2014-es összesítés

Véget ért a 2014-es év (és közben már elkezdődött a 2015), ezért összesítem a könyves évemet ebben a bejegyzésben.

Az elolvasott könyvek száma: 90 (+1, amit kénytelen leszek idén befejezni, amit nem szeretek csinálni, de nem volt időm végezni vele)

Félbehagyott könyvek száma: 0 (nem hagyok félbe könyvet)

Megszerzett könyvek száma: 82 (aminek legalább a fele turnés)

Olvasott oldalak száma: 30068 (nem számolva a még nem befejezett könyvemet, és még van a Magisztérium, aminek nincs oldalszáma felvéve, én meg nem tudom megnézni)

Magyar szerzők: 11 (+1, aminek csak szerkesztője van, de az magyar)

Leghosszabb könyv: George R. R. Martin – Kardok vihara: 1216 oldal

Legrövidebb könyv: Akármelyik 56 oldalas Bane krónikák-rész

Idén harmadszor vettem részt a várólista-csökkentéses kihíváson és először buktam el (köszönöm, blogturné). Jövőre újra megpróbálom. Valamint idén elolvastam egy angol nyelvű könyvet is, ráadásul olyat, amit korábban nem olvastam magyarul (mivel nincs is magyarul).

Az év legjei:

A legjobb magyar szerző által írt könyv:

Nem is értem, miért írtam ezt a kategóriát. Hát hogyan dönthetnék a Veszett lelkek városa, a Lucy és a MásValaki problémája között? Kész, nem tudom.

  

Legjobb fantasy:

Fáj, hogy nem a Mennyei tüzet írom ide, de Cassie ebben az évben igencsak gyengén teljesített. Viszont nagy gratulációm Jay Kristoffnak, aki nálam az év felfedezettje címet is megkaphatná, mert a Vihartáncos abszolút lenyűgözött. Na jó, meg a Vér éneke is, amit szintén imádtam, csak nem lett úrrá rajtam a kislányos rajongás, mint a Vihartáncos esetében.

Legjobb sci-fi:

Ian McDonald a Síkvándorral tarolt. Közvetlen utána jön Robinson 2312-je, ami csak egy hajszállal csúszott le a címről, és muszáj vagyok megemlíteni.

Legjobb YA:

Eleanor és Park. Annyira élethű lett és mégis aranyos, és nem nyálas.

Legjobb krimi:

Túl mainstream lenne a Sátán kutyáját ideírni, úgyhogy inkább a Dan Wells Nem akarlak megölni című regényét említem meg itt. Nem is a krimi szál miatt, hanem inkább a főszereplő karakter a lenyűgöző számomra.

Legjobb realisztikus történet:

David Benioff: Tolvajok tele. Tragikus, de vicces, és izgalmas, és szörnyű, és letehetetlen. Egy kicsit szürrealisztikus tragikomédia igazából. Imádtam. Biztosan újraolvasós.

Legjobb romantikus:

Csábítások és Csemegék Tara Sivectől (és nem, csakazértsem írom a Csillagainkban a hibát). Nem tudom, hogy nevettem-e már ennyit egy könyvön. Lehetséges, de az jó rég volt. És mindemellett őszinte is. Na jó, a legtöbb dologban az. Megvett kilóra.

Legjobb disztópia/posztapokaliptikus:

Ann Aguirre Razorland trilógiája. Így egyben, mert nem vagyok hajlandó külön választani a részeket (értékelések a képekre kattintva érhetőek el).

  

Az év csalódása:

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa. Imádom a sorozatot, Cassie-t, tudom, hogy elvakult idióta rajongó vagyok, de az a nő bármit kiadhat a kezéből, én el fogom olvasni, akkor is ha az a legelvetemültebb marhaság a világon. Imádok az Árnyvadászok között élni, és bár A hercegnő után számítottam rá, hogy a Mennyei tűz nem lesz akkora katarzis, és a „ki marad életben?” szöveg is csak egy béna reklámfogás, de ennél jóval többet vártam. Igen, voltak benne jó részek, de azért ez így kevés. Cassie, tessék megemberelni magad, és kinyírni a karaktereket, nem lehet minden csupa szép és jó.

Az év legrosszabb könyve:

Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő. Nem ez életem legrosszabb könyve, de idén ez kaphatná az aranymálnát. Sok rosszat találni, főleg ebben a romantikus YA kategóriában, de ekkora mocsok szart azért nem lehet mindig kifogni. Nem az, hogy nincs karakter kidolgozás vagy nulla a történet, hanem ezen felül rossz példát mutat, a tanulság meg baromság. Úristen, de haragszom még mindig erre a könyvre.

Akik még kimaradtak, pedig itt lenne a helyük:

Richelle Mead: Vámpírakadémia, amit terveztem egyben újraolvasni, de végül nem jutottam túl a második részen, és még másodszorra is imádom.

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok, ami hatalmas pozitív csalódás volt ahhoz képest, amit vártam, az írónő meg egy tünemény.

Sofi Oksanen: Baby Jane, amiben annyira jó volt, az az érzelmek megjelenítése, és itt is hozzátenném, hogy találkoztam az írónővel, és ő is nagyon kedves volt.

Maggie Stiefvater: A skorpió vágta, mert olyan ritkán jelennek meg manapság olyan könyvek, amelyeknek nincs folytatása, és mert a város és az állatok leírása annyira magával tudott ragadni, és nem a romantikus szálat hozta előtérbe.

John Green: Csillagainkban a hiba, mert egy élmény volt nem csak a könyv, hanem a film is.

Anthony Ryan: A vér éneke. Pont olyan high-fantasy, amit én imádok.

Veronica Roth: A hűséges. A lezárás miatt. Nagyon bátor volt, és ezért tudom tisztelni.

David Levithan: Nap nap után. Az egyedisége miatt.

2015-ben pedig újra itt leszek, lesz szó könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden ehhez kapcsolódó dologról.