Beszerzőkörút 1. rész – A hercegnő

Körülbelül azóta várok erre a könyvre, amióta elolvastam a második részt. Szóval egy éve. Persze, akkor ez még Amerikában sem jelent meg, amikor viszont kijött, mindenki ezt olvasta. Nekem, angoltudás híján meg kellett várnom a magyart, ami végre eljött, itt van, a kezemben tarthatom, megszagolhatom, és annyira gyönyörű élőben, hogy csak bámulom a borítót, mint egy hülye. Azért, hogy nehogy előre tudjak meg valamit, amit nem akarok (semmit nem akarok előre megtudni), volt rá egy külön emberem, Ramóna, aki mindent tudott, és mindig ellenőrizte nekem az oldalakat, hogy biztonságosak-e, szólt, ha valami olyan volt, hogy ne nézzem meg. Ezúton is köszönöm az eddigi munkáját, remélem, tudod, hogy ha megjelenik a CoHF vissza kell térned a spoilerszűrő állásodba.

Tehát hivatalosan október 30-ára volt kiírva, de eltolták egy hónappal, és november 30-án jelent volna meg. De már 27-én meg lehetett rendelni, a szerencsésebbek másnap már kezükbe is kaphatták. Én meg csak vártam… és vártam… és azt írták ugyan, hogy legkésőbb keddig meg kell érkeznie, azt hittem, keddnél előbb nem is lesz az enyém, de tévedtem. Mert ma délelőtt küldték az e-mailt, hogy mehetek érte. Visszafogtam a késztetést, hogy azonnal cipőt húzzak, és egy szál törülközőben (mert amikor megjött az e-mail, éppen törcsiben, vizes hajjal ültem a gép előtt) rohanjak el egészen a Kökiig, hogy habzó szájjal rohanjam le az első eladót, akit meglátok, a könyvet követelve. Szóval összekészültem, volt még egy hajszám egy tortadoboz után, merthogy molyszülinapra mentem ma, amire sütöttem tortát, és mivel a Köki úgyis útba esett, gondoltam, odafele menet meg tudom oldani a vásárlást is.

Na, már az egész ott kezdődött, hogy besétáltam a Libribe egy tortadobozzal, és mindenki megbámult. De komolyan, amikor zombinak voltam öltözve, kevesebben bámultak, mint most, amikor csak egy egyszerű tortát cipeltem. Mi baja van az embereknek? Tehát ott tartunk, hogy a Libriben szambázok egy tortadobozzal. Először elküldtek egy emelettel feljebb, ott kellett átvennem a könyvet, megvártam, míg a néni meg a bácsi elvonulnak, aztán én jöttem sorra. Elmeséltem, hogy én ugyan nem a Libriről rendeltem, de ide is lehetett kérni, úgyhogy én ide kértem. Aztán mondtam a nevem is, és amikor az eladónő hátrafordult keresgélni, akkor megláttam. Tudtam, hogy ő lesz az, ő az enyém. Visszafogtam magam, és nem kezdtem el őrült módjára üvölteni és mutogatni, hogy „én már látom, ott van, ott van”, úgyhogy szépen kivártam, míg megtalálja. Megtalálta, lerakta maga elé a könyvet, és valami papírt kezdett nézegetni. Én meg persze nagy szemeket meresztettem a könyvre, forgattam a fejem mindenfelé. Erre azt mondta: „Nyugodtan megnézheted, amíg nem bontod ki, ki tudjuk cserélni.” Magamhoz vettem, simogattam, nézegettem forgattam, és minden erőmet latba vetettem, hogy ne kezdjem el tépni a csomagolást. Csak bámultam, mert el se hittem, hogy végre az enyém lett, ott volt a kezemben, és foghattam. Mikor már gyanúsan sokáig meredtem a könyvre, megkérdezte: „Van vele valami baj?”, erre én: „Ja, nem, csak annyira vártam már ezt a könyvet.”. Aztán kifizettem, ő odaadta a blokkot, és amíg szépen eltettem a táskámba, megköszöntem vagy ötször, aztán mentem is a metró felé. Vigyorgó fejjel kerülgettem a sok embert a tortámmal, akik összegyűltek valami parasztvakításra, majd felszálltam a metróra. Szépen leültem, és elkezdtem vívódni. Mégsem kéne kibontani, csak este érek haza, addig a táskámban fog nyomorogni szegény, biztonságban van a műanyag csomagolásban. Meg egyébként is, ahhoz, hogy rendesen megnézzem, magam mellé kell tennem a tortát, amivel elfoglalok még egy helyet. Az ajtók még be sem csukódtak, amikor én már a csomagolást téptem.

Minden reflexemnek ellentmondva, nem nyitottam ki hátul. Mivel tudtam, mi van hátul, és tudtam, hogy azzal minden spoilert lelőnék magamnak, és az eddig kemény munkám kárba veszik, ezért inkább kinyitottam elől, és elkezdtem olvasni. És annyira jó érzés, hogy el sem hiszem. Szerintem ennyire nem vártam még könyvmegjelenést. Drágaszág.