Filmes sarok: Imaginaerum

Ahhoz, hogy értsétek, ebben az értékelésben miért írom azt, amit, fel kell vezetnem az egészet. Tudom, senkit nem érdekel, de nem kötelező végigolvasni. Szóval ez Tuomas Holopainen a Nightwish együttes filmje, készítettek egy albumot, írtak rá egy filmet. Régen nagyon szerettem a bandát, bár nem sokkal Tarja kirúgása kiválása után ismertem meg őket, máig a Once albummal bezárólag tartom számon az igazi Nightwisht, ami utána jön, az már valami teljesen más. Nem mondom, hogy hallgathatatlan szemét, elvagyok vele, csak el kell vonatkoztatnom attól, hogy Nightwisht hallgatok. Meg időnként attól is, hogy Anette vinnyog. A mai napig haragszom Tuomasra, azért, amit művelt, és nem vagyok róla túl jó véleménnyel. Hát ez a film csak megerősített abban, amit eddig gondoltam róla.

Alapvetően semmi baj az egésszel, a történet jó, a képek is, és a zenével sincs gondom, bár néha nem igazán illett a jelenethez. Volt egy jelenet, amit annyira monumentálisra akartak, hogy a fél órás lassítástól inkább nevetséges lett. A film egy öregemberről szól, aki élete végén jár, kezdi elveszteni az emlékeit, és ezért kiskorától ilyen rémálomszerűen végigmegyünk az életén. Nagyjából. A főszereplő, Tom persze maga Tuomas, akit láthatunk is, amikor a középkoránál járunk. Tomot leginkább gyerekként vagy öregként látjuk, és szerintem nem egészen normális. Mármint persze, erről szól maga a film is, de maga Tuomas is elég őrült. Amit nagyon jól felhasznált, de szerintem ő tényleg ilyen az életben is.

Karakterekből van még Tom lánya, Gem aki egy idegesítő picsa, de megvan rá az oka, viszont a karakterfejlődése – ha nem is teljesen logikátlan – túl gyorsan játszódik le, és néztem is, hogy akkor most WTF?. Ann, aki a banda volt énekese, és tulajdonképpen ő Anette, ezért lepett meg, amikor szimpatizáltam vele. Őt leginkább idős korában látjuk, valami különleges viszony volt köztük Tommal, de nem derül ki igazából, mi is volt ez. Mindenki azt lát bele, amit akar. Tom apja ilyen vissza-visszatérő epizódszereplő, ha lehet ezt filmnél mondani. Én most mondom. Érthető módon nem szerettem, és érthető módon nem mondom el, miért, mert poéngyilkos lennék. Tom feleségéről, Gem anyjáról csak beszélnek, nincs benne a filmben. Nekem erős a gyanúm, hogy ez Tarja akar lenni, de lehet, csak hülye vagyok. Látunk róla egy képet, alig hasonlít rá, és nem is utaltak ilyesmire, szóval igazából ez csak amolyan személyes vélemény, de én ezt gondolom.

Nagyon tetszett, hogy több helyen is feltűnt a banda, és a húrok közé csaptak (nem csak átvitt értelemben). Maga a képi világ nagyon hatásvadász, ami még nálam megbocsátható, és időnként odaerőszakolták a zenéket, bizonyos helyekre, csak mert Nightwish, de nem is ez zavart igazán. Ez a film egy szerelmeslevél Tuomastól önmagának. Azért készült el, mert Tuomas szeretne Hans Zimmer lenni, de még nincs azon a szinten. Csinált egy albumot, amihez akart egy filmet, csak hogy azt mondhassa: „Igen, megcsináltam!”.

Ehhez képest viszont egész jó a film, őszintén, én sokkal rosszabbra számítottam. Egyszer megnézhető, nem kidobott rá az a másfél óra, de igazából semmi érdekes. Szóval ha valami filmet akartok nézni, ezt nem ajánlom, csak abban az esetben, ha szeretitek a Nightwisht, vagy régen szerettétek, esetleg egy őrült gondolataiba szeretnétek belelátni. Ez utóbbit persze nem komolyan, de az tuti, hogy Tuomas szerintem nem normális. Nem mintha én az lennék, de én nem tudok erről filmet is írni (csak novellákat és kisregényeket, az egészen más).