Magyar szerzők
között kedvenceim közé tartozik Kosztolányi Dezső, habár eddig kevés
klasszikussal találkoztam az irodalomórán kívül, úgy döntöttem, ennek változnia
kell. Egyrészt ezért vettem a kezembe ezt a könyvet, másrészt meg volt egy
úgynevezett Booktion, ahol erről a könyvről beszéltünk, és úgy gondoltam, jó
alkalom ez arra, hogy kicsit művelődjek. Eleinte én is olyan égetni valóan
rossz gyerek voltam, aki csak akkor figyelt az órán, ha muszáj volt, de aztán
rájöttem, hogy nem minden rossz, ami kötelező, és élvezni kezdtem az irodalom órákat.
Szomorú, hogy rajtam kívül még körülbelül két gyerek gondolta ugyanígy, úgyhogy
amíg én nagyon jó beszélgetéseket folytattam le a tanárral, addig a többiek
hátul hangoskodtak. A Nyugat első nemzedékébe tartozó költők és írók különösen
közel állnak a szívemhez, tehát Kosztolányi már eddig sem volt ismeretlen
előttem, hosszabb novelláit, regényeit viszont eddig még nem olvastam (a
kötelező Pacsirtát valamiért feladtam félúton annak idején).
Szégyellem is
magam, mert az Esti Kornél nagyon tetszett. Szeretem a novellákat, írni jobban,
mint olvasni, mégis van bennük valami. Nem hosszúak mégis kellemes
kikapcsolódást vagy épp gondolkodnivalót adnak. Ilyen volt ez a könyv is,
valamelyik novellán egyszerűen csak elszórakoztam, valamelyiken pedig
elgondolkodtam.
Szeretem
Kosztolányi stílusát, gördülékenyen ír, nincs túlcifrázva a dolgok leírása, de
elegendő ahhoz, hogy magunkban egy képet alkossunk. A regény maga Esti
Kornélról szól, ahogy a cím is mutatja, novellákon keresztül ismerjük meg a
fiút, különböző életszakaiból kiragadott történeteket olvashatunk róla.
Kedvencem a bevezetés volt, ahol megismerkedhettünk az íróval, és Esti
Kornéllal, valamint az a fejezet, amelyben a „Becsületes város”-ba tesznek
látogatást. Az első azért is volt érdekes, mert megismerhettük az író
kapcsolatát Esti Kornéllal, ami már önmagában elég sok gondolkodnivalót ad.
Kíváncsi lennék, Kosztolányi fejében tényleg létezett-e Kornél, vagy az egész
regényt csak úgy kitalálta. A „Becsületes város” –ról szóló fejezet pedig azért
lett kedvencem, mert rájöttem, az a város nekem van kitalálva. Mondhatnánk,
hogy ott mindenki igazat mond, de ez nem fedné teljesen a valóságot. Inkább úgy
kéne fogalmazni, hogy nem nagyon tudnak jót mondani az emberek, inkább a
valóságosnál rosszabb képet állítanak valamiről. De a kötelező udvariassági
köröket is elhagyják, és ez az, ami nekem különösen tetszett. Habár mindig az
igazat mondom, azért bunkó sem szeretnék lenni, így legtöbbször (na azért nem
mindig) én is kedves vagyok az emberekkel, holott a hátam közepére sem kívánom
őket. Jó lenne kihagyni ezt a részét a dolognak, és tényleg azt mondani, amit
gondolunk, a világ egészen másmilyen lenne.
Kornéllal
különös kapcsolatot alakítottam ki a könyv folyamán. Élveztem a kalandjait,
szívesen vele tartottam volna némelyik utazására, és alapvetően egy érdekes
embernek ismertem meg. Mégis, ha összehozna vele a sors, ha barátok lennénk,
tudnám, hogy hosszútávon képtelen lennék elviselni, és előbb-utóbb az őrületbe
kergetnénk egymást. Időnként jó lenne vele leülni, és egy sör mellett
mesélhetne mindenféléről. Hallgatnám a történeteit, elmesélhetné mindazt, amit
az író barátja csak szeretett volna megtenni, de nem volt hozzá mersze,
kötekednék vele, és ezt élvezném egy ideig. Aztán hajnalban mindenki a maga
útjára menne, és folytatnánk a megszokott életünket.
Így vagyok én
Esti Kornéllal, a regény maga egyébként nagyon tetszett. Akinek kimaradtak a
Nyugatosok, azoknak ezt kötelező jelleggel ajánlom, én pedig körülnézek még
néhány magyar író művei között.
Kedvenc
karakter: az író
Ami legjobban
tetszett: az első fejezet
Ami
nem tetszett: -
Értékelés: 5/5
Kiadó: Európa
Oldalszám: 258
oldal
Örülök, hogy tetszett :) Ezek után jöhet az Édes Anna, és próbáld meg ismét a Pacsirtát, mert mind a kettő érdemes :) Amúgy most kedvet kaptam az újraolvasáshoz :D Imádtam ezeket a novellákat annak idején, olyan hangulatosak voltak.
VálaszTörlésIgen, tervbe van véve, csak jussak is el odáig... :D
Törlés