Nincs egy éve,
hogy én is csatlakoztam a BBC Sherlock rajongói táborába. Ha jól emlékszem,
májusban volt egy ilyen bekattanásom (ilyen kattanások rendszerint
sorozatdarálás előtt jönnek), hogy én most el akarok mindent dobni és
Sherlockot nézni. Szóval eldobtam mindent és Sherlockot néztem. Emlékszem még,
milyen jó volt első alkalommal nézni, amikor még nem tudtam semmit, és olyan
megkönnyebbülés ért, amikor az első évad után rögtön benyomhattam a másodikat,
nem kellett éveket várnom.
Azóta vagyok én
Sherlock rajongó, és akkor döntöttem el, hogy ezt nekem olvasnom is kell majd,
mert nyilván eredetiben minden jobb. Ez nem feltétlenül igaz mindenre, és ezzel
nem azt akarom mondani, hogy rosszabb volt a könyv, egyszerűen össze sem lehet
hasonlítani a kettőt, és hülyeség is lenne megpróbálni. Azon felül, hogy
megvannak a karakterek, már a történet sem ugyan az. De én itt most a könyvről
próbálok írni, nem összehasonlítani akarom az egyiket a másikkal.
Szóval a motiváció
megvolt, hogy miért akarom én ezt elolvasni, és mikor megláttam barátnőm
polcán, magamhoz is ragadtam, és elszaladtam vele hazahoztam. Egy fél
éjszaka alatt el is olvastam, szünet nélkül, egyben az egészet. Ez nagyrészt
annak köszönhető, hogy olyan izgalmasan volt leírva, és fogalmam sem volt, mi
fog történni, mert csak nyomokban volt köze a sorozatban látottakhoz. Kisebbik
részben azért nem mertem befejezni, mert tudtam, hogy akkor aludni sem fogok.
Hiába voltam tisztában azzal, hogy az egész nem valós, ráadásul mégiscsak egy
kitalált történetet olvasok, muszáj voltam befejezni, meg kellett tudnom, mi a
rejtély, és megnyugtatnom magam, hogy senki nem fog megtámadni az éjszaka
közepén.
Tehát a stílus
egyszerűen lenyűgözött. Szerettem John szemszögéből látni a dolgokat, még akkor
is, ha ez kicsit lekorlátozta a látásmódot, de ha többet látok, akkor sem
tartom esélyesnek, hogy bármit is kitalálhattam volna előre. Jó, rendben, azért
egy aprócska dologra rájöttem előbb, de az annyira egyértelmű volt, hogy furcsa
volt, Johnnak miért nem esik le.
Természetesen a
kedvencem Sherlock volt, ez nem is kérdés. Kicsit sajnáltam, hogy ebben a
részben kevesebbet szerepel, de amikor a színen volt, az egyszerűen
felülmúlhatatlan. A sorozatban egy az egyben átvitték a karakterét, pont olyan,
ahogy a könyvben is. Nem véletlen, hogy folyton vigyorogtam, amikor beszélt. Hiába
adott részletes leírás John arról, hogy néz ki Sherlock, az én fejemben ők már
csak Benedict Cumberbatch és Martin Freeman lesznek. Igen, nyugodtan meg lehet
vádolni rajongói elfogultsággal.
Talán a sorrend
nem épp szerencsés, előbb kellett volna olvasnom a könyveket, de nekem jó ez
így. Még akkor is, ha nem tudok elvonatkoztatni a sorozattól, teljesen más
élményt ad a könyv, és egyik sem jobb a másiknál. Egyszerűen csak különböznek.
Mindezek ellenére szó szerint átvett mondatok vannak a sorozatban, amiért
teljesen odavoltam.
Külön pluszpont,
hogy illusztrált kiadást olvastam. Ugyan csak egyszerű rajzok voltak benne, nem
festmények vagy ilyesmi, de nekem tetszettek. Fokozta a hangulatot.
Ezek után nem is
kérdés, fogok-e még Doyle-tól olvasni. Célom lett minden Sherlock művet
elolvasni. Egyszerűen zseniális az egész, és imádtam. Sherlock rajongók már
úgyis olvasták, mindenki másnak meg kötelező.
Kedvenc karakter: Sherlock
Holmes
Ami legjobban tetszett: Sherlock
Holmes
Ami nem tetszett: hogy féltem
Értékelés: 5/5
Kiadó: Móra
Oldalszám: 208 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése