Könyvfesztivál 2018 – avagy too much fangirling in one day

Deszy szerint adhatnám a bejegyzésnek a „Ciki vagy cuki?” címet, de túl sablonosnak találtam, és szerintem akkor is gáz voltam, de erről majd később.

Nyilván vártam a Könyvfesztivált, mert ez április legjobb négy napja, de azért nem voltam annyira izgatott, mint az elmúlt években. Mostanában vagy dolgozom, vagy alszom, szóval az is csoda, hogy többé-kevésbé volt fogalmam az engem érdeklő új megjelenésekről meg néhány dedikálásról. Csütörtökön kinéztem munka után, és direkt kevés pénzzel mentem, hogy ne vegyek semmit, mert tényleg nem akartam könyvre költeni már rögtön az első nap. Persze körül se néztem, célirányosan a Fumaxhoz mentem, hogy átvegyem a Macskapásztort, amire már nagyon vártam. Ott helyben majdnem végig is olvastam, de gondoltam, azért hagyok valamit otthonra is. Aztán csak megnéztem, mi van az akciós dobozokban, szóval egyből szereztem három könyvet. Ekkor még mindig nem mozdultam el egy fél métert sem. Úgy döntöttem, bátor leszek, és megyek egy kört, csak felmérem a terepet. Persze először csak belenéztem az akciós dobozokba, de nem találtam olyat, amire azt mondtam volna, feltétlenül szükségem van. Aztán odaértem az Agave standjához, és rájöttem, hogy nekem annyi. Amúgy is az volt a tervem, hogy ott veszem meg Pierce Brown sorozatából az első három részt, de ha már odaértem, gondoltam elhozom. Viszont ehhez vissza kellett mennem a Mammutba pénzt kivenni, persze már ekkor szidtam magamat, hogy nem ez volt a terv. Főleg, hogy még mellé csaptam két könyvet az 500 Ft-os részlegből. De utólag amúgy jól döntöttem, mert ekkor még nem kellett nagyon verekednem az emberekkel, mert nem voltak sokan, valamint szombaton és vasárnap is tele volt a sporttáskám könyvekkel, legalább elosztottam a súlyt.

Ezt vittem vasárnap dedikáltatni

A péntek kimaradt, mert munka után a kollégákkal mentünk erre-arra, de az egész hétvége csak a fesztiválé volt. Igazából annyira nem néztem meg, milyen programok lesznek. A szokásos sci-fi beszélgetésre persze elmentem, és volt két dedikálás is, ami be volt nálam ütemezve, de ezen kívül nem igazán volt tervem. Sőt, a bevásárló listámat is csak csütörtök este írtam össze (és kivételesen minden elemet ki tudtam róla pipálni).

Nem igazán volt szombatra programom, és nagyjából három hete nem aludtam ki rendesen magam, úgyhogy nem rohantam, dél körül érkeztem meg, mentem egy gyors kört, találkoztam pár mollyal, és körülbelül fél óra alatt elegem lett az emberekből. Összefutottam Deszyékkel, és mivel nem volt semmi tervem, hozzájuk csapódtam, mert nem küldtek el a fenébe. Mentünk még egy kört, gyorsan beszereztem a Fumaxtól a vágyott drágaságokat, illetve a Főnixtől az Aratót, amit már nagyon vártam. Épphogy vettünk finom meggysört, amikor meghallottuk először a Birodalmi indulót, majd a Trónok harca és a Harry Potter zenéi is megszólaltak. Kiderült, hogy a Nevelj jedit! című könyv bemutatója lesz, és mivel minket érdekel a legtöbb franchise, hát úgy döntöttünk, meghallgatjuk. A könyv a különböző világok oktatási rendszereit mutatja be, és elég érdekes volt, mert sosem gondoltam bele ezeknek a hibáiba. Az előadás végére gazdagabbak lettünk egy lepecsételt oklevéllel, és egy szép leégéssel, mivel kint ültünk a tűző napon. Eddigre már jól megéheztünk, úgyhogy a Mammut felé vettük az irányt, ahol végre le tudtunk ülni és pihenni egy kicsit.

Ebéd után visszatértünk a kiinduló pontra, vagyis a főzdebuszhoz, ahol elfogyasztottunk egy mézes-narancsos-gyömbéres sört, ami közel sem volt olyan finom, mint a meggysör, de azért megittuk. Úgy volt, hogy ott lesz ilyen főnixes író-olvasó találkozó, de ekkor még nem nagyon gyülekeztek a művészek, úgyhogy leültünk az árnyékba. Én igazából csak Szilágyi Zoltánra vártam, hogy végre dedikálja nekem az Aratót, és mikor végre megláttam, előkaptam a példányom, és rohantam utána, nehogy elszalasszam a lehetőségem. Ez volt az első és eddig utolsó alkalom, hogy rohantam egy író után, szóval Szilágyi Zoltán nem akármilyen író, hogy ezt megtettem érte. Jól elbeszélgettünk hárman, Zsuzsival, de ezen már meg sem lepődök, szeretek vele beszélni, mert megvan a közös érdeklődés, és tök jó meglátásai vannak. A könyvei után nyilván szóba került a Star Wars, mert ez tipikusan olyan téma, amit nem lehet megkerülni.

Este visszakísértem a Főnixhez, ahol kaptam egy extra Káoszszív I-II-t, pedig nem is tudtam, hogy szükségem lesz rá. Megvártam, míg Deszyék kijönnek a nagy Könyvmolyképzős bejelentésről, amire már számítottam, hogy ilyesmi lesz, majd a napot a CoolTour bárban zártuk, ahol meghallgattuk Vivit, ahogy áradozik Pierce Brownról.

Szerzemények

Vasárnap úgy terveztem, hogy kiérek 11-re, mert volt egy csomó könyvem Gaura Ágnestől és J. Goldenlane-től, amik még nem voltak dedikálva, és ezen változtatni akartam, de természetesen megint nem sikerült időben elindulni időben, szóval épphogy odaértem délre, amikor is felfedeztem, hogy még áll a sor. Hosszú álldogálás után kezdtem aggódni, mert fél 12-től kezdődött a sci-fi beszélgetés, de miután Nita beszerezte a deltás könyveimet, felküldtem Deszyéket, hogy legyenek oly kedvesek, és foglaljanak már helyet nekem is. Gaura Ági le volt döbbenve, mennyi könyvet hoztam, de szerencsére ő és Goldenlane is hősiesen dedikálták a maguk kupacát, és még Kae Westának is kijutott a jóból, hogy ne érezze magát egyedül. Én meg szerencsésen bejutottam a beszélgetésre körülbelül a kezdés előtt két perccel. Hallelujah!

Utána volt egy kis időm pihenni, a Pierce Brown beszélgetésre nem akartam bemenni, mivel még nem olvastam a könyveket attól féltem, úgyse értek semmit, vagy spoilereznek, szóval majd utólag megnézem videóról. Átvonszoltam a táskámat a másik épületbe, és valaki meg is jegyezte, hogy úgy húzom magam után, mint Anti bácsi a kutyáját. Beszélgettem kicsit a Fumaxos meg Főnixes emberekkel, aztán Kleinheincz Csillával is. Mondtam, hogy idén is kész anyagi csőd lesz ez a sok megjelenés, ráadásul még ajánlott jó könyveket, szóval innen is köszi, a pénztárcám rituális öngyilkosságot fog elkövetni.

Fél órával a Pierce Brown dedikálás előtt úgy gondoltam, most már talán elkezdett gyűlni a nép, de brutál sokan voltak már akkor. Szerencsém volt, mert Lilla és Ádám már foglalták a helyet, szóval jól bepofátlankodtam melléjük. Maga a dedikálás is elkezdődött negyed órával korábban, én meg elől álltam, szóval hamar túlestem rajta. Pierce azt mondta, tetszik neki a pólóm, én meg mint egy öt éves kislány mondtam, hogy „Thank you!”. Kb a nevemet is elfelejtettem, és nem azért, mert helyes, mert nyilván az, hanem olyan kisugárzása van, hogy hirtelen megszeppentem tőle. Meg hát nem mindig találkozik az ember egy híres amerikai íróval. Deszy négyig még Böszörményivel beszélgetett, szegénynek nem tudtam helyet foglalni a sorban. De amíg vártam rá és Attilára, addig ültem az egyik oszlop tövében, és meghallottam azt a hangot, amitől minden Star Wars rajongót elfutja a libabőr, majd megjelent Darth Vader, pár rohamosztagos, és két szereplő. Az egyik talán Leia volt, de Darth Vader után kikapcsolt az agyam, és csak próbáltam levegőhöz jutni. Találkoztam már a Nagyúrral, több közös képem is van vele, de ezt nem lehet megunni. Sajnos később nem láttam őket, de én ennyivel is boldog voltam.

Amikor végre megérkeztek Deszyék, mondtam, hogy beállok velük a sorba, de az olyan hosszú volt, hogy a vége az épületen kívül állt a tűző napon, úgyhogy úgy döntöttünk, elmegyünk ebédelni, ez úgyis eltart egy darabig. Az előző napi helyre mentünk, mert finom volt a burgerük, és már végeztünk a kajával, amikor Szalay Bence egy lánnyal szintén odaült a teraszra. Az a Szalay Bence, aki a Viszkis című filmben magát a Viszkist alakította. Egyébként a színész már előző nap szembe jött velem az utcán, de azért szerintem tök normális, hogy először lefagytam, mikor megláttam. Nagyon szerettem volna odamenni hozzá, mert hát imádtam azt a filmet, ő meg nagyon jó volt benne, és vagy húsz percig dilemmáztam rajta, oda merjek-e menni. Láthatóan el volt foglalva, nem tudtam, mennyire lesz gáz, ha megzavarom, és egyébként még sosem csináltam ilyet. Már nyilvánvalóan kínos volt az egész, szerintem már neki is leesett, hogy felismertem, és akarok tőle valamit, de aztán Attila odazavart. Komolyan fogalmam sincs, milyen baromságokat hordtam össze, azt tuti mondtam, hogy kétszer is láttam a filmet, ő pedig megköszönte, és csináltunk egy képet. Nagyon aranyos volt, én meg fél órával a találkozás után is remegtem. Szerintem iszonyú gáz voltam, de Deszy szerint cuki.

Ezek után visszamentünk, megnézni mekkora a sor, és már nem voltak olyan sokan, szóval beálltunk. Mikor Deszy odaért, gondoltam, ha már még egyszer beálltam, csinálok én is egy képet, mert az kimaradt, és mikor mondtam neki, hogy szeretnék, Pierce lazán benyögte, hogy „I remember you”, én meg szimplán meghaltam, a képen is látszik, hogy nem sikerült értelmes fejet vágnom. Nem emlékszem pontosan, mert itt már nem működött az agyam, de talán azt is mondta, hogy nem kellett volna ezért még egyszer végigállni a sort. Vagy valami ilyesmit.

Olyan fejet vágok, mint egy retardált

Ez már túl sok volt egy napra, szóval átmentünk a Fumaxhoz, hogy elmeséljem ezt a sztorit Petinek, meg még mindenki másnak, aki szembejött velem. Fangirlködtem a Főnixnél, Csillának, szóval minden ismerősnek a környéken. A nap végén még rám lett sózva egy Talpig feketében, amivel amúgy is szemeztem a két nap alatt, és gondolkodtam rajta, hogy kell, de csak eladták nekem az utolsó példányt. Ezek után tudtam meg, hogy ez egy fogadás része volt, és ha ezt korábban tudom, nem kell ennyit győzködni, hármat is veszek, nehogymá’ Ákos nyerjen (azért bírlak ám, Ákos, remélem, tudod).

Ekkor már hét óra volt, szóval ki lettünk küldve, mert vége volt a Könyvfesztiválnak, kint a parkban még belefutottunk On Sai-ékba, velük beszélgettünk egy kicsit, aztán ittunk egy kávét a Burger Kingben, és elindultunk haza. A Mammutból tartottunk kifele, amikor megint szembe jött velünk Szalay Bence, és Deszyvel úgy elkezdtünk röhögni. Ugyanis Deszy azzal bíztatott, míg azon agyaltam, odamenjek-e, hogy „Az a legrosszabb, hogy max nagyon kínos lesz, aztán nem találkoztok többet.” Szóval ez a nem találkoztok többet része nem jött be, de legalább nem látott meg minket.

Hazafelé aztán ezeken az élményeken agyaltam, de hát még most sem tudom felfogni, pedig lenyugodtam azóta, de ez túl sok izgalom egy napra. Mindenesetre ez volt eddig az év legeseménydúsabb napja.

Alig várom a Könyvhetet.