Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Dobó Zsuzsanna

Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent.
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg?
Egy magával ragadó első könyv családról, barátságról, első szerelemről, és arról, hogyan légy hű az egyik emberhez, akit szeretsz anélkül, hogy elárulnád a másikat.


Rájöttem valamire. Tudom, már évek óta olvasok YA-kat, és eddig tartott, baromi lassú vagyok. Szóval igazából mindig is tudtam ezt, de ahogy olvastam a könyvet, aközben tudtam megfogalmazni magamban, hogy tulajdonképpen miért is olyanok a romantikus YA könyvek, amilyenek.
Folyton arra panaszkodok, hogy a romantikus könyvek nem eléggé életszerűek, és hogy ilyen fiú nem is létezik, és nem beszélnek meg cselekednek így az életben az emberek. Nos, ez azért van, mert akik ilyen könyveket olvasnak, azoknak pont ez kell. Nekem is. Ahogy olvastam a könyvet, tudtam, hogy normál esetben mit várnék el egy ilyen helyzetben. És tudtam, hogy mi fog történni, mert ez egy romantikus történet, ami az esetek 90%-ában kitalálható. Ez a kettő közelről sem volt ugyanaz. És mégis szurkoltam annak, hogy minden rendbe jöjjön.
Amikor az ember a kezébe vesz egy romantikus YA-t, nem arról akar olvasni, hogy mennyire elbaszott a világ és mennyire szarok az emberek, vagy hogy az első szex a lánynak kicsit sem romantikus meg gyönyörű, hanem fáj, mint a rohadtélet (ó, Csábítások és Csemegék, még mindig imádlak ezért). Azt akarja, hogy legyen ott a kislány meg legyen ott a kisfiú, és a történet végére összejöjjenek. Ennyi. Nem kell hozzá nagy tudomány. Még csak nagyon sok tehetség sem, hogy egy ilyet összehozzunk. Ezért olyan népszerűek ezek a könyvek.

Pont ilyen az Életem a szomszédban is. És pont annyira szerettem, mint mindegyik másik ilyen történetet. Jó, nyilván, vannak ebben a kategóriában jók is, rosszabbak is, ez most egy átlagos volt úgy az egészben nézve.
Samantha nagyon kicsi, amikor Garrették a szomszédba költöznek. Az anyukája sosem akarta, hogy barátkozzon velük, mert hangosak, sokan vannak és rendetlenek (nem is értem, hogy lehet így élni, borzalom!). Sam éveken át nézi vágyakozva a szomszédokat az ablakából, mígnem egyszer összebarátkozik az egyikükkel, Jase-szel (akit folyton elírok Jace-nek, megszokásból), akivel aztán össze is jön, és egészen a könyv kétharmadáig erről szól, és csak akkor jön be a csavar. De igazából azt is mondhatnám, hogy akkor indul be a cselekmény. Előtte csak annyi a dráma, hogy Sam anyja nem szereti Garrettéket, ezért Sam titkolja a kapcsolatát Jase-szel, de hát mivel az anyja körülbelül sosincs otthon, ezért ez nem túl nehéz feladat.
Ez egy romantikus YA, pont annyi izgalom van benne, amennyit ettől várhatunk, és éppen annyira kitalálható az egész. Nem nyújt se többet, se kevesebbet annál, amit ígér, és ez jó. Ami viszont nem jó, hogy a végét nagyon befejezetlennek éreztem. Le van zárva, de annyi mindent hagyott nyitva, hogy nem is igazán értem, hogy most mi van. Vagy legyen hozzá folytatás, és hagyjon függővéget, vagy zárja le rendesen. Itt most kicsit mindkettő volt, és ez nagyon zavaró.

A karakterekben igazából semmi érdekes nincs. A szokásos recept, a lány átlagos, valami kis problémája van, a srác meg aranyos. Sam anyja elég furcsa, és igazából azt hiszem, ez Sam egyetlen kezelnivaló problémája. Jase családja hangos, mert sokan vannak. Jase-nek rengeteg állata van és szeret autókat meg motorokat bütykölni, és amúgy teljesen imádnivaló. Ennél többet nagyon nem tudok róluk elmondani, de ennél több nem is kell egy ilyen könyvbe. A két fiatal összebarátkozik, amiből rövid úton szerelem lesz, és a kettejük első szerelmét láthatjuk kibontakozni. Nem túl egyedi, viszont cuki.
Nem szeretem a kisgyerekeket, viszont Garrették családját nehéz nem szeretni. Olyan igazi családnak tűnnek. Mármint nem olyan igazinak, akikkel találkozhatnék is, csak amolyan történetbeli-fajta. Bár már sokszor kívántam, hogy egyke legyek, és biztos megőrülnék a folyamatos hangzavartól, meg ha nekem kéne a kisebbekre vigyáznom, azért kipróbálnám, milyen lenne ehhez a családhoz tartozni.
A csavarral nem volt gondom, inkább azzal, ahogy a karakterek ezt lereagálták. Főleg Sam. Nagy nyomás volt rajta, meg azért egy tizenhét éves lánytól ne várjunk el sok mindent, de annyira zavart a viselkedése, hogy Jase helyében én otthagytam volna a picsába, amikor elmondta, hogy mi van.
Nem igazán tudok erről a könyvről többet írni. Nagyon aranyos meg cuki, pont azt nyújtja, amit az ember vár egy ilyen sztoritól, nincsenek benne nagyon elgondolkodtató dolgok vagy nagy csavarok. Ez csak egy romantikus YA, annak viszont teljesen oké.


Kedvenc karakter: Jase
Ami legjobban tetszett: hogy olyan kis cuki
Ami nem tetszett: Sam néhány döntésével nem értettem egyet
Értékelés: 3,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése