvitattuk Ákossal,
kinek melyik novella tetszett a Zsiványokban, majd amikor sikerült
kiverekednem, kétségbeesetten kerestem Deszyt és Ramit, akiket útközben valahol
elhagytam.
Betévedtem a
gamer épületbe, ahol semmit nem láttam a hirtelen jött sötétségtől, majd
felnéztem a színpadra, és azt láttam, hogy ülnek sorban az emberek, és
játszanak, a többi ember meg ül a színpad előtt, és azt nézik, hogy ők
játszanak. Éljen az Esport! Rájöttem, hogy rossz helyen járok, de sikerült
megtalálni Deszyt és Ramit, úgyhogy folytattuk utunkat, és felfedeztük a
szabadban lévő sátrakat. Út közben találkoztunk sok képzeletbeli karakterrel,
volt, akikkel muszáj volt lőni egy képet (komolyan, annyi kreativitás szorult
az emberekbe, olyan sok jó cosplayjel találkoztunk, hogy néha csak tátogtam),
majd álltunk egy darabig a Gyűrűk Ura Cosplay Club részlegnél, amíg próbáltam
magamhoz térni a csodálatból. Nagyon sok tárgy és érdekesség volt náluk
kirakva, többek között kardok, sisakok, tőrök és térképek, de én mégis a
megvehető tárgyaknál ragadtam le igazán. Még egy sor fotózkodás után
eldöntöttük, hogy nekivágunk a Gyűrűk ura akadályversenynek, ami már az elején nagyon
viccesen indult, és már az első állomásnál problémánk akadt, pedig nekem
kellett volna tudni a megfejtést (héj, a Hobbitot csak egyszer olvastam).
Mindenesetre tízből kilenc találós kérdést kitaláltunk, és mehettünk is tovább,
de egy szem nazgullal sem találkoztunk, és kezdődött a Hogyan készülnek Gondor és Mordor fegyverei című előadás. Amit
nehezen találtunk meg, és először rossz színpad elé ültünk le, én meg
sajnáltam, hogy fel kell állni, mert épp a Marvel és DC filmkről esett szó a
nagyszínpadnál. Sajnos a Kockaasztal cím
nem egészen világosít fel minket az előadás témájáról, úgyhogy nem tudtam, hogy
ez ilyen izgi dolog. Sajnálom, hogy erről lemaradtunk.
Cserébe
megtudtuk, hogyan készíthet magának az ember nagyon olcsón kreatív cosplay
ruhákat. Fegyverekről csak elvétve esett szó, de az előadás így is nagyon
érdekes volt. Ezek után végighallgattunk egy előadást a fénykardokról, majd Középfölde ruhái címmel Númenorról és a
Másodkorról tartottak nekünk történelem órát, amit egy cseppet sem bántam, mert
imádok mindent, ami Tolkien. Az már inkább zavart, hogy egy csapat tinilány
mellett ültem, akiket abszolút nem érdekelt a téma, és ezért hangosan vihogtak.
A következő előadás helyett mentünk még egy kört, továbbra sem találtunk nazgulokat,
úgyhogy itt fel is adtuk a versenyt, de megtaláltuk a Harry Potteres részleget,
fényképezkedtünk, és hosszas tanakodás után beszereztem két dolgot is a Gyűrűk
ura asztalnál, majd mentünk vissza a Kultúr Korner színpadhoz, mert On Sai
készült beszélni a YA irodalomról.
Szeretem Bea
előadásait, mert olyan lendületesen és érdekes tud beszélni, hogy még az is
leköt, ami egyébként nem érdekelne (bár olyan még nem volt, hogy ne érdekelt
volna). Ráadásul remekül tud reflektálni a kívülről jövő hatásokra, ami
időnként egész vicces eredményt szül. Bea után jött A. M. Aranth, Hertelendy
Anna és Patrick J. Morrison a Főnix kiadótól, hogy eldiskuráljanak a
steampunkról. Számomra nem csak az volt az érdekes, amit a műfajról mondtak,
hanem ahogy a könyveikről, az írásaikról és a jövőbeli terveikről beszéltek.
Szeretem a steampunkot, úgyhogy örülök, hogy egyikük sem állt meg az
antológiába írt novellájuknál, valamint annak, hogy további antológiához
hasonló kezdeményezések várhatóak még. Ezt egy rövid, fél órás beszélgetés
követte, ahol Christopher Lee volt a főszerepben (végre egyszer, ha már a
szerepei nem is ilyenek voltak), utána pedig ebből a társaságból két fiú (rémes
névmemóriám van, sajnálom) Bradon Hackett-tel kiegészülve vitatkozott az
időutazásról. Nekem ez az utolsó előadás volt a legjobb, még akkor is, ha
Rami látványosan végigunatkozta mellettem, mert nem elég, hogy érdekesen
vitatták meg az időutazás különböző típusait, e mellé még témába vágó poénokat
is benyögtek, plusz az egész önmagában nagyon vicces volt. Ezek a srácok teljesen
idióták, a szó legjobb értelmében. Az meg már abszolút mellékes infó, hogy
imádom az időutazásos történeteket.
Mire ennek vége
lett, elmúlt hat óra, és nagyon elfáradtunk, úgyhogy elindultunk haza, de
előtte beugrottunk az Árkádba egy fagyira, amiből az lett, hogy végül
belekeveredtünk az ottani képregény-kiállításba, ami egy nagyon jó lezárása volt
a napnak.
Először voltam a
Mondoconon, de biztosan nem utoljára. Annyi élmény és látnivaló volt, hogy
nehéz volt mindent feldolgozni. És messze nem láttam mindent. Annyi mindenről
lemaradtam, és olyan sok lett volna még a felfedeznivaló dolog. Remélem, máskor
is lehetek még olyan szerencsés, hogy eljutok a Mondoconra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése