Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 1152
Fordító: Novák
Gábor
Hát ez nehéz
volt. Egész januárban Westeroson éltem, a harmadik és negyedik könyvet egymás
után végeztem ki, köztük pedig ledaráltam a sorozatot is. Nagyon jó volt
elveszni Martin világában, és mikor elkezdtem az ötödik részt, attól féltem,
egy hét alatt elolvasom ezt is, mint a többi részt, és kész, vége, nincs több,
én pedig a szenvedéstől vinnyogva kaparni fogom a falat, mert kizárt, hogy egy-két
éven belül jöjjön a következő rész. Hát nem így lett. Kiderült, hogy a
könyvtúladagolásnak is vannak káros mellékhatásai, mert van olyan könyv, amit
túl lehet adagolni. Ez például pont ilyen.
Elkezdtem
lelkesen olvasni, örülve, hogy végre lesz sok Jon meg Tyrion, de még Danynek is
örültem, de aztán egyre kevesebb időm maradt olvasásra, és igazából annyira nem
is rohantam a könyvért, hogy csak még egy fejezetet elolvassak.
Martin az az
író, akit nem lehet nagy dózisban olvasni, mert túl sok és túl tömör. Sajnálom,
hogy így alakultak a dolgaink, mert tudom, hogy oda lettem volna ezért a
részért, ha hagyok szünetet két kötet között. A könyv végére egészen
belelendültem, és aztán már jól haladtam is, csak az elején volt kicsit
küszködős.
Ha a
hangulatomat leszámítjuk, még mindig egy remek könyv, sorozat, nagyon jó a
világ és a stílus is. Szóval csak a szokásos.
Na de nézzük a
lényeget, a karaktereket. A legtöbb karakter rengeteget változott, és nem tudom
eldönteni, ennek örüljek-e. Persze azért nehezményezném, ha nem így lenne,
hiszen mindannyian olyan sokat éltek meg az első kötet óta, a fejlődésük
indokolt és kényszerű dolog.
Jon volt eddig
az egyik kedvenc szereplőm, és még mindig ő az, csak alkalmazkodnom kell hozzá.
Régen azért szerettem, mert olyan aranyosan tudatlan volt még, egy kivetett
kisfiú, akit fattyú mivolta miatt kinéztek, de megtanult erősnek lenni. Hát
ebben a kötetben fel kellett nőnie, amit meg is tesz. Noha még benne van a fiú,
akivel találkoztunk az elején, elnyomja, mert nem tehet mást. Ahogy ő sem, úgy
én sem vagyok biztos, hogy a döntései jók, de ez majd ki fog derülni, ha itt
lesz az ideje. Örülök, hogy felnőtt a feladatához, de azért hiányzik belőle a
kisfiú.
Tyrionnal is
elég sok dolog történt, és ő alapjában véve ugyanolyan, mégis kicsit megtört.
Még mindig nagyon okos, és imádom minden egyes mondatát, mert egyszerűen zseniális,
de az események folyama után ő sem lehet már az, aki egykor volt.
Danyt a könyv
végére kezdtem megszeretni, ami kicsit fura, de hát ő is tanul, kezdi
abbahagyni a kislányos nyafogást, és úgy viselkedni, mint egy felnőtt nő. De
csak a könyv végére jutott el odáig.
Azt hiszem, Arya
tapasztalta eddig a legtöbbet, de neki van „mestere” is, aki sok mindent
megtaníthat neki.
Igazából, ahogy
végigmegyek a szereplőkön, egy olyat sem tudok mondani, aki ne változott volna.
A legtöbbjüknél pedig azt sem tudom megállapítani, ettől most jobban kedvelem-e
vagy sem. Martin fura egy ember.
A végét külön ki
kell emelnem. Nem lövök le semmit, de azt elárulom, hogy nem csak egy függővég
van, hanem körülbelül az összes karakternél függővéget hagyott természetesen,
és szerintem Jonnál a legszemetebbet, úgyhogy most évekig gyötrődhetek rajta,
mi történt vele. Most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy Martin a világ
legszadistább írója, akit imádok gyűlölni és utálok imádni. Mert ő már csak
ilyen.
Ezt a részt
mindenképpen újra fogom olvasni, hogy rendesen elmerüljek benne, de az tuti,
hogy csak a hatodik rész megjelenése előtt, mert különben beleőrülnék a
várakozásba. Addig meg próbálok amnéziát kapni, mert akárhányszor eszembe jut,
hogy zárta le, valakit megütnék. Leginkább őt.
Kedvenc
karakter: Jon, Tyrion
Ami legjobban
tetszett: a vége (akármennyire szemét is, akkor is zseniális)
Ami
nem tetszett: hogy nem tudtam rendesen beleélni magam, és sokáig tartott (ez az
én hibám)
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése