Lámpagyújtás 2013

Annyira elhúzódott az idei Lámpagyújtás szervezése, hogy azt hittük, végül nem is lesz az egészből semmi. De mégis sikerült helyet találni, és ujjongva örültünk, hogy lesz helyszín az Árnyvadásztalihoz is, és még egy meglepetésvendég is jön.

Számomra az egész ott kezdődött, hogy nővérem elküldött az ajándékért, amit barátnőjének rendelt. Elhoztam neki, mert jó fej vagyok, és addig is tudtam olvasni a Calderon 2-t a metrón, meg akkor már úgy voltam, hogy visszafelé benézek a Bálnába, mert nem nagy kitérő, és meglátogatom a Lámpagyújtást. Nővéremnek mondtam, hogy majd valamikor hazaérek, ő meg mondta, hogy hív, ha kell neki a cucc, úgyhogy tudtam, hogy valamikor haza kell érnem, de végül is ráértem. Odaérve még folyamatban volt a kipakolás, rendezkedés, én meg gyorsan fel is fedeztem a Bane krónikák első két részét, és megcsodáltam a drágaszágokat. Tapiztam, szagoltam, simogattam, olvasgattam, szóval csak mint jó könyvmoly, úgy viselkedtem. Aztán befutott Deszy, és elkezdtünk bandázni. Elsősorban könyvekről esett szó, de beszéltünk mindenféléről. Szilvi és Csilla tartotta a frontot, amikor megrohamoztak minket a vásárlók (igazából nem volt vásárlóroham), a nap végére pedig sikerült mindent elrendezni és kicsit dekorálni is. Kértek minket, maradjunk nyolcig, de Deszyvel határozottan állítottuk, hogy dolgunk van, és majd mennünk kell, végül olyan jól elbeszélgettünk, hogy nyolckor úgy rugdostak ki minket, szóval mégiscsak maradtunk. Féltem, hogy nem érkeznek meg a Bane krónikáim szombat reggelre, mert kedden megrendeltem őket, de mire este hazaértem, már ott várt a csomag a konyhaasztalon.

Rohantam haza, mert Ramóna ajándékát meg akartam csinálni, egész héten nem jutott rá időm, végül csak éjfélkor tudtam nekiállni. Alecet rajzoltam neki, mert már nyáron megígértem, hogy kap tőlem. Szerintem rémes lett (nem, nincs róla képem), de örült neki, én meg annak, hogy ő örül neki.

Szombaton Adri (Spirit Bliss) dedikálására oda akartam érni, úgy volt, hogy 11-kor találkozunk Ramónával a metrónál, ehhez képest, ő fél egy fele esett be a helyszínre, én meg körülbelül 11-kor indultam el itthonról. Éljen a pontosság. Futottam egy kört, beszélgettem Beával (On Sai) a Scarról, elmondtam neki, hogy Deszy beavatott egy titokba, és most meg fogok őrülni, míg kijön a következő rész. Adrival és Zsuzsával is sikerült kicsit beszélgetnem, aztán már kezdődött is az Árnyvadász találkozó. Először bemutatkoztunk, mint az anonim alkoholisták csoportjában, aztán következett a kvíz, amit én állítottam össze, és azóta csak „szadikvíz” néven emlegetik. A Pokoli szerkezetekből kérdeztem, és én meg voltam róla győződve, hogy könnyebb lesz, mint ami az első Árnyvadász találkozón volt, ott a Végzet ereklyéiből kérdeztem. Állításuk szerint nehezebb volt, annyira, hogy Deszy három kérdés után ki is szállt. Talán mégis nehezebb lett, a 35 pontból csak egy valakinek lett 20 feletti pontszáma. Büszke vagyok magamra.

A kvíz után fényképezkedtünk, beszélgettünk, majd megérkezett Kamper Gergely, a Cassandra Clare könyvek fordítója. Szegényt egyből lerohantuk, csoda, hogy nem görcsölt be a keze, annyit írt. Mondta, hogy zavarban van, és hogy olvashatatlanul ír, de azért mindenkinek mindent dedikált. Mikor elfogytak a könyvek, leültünk köré a padokra, földre és beszélgettünk. Vagyis inkább ő beszélt, mi meg beleszóltunk, amikor levegőt vett. Nagyon sokat tud beszélni, de én örültem ennek, mert rengeteg érdekes dolgot mondott. Főleg a fordításról és a szerkesztésről, de úgy általában minden szóba került. Persze a fő téma mégiscsak Cassie könyvei voltak. Megtudtam például, hogy ő is jobban szereti a Pokoli szerkezetek sorozatot, mint a Végzet ereklyéit, és hogy neki sem tetszett A hercegnő epilógusa, akárcsak nekem. Azt mondta, jobban szerette fordítani is a TID-t (The Infernal Devices), én meg elmondtam, hogy szerintem ez meg is látszik. Elmeséltem, hogy A hercegnél jöttem rá, mennyire jó fordító ő, mert átjön a hangulata az egésznek, és ehhez azért már tudni kell.

Később bevonultunk az asztalhoz, ahol már csak hárman maradtunk dedikálatlan könyvekkel, mi elhoztuk az összes Cassie könyveinket, és mikor kupacokba lepakoltuk őket Gergő elé, ő csak sóhajtott egy nagyot. Aztán nekiállt írni. Azt mondta, ha már ennyire elvetemültek vagyunk, válasszuk ki a kedvenc kötetünket, és abba valami egyedit ír. Én A hercegnőt választottam, és kértem bele egy Magnus Bane-t. Gergő nem tud rajzolni, ezt el is mondta, szóval pálcikaMagnust kaptam, de annyira jó lett. Nagyon örültem neki, hogy találkozhattunk, Gergő jó fej, annyi könyvet aláírt, és megtudtam érdekes információkat is. A dedikálás végeztével még kicsit maradtunk Ramónával, beszélgettünk, aztán mi is felöltöztünk, hazaballagtunk.

Vasárnap Kemese Fannihoz néztem be, végre most már alá van írva a Pippám is, úgyhogy boldog lehetek (mert nyilvánvalóan eddig csak ez az egy dolog állt a boldogságom útjában). Persze ott ragadtam aztán, segítettem Szilvinek és Beának, én voltam a játékmester az Éhezők viadalán aranybékás játékban. Sokat beszélgettem Beával, elsősorban persze a Scarról és a Calderonról, de azért nem kizárólagosan csak erről. Bea folyton köhögött, én pedig felajánlottam, hogy főzök neki levest meg teát, ha beteg lenne, csak írja meg a Scar folytatását (az ajánlat még mindig él). Megint sikerült zárásig maradnom, senki nem akart kirugdosni vagy hazaküldeni, én meg jól éreztem magam.

Nagyon elfáradtam a három nap alatt, pedig én még csak nem is dolgoztam. De jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy végül mégis összejött a Lámpagyújtás.