Tolkien nap 2014

Azt hiszem, a Hobbit 2 kritikámból már kiderült, hogy oda vagyok Tolkienért (a Peter Jacksonhoz fűződő viszonyom meg inkább ne firtassuk), úgyhogy nem is volt kérdés, hogy elmegyek-e a Tolkien napra. A tavalyihoz hasonlóan a Magyar Tolkien Társaság idén is megrendezte a Tolkien napot J. R. R. Tolkien születésnapja alkalmából. Ezúttal az Urániában, ahol szerintem még többen voltak, mint tavaly a Corvinban, de úgy tűnt, több is a hely. Időnként úgy érzem, mintha az emberek osztódással szaporodnának.

Először is Lovranits Júlia – nekem már csak Amrita – meséjére ültünk be. Ez volt az egyik dolog, ami miatt el akartam menni. Ahogy már korábban is írtam, Amrita úgy tud mesélni, hogy visszamegyek gyerekbe, és csak élvezem. Még úgy is, hogy a mai előadás meséiből kettőt már tavaly is hallottam. Már ott megjelentek a gyerekek, de végül is, elsősorban ez a része még leginkább nekik szólt, úgyhogy nem voltak nagyon idegesítőek, és én sem vizualizáltam semmi agresszívat. Nyugodtan kibírtam azt a 30-35 percet, valószínűleg jó hatással volt rám a mese. Később sem a gyerekek jelentették a problémát számomra.

Az volt az érdekes ebben, hogy nem is nagyon találkoztam a kicsikkel. Jó, valószínűleg ez azért volt, mert beültem a nagyoknak szóló előadásokra, és egy széket foglaltam el négy órán keresztül. De alapvetően ez mégiscsak egy családi program, és jó volt, hogy nem visítoztak mindenfelé a kölkök, hanem volt egy külön terem mindenféle játékokkal kicsiknek, nagyoknak is, és akkor ők ott elvoltak. Ezen a helyen rendezkedett be a Magyar Madártani Egyesület is, akiktől még Amrita meséi előtt tanultunk sok okos dolgot a madarakról. Tényleg érdekeseket mondtak.

Szóval a mesereggel után felcaplattunk az első emeletre, és még elkaptuk a tündeszex Szerelem és vágy - a tündék magánélete című előadást, aminek az utolsó negyed órája nagyon érdekes volt, kár, hogy lemaradtunk az elejéről. A tömeg azon része, amelyik mozogni volt hajlandó, kifele igyekezett, mi meg befele, úgyhogy már ott elegem volt az emberekből, pedig akkor még nem is voltunk annyira sokan.

Déltől háromig ott ültünk a második sorban, és hallgattunk előadásokat a mesterséges nyelvekről, elsősorban persze a quenyáról és a sindarinról, meg a tengwar írásról; különbségekről a filmek és a könyvek között, persze kihagyva az egyértelműeket; Ilúvatar ajándékáról, a halálról. Azt hiszem, talán ez utóbbi tetszett legjobban, de azért a mesterséges nyelvek előadáson is kicsordult a nyálam (nem szó szerint). Füzessy Tamás mesélt a halálról Tolkien regényeiben, de tulajdonképpen bevezetett minket Középfölde mitológiájába, és akkora lelkesedéssel beszélt, olyan érdekes dolgokat mondott, hogy kedvem lett újraolvasni a Szilmarilokat. Pedig még emlékszem, milyen nehezen ment az elején, amikor elkezdtem, mert azért tényleg nem egy Hobbit, de még csak nem is Gyűrűk Ura. Mindenesetre biztosan újraolvasom majd egyszer.

Háromtól kezdődött a beszélgetés Szirmai Gergellyel. Azt hiszem, őt senkinek nem kell bemutatnom, ha meg igen, így jártatok, a google segít. Úgy voltam vele, hogy igen, szeretem, amit csinál, ha nem is mindig értek egyet vele, egy okos, értelmes ember, és még jó fej is, ahogy nekem lejött a részekből. Az a típus, akivel szívesen leülnék, és egy sör mellett tök jól elbeszélgetnénk mindenféléről, megvitatnánk az élet dolgait meg hasonlók. Na, nem mindenki gondolja így. Értem én, hogy vicces, meg jaj de jó, ahogy eljátszik mindenféle hülyeséget, de nem, nem ő a mindenség, és nem szent minden egyes levegővétele.

Sejtettem, hogy sokan leszünk, de szerintem még a csillárról is lógtak volna az emberek, ha engedik nekik. Nem vagyok túl emberbarát, most meg mindenhol emberek voltak. A beszélgetés érdekes volt, a vicces az volt, hogy szerintem Gergő élőben abszolút olyan, mint videón, csak most láthattuk deréktól lefelé is, és megbizonyosodhattunk róla, hogy ő egy élő személy. Igen, Gergőről ennyit, vicces volt, jó volt, de nem kell rá feleslegesen szót csépelni. Az emberek viszont… néha a hülyeség annyira fáj, legszívesebben pofáncsapnám az illetőt.

Gergő úgy tartja, hogy van a szerkesztőség. Én úgy tartom, hogy van a szerkesztőség és van a rajongótábor. A szerkesztőség értelmes emberekből áll össze, mert tudnak gondolkodni, önálló véleményt formálni. A rajongótábor meg azokból az emberekből, akik Gergő szavait mantrázzák, ahelyett, hogy gondolkodnának, mindenben egyetértenek vele, azt hiszik, egyedi a véleményük, legyen neked is, de ha te nem értesz egyet velük, akkor a Michael Bay által gyújtott tűzben fogsz elégni, mert eretnek vagy. Ráadásul némelyik ember olyan kérdést tett fel, hogy az arcom kapartam tőle. Vagy az övét kapartam volna inkább. Igen, kisszívem, tudjuk, hogy csak Gergő miatt vagy itt, tudjuk, hogy leszarod A Gyűrűk Urát és Tolkient, de ez nem jogosít fel arra, hogy idióta legyél. Egyébként, ha kicsit művelődtél volna, és mondjuk meghallgattad volna az előző előadást, akkor tudnád, hogy ott már elmondták a kérdésedre a választ.

Igen, keveset aludtam, és nem, nem szeretem az embereket, főleg nem az idiótákat, nem, nem kérek bocsánatot.

Ezután elegem volt az emberekből meg a melegből, meg mindenből, úgyhogy hazamentem, és mint utólag megtudtam, nem hagytam ki sokat azzal, hogy nem mentem el a szinkronszínészes találkozóra. Amúgy jó volt ám a nap, sok érdekes dolgot tudtam meg, és úgy alapvetően nagyon állatul néztek ki a beöltözött MTT-s tagok (de ez tök mellékes, mert ebből a bejegyzésből, mindenki csak arra fog emlékezni, hogy szapultam az embereket).