Tessa
biztonságban éldegél a Londoni Intézetben az Árnyvadászokkal, azonban a Klávé
Charlotte (az Intézet vezetője) leváltására készül. Ha ez bekövetkezik, Tessa
könnyedén a Magiszter karmai közé kerülhet. Nincs más hátra, be kell
bizonyítani, hogy Charlotte alkalmas az Intézet vezetésére, elő kell keríteni a
Magisztert, miközben az idő vészesen fogy, a kémek pedig mindenhol ott vannak.
Egészen más volt
úgy elolvasni, hogy már tudtam mi fog történni benne. Eléggé meglepett,
mennyi fontos részlet esett ki a teóriáim gyártása miatt. Egyértelműen le van
írva benne minden, mégis elfelejtettem. Azért még nem sikerült előre kitalálni,
mi lesz a következő kötet végén, de megvan az elméletem, ami úgysem fog
bejönni, mert lehetetlenség kitalálni, Cassie agyában mi játszódik le. Az is
különösen idegesítő, hogy vannak, akik tudják, mi fog történni a következő
részben, ez pedig mérhetetlenül irritál. Mármint nem az, hogy tudják, hanem
hogy még az orrom alá is dörgölik. Én meg persze nem akarom tudni, úgyhogy csak
kérkednek vele. De most egyelőre még maradjunk a második résznél.
Örültem, mert ez
már nem hasonlított semelyik másik részre, egyedi volt, de nem túl rejtélyes. Jó,
voltak benne csavarok, de majdnem mindent kitaláltam elsőre, második olvasásra
meg ugye tudtam már mi fog történni. Amit különösen szerettem ebben a részben,
az a hangulat. Így másodszorra kevésbé éreztem, mert lassabban haladtam vele
egyéb teendőim miatt, de egyszerűen imádtam. Magát a stílust is, ahogy azt már
elmondtam az első résznél, ez nem változott, viszont volt benne valami plusz,
amitől az egész regényt átszőtte egyfajta szomorúság. Valahogy ott volt mindenhol
a közelgő elmúlás ígérete, és ennek meg van az oka, amit nyilvánvalóan nem
fogok elmondani. Olyan volt, mintha magukból a szavakból áradt volna, és végig
ott volt bennem az érzés, hogy én mindjárt elsírom magam. Aztán a vége felé az
egyik jelenetnél ez meg is történt. Ebből a szempontból különösen fontos,
milyen zenét választok olvasáshoz, és már korábban felfedeztem, hogy a Charon
számai hangulatilag mennyire jól mennek a könyvekhez. Szóval most is őket
hallgattam miközben elmerültem a regényben, ez hatott is.
Valamint ehhez
kapcsolódóan még mindig nagyon szeretem a kort és a helyet.
Szereplők. Willt
és Jemet még jobban megszerettem ebben a részben, teljesen másmilyenek mégis
annyira imádnivalók, mindketten azért, amilyenek. Charlotte-ot, Henryt és
Sophie-t is a szívembe zártam továbbra is, Jessamine-t nem sikerült megkedvelnem ebben a
részben sem, de ezt is remekül tudnám indokolni. Naná, hogy nem fogom, mert
spoiler. Megjelent Gideon Lightwood, aki igencsak pozitív benyomást tett rám,
és Woolsey Scott, aki két mondat alatt magába bolondított. Azonban a kedvencem
még mindig Magnus Bane. Nem tehetek róla, ő már csak ilyen. Imádtam, hogy ebben
a részben sokkal többet szerepelt, és időnként úgy megvigasztaltam volna. Többször
is.
Na meg persze
Tessa. Oké, ez hosszú lesz. A könyv elején még szerettem Tessát, okos, művelt,
szép, normális lány, aki nem riad vissza a harctól. Aztán, mint minden lány egy
ilyen helyzetben, meghülyül. Egyszerűen nem értem, hogy egy szerelmi
háromszögben miért kell a lánynak mindig idegesítően és elviselhetetlenül
viselkednie. Tényleg nem. Volt egy jelenet, amikor még az első olvasásnál az
ágyamhoz csapkodtam a könyvet azt kiabálva, hogy "Nem lehetsz ilyen önző,
ne csináld ezt!", de megtette. Tudtam, hogy meg fogja, de reménykedtem
benne, hogy mégsem teszi. Igen, minden sokkal unalmasabb lenne, ha mindenki
őszinte lenne, mert minden simán menne, de ebben a jelentben egyszerűen meg
kellett volna mondania, mi a helyzet. Sokkal nemesebb lett volna, mint ahogy
"feláldozta magát". Hú, mekkora áldozat volt… Így viszont nem csak az
egyik szereplő szíve tört össze, hanem az enyém is. Oké, ha másképp dönt, valószínűleg
akkor is összetöri valaki szívét és ezzel az enyémet is, de ez így egyszerűen
megbocsáthatatlan. Nem viselkedhet így. Így az az érzésem, hogy csak játszott
mindkét fiúval, és komolyan nem érdemli meg egyiket sem. Én kérem mindkettőt.
Szóval igen, egy kicsit felidegesített.
Még mindig
megvolt az izgalom, az akció a rejtélyek, amelyeket majdnem mind kitaláltam
előre, így nem is voltak akkora rejtélyek. De azért nagyon tetszett.
Ismételten meg
kell dicsérnem a fordítót, Kamper Gergelyt a remek munkájáért, és le kell
szúrnom a szerkesztőt a nem elég alapos munkájáért.
Azt hiszem,
ennyi lenne. Várom a következő részt. De nagyon. Már remeg a kezem, és habzik a
szám. Adjátok ide! Most!
Kedvenc karakter: Magnus Bane
Ami legjobban tetszett: amikor
Will megtudja az igazat
Ami nem tetszett: Tessa döntése
Értékelés: 5/5
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 490 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése