Kiadó: Scolar
Oldalszám: 320
oldal
Fordító: Egyed
Veronika
The Season of the Witch – valaki ezt a
számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap
sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen
kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére
sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki
ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja,
hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges
kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában
élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt.
Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar
szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját
kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.
Ez a könyv
olyan, mintha megkérdezték volna tőlem, mit szeretek egy krimiben, és mindet
beletették volna. És működött. Szeretem a klasszikus krimiket, a nyomozás
izgalmát, a rejtélyt, a várakozást, a találgatást. Itt meg is kaptam mindent.
Az meg már csak plusz adalék, hogy Izlandon játszódik, és észak nekem meg nagy
szerelmem.
Egy újságíró,
Einar vidékre megy, hogy az országos lapot segítse beindítani, amikor
gyilkosság történik. Érdekes a szereplőválasztás, a klasszikus krimiknél azért
szokták a detektív szemszögét választani, mert ő tudja a legtöbb dolgot, ő
vezeti a nyomozást, tehát övé a legérdekesebb nézőpont. Ennél a könyvnél egy
újságíró tölti be ezt a szerepet, és néha tényleg úgy érzetem, mintha ő vezetné
a nyomozást. Pár éve én is tanultam újságírást, és nagyon élveztem olvasni, mi
mindent csinál Einar, hogyan jár utána a dolgoknak, és igazából sosem dolgoztam
a szakmában, szerintem elég sokat lehet tanulni a főszereplőnktől, ha valaki a
nyomdokaiba akarna lépni. Jó, persze, ehhez azért kapcsolatok is kellenek, és
Einarnak szerencsére vannak kapcsolatai, de elég okos és leleményes, hogy
megtudja, amit akar.
Szerettem őt,
mert ahhoz képest, hogy a végén ő jött rá mindenre (ami amúgy elég logikus
volt, még akkor is, ha durva), nagyon emberi volt, szeretett volna találkozni a
lányával, sokat dohányzott, és épp gyógyulófélben lévő alkoholistaként tengette
a napjait. Szóval nem csak abból állt a cselekmény, hogy csúcssebességgel a
semmiből előrántott információval kitalálta, mi történt, és közben lekaratézta
az ellenséget, hanem tényleg megküzdött a dolgokért. Valójában az egész
történet alatt azt éreztem, hogy ez akár valóságos is lehetne.
Maga a
cselekmény elég izgalmas, hogy lekössön, és akarjam tudni, mi lesz az egész
vége, a stílus pedig egyszerű, de klasszikus. Még a jelen idő sem zavart, és
úgy hiszem, ez a fordító érdeme.
A helyszín
lenyűgözött, mert odavagyok északért, és örültem, amikor tájleírás volt, mert
vágyakozhattam egy kicsit, hogy bár ott lehetnék, és élőben nézhetném. A
nevekkel viszont meggyűlt a bajom, mivel nem beszélem a nyelvet, néha azt se
tudtam, hogy ejtik (és nem volt mindig kéznél google translate, hogy felolvassa
nekem), és volt egy szereplő, akiről csak a könyv felénél tudtam eldönteni,
hogy milyen nemű is tulajdonképpen. Ezt leszámítva viszont imádtam Izlandot
minden kis apróságával együtt.
Az is jó ötlet
volt, hogy mivel a jelenben játszódik, a mai popkultúrát és technikát is
belevette. Jó, rendben, ma már nem tudunk élni a telefonunk és internet nélkül,
de konkrétan magamon tapasztalom, hogy egyre többet káromkodok angolul, meg
bekerültek a szókincsembe olyan angol szavak, amiket bármikor beszúrok egy
magyar mondat közepére, csak mert annyira elterjedt a nyelv, és mert amerikai
sorozatok függője vagyok. Hát Einar tőlem azért idősebb, de ő is csinál néha
ilyet, és ez tetszik.
Összességében a
könyv egy jó krimi, egy abszolút korrekt történet, egy hatalmas csavarral a
végén, egy gyönyörű helyszínen. Tetszett és élveztem, mégsem mondanék rá ennél
többet, nem bolondultam bele, nem lettem függője, és valamiért nem kerestem
mindenkiben a gyilkost, ahogy ilyenkor szoktam. Viszont a mellékszálak nagyon
erősek, sőt, igazából az egyik engem jobban is érdekelt, mint a fő nyomozás.
Bátran ajánlom a krimik szerelmeseinek, mert ugyan műfajilag sok egyediséget
nem mutat fel, de történet érdekes.
Kedvenc
karakter: Gunnhildur (az öregasszony)
Ami legjobban
tetszett: Izland, a csavar
Ami nem
tetszett: -
Értékelés: 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése